Mi a helyzet világméretű éghajlatváltozással?
november 25th, 2009 | Hetesi ZsoltTegnap jelent meg a hír, hogy valakik feltörték a Hadley központ adatbázisát. Az adatok elérhetőek ezen a linken. Szó esik a központ levelezésében némely trükkről az adatok tálalását tekintve, illetve tisztességtelen eljárásról. Az egyik adatsor szerint 47 modell a 91-ből évi 1%-os CO2-szint növekedésből indul ki, pedig az elmúlt 40 évben ez csak mintegy évi 0.46% volt. (320 milliomodrészből lett 380, 40 év alatt.) Feltehető, hogy ennek a fenyegetőbb, riasztóbb modell-eredmény volt a célja. Ez csak egy abból a sok adatcsúsztatásból, ami az adatok tanúsága szerint történt.
Ítéletet nem hozhatunk. Ugyanakkor nem lélegezhetünk fel egyáltalán - hiszen kiderült egy csalás, de a jelenség még létezik. A légkörben évi 0.4-05%-al nő a CO2 tömege, ami hosszú távon (200-300 év alatt) 31%-os növekedéshez vezetett. Ezt a többletet a növényzet ilyen gyorsan képtelen kivonni. Ez pedig az infravörös sugárzás egy részét csapdázza.
Ellenérvként azt vetik szembe a kétkedők, hogy a légkör alsó része már telítődött CO2-vel, így további kibocsátása már nem növeli az üvegház-hatást. Ez az állítás csak részben igaz. Az alsó légkör valóban telített CO2-vel, de ez csak azt jelenti, hogy alul már valóban nem nőhet a CO2 hatása. De ezzel a felső légkörről még nem mondtunk semmit. Hogy működik maga a mechanizmus? Az alsó légkör megköti a 15 mikron körüli infravörös kisugárzást, mely a felszínről indul és a világűr fele tartana. Ez a 15 mikron környéke épp a CO2 molekula elnyelési tartománya. Igaz, hogy az alsó légkör már lényegében mindent megfog 15 mikronon, amit csak lehet, de ez még nem sokat jelent önmagában. Ugyanis a sugárzást elnyelt CO2 molekula egyszer ezt kisugározza újból, 50% eséllyel vissza, a felszín fele. Ez a hő tehát csapdába esett. Azonban van esélye annak is, hogy kifele sugározza, a felső légkör fele.
Kérdés most az, hogy a felső légkörben mi történik a hősugárzással? Ha ott van CO2, akkor ismét megkötődik, és 50% eséllyel vissza, 50% eséllyel az űr fele indul el. Tehát a felsőlégkör CO2 tartalma ismételten fontos. Ott még van "hely", az még nem telítődött; kibocsátásunk oda is feljuthat, bár kisebb valószínűséggel. Mégis, a felső légkörben még nem 100%-osan fedte le a CO2 azt a "rést", amit csak ez a gáz képes lefedni. Tehát az érv nem igaz egészen.(1)
Szóval a hír csak a tudományos tisztesség elleni vétek miatt súlyos. Maga a jelenség létezik és biztos, hogy nem tesz jót, ha az ember olyan CO2-t juttat a légkörbe, mely nem vonódik onnan ki, csak mintegy 100-200 év alatt. A sarki jég is olvad. A gleccserek is. Nem jó játék egy hiba miatt úgy tenni, mintha ez nem lenne. Az alkalmazkodás ideje közeleg.... ha már a cselekvését elszúrtuk.
1. ábra. A felsőlégkör határán mérhető kimenő fluxus (piros) és a felszínről felfele induló fluxus (kék). Látszik, hogy különféle légköri gázok fogják meg a kimenő sugárzás egy részét, így pl. az O2 de a víz is. Azonban jelentős a CO2 szerepe is 15 mikron körül. Azt is érdemes észrevenni, hogy ellentétben a kétkedők állításával még nem fogja meg a CO2 az egész kilépő sugárzást 15 mikron környékén, csak felét. Akkor fogná meg az egészet, ha a felsőlégkör is telítődne vele, úgy, ahogy az alsó. Forrás: Bulletin of the American Meteorological Society, Vol 78, 1997 pp. 197-208
(1) A tudományos igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a felsőlégkört nehezebb CO2-vel telíteni, mint az alsót, ugyanis a CO2 is az alsó légkörben "szeret" tartózkodni, sőt még kicsit nehezebb is a levegőnél (1.7 kg belőle 1 m3, a levegőből ez 1.2 kg), ezért nehéz "telíteni" a felső légkört, de nem lehetetlen. A jelenség azonban nem úgy működik, hogy az alsólégkörben "nincs hely" és akkor kezd telítődni a felső, hanem a kibocsátás miatt nő az alsó és a felsőlégköri CO2-koncentráció is, a CO2-re érvényes barometrikus magasságformula szerint.
Hetesi Zsolt's blog | A hozzászóláshoz belépés szükséges | Címkék: Hír, Klímaváltozás, co2, éghajlat
Globális rossz idő
Az éghajlat változás tekintetében mind afelmelegedés hívők, mind az ellenzők elmennek a lényeg mellett. Mintha szándékosan tennék. Mindkét oldal összeszedi azokat a jelenségeket, amelyek látszólag cáfolják, illetve alátámasztják afelmelegedést. Havazás Argentínába, rekord hidegek Amerika déli államaiban, havazás a közelkeleten, aztán megint havazás Buenos Airesben, stb. A másik oldalon, rekord melegek Európában, folyamatos felmelegedés és egyre erőteljesebb olvadás Grönlandon, hőhullámok, szárazság stb. Ezek létező jelenségek és sem felmelegedésre, sem lehülésre nem utalnak, csupán azt jelzik, hogy nem csak helyi szinten, de az egész föld vonatkozásában felborulóban vannak az önszabályzó rendszerek. Mondhatni elindult az érzékeny rendszerek összeomlása, egyre váratlanabb és kiszámíthatatlanabb szélsőségekkel. Mint amilyen a legutóbbi Szaud-Arábiai esőzések is voltak.
A lényeg, hogy az összeomlás - értve ezalatt az egymással összefüggő nagy éghajlati rendszereket - már túl mutat a helyi szinteken. Egyre több helyen jelentkeznek hőmérsékleti szélsőségek, szélsőséges viharok, szélsőséges csapadékkiválás (300 mm egyetlen nap alatt!)Mindennek hátterében egyértelműen az emberi beavatkozás áll, de nem elsősorban a szennyezések, a légköri kibocsátások, hanem a természetes rendszerek globális felszámolása. Szinte minden olyan rendszert megbolygattunk, mely felelős ezeknek az adottságoknak a fenntartásáért. Ilyen körülmények között nem lehet csodálkozni azon, hogy egyre szélsőségesebb az időjárás. Ugyanakkor a modellek nem a tényleges okokkal számolnak, előrejelzéseik ezért eleve tévesek. Ahhoz, hogy közelítőleg helyes eredményt kapjunk először is azt kellene tisztázni, hogy milyen kölcsönhatások alakítják a globális éghajlatot és ezekbe a kölcsönhatásokba az alacsonyabb kontinentális, illetve helyi szerveződési szintek milyen formában szólnak bele. Ezt követően lehetne áttekinteni, hogy ezek kiesése, meert a legtöbb helyen már ez történt, mennyiben hat a kölcsönhatásrendszerre. Ha ezt megvizsgáltuk, telán előre lehetne jelezni, a rendszer lengés végül is melyik irányban állandósulhat. Enélkül csak abban lehetünk biztosak, hogy egyre jelentősebb szélsőségek jelentkeznek, melyek aztán valamely szélső helyzet felé ki fogják pörgetni az egész éghajlati rendszert, de nagyon nehéz eldönteni, melyik irányba. Ahogy én érzem mindkét irány egyforma eséllyel jöhet be.
Olyan ez, mint amikor túl hajtunk egy hintát. Boldogult ifjú koromban Miskolc-Tapolcán voltak hajó hinták. Körbe lehetett forgatni őket. Az ember neki lendült és hajtotta, s bár valamennyire befolyásolhatta az eredményt, igazából soha sem lehetett biztos benne, hogy melyik irányba fog majd átpördülni. (Bár egy barátom esküdött rá, hogy ő biztosra megy, de ahogy emlékszem, neki se jött be mindig a tuti előre jelzés.)
A helyzetünket tehát az alábbiak szerint jellemezhetjük: A Föld egészére kiterjedő éghajlatváltozást élünk át, mely leginkább az összeomlás szóval jellemezhető. A folyamatban várható a szélsőségek növekedése, majd a rendszer valamely szélsőség irányába kipördül, ezt követően, amennyiben a zavarás, azaz a rendszereket felszámoló emberi tevékenység megszűnik elindul egy újabb építő jellegű folyamat, mely ereményeképp néhány százezer éven belül újra kellemessé teszi a klímát.