Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Újabb megerősítés: olajhiány várható 15-30 éven belül, állítja a Bundeswehr

Ahogy telik az idő egyre több helyről és egyre komolyabb forrásokból értesülhetünk róla, hogy az olajellátás  jövőbeli fenntartása komoly nehézségekbe fog ütközni. Most éppen a Német Hadsereg kutatóközpontjából szivárgott ki egy ilyen.

Korábban már több hasonló hírről számolhattam be:

  • A Pentagon Műszaki Divíziója 2008 végén adott ki egy jelentést, melynek 2010 áprilisában lett világhír-értéke. A jelentés arról szólt, hogy a kereslet gyorsabban nő, mint a kínálat, és 2015 után már napi 10 millió hordós hiányra kell felkészülni. A jelentés adatait itt elemeztem.
  • 2010 februárjában a Brit Tudományos Akadémia által létrehozott bizottság tett közzé egy hasonló jelentést, amely 2015 körülre teszi az olajkitermelés tetőzését, és utána fokozódó olajhiánnyal számol. (Hasonlóképp nyilatkozott a brit energiaminiszter is, aki 10 éven belül szintén olajválsággal számol Angliában, a növekvő behozatal-függés miatt.) A jelentés sürgető kormányzati beavatkozást javasolt.

Most pedig itt a legújabb hír. A Bundeswehr jövőkutató műhelye egy belső jelentést készített, melyben az olajkitermelés csúcsának lehetséges idejét elemzi, illetve az ebből fakadó következményeket részletezi. A dokumentumot egyértelműen titkosan akarták kezelni. Amint arról a Der Spiegel újságírója névtelen német kormányzati forrásból értesült az elemzés valódi. A helyzet komolyságát mutatja, hogy sem a Bundeswehr, sem a Védelmi Minisztérium nem nyilatkozott az ügyben.

A dokumentum fő állítása, hogy 2010 környékén valószínű az olajkitermelés tetőzése. Ez összevág mindazokkal a nemzetközi kutatásokkal, melyek a témát vizsgálják, így Chris Skrebowski, az ASPO, Matt Simmons és TOD kutatóinak adataival is. (Skrebowski adatbázisát használta a fentebb említett brit jelentés is.) Ezek után 15-30 éven belül biztosan ellátási nehézségek lépnek fel, írja a tanulmány. (Ebből következik a Német Hadsereg szakértői nem látják helyettesíthetőnek az olajat még 30 éves időskűálán sem, és ebben megerősitik a mi eredményeinket is.) A következő fontos pontokat emeli ki a jelentés, mint következményeket:

  • Nőni fog az olaj szerepe a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Már látható, hogy az olajtermelő országok jelentősége emelkedőben van, a politikai játéktér átrajzolódik.
  • Az olajexportáló országok saját céljaik esetleges agresszív megvalósítását is megkezdhetik.
  • A szabad piaci olajkereskedést kétoldalú szerződések kezdhetik el felváltani, amint a hiány fokozódik.
  • Létfontosságú cikkek hiányozhatnak majd a szállításban és a gyártásban is az erőteljesen olajfüggő piac és gazdaság hanyatlása miatt.
  • Elképzelhető a tervgazdaság részelges újraéledése a szabad piac valószínű összeomlása mellett.
  • Világméretű láncreakció indul be, mely először azokat az országokat érint, melyek nem voltak képesek felkészülni ezen nehézségekre, később, a hiány növekedtével másokat is.
  • A Bundeswehr elemzése kérdésessé teszi, hogy maga a demokratikus rendszer egyáltalán képes-e túlélni mindezt.

Eddig az elemzés ismertetése. A végére csak egy kérdésem maradt.... Nem ismerős mindez valahonnan? Egy 2007-es, neten terjengő  tanulmányból, ami akkor hülyeségnek tűnt? Dehogynem. Eltelt 3 év, remélem elég volt arra, hogy komolyabban tűnjön mindaz, ami az oldalunkon megjelent és meg fog jelenni.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X