Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


2009 az évtized legmelegebb éve volt (NASA)

Úgy látszik, hogy az a lehűlési trend, amely 2008-at jellemezte, és amely "jégkorszak lesz itt nemsokára" típusú érveket szült, megszűnt, sajnos a melegedés tovább folytatódik. A 2008-as év rövid ideig tartó lehűlését a szokottnál erőteljesebb La Nina jelenség okozta, írja a PhysOrg. A 2009-es év volt az elmúlt évtized legmelegebb éve, továbbá 1880-hoz képest 0.8 C-al nőtt a hőmérséklet. (valójában - aki szemfüles látja is, csak a 2. legmelegebb év volt, a legmelegebb 2005-ben volt - köszönjük olvasónknak a helyreigazítást.)

(Forrás: NASA)



Olajtermelés 2009 végéig

2009 novemberéhez képest decemberre 270 ezer hordó/nap-pal nőtt az All Liquids kitermelés, elérve ezzel a korábbi évek átlagát.

Az olaj iránti igény mind az OECD, mind a fejlődő országok körében növekedett. AzOECD országok fogyasztása 25 000 hordó/nap-pal nőtt 2009 szeptembere és októbere között. Az OECD fogyasztása októberben átlagosan 43.9 millió hordó / nap volt, 2008 és 2007 azonos időszakában 46,1, illetve 47.7 millió hordó / nap volt.

A kínai olajigény 127 000 hordóval nőtt szeptemberről októberre. A fogyasztás átlaga októberben 8.1 millió hordó / nap volt, 2008 és 2007 azonos időszakában 6.92 és 7.29 millió hordó - azaz a kína igény 2008 és 2009 között 14%-al nőtt. A kiegyensúlyozottabb 2007-es évhez képest 9.5%-al.



A városi tanya

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?



Uránkészletek és kitermelés - egy észrevétel

Annak kapcsán, hogy ellátható-e a magyar uránnal Paks, vagy az esetleges Paks II, egy-két számítást kellett végeznem (a magyar uránról később írok majd) és érdekes összefüggést fedeztem fel. Sok helyen olvasni, hogy "óriási" uránkészletek vannak mág felfedezetlen, ezeket becsülik is és IR-készleteknek (Inferred Resources, feltételezett készlet) nevezik.



Miért nem tesznek már semmit?

The following article uses some of the text, the structure and some references of a TOD article written by Shane Mulligan. / A következő cikk egy a TOD-on megjelent cikk szövegének egy részét, szerkezetét és néhány hivatkozását használja, az eredetit Shane Mulligan írta.

Mostanában egyre több levelet kapunk azzal a kérdéssel, hogy miért nem tesznek a politikusok semmit? Nem érdekli őket ez a kérdés, vagy túl megvásároltak, vagy ennyire csak a hatalmon maradás mozgatja őket? Nos, mivel döntéshozókkal nem teázunk naponta, így kénytelen vagyok összefoglalni, hogy mit gondolok, mi áll emögött a hallgatás mögött. Ne gondoljanak mindjárt összeesküvésekre.



Válasz Balla József két cikkére az éghajlat kapcsán

Két cikk jelent meg, egyike ellenem is támadást intéz, mert szerinte nem teljesen értem az éghajlatváltozás folyamatait (itt és itt). Nem szokásom válaszolni a bírálatokra, amelyek a világhálón jelennek meg, most mégis kivételt teszek egyrészt az idézett oldal olvasottsága másrészt a téma fontossága miatt. Nagyon fontos az a tény, amit munkatársaim körében is megállapítottunk, hogy egyre több ember az internetet használja tájékozódásra, ami népszerű tudományos szintnek elegendő is, de sajnos éppen a légkörfizika jelenségei nem azon a szinten mozognak, hogy egy-egy szélsőséges esemény példáját előszedve az akár pro akár kontra tudományos érvként működhessen. Ezeknek a jelenségnek olyan hatásmechanizmusa van, és a mögöttük álló adattömeg feldolgozása olyan mély ismereteket kívánnak meg, amely több év munkájával és tanulásával építhető csak fel.



Korten: Gyilkos, vagy humánus gazdaság?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.



Takarékosság internetezés közben

Hajnal László korábbi cikke felhívta a figyelmet az internet világát jellemző fogyasztási adatokra. Egy év alatt a spamek szűrésével kb 25 TWh/év energiát spórolhat meg a világ.

Ne essünk természetesen bele abba a csapdába, mint amibe sokszor beleesnek mások, főképp CO2-vel, klímával foglalkozó oldalakon lehet ilyesmit olvasni: "Ha Magyarországon mind a 11 millió mobiltelefon töltéje üresen is a konnektorba marad dugva, akkor együtt annyit fogyasztanak, amennyi elegendő lenne 29 000 ház energiaellátásához (kb. 96 GWh/év)." Ez nagyon soknak tűnik, de mennyi ez valójában? Ez mindössze a magyar házak, háztartások kevesebb, mint 1%-a. Tehát a sok kicsi nem megy sokra.... Hiszen a csatlakozva felejtett töltő lakásunk fogyasztásának 0.1-0.5%-át képzeheti csak, függően a fogyasztástól. Sok nagy lépés együtt, az már sokra megy. Pl. az energiatakarékos, vagy a LED-világítás, vagy az 1C-al hűvösebb szoba télen...



A Moody's "társadalmi nyugatalanságra" figyelmeztet

A Daily Bell beszámol a Moody's jelentéséről, melyben társadalmi nyugtalanságot jelez előre. A cikk szerint a nyugati világban valós veszélyt jelent - egy legrosszabb gazdasági forgatókönyv esetén - egy alapvető javak hiányával járó krízishelyzet. A cikk bevezetője utal a brit Telegraph cikkére, melyben azt írják, hogy elég egy gazdasági lejtmenet és a társadalmi nyugtalanság nő; ha a jövőben továbbra is marad a gazdasági válság, akkor ez fokozódik.

A főszöveg elemzése a jelenlegi helyzetet a középkor végéhez hasonlítja, amikor megjelent és tömegessé vált a könyvnyomtatás. Most ezt a szerepet az internet tölti be. Az emberek (főképp az értelmiség egy része) többé nem hisznek a kormányzatnak, vagy a tömeg"tájékoztató" eszközöknek, inkább a nyers információkat próbálják meg összevadászni.



Nincs érdemi megállapodás a koppenhágai csúcson

Most komolyan, Önök másra számítottak? Az Obama-kormányzat persze próbálja védeni a mundért: "egyik ország sem elégedett minden elemével" - nyilatkozták, "de ez egy komoly és történelmi lépés olyan alap felé, mely további haladást tesz lehetővé."

A kudarc elemezgetése helyett beszédes ábrák következnek (forrás: NYT)

77-ek csoportja (fejlődő országok, 1964 óta létező szervezet):

42% emisszió 19% GDP 76% népesség a világból

Kína:

21% emisszió 6% GDP 20% népesség a világból



Különféle fémek kimerülése

A Földön számtalan fém és más hasznos nyersanyag bányászata is a Hubbert-görbét követi, azaz egy dombra emlékeztet.

Tehát a kitermelésnek van egy maximuma, ez pedig becsülhető. A táblázatban egy hagyományos és egy nagyon derűlátó becslés szerepel. Ez utóbbi az USGS, az USA Geológiai Szolgálata készletein alapul.

Peak Global Extraction (Production) Level and Supply Level Estimates for Major Metals

 

 



Egy ausztrál szenátor az USA csődjéről

Ez egy vendégbejegyzés, az összefoglalót írta Bobkó Csaba.

Joyce ausztrál szenátor az USA Armageddonjára figyelmeztet (Forrás)

Az ellenzék pénzügyi szóvivője Barnaby Joyce, úgy véli, az Egyesült Államok kormánya képtelenné válhat adósságai törlesztésére, "gazdasági Armageddont" előidézve, amelyhez képest a jelen globális pénzügyi válság jelentéktelenné válhat.
Joyce szenátor azt mondta, hogy nem áll szándékában pánikot kelteni a közvéleményben, de meg kell vitatni Ausztrália szükséghelyzeti tervét az USA, vagy akár egyetlen szövetségi állama fizetésképtelensége esetére.

Az USA fizetésképtelensége világszerte teljes gazdasági összeomlást jelentene és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi lesz velünk akkor'' mondta Joyce szenátor.


Az éghajlatváltozás hosszú távon

Az emberi tevékenység különféle gázokat juttat a légkörbre. Ezek a gázok nem engedik meg a hosszúhullámú (hő) sugárzás kijutását a világűrbe, azaz a hő egy részét megköti a Föld. A fő üvegházgázok a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4), a nitrogén-oxidok és a vízgőz (H2O). A különböző üvegházgázok nagyon különböző hőelnyelő képességgel rendelkeznek. Közülük a vízgőz szerepe a természetes üvegházhatásban jelentős, mennyisége nem nő a légkörben, ellentétben a szén-dioxiddal és a metánnal.

A kutatók hevesen vitáznak arról, hogy a felmelegedést mennyiben természeti hatások (a napsugárzás erősödése, a vulkáni tevékenység, a Föld pályaelemeinek változása) és mennyiben emberi tevékenységek idézik elő. A legelfogadottabb vélemények szerint a világméretű felmelegedés főképp emberi okokra vezethető vissza. Ezt támasztja alá, hogy a naptevékenység és a vulkánosság alakulása a számítások szerint jelenleg a felmelegedés ellen hat.



Fatih Birol: A világ hagyományos olajtermelése tetőzhet 2020-ig

Az Economist összefoglalót közöl Fatih Birol gondolataiból - Birol a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza. Birol többször tett már olyan nyilatkozatot, amelyben elmozdult a korábbi - 2030-ig nincs csúcsnak jele - állásponttól. Az IEA eleddig ugyanabba a táborba tartozott, mint pl. a CERA (Cambridge Energy Research Associates), ahol úgy vélik - és úgy is modellezik - hogy elegendően nagy pénzügyi igény esetén megfelelő mennyiségű olaj állítható rendszerbe. Nem merül fel a pénzügyi megtérülésen túl az energetikai megtérülés kérdése, amely pedig előbb jelent korlátot, mint a pénz. Az olaj mennyisége és a nettó energiát termelő olaj kitermelése nem ugyanaz.



Megint egy szenzáció? Nem is tehetünk a klímaváltozásról - állítja Zágoni Miklós

Tegnap olvastam a  Magyar Nemzetben, hogy a sokáig az éghajlatváltozást elfogadó, veszélyeit ismertető Zágoni Miklós fordulatot vett. A Magyar Nemzet Online írta:

"Zágoni Miklós: A szóban forgó tanulmány bebizonyítja (azaz nem csupán állítja, hanem adatolja, dokumentálja, kiszámolja, levezeti), hogy az üvegház-hőmérséklet nem lehet se több, se kevesebb, mint ez a bizonyos 33 fokos érték. A föld légköre, amely szabad felszínű óceánokkal és laza, szakadozott felhőborítással jellemezhető, e két feltétel segítségével megoldja, hogy az üvegházhatása állandó és egyensúlyi érték legyen. "

Azaz tömören szólva: pöfékelhetünk amennyit akarunk, a légkör ellensúlyozza majd, nem is tehetünk az üvegházhatásról. A "szóban forgó tanulmány" Dr. Miskolczi Ferenc cikke mely az Időjárás c. magyar meteorológiai lapban jelent meg.



Magyar Nemzetstratégia 2. - közlemény

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.



A dubai hitelválság az olajcsúcs következménye

Kjell Aleklett fizikus, az Uppsala Egyetemen működő Szénhidrogén-kimerülést Kutató Csoport vezetője blogjában arról ír, hogy Dubai gazdasági irányítói alapvetően tévedtek, amikor óriási szállodák építésétől vártak gazdaságélénkülést. Aleklett egy szaklaban publikált cikkére hivatozva állítja, hogy a következőket kellett volna figyelembe venni:



15 év munkanélküliségi adatai az USA-ban

Ehhez nincs mit hozzáfűzni, hacsak annyit nem magyarázatul, hogy a hivatalos a piros, a munkát kereső munkaerő, a szürke már azokat is jelzi, akik feladták a munkakeresést, a kék pedig egy alternatív becslés, melyet a Clinton-kormányzat vezetett be.

Az U-6 adatok szerint 17% felett jár az érték,  bár megállni látszik...



Rettegő bankárok a Goldman-nál

A Bloomberg beszámol arról, hogy a Goldman Sachs egyik bankára a következőt mondta neki: "Épp most folyamondtam fegyvertartási engedélyért a rendőrségen."  Az illető szokványos bankár, és az az infó is kjutott tőle, hogy nagyobb beosztású banki alkalmazottak tűzfegyvereket vásárolnak, hogy megvédjék magukat egy esetleges populista felkelés esetén, mely a bank ellen fordulna. Az újságíró felhívta a Goldman Sachs szóvivőjét, de nem hívták vissza onnan, ígéretük dacára.

A cikk arról is ír, hogy a bank vezére egy új, biztonságosabb házat kívánt venni az eddigi (már ismert helyen álló) helyett, de a sajtó kiderítette a helyszínt, így erre nem került sor. Ezért aztán jelenlegi házát biztonsági kapukkal is felszerelte.



Válságban a luxus országa

A New York Times (magyarul pedig a Portfólió) számol be róla, hogy Dubai, ahol a képen látható pazarló beruházásra pl. rengeteg hitelt vettek föl, a fizetés átütemezését kéri. A közhiedelemmel ellentétben Dubai nem óriási olajtermelő, a világranglistán a 8. Mondjuk hazánkat ezzel persze megelőzi, de nem mérhetetlen az olajkincse.

Mindenesetre látszik: az értelmetlen luxusberuházások ideje mintha leáldozóban volna. A hitelválság utolérte a dúsgazdag(nak hitt) arabokat is.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

X