Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport

És végezetül a mi lett volna ha nincs az M30-as című kép. Ez easetben a vasúti kereszttöltés duzzasztotta volna fel a Sajó árvízét. Felsőzsolcát ugyanúgy nem lehetett volna megvédeni, mint most. Talán ha az árvíz elmossa a vasúti hidat és a töltés egyrészét. Lehet, hogy ebben az esetben a víz e szűkületen levezethető lett volna, de a katasztrófa által okozott kár nagysűága nem igen csökkent volna ezáltal. A nagyobb víztömeg lejjebb Ónod és Muhi térségében okozhatott volna gátszakadást. Felsőzsolca Arnót, Szirmabesenyő és Miskolc között a Sajó ártéri szűkülete miatt egy átmeneti vésztározó alakult ki, melynek a vízszint emelkedés következtében Felsőzsolca is a részévé vált.

A katasztrófát azonban az árvízvédelmi rnedszer alulméretezése okozta.

A Sajó folyása mentén következő szűk keresztmetszet valóban az M30-as út, melynek áteresze nem kisebb a 37-es útnál, de hozzá járulhatott valamicskét a víz feltorlódásához.

A Sajó és a Bódva víze azonban az itt már kékkel jelölt öblözetbe felülről érkezett, és a Kis-Sajón keresztül tört be a településre, az M30-as a képejn jelzett formában hozzájárulhatott a vízszint emelkedéséhez de csak azt követően, amikor a felülről érkező ár a 37-es úton már átbukott.

Az alábbi három képen az árvíz vélt lefolyását szemléltetjük. Az általános vélekedés szerint az M30-as okozott olyan mederszűkületet, ami felduzzasztotta a Sajó árvizét, és a nyíllal jelzett irányba térített, mniért is a víz az árvédelmi töltéseket megkerülve, felülről árasztotta el Felsőzsolcát. E vélekedés azonban nem állja meg a helyét. Az adott esetben ugyanis nem arról volt szó, hogy a víz alulról töltötte volna ki a képen a 37-es út felett fehérrel jelölt öblözetet.  Az is jól kivehető az ábráról, hogy az első komoly szűkület a Sajón a 37-es út maga, ami keresztezi a folyót, s viszonylag szűk áteresze van még Miskolc belterületén.

Az ötödik képen látható, hogy az ártéri szűkületet az árvízvédelmi töltés, és az ártret keresztező vasútvonal alkotja. Szeretnék itt visszautalni arra, hogy a Sajó árvízvédelmi rendszerének kialakításakor nem számítottak ekkora vízszintekre a térségben.

A következő képen az ártér domborzati vizsonyai láthatók. Jól érzékelhető, hogy Felsőzsolca mellett a Sajó folyása tölcsérszerűen beszükül, e tölcsér délnyugati falát két jól látható vonalas létesítmény adja. (A képen az M30-as út még nem szerepel)

A harmadik kép a Sajó árterének szintjeit mutatja Feksőzsolca és Miskolc térségében. A kép jól szemlélteti, merre húzódnak a természetes esésvonalak, illetve mely útvonalon haladna a természetes árhullám, ha nem zártuk volna el az útját. A Sajó folyásával párhuzamosan hútódnának le a nagyvizek egy részeük a korábbi mellékágak közvetítésével térhetne vissza a Sajóba, másrészük a Hejőn keresztül közvetlenül a Tiszába folyna. (Ez a képen nem látszik, itt csak a szintek jelennek meg.

A kép azt szemlélteti, hogy Felsőzsolca nem a Sajó árterébe épült, és az emberi beavatkozás nélkül soha nem alakult volna ki olyan helyzet, hogy a település víz alákerülhessen. E beavatkozás azonban nem az "oson" áruház, s mégcsak nem is az M30-as kialakítása volt.

A második képen a Sajó tetőző szintje látható. A két kép közötti különbség alapján már látható az árvíz valódi oka. Olyan mennyiségű víz folyt le a Sajón, melynek levezetésére egyszerűen nem voltunk felkészülva. Soha senki nem hitte volna, hogy ekkor árvíz lehetséges, a rendszer ennek kezelésére alkalmatlan.

Az alábbiakban megkísérlem néhány ábra segítségével megjeleníteni milyen körülmények játszottak közre Felsőzsolca árvíz-katasztrófájában. A helyzetemet bonyolítja, hogy szemmel láthatóan nem tudom a képet a honlapon megjeleníteni, tehát az adott esetben a szövegmező alatti linkre kattintva lehet megnézni miről is van szó. Ezen felül azt is előre kell bocsátanom, hogy a helyzetet statikus modell segítségével tudom csak megjeleníteni, ami korlátozott érvényű, de azért elég pontosan szemlélteti mi is történt.

Nyolc képet jelenítek meg, ami azt jelenti, hogy ez a bejegyzés nyolc részletből fog állni.

Az első részleten, minden további magyarázat nélkül azt a vízszintet mutatom be, amelyre számítottak, azaz, amelyre a védelmi rnedszer kiépült.

A társas játékokban legyen szó bár valódi játékról, sakkról, kártyáról vagy egy bűnügy tárgyalásáról, van egy pillanat, amikor minden eldől, s a végkifejlet visszafordíthatatlanul bekövetkezik. Erle Stanley Gardner igen kifejezően ír erről a pillanatról a Morcos lány esete c. művében, s miután esetünkben is valami ilyesmiről van szó, idézzük most fel e leírás minden apró részletét…

„A per nyilvánvalóan eldőlt…

A nézők szeme lesiklott a tanukról és a vádlottakra tapadt…

A perek csatatereit megjárt, vén jogászveteránok jól tudják, ez a legnyugtalanítóbb jel, amit a tárgyalóterem közönsége csak adhat. A per kezdetén rendszerint a vádlottal foglalkozik a közönség. Kíváncsian lesi arca minden rezzenését, legkisebb érzelemnyilvánítását.

A rendszerműködést most elsődlegesen az erdők példáján a rendszerek felépülése felől közelítjük meg. Az erdők kialakulásának folyamatát szukcessziónak nevezzük. E folyamat megértése több szempontból is lényeges. Ha készítünk egy elvi folyamatábrát, melyben az anyag és energia felhasználást helyezzük a középpontba, azt látjuk, az első lépés mindig energia- és anyagigényes, ugyanakkor ez a lépés az adott esetben hihetetlen nagy biológiai produktumot, biomassza tömeget alkot. Gondoljunk csak a felhagyott szántón megjelenő gyakorta embermagas gyomok összességére, vagy a hasonló terjedelmű, szinte áthatolhatatlannak tűnő parlagfű-dzsungelre. Az első lépcső addig tart, amíg meg nem teremti a következő lépcső feltételeit. Az ökológiai-niche elmélet lényege, hogy egy-egy fülke elfoglalásával újabb fülkék nyílnak meg. Itt is hasonló jelenségről van szó.

Közel két és fél éve készült ez a kis írás, de szinte semmit sem vesztett időszerűségéből. Sőt!
(Az írás a szerencsi - tervezett - biomassza-erőműről szól - a szerk., hzs)
Végiggondolva mindazt, ami a korábbi időszakokban a biomassza erőműről elhangzott, a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, a legalapvetőbb tévedés, hogy ez a kérdés csupán a világörökségről, a tokaji borról szól.
Sokkal többről van szó.

BEVEZETŐ
Stephen King végítélet című könyvében az emberiség 99,6%-át kipusztító vírus egyik szellemi atyja, midőn találmánya elszabadul, a következőket írja hullaházzá vált laboratóriuma falára: „Most már tudod, hogyan működik. Van még kérdésed?” — Nagyon hasonló helyzetben vagyunk valamennyien, akik a jelenlegi társadalmi gazdasági rendszert, mint önálló, a természeti rendszerek sorából kiemelkedő alrendszert vizsgáltuk. Igaz, mi nem okozó, csupán felismerői, majd elszenvedői leszünk a folyamatoknak. Ezzel együtt olyan jelenségek előtt állunk, melyek pontosan visszaigazolják, avagy cáfolják felismeréseinket, kutatási eredményeinket. Hamarosan mi is eljuthatunk egy-egy halott városba, felírhatjuk a falra: „Most már tudod, hogyan működik. Egyéb kérdés?”

1 Felvezetés

Az alábbi elemzéssel egyfelől általános és közérthető, de legalábbis megvitatható keretek közé szeretnénk illeszteni a válságról alkotott képünket. Ahogy Hetesi Zsolt szokott fogalmazni előadásain: ha arra kényszerülünk, hogy kiugorjunk a zuhanó repülőgépből, nem árt tudnunk, milyen körülmények közé is érkezünk. Ugyanakkor a korábbi elemzések során a megoldás lehetetlenségére összpontosítottunk, ami Pásztor Attila barátom szavaival élve: nem erősíti a morált. Itt tehát az elemzést egy olyan megfontolásra érdemes megoldási javaslattal egészítettük ki, mely szerkezeten kívüli megoldást jelent ugyan, de a szerkezeten belülről is értékelhető, mindenképpen közösségi jellegű, s leginkább a különféle mezsgyékhez, gyepükhöz, szegélyekhez hasonlítható. Azt persze nem állítjuk, hogy megtaláltuk a válság biztos ellenszerét. Vékony szalmaszálról van szó, mely keveseket bír csak meg, de a semminél ez is több. Csak tenni kellene érte…

2.2 Helyzetértékelés

Ha a fentiek tükrében keresnénk valami általános, a jelenségek mélyén rejtőzködő okot, mely napjaink válságjelenségeinek oka, vagy magyarázata lehetne, két okot is megjelölhetnénk. Egyfelől a rendszerek közötti kapcsolatrendszer zavarai mind a társadalmi, mind a természeti vagy természetes rendszerekben szerkezetváltozásokkal jártak. Csakhogy amíg a társadalmi-gazdasági szerkezet növekedett, addig a természeti rendszerek leépültek. A rendszer leépülés súlyos következményekkel járt együtt. Ettől kezdve ugyanis már nem egyszerűen a félreértelmezett visszajelzések kezelése jelent megoldandó feladatot a társadalmi-gazdasági szerkezet számára. A természeti rendszerek szerkezete sajátos működést is jelent, mely lényegében a természeti adottságok kialakításában és fenntartásában öltött testet. A természetben — a rendszer egésze felől vizsgálódva — nem az alkalmazkodás jellemző. Még akkor sem, ha egy adott tájba, természeti rendszerbe idegen elem érkezik.

3 Megoldási javaslatok

„Még néhány nap, még néhány hét
s ott leszünk újra a legelején…
EDDA

Három részes elemzésünkben az esélyeket és a lehetőségeket követtük végig, anélkül azonban, hogy akár egyetlen gondolat erejéig felvetettük volna, mit is tehetünk ilyen helyzetben. Mindez persze nem véletlen. A helyzet elemzésben lehetőséget kívántunk termetenni mindenkinek, aki a vázolt gondolatmenetet követni akarja, hogy maga gondolja végig, mi is vár ránk tulajdonképpen, és ha megtette, egyéni kiutat találjon. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben közös, ha tetszik általános kiutak nincsenek.

A cím Konrád Lorenz művére utal, s nem véletlenül. Ha a mai válságot összehasonlítjuk bármelyik korábbi összeomlással, legyen szó bár a maja városokról, az inkákról avagy Rómáról, azt látjuk, hogy az ember egyetlen alkalommal sem volt ily mértékben kiszolgáltatva a maga alkotta társadalmi-gazdasági szerkezetnek, és ennyire távol az őt termető természettől. Mindezt egyfajta háziasításként, elembertelenedésként is felfoghatjuk. Hamvas Béla szavaival élve: amiről „a jelen történeti pillanatban szó van, az a tömegesen fellépő embertelenné válásnak olyan legázoló ereje, amely elől kitérni éppoly kevéssé lehet, mint feltartóztatni. Hogyan? Van érző lény, aki látja, hogy egész népek észtvesztő sebességgel zuhannak az emberi lét alá, és szótlanul megállja? De van olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák gurulnak le a hegyről, amelyre százezer év alatt kapaszkodtak fel és azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni?

Az egyetlen dolog, ami biztos: minden bizonytalan. 2008 végén, közel egy évvel ezelőtt megkockáztattam egy óvatos becslést, miszerint 2009 tavaszán már látni lehet, sikerül-e lassítani a folyamatokat, avagy sem. A körülmények arra utalnak, hogy többé-kevésbé sikerült. A helyzet persze még mindig hordoz magában némi bizonytalanságot, de ezt jobbára csak azok veszik észre, akik 2007-ben és ma is dolgoztak, illetve sorakoztak a munkaügyi központokban, netán alaposabban tájékozódnak a FFEK honlapján vagy a „válságirodalomban”. Személyes érintettségünk a számtalan intő jel ellenére, még mindig túl kicsiny, nem teszi kézzel foghatóvá az összeomlást. Kicsit úgy vagyunk mi ezzel, miként az egyszeri béka. A forró vízből rögvest kiugrott, ám hogy lassan melegítették körötte a vizet, szépen megfőtt. A változásokban rejlő veszélyek számunkra is érzékelhetetlenek, avagy csak közvetve érzékelhetők. Hozzájuk szoktunk.

Olvasva Zsolt ma hajnalban közzé tett jelentését a dollár helyzetéről úgy éreztem, számot kellene vetnünk saját kilátásainkkal. Mi vár ránk, milyen forgatókönyvek képzelhetők el a jövőt illetően. Kiindulásként John Michael Greer: „A hosszú út lefelé: Hanyatlás és az ipartalanodott jövő” című írását választottam. Nem véletlenül. Greer szerint egyaránt tévednek azok, akik szerint „valamilyen óriáskatasztrófa készül mindannyiunkat eltörölni”, és azok akik a jelenlegi helyzet fenntartásában valamiféle csodában reménykednek, bár mint írja: „lehetséges, hogy a tudósok előhúznak egy technológiai nyulat a kalapból, amely még egy életet ad az ipari társadalomnak.