Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Ébredő magyar politikusok: Vona Gábor

Két írás, két egyaránt jobboldalon elkötelezett embertől. Valami halvány remény mégis van? I. Vona Gábor, a Barikád internetes újságban írja: "Rend, Jólét, Ébredés. Ezzel a hármas jelszóval indítok heti rendszerességgel cikksorozatot, de nem a magam szórakoztatására, hanem hogy vitára ingereljek, hogy problémákra világítsak rá, hogy megoldásokat keressek, és hogy kiutat találjak. Hiszem, hogy Magyarországra szebb jövő várhat. Hiszem, hogy többre vagyunk képesek, és többet érdemelünk a jelenleginél. Hiszem, hogy semmi másra nincs szükség, mint hitre, erőre és akaratra. Jóistenbe és nemzetbe vetett hitre, a magunk erejére és tenni akarásra. Most útjára bocsátandó írásaimmal bizonyítani kívánom, hogy a magyarság számára nem vágyálom a rend, a jólét és az ébredés. Sőt, csupán a kezünket kell kinyújtanunk érte. Első lépésként egymás felé."

Vona Gábor

35. rész: Ökoszociális nemzetgazdaság

A történelem eszmék és az azokhoz kapcsolódó társadalmi és gazdasági berendezkedések folytonos változása. Az társadalomtudósok között vita tárgya, hogy mi hajtja előre a folyamatokat: az eszme alakítja a társadalmat vagy a gazdaság az eszmét, stb. Én ugyan „eszmepárti” vagyok, de ebben a kérdésben sem vagyok szektás, azt hiszem, hogy az emberi kultúra annál jóval komplexebb, mint hogy egy-egy folyamatábrával modellezhető legyen. Egy biztos, nekünk, akik most élünk ezen a bolygón, egy történelmi korszak végén kell helytállnunk. A globális kapitalizmusnak vége, ahogy az ahhoz kapcsolódó (neo)liberális piacgazdaságnak, a fogyasztói társadalomnak, a multinacionális tőke világuralmának és ezzel a liberális demokráciának is. Hogy merrefelé tart majd a világ, még a jövő kérdése. Lehet, hogy az a gigantikus tőkekoncentráció, amely mohóságával saját lufiját pukkasztotta ki, valamilyen átalakuló trükk segítségével átmenti hatalmát, lehet, hogy a rendszer sikeresen korrigálja magát, de az is elképzelhető (sőt, jelenleg a legvalószínűbb), hogy az emberi létezés továbbrohan a szakadék felé, addig, amíg abba alá nem zuhan, örökre.

A multinacionális tőke szabad mozgására – pontosabban szabadrablására – épülő globális kapitalizmusnak valóban megkongatták a vészharangját. A gazdasági fejlődés ilyen erőltetett menetére az emberiség és a glóbusz nem képes tovább. Nem beszélve arról, hogy ez a nagy globális felfutás ugyan valóban komoly gazdasági adatokat produkált, de annak haszonélvezője szinte kizárólag a nemzetközi pénzügyi szektor volt, miközben az emberek fizikailag és lelkileg is megnyomorodtak, a társadalmi szakadék a világban tovább nőtt, bolygónk pedig egyre sűrűbben és egyre vészjóslóbban ad immunválaszokat az emberiség újabb „bábeli lázadására”. A világpolitika eddigi válaszai kétfélék voltak: vagy a struccpolitika – nálunk Pató Pál úrról nevezte el Petőfi – vagy pedig a látszatdöbbenet, vagyis hangzatos, csinnadrattás konferenciák a világ elkeserítő helyzetéről, amelyet rendre egy hatalmas zabálás követett valamelyik multinacionális lánc luxushoteljében. A résztvevők diadalmasan jelentették be a fenntartható fejlődés koncepcióját, de egyrészről arra nem tudtak válaszolni, hogy ki fogja majd a multinacionális tőkét megregulázni, azt meg nem merték bevallani, hogy a világ jelenlegi helyzetében inkább fenntartható csökkenésre kell berendezkednünk.

Persze felmerülhet a kérdés: mi magyarok, miért is foglalkozunk a világ bajával, amikor van nekünk éppen elég saját? A válasz nagyon egyszerű: azért, mert a világ baja a mi bajunk is, sőt, a világ baja leginkább rajtunk fog lecsapódni, ha nem teszünk meg – akár elsőként a világon – megfelelő óvintézkedéseket. A kiindulási alap már többször elhangzott: a globális kapitalizmusnak vége. Ehelyett a lokalizmus időszaka vár ránk, vagyis a helyi, önfenntartó gazdaságok és társadalmak, illetve azok hálózataira épülő nagyobb, szerves egységek ideje. A jövőben az élelmiszertermelés, az értékesítés, a közbiztonság, az energiaellátás és más területek szervezésében egyre több feladat hárul majd a lokalitásokra. Globalizmus helyett lokalizmus, de mi legyen a liberális piacgazdaság helyett?

A liberális piacgazdaság és a globális kapitalizmus ikertestvérek, egymást feltételezik. Ha az egyiknek vége, a másik is értelmetlenné válik. A szabad versenyre – vagyis az erősek, a nagytőkések erőfölényének korlátozhatatlanságára – épülő gazdasági rend a szemünk láttára mondott csődöt, hiszen szétzilálta a társadalom mélyszöveteit, de helyettük nem adott semmit, csupán lehetőséget, hogy az emberek feláldozzák magukat a multinacionális tőke oltárán. A bátortalan és a globalizmussal kollaboráló európai és hazai polgári politika szerint a liberális piacgazdaság helyett vissza kell térnünk a szociális piacgazdasághoz. A gondolat szép és andalító, körülbelül olyan, mint azt mondani a francia forradalom után, hogy térjünk vissza a lovagkorba. Romantikus, de hatalmas baromság. A szociális piacgazdaság nem más, mint a liberális piacgazdaság plasztikai sebészettel megszépített változata, amely ugyan ideig-óráig szépen mutat, de csupán a felszín más, a mélyréteg ugyanaz. Csak idő kérdése, hogy lentről a szenny mikor csúfítja el újra a felszínt. Aki ma szociális piacgazdaságról beszél, azt mondja: fogalmam sincs, mit kellene tenni, úgyhogy menjünk vissza a múltba.

Ma ökoszociális nemzetgazdaságra van szükség. A szó talán nehézkes, talán idővel találunk jobbat, de itt és most a lényeg a lényeg. A multinacionális tőke extraprofitéhségét nem lehet már kielégíteni, a manapság hangoztatott fenntartható fejlődés csupán délibáb. Az erőforrások fokozatos kimerülésével jobb, hogy ha a fenntartható csökkenéshez kezdünk hozzászokni, amely azt jelenti, hogy a gazdaság szabadrablását megfékezzük, és visszatérünk az emberek a gazdaságért elvtől a gazdaság az emberekért elvhez. A gazdaságot az emberhez méltó környezet (öko), az emberhez méltó élet (szociális) és a magyarság (nemzet) érdekében korlátok alá kell vetni. Ezt jelenti az ökoszociális nemzetgazdaság.

Öko, mert a gazdaság mohósága tönkretette a környezetet. Itt nem csupán olyan hagyományosan zöldnek mondott politikai és társadalmi megfontolásokra gondolok, mint környezettudatos életforma, takarékos energiafelhasználás vagy megújuló energiaforrások, hanem a tájvédelemre, a vidékmentésre, a kisebb, élhető emberi közösségeknek, a falvak felvirágoztatására. Szociális, mert a politika és a gazdaság célja nem önmaga, hanem az ember. Itt sem csupán tisztességes bérekről van szó, hanem az élhető élet megteremtésének biztosításáról. A globális kapitalizmus ugyanis olyan ütemben használta fel humán forrását, az embert, hogy annak szellemi-lelki-fizikai regenerálódására sem hagyott módot, a futószalagok szétverték a családokat, a kisebb és nagyobb közösségeket. Az alapvető, egyetemes emberi értékeknek és a minőségi szemléletnek kell visszaadni az őt megillető helyet. Nemzetgazdaság, mert a legnagyobb természetes közösség, amely történelmi fejlődéssel bír, és amely ezáltal egységként kezelhető társadalmi, kulturális és jelen esetben gazdasági szinten is, az a nemzet. Ez sem annyit jelent csupán, hogy a multinacionális cégekkel és a nagy nemzetközi folyamatokkal szemben védjük és segítjük a hazai munkavállalót, vállalkozót és termelőt, hanem azt is, hogy az állam aktívan beavatkozik a nemzet érdekében a gazdasági folyamatokba, a nyersanyagkincset, a stratégiai ágazatokat, a gazdasági irányítást nemzeti kézben tartva, vagy ha kell, abba visszajuttatva.

Az ökoszociális nemzetgazdaság elsőre grandiózus, talán egyesek számára megvalósíthatatlannak tűnő vállalkozásnak tűnik. Én optimista vagyok, hiszen az emberből az életéért való küzdelem extrateljesítményt képes kihozni. Ez igaz emberek közösségére, egy nemzetre is. Magunk, szeretteink és utódaink életéért kell küzdenünk. A kiárusító politikának helye, a csak szavakban bátor, de tettekben gyáva politikának meg értelme nincs többé. Kell, hogy legyen jobbik…

(A szerző a Jobbik elnöke)
Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X