[origo] címkék - környezetvédelem
Frissítve: 3 perc 31 másodperc
2010, július 29 - 22:58
Másfél magyarországnyi kínai lakos ivóvízellátásán dolgozik az Aquaprofit Zrt., amely 15 év alatt lett kisvállakozásból kétmilliárd forintos céggé. Hogy miképpen kerül egy magyar cég Kínába, s hogyan tudja pozícióit megtartani - erről beszélt az [origo]-nak Nádasi Tamás, a társaság elnöke, aki szerint szinte korlátlan üzleti lehetőségek állnak Kínában a magyar vállalkozások előtt.
2010, július 28 - 17:07
Jövő januárban indul a Új Széchenyi Terv, amely a kormány szándékai szerint uniós forrásokat felhasználva, hét kitörési pont mentén tenné rendbe a magyar gazdaságot. A legfontosabb célkitűzés egymillió új olyan munkahely létrehozása, amely után adót is fizetnek, emellett a kormány elkerülhetetlennek tartja a járulékcsökkentést, beindítaná a zöld gazdaságot, Magyarországot biotech-nagyhatommá tenné, de közben figyelne a költségvetési egyensúlyra is.
2010, július 27 - 17:29
A Hulladék Munkaszövetség honlapján olvashatjuk: az ostya helyett elkezdett terjedni a "kombinált dobozka" (fólia és papír kombó) kis műanyag kanálkával, mert az olyan cuki és modoros. Ha ebbe kérjük a gombócokat, nem kell attól tartani, hogy az ostya átázik, nem fogjuk magunkat összemaszatolni sem. Biztos én vagyok túl természetes, de nekem a fagyievés élményéhez kiskorom óta hozzátartozik, hogy itt-ott összekenem magam vele. Vannak persze nálam sokkal profibbak, akik az ostyás változatot is kultúráltan megeszik. A fagyiügyi gondolatok után megírom én kerek perec, mi a bajom: miért kell még a fagyievés során is hulladékot termelni???? Együnk ostyás gombócos fagyit, ahogy azt kell. A világ legjobb példája a környezetbarát csomagolásra: használat után elfogyasztható. Ha valaki meg utálja az ostyát, mert ilyen is lehet, üljön be a cukrászdába és kérjen fagyit üvegkehelybe - írja a Hulladék Munkaszövetség.
2010, július 27 - 17:10
Évente körülbelül 15 milliárd csomag óvszer készül. Az óvszerek egyre keresettebbek, ahogy a fejlődő világban az egyre növekvő létszámú fiatal generáció tagjai elérik a szexuális érettséget. Az ENSZ becslése szerint 2015-ben csak az alacsony és közepes bevételű országoknak 18 milliárd kondomra lesz szüksége.
2010, július 27 - 17:06
A kis- és középvállalkozások (kkv) szeptember 9-ig adhatják be pályázatukat az Európai Unió öko-innovációs kiírására - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Az Európai Bizottság 35 millió eurós összértékű (10 milliárd forint) öko-innovációs pályázatot indított el, amelynek célja üzleti lehetőségekké változtatni a környezetvédelmi kihívásokat. A kiválasztott programok költségvetésük 50 százalékáig támogathatók. Részletek a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.
2010, július 17 - 10:40
A dúsgazdag város a fejlődést és jövőt nem felhőkarcolókban, hanem parkokban, a zöld övezetekben, és a környezetbarát tömegközlekedésben látja. Abu-Dzabi manikűrözött, ugyanakkor természetesnek ható városképe már most rengeteg ötlettel szolgál a környezettudatosságra törekvő világvárosoknak, és még több látványossággal a dubaji csillogásba beleunt utazóknak.
2010, július 16 - 17:04
Közel 4 milliárd forintból készül el Magyarország legnagyobb biogázerőműve Szarvason. A létesítmény működtetésével húsz év alatt 212 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el.
2010, július 14 - 21:43
Az IUCN - World Conservation Union (Természetvédelmi Világszövetség) médiadíjat hirdet. A jelentkezési határidő: 2010. július 31. A fődíj 5000 amerikai dollár. A nevezési feltételek itt: http://www.iucn.org/media/media_awards/enter/
2010, július 7 - 11:33
A Verespatakon aranybáényát tervező kanadai cég, a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) bukaresti irodaházának bejáratához láncolta magát 15 Greenpece-aktivista. A környezetvédők az aranybánya előkészületeit akarják megakadályozni. Romániában egyre nagyobb az RMGC tervének politikai támogatottsága, az engedélyezésiu eljárások várhatóan hamarosan újrakezdődnek.
2010, július 6 - 11:27
Ökolábnyomblogot indítottak győri egyetemisták, akik annak kiszámítására vállalkoztak, mekkora környezetterhelést okoz a város.
2010, július 3 - 13:53
Kiutasított egy brit természetvédő-misszionáriust Peru, mert a "Tarzan-agitátor" gúnynevet kapott férfi rá tudott venni több amazonasi törzset, hogy küzdjön a bányászcégek, olaj- és földgázkitermelő vállalatok ellen az esőerdő védelmében. A misszionárius a Guardiannek azt mondta, hét napot kapott, hogy elhagyja az országot, miután a hatóságok és a média felforgatónak, és terroristának bélyegezték.
2010, június 29 - 15:21
Most először nyílik a titánbuzogány, a világ leglátványosabb, legbüdösebb és legnagyobb torzsavirágzatú növénye Németországban. A gigantikus, szinte háromméteres virágzatú és hatméteres levelű növény hétfő délután kezdett el nyílni. Eredeti élőhelyén a lassú kihalás fenyegeti a titánbuzogányt.
2010, június 29 - 13:56
A Videoton Holding Zrt. megvásárolta a megújuló energia területén tevékenykedő győri székhelyű mérnöki és fővállalkozói STS Group Zrt. 51 százalékát.
2010, június 29 - 13:56
A Videoton Holding Zrt. megvásárolta a megújuló energia területén tevékenykedő győri székhelyű mérnöki és fővállalkozói STS Group Zrt. 51 százalékát.
2010, június 28 - 16:56
Az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. és a Greenfo.hu fotópályázatot indított "ÖKO-Pixel" címmel. Három témakörben lehet képeket feltölteni, értékes nyereményekért. További információ a Greenfo honlapján
2010, június 25 - 03:45
A környezetszennyezés drámai példája, mellbevágó látvány: az olajfolt a Mexikói-öböl igen nagy területét elborította már a legutóbbi műholdképek alapján. A számítógépes szimulációk szerint az olaj rövidesen Európa felé indulhat az áramlatokkal, akár napi 200 kilométert megtéve. Igaz, hogy közben hígul és részben le is bomlik, de így is veszélyt jelenthet.
2010, június 18 - 11:42
Környezetvédelemmel, fenntarthatósággal és a természetközeli kultúrák szemléletével kapcsolatban is gyakran idézik a XIX. században élt Seattle törzsfőnök beszédét, amely magyarul is többször előkerült a nyomtatott sajtóban és az interneten egyaránt. Mára már tudjuk, hogy a legalább négy különböző szövegváltozat közül egyik sem az a beszéd, amit Seattle elmondott, de végső soron lényegtelen, mi hangzott el eredetileg. Maga a jelenség, a hagyományos értékek eltűnése előtti utolsó figyelmeztetés, a modern világ mindent elsöprő benyomulása és e két pólus szembeállításának szimbolikus megjelenítése ugyanis sokkal fontosabb. A Seattle törzsfőnök üzenete és Seattle törzsfőnök válasza néven is ismert szöveg nem lánclevélként indult, mégis bejárta a világot. Felhasználták könyvekben, filmekben, dokumentumfilmekben, beszédekben, és olyanokat is sikerült már becsapni vele, mint Al Gore, aki a globális felmelegedésről írt Mérlegen a Föld című könyvében idézi. A szöveg magyarra fordítva így kezdődik: "Hogyan lehet eladni vagy megvenni az eget vagy a föld melegét? Tőlünk idegen ez a gondolat. Ha eleve nem a miénk a levegő frissessége vagy a víz csillogása, akkor hogyan lehetne azt megvenni tőlünk?" (A magyarul megjelent változatok elejéhez még hozzábiggyesztettek egy sok helyen idézett indián közmondást: "A Földet nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön.") A cikk további része a Ma&Holnap honlapján olvasható.
2010, június 16 - 14:39
Olcsó és rossz megoldásokat választott a BP a két hónapja megsérült és az óceánt azóta szennyező fúrótornyának építéséhez egy amerikai kongresszusi vizsgálat szerint, s ez nagyban hozzájárult a két hónappal ezelőtti olajkatasztrófához. Obama rendkívüli beszédében jelezte, hogy mindent megfizettetnek az olajtársasággal.
2010, június 9 - 10:10
A környezetvédelem jövőjének egyik kulcseleme az innovációs képességek megfelelő kihasználása. E - nemzeteken is átívelő - humánpolitikai kérdés hazánkban még mindig nem tudta kivívni a rangjának megfelelő bánásmódot. Annak ellenére azonban, hogy a támogatás rendszere alig fejlődött történelmünkben, a régóta és méltán világhírű magyar "feltalálói kedv" mit sem veszített lendületéből. A Ma&Holnap című folyóirat összeállítása.
2010, június 8 - 10:13
Egy felmérés szerint a magyaroknak mindössze hat százaléka hallotta már a "fenntartható fejlődés" kifejezést. Egyéb tényezők mellett jelentős részben kommunikációs problémával is állunk szemben, vagyis, hogy a fenntartható fejlődés területén dolgozók gyakran nehezen juttatják el a civil lakossághoz a témával kapcsolatos alapvető információkat, illetve, hogy a bármilyen indokból ellenérdekelt felek kommunikációja gyakran jóval hatékonyabb a miénknél. A Ma&Holnap tízéves születésnapját ünneplő klubdélutánon többször is elhangzott az adat, mely szerint egy hazai lakossági felmérésben az embereknek mindössze hat százaléka hallotta már a "fenntartható fejlődés" kifejezést, és aki ismerte is, az nagyjából a környezetvédelemmel feleltette meg. Nyilvánvaló, hogy más, egyéb tényezők mellett jelentős részben kommunikációs problémával is állunk szemben, vagyis, hogy a fenntartható fejlődés területén dolgozók gyakran nehezen juttatják el a civil lakossághoz a témával kapcsolatos alapvető információkat, illetve, hogy a bármilyen indokból ellenérdekelt felek kommunikációja gyakran jóval hatékonyabb a miénknél. A legfontosabb, hogy érthetően, egyszerűen, köznyelven, köznapi szavakkal, ugyanakkor minél pontosabban meghatározzuk, mi az a fenntartható fejlődés. Nem kell szűkszavúnak lennünk a magyarázatban, de a lényeg a közérthető, tömör és opcionálisan frappáns megfogalmazás, amivel el lehet jutni az emberekhez annyira, hogy aztán a részletek is érdekeljék őket. A teljes cikk a Ma&Holnap folyóirat honlapján olvasható.