Ángyán József levele búcsúzóul

A következő bejegyzés némileg a jelen politikához kapcsolódik, de sokkal fontosabb az a szomorú helyzetkép, amely kibontakozik belőle. Mint a fenntarthatóságért küzdő, azt népszerűsítő és kutató szervezet képviselője egyértelműen elszomorítónak tartom, hogy az ökológiai gondolat és sokat gyalázott, gazdaságtalannak, versenyképtelennek tartott kisgzadaságok szószólója távozni kényszerült. Azok, akik a rövid távú haszonszerzést a jövő nemzedékek élete elé helyezik és nem képesek belátni, hogy a nagybirtok rendszerében végzett gazdálkodás tönkreteszi a tájat, nemcsak hibát követnek el, hanem erkölcsi értelemben véve is helytelen amit tesznek.

Márai Géza címzetes docens február 25-én szombaton a Kossuth Rádió Zöldövezet című műsorában beszélt mindazon károkról, amelyet az ilyen gazdálkodás okoz (vegyszer, és műtrágyafüggőség, talajpusztulás stb.). Ha mindezek után, a sokszor felismert fenntarthatósági követelmény ellen működik az élelmiszer-termelés is, akkor a baj csak növekszik.

Következzen a levél.

-------------------

Kedves Barátaim!

Mindenek előtt engedjétek meg, hogy - megkésve bár, de - hálás szívvel ezúton mondjak köszönetet azért a sajtónyilatkozatért, amellyel felajánlott lemondásomat követően nyilvánosan kiálltatok mellettem és a Nemzeti Vidékstratégia irányvonala mellett. Ez a kiállás és egyenes beszéd segíthet csupán a viszonyaink megváltoztatásában. Ez adott nekem is erőt e számomra nehéz időszakban, és ad erőt a folytatásra is. Ennek önmagáért való értékéből mit sem von le a folyamat ma látszó végeredménye.

A felém irányuló - meg nem szolgált, ki nem érdemelt - szeretet egyúttal rámutat a felelősségemre és arra is, hogy döntésemet illetően magyarázattal tartozom mindazoknak, akik bíznak bennem és számítanak rám. A találgatások, csúsztatások, időnként rosszindulatú indoklások helyett jobb, ha magam adom magyarázatát elhatározásomnak.

Ami a lemondásom felajánlását és annak elfogadását illeti, azt kell mondanom, hogy jó lelkiismerettel nem tehettem mást, Miniszterelnök Úr pedig sajnos nem adott lehetőséget a számomra egyre növekvő lelki válságot okozó problémák és a hónapok óta érlelődő végső döntésem okainak személyes megbeszélésére. Ez utóbbit - nem kis szomorúsággal bár, de természetesen - tudomásul vettem, ám ettől világlátásom, a magyarság és a magyar vidék, a helyi gazdaság, a helyi közösségek és családok iránti elkötelezettségem mit sem változott.

Anélkül, hogy lemondásom felajánlását itt részletesen indokolnám, kérem engedjétek meg, hogy az alapvető okokról és körülményekről az alábbiakban tájékoztassalak Benneteket.

Azzal a programmal szemben, amelyet a Nemzeti Vidékstratégiában megfogalmaztunk, amelyet a társadalom túlnyomó többsége - a fórumainkon, az elmúlt nyolc hónap széleskörű társadalmi vitái során megtapasztaltak szerint - teljes mértékben támogat, és amelynek végrehajtására szegődtem, nos ezzel a programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Ez az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt "maffiahálózat" mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig. Mindent vinni akar a vidéki, helyi közösségek, családok elől, és magam, munkatársaim valamint az emberekkel közösen kidolgozott Nemzeti Vidékstratégiánk e zsákmányszerzés útjában álltunk. Elérte hát ezen érdekcsoport, hogy - amint mondani szokták - elfogyott körülöttem a levegő, ellehetetlenült a közös vidékstratégiánk megvalósítása, elkezdődött annak gyökeres átalakítása, adott gazdasági érdekcsoportok üzleti tervévé züllesztése, és megindult az állami földterületeknek a meghirdetett birtokpolitikai irányelvekkel gyakorta össze nem egyeztethető bérbe adása.

Ezzel a körrel és az általa kikényszerített irányváltással - amely meggyőződésem szerint Dél-Amerikába vezet - jó lelkiismerettel közösséget vállalni nem tudok és nem is akarok! Maradásommal a bennem bízó emberekben nem tarthattam fenn tovább azt a tévképzetet, hogy a közösen meghatározott irányba rendben mennek a vidékfejlesztés ügyei. Én nem csaphatom be az embereket! Soha sem tettem, és ezután sem fogom senki kedvéért sem megtenni! Jeleznem kellett hát a fenti helyzetet és irányváltást, és erre nem maradt más eszközöm, mint lemondásom felajánlása.

A fent leírtak után úgy gondolom, nem kell külön indokolnom, hogy mélységesen egyetértek Miniszterelnök Úrnak az utóbbi hetekben több fórumon elmondott azon tételmondatával, hogy "a gazdasági elitet távol kell tartani a politikai döntéshozataltól!" Örömmel és bizakodással ám egyúttal türelmetlen várakozással is tölt el, hogy e mondat tanusága szerint Miniszterelnök Úr is látja a problémát. Éppen ezért ehhez a megítélésem szerint igen fontos tételmondathoz magam csupán két kisebb, szerény megjegyzést tennék.

Egyrészt a nevezett kör egy részét én nem számítom a szó igazi értelmében vett "elithez" tartozók közé, sokkal inkább az elmúlt zavaros évtizedeink gátlástalan, mohó, másokon átgázoló, zsákmányszerző haszonélvezőinek tartom őket.

Másrészt ahhoz, hogy távol tudjuk e kört tartani a döntéshozataltól, ahhoz előbb el kell őket onnan távolítani, hogy a közpénzek és a nemzet közös vagyona valóban a közjót szolgálhassa. Arról nekem sajnos nincsenek információim, hogy mikor és milyen eszközökkel kezdődik el e körök eltávolítása a hatalomból, de türelmetlenül várom ennek bekövetkeztét. Meggyőződésem ugyanis, hogy erkölcsi megújulás nélkül nincs felemelkedés a magyarság számára! Ahogy látom nem lesz egyszerű a folyamat, de e valódi rendszerváltó, nyíltszini küzdelemben magam is szívesen részt veszek, erre készen állok! Abban a Korten által megfogalmazott "modern kétpártiságban", amelyben az egyik oldalon a spekuláns multinacionális nagytőke és helyi rezidenseinek érdekei, a másik oldalon pedig az emberek, a helyi közösségek érdekei és értékei állnak, én ez utóbbiak pártján állok és ott is maradok! Meg vagyok győződve arról, hogy az emberek is ezt várják tőlünk, és a két oldal birkózásában velünk vannak. Velük, az emberekkel és nem az oligarchákkal kell szövetséget kötnünk! Ezzel a belső összefogással leszünk kifelé is erősek!

Addig azonban, amíg mindez - rossz előérzeteim szerint komoly megrázkódtatások és katartikus kijózanodások után bár, de törvényszerűen - bekövetkezik, addig is Sík Sándor és Teréz Anya tanácsait követve igyekszem "tenni a jót ott, ahol lehet, úgy, ahogy lehet. Tekintet nélkül arra, hogy másoknak tetszik-e, vagy nem, hogy mások látják-e, vagy nem, hogy lesz-e sikere, vagy nem." A lemondásom kapcsán kialakult - állásfoglalásra késztető, éles - helyzetben, a számomra is meglepő és megindító, felém irányuló - meg nem szolgált - szeretet láttán úgy érzem, hogy sokan gondolkodunk ugyanígy, és ez ad számomra hitet, reménységet a világunk változtathatóságában. E cselekvés terepeit ma számomra ismét az Egyetem, az Országgyűlés és a civil nyilvánosság fórumai jelentik.

Kedves Barátaim!

Kérlek Benneteket, hogy a fentiekről az általam igen nagyra becsült szervezetetek tagságát és civil szerveződéseitek minden résztvevőjét is tájékoztassátok, és nekik is adjátok át hálás köszönetemet, szeretetteljes, baráti üdvözletemet. Remélem lesz még alkalmunk közösen tenni hazánk, nemzetünk, a magyarság és annak vidéki közösségei megmaradásáért, felemelkedéséért. Erőt adó állásfoglalásotokat, kiállásotokat ismételten hálásan megköszönve, "a világ fölött őrködő Rendben" és összefogásunk erejében változatlanul bízva őszinte tisztelettel és baráti szeretettel üdvözöllek Benneteket:

Ángyán József

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X