A hegy másik oldala

Pató úr megkért eme rövid cikk közlésére, olvassa mindenki bátran, hamarosan folytatás következik...

"Fordulóponthoz érkezett a világ. A 2000-es évek közepéig az olajkitermelés és evvel együtt az olajexport szinte folyamatosan, töretlenül növekedett. Azóta az olajkitermelés stagnál (ha a nyersolajat nézzük akkor esik), az olaj export pedig folyamatosan csökken.  Ennek következtében a következő 20 év nem fog hasonlítani az előző 20 évre, még ebben az évtizedben nagyon komoly politikai, geopolitikai, társadalmi és gazdasági változások fognak végbemenni.  A jövő idő tulajdonképpen nem indokolt, ezek a változások már bizony el is kezdődtek.



Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra

Hetekben egyre többször merült fel bennem az a gondolat, hogy tényleg túlléptünk e a válságon, vagy csak jótékony feledés homálya fedi a problémát. Nem kellett magamat sokáig győzködni, gyorsan arra a megállapításra jutottam, hogy a mindennap küzdelmei, és a világ hangos hírei szépen elfeledtették a problémát, miközben nem hogy csökkent, inkább még mélyült is a körülöttünk formálódó válság.

Pénzügyi rendszer semmit se változott, ugyan olyan kapzsi és "kaszinó játékos", mint 2008 előtt, szénhidrogéneket ugyan úgy égetjük, ráadásként még bele is húztunk(főleg Kína), világunk morálisan ugyan úgy erjed továbbra is.



Napelemes villamos energia termelés magyar lehetőségei. III. rész

       Első két részben napelemes villamos energia termelésről volt szó, jelen írás a gyakorlatban működő magyarországi napelemes rendszereket mutatja be.

       Magyarország sajátságos helyzetben van, mert jobb napenergia potenciállal bír, mint északabbra lévő szomszédaink(fő napelem telepítő országok), még is kevesebb kapacitással rendelkezünk. Jó példaként felhozható Szlovákia, Bulgária, Csehország, felsorolt országok egyike se vezető gazdasági állam Európában, még is sikerült egy rendes támogatási rendszert bevezetniük. Mondhatni már bosszantó módon lemaradunk a megújulók terén, de azért akadt 1-2 beruházó aki a nehézségek ellenére még is belevágott nagyobb méretű rendszerek telepítésébe.



Napelemes villamos energia termelés magyar lehetőségei. II. rész

            Sokak számára ismert tény, hogy Magyarország nagyon jó napenergia adottságokkal bír, azonban sok téves és pontatlan információ kering a neten és a közbeszédben. Ezen írás ebben nyújt segítséget, hogy tisztább képet adjon a napelemes villamos energia termelésről Magyarországon.

Takarékosság:



Napelemes villamos energia termelés magyar lehetőségei. I. rész

           Sokat emlegetett és jól ismert tény, hogy a Földre és Magyarországra eső napenergia éves mennyisége több nagyságrenddel nagyobb, mint az elfogyasztott összes primer és villamos energia. Ezt a hatalmas potenciált több módon tudjuk kihasználni gazdaságosan, főként hő formájában és kisebb hatékonysággal villamos energiaként. Hazánk gyerekcipőben jár a napenergia hasznosítás terén, azonban lassan, de változik a szemlélet. Ma már nem megy ritkaságszámba a háztetőn a napkollektor, bár a napelem még a mai napig is különleges tetőt foglaló alkalmatosságnak számít…

            Rövid ismertető a napelemes villamos energia termelésről, és a hozzá kapcsolódó technikáról. Napelemek fajtái változatos képet mutatnak, több féle anyagból és gyártástechnológiával készülnek, lenti ábra a napelemek típusait mutatja:



Elinor Ostrom Nobel-díjat kapott

Mi Elinor Ostrom fő érdeme? Talán az, hogy alapos, szisztematikus kutatások révén bizonyította: a Hardin-féle nevezetes közlegelők tragédiája, és a hasonló, az emberi viselkedést szűk önérdekkövetőnek
tételező modellek csupán nagyon korlátozott érvényűek. Igen speciális esetekben írják csak le jól a valóságot, de általában nem. Ostrom tehát egyike azoknak, akik az utóbbi időben kutatásaikkal aláásták az uralkodó közgazdaságtan emberképének érvényességét. A Homo oeconomicus egyre nehezebben védhető. Ráadásul nem Ostrom az első, aki ilyesféle eredményekért kap közgazdaságtani Nobel-díjat. 2002-ben Daniel Kahnemant is azért jutalmazták, mert kutatásaival meggyőzően bizonyította: az emberi döntéshozatal a valóságban igencsak másként zajlik, mint amit a standard közgazdaságtani modellek jósolnak. Az utóbbi években meglepően sok olyan kutató kap közgazdaságtani Nobel-díjat, akik munkásságukkal megkérdőjelezik a közgazdaságtan uralkodó, neoklasszikus paradigmáját.



Új magyar találmány: a napelemes cserép

Az új magyar világszabadalmat, az ún. napelemes tetőcserepet óriási siker övezte Münchenben és Budapesten is. Idén novemberben kezdik gyártani a BAZ-megyei Harsányban. Évente egymillió darabot készítenek. A megrendelők között nyugat-európai, amerikai és ázsiai ügyfelek is vannak. A hagyományos napelemeknél olcsóbb lesz a telepítésük, könnyen beépíthető az eredeti tetőszerkezetbe, és 10-40%-kal több energiát képes termelni. (Ez utóbbi állítás eléggé félrevezető lehet, hiszen nem valódi nyereségről van szó, hanem a görbület miatti felülettöblet okozta teljesítménynövekmény jelet meg itt. Ugyanez a helyzet a lenti ábrával, a magyarázat szintén abban rejlik, hogy a cserép domború kiképzésű részei több ideig engedik a napsugárzást nagyobb szögben beesni.)
 

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X