Adalékok az erőforrásválsághoz — avagy hol a megoldás? II. rész

Munkánk előző részében lényegében összefoglaltuk, amit a világ jelenlegi helyzetéről a különböző egymásra hatások és kapcsolatrendszerek fényében el lehetett mondani. A további fejezetekben szinte semmit sem fogunk ehhez hozzá tenni, csupán a témát körbe járva különböző oldalról világítjuk meg az egyes mozzanatokat. Tesszük ezt elsősorban azért, hogy megmutathassuk, mi magunk mit értünk az egyes fogalmak alatt. E fogalmi tisztázás nélkül elemzésünk lényeges pontjai maradnak rejtve. Szellemi kalandra hívjuk tehát az olvasót, játékos utazásra térben, időben és gondolatmenetben. Olyan utazásra, mely után a közös élmények teremtenek közös nyelvet, közös értelmezéseket. E közben számos példát láthatunk majd, olyanokat is, amelyek valamely tudomány keretei közt is értelmezhetők, sőt eddig elsősorban ott értelmezték őket. Ez ne zavarjon meg bennünket. A matematikai levezetések, képletek, fizikai törvényszerűségek mögött mindig ott kell álljon az élet, a megélt és a megélhető valóság. Az elkövetkezendőkben – néhány tudományos elméletet is segítségül hívva – elsősorban erre a valóságra szeretnénk rámutatni. Amikor tehát egy-egy elméletet segítségül hívunk, nem az adott tudományba ártjuk bele magunkat, csupán az adott gondolati rendszerből levonható következtetéseket használjuk fel egy-egy még elvontnak tűnő, vagy értelmetlennek látszó fogalom, mozzanat tisztázásához, értelmezéséhez.

II. rész.

Első lépések a természeti rendszerek felé 

A természeti rendszerek viselkedését épp oly szigorú természeti törvényszerűségek szabják meg, mint mondjuk a földre hulló almáét, csak hogy ezek az összefüggések első ránézésre nehezen foghatók, nem tűnnek állandónak. Részben emiatt, részben a bevezető tanulmányban már jelzett modellezési sajátságok okán ráadásul maguk a rendszerek meglehetősen önkényesnek tűnnek. Így aztán egyáltalán nem könnyű annak a helyzete, aki meg, illetve fel akarja ismerni őket. A világot szemlélve sok esetben tűnhet úgy: amit vizsgálunk nem is a valóság maga, csak egy az emberi elme segítségével összetákolt, valós kapcsolataiból kiszakított modell. Egyelőre értsünk egyet mi is a szkeptikusokkal, és fogadjuk el, az egész rendszerelmélet azért születhetett meg, mert az emberi gondolkodás véges, ezzel szemben a világ végtelen. Az embernek tehát el kell különítenie, ki kell szakítani e végtelen világból vizsgálódásai tárgyát. Mindezzel természetesen meg is határoztuk a gondolkodásunk irányát. Alulról, a részek felől indulunk a világ egésze felé. Modellünk tehát alulról felfelé és belülről kifelé építkezik. Miután a mai gondolkodásban ez a megközelítés általános, mi is ezt az utat választjuk. Már itt fel kell azonban hívnunk a figyelmet, e megközelítéssel csak adott határig juthatunk, azon túl egészen más nézőpontra lesz szükségünk.

A rendszereket egy ismert példa alapján közelítjük meg. A matematikában, illetve a hálózatok tudományában közismert a gráfelmélet, melynek megalapozása Leonhard Euler nevéhez fűződik. Rendszerelméleti kalandozásaink kiindulópontjaként az általa szerkesztett gráfot: Königsberg hídjait használjuk.

És most, ha kérhetünk ennyit az olvasótól, lépjünk ki sajátos kereteink közül. Utazzunk térben és időben. E perctől kezdve nem a számítógép előtt ülünk, hanem a XVIII. század elején sétálgatunk Königsberg utcáin. Végigjárjuk a várost keresztező Pregel folyó partját, és elszámoljuk a folyó hídjait (1. ábra). Láthatjuk, a folyón hét híd ível át, kettő-kettő a Kneiphof-szigetet köti össze a folyó két partján elterülő városrészekkel, egy a folyó két ága közé ékelődött területet kapcsolja a szigethez, míg további egy-egy a folyó két ága felett látható. Városnézésünk végeztével leülünk egy árnyas ligetben, közel valamiféle fogadóhoz, ahol a helybéli egyetem diákjai sörözgetnek. Valamelyikük felveti: át lehet-e menni a folyó hídjain, úgy, hogy valamennyin átmegyünk, de mindegyiket csak egyszer érintjük. Az élet felbolydul a városban. Fogadások születnek, egyik próbálkozás a másik után fullad kudarcba, míg az akkor 28 éves matematikus, Leonhard Euler meg nem oldja a problémát:  

 

1. ábra: Königsberg hídjai

E megoldás lényege, hogy Euler minden egyes földdarabot egy-egy pontnak, és minden egyes hidat egy-egy élnek tekintett (2. ábra.), egyúttal létrehozva a hálózatok elméletét, az ún. gráf-elméletet. (Barabási Albert-László: Behálózva; A hálózatok új tudománya. Magyar Könyvklub 2003. 22-25 o.)

 

 2. ábra: A königsbergi gráf

 

„Euler bizonyítása egyszerű és elegáns, könnyen megértheti az is, aki matematikailag nem képzett. Viszont mégsem a bizonyítás vonult be a történelembe, hanem inkábba probléma megoldásához felhasznált közbenső lépés. Euler nagyszerű meglátása abban rejlett, hogy a königsbergi hidakat gráfoknak tekintette: olyan pontoknak, amelyeket élek kapcsolnak össze. Ehhez a folyó által egymástól elválasztott négy földterületnek megfeleltetett négy pontot és ezeket A, B, C és D betűkkel jelölte. Aztán a hidakat éleknek nevezte el, és vonalakkal kötötte össze azokat a földdarabokat, amelyek között híd volt. Így egy gráfot (hálózatot, rendszert) kapott, amelynek pontjai a földdarabok voltak és élei a hidak.

 

Euler bizonyítása arról, hogy Königsbergben nincs mind a hét hídon csak egyszer áthaladható útvonal, egy egyszerű megfigyelésen alapult. Minden páratlan számú éllel rendelkező pont vagy kezdeti, vagy végpontja kell legyen az útvonalnak. Minden hídon áthalad egy folytonos útvonal, amelyiknek csak egy kezdő- és egy végpontja lehet. Ezért ilyen útvonal nem létezhet olyan gráfon, amelynek több mint két páratlan számú éllel rendelkező pontja van. Mivel a königsbergi gráfnak négy ilyen pontja volt, ezért nem is találhatott volna senki a feltételnek megfelelő útvonalat.

Számunkra Euler bizonyításának legfontosabb oldala az, hogy az útvonal létezése nem a mi leleményességünkön múlik. Ez a gráf egy belső tulajdonsága.” (I.m. 24. o) 

 

Hagyjuk most magukra Königsberg aranyifjait, és térjünk vissza saját világunkba, hogy levonhassuk mindazokat a tanulságokat, melyek elvezethetnek bennünket a königsbergi-gárftól a természeti rendszerekig.

 

Kezdjük talán azzal, a szkeptikusoknak mintha igazuk volna. A város hídjai ugyanis semmiféle rendszert nem alkotnak, csupán a folyón átvezető építmények halmazának tekinthetők, egészen addig, amíg azt a bizonyos kérdést fel nem tette valaki. Ez a kérdés azonban hálózattá szervezte, csakhogy e közben ki is emelte a valóságból ezeket. Mindez első közelítésre önkényesnek tűnik, s bizonyos értelemben az is, van azonban egy sajátos, e mozzanaton messze túlmutató törvényszerűség a kérdés mögött. Nevezetesen, hogy e kérdéssel valamennyi híd között kapcsolatot teremtettünk. Nem pusztán a kérdésfelvetés teremtett halmazunkból rendszert, hanem a kérdéssel létrehívott kapcsolat. Az első komoly következtetés, amit e mozzanat segítségével leszűrhetünk: egy halmaz akkor válik rendszerré, ha elemei valamilyen formában kapcsolódnak egymáshoz. A königsbergi-gárf esetében e rendszer elemei a hidak és az általuk meghatározott útvonalon közlekedő emberek, akik meg akarják oldani a saját maguk által felvetett szórakoztató problémát. Miután a feltett kérdésünk kapcsolatot teremtett egy adott halmaz elemei között, azok szükségszerűen alkottak rendszert. Itt nem valóságos, csupán ismeretelméleti rendszert, ezzel együtt a szkeptikusoknak nincs feltétlenül igazuk. A valóságban ugyanis számos, de inkább számtalan tényleges kapcsolatot fedezhetünk fel. Minden olyan esetben, amikor az egyes elemek között valós kapcsolatok adódnak, ezek szintúgy rendszerré szervezik az általuk összekötött elemeket. Tehát egy adott rendszer valóságos léte vagy nem léte az elemek közötti kapcsolat függvénye. Ha a feltett kérdésünk valós kapcsolati hálót fed fel vagy le, a rendszer is valóságos, és az is marad, mindaddig, amíg e kereteken belül mozgunk. E téren elsősorban az okozhat gondot, ha képtelenek vagyunk a kapcsolatok összességét áttekinteni.

A következő lényeges mozzanat a rendszer működéséhez kötődik. Königsberg hídjai esetében a működő „rendszerelem”, a tényleges kapcsolat megteremtője az a személy, aki a kérdésre választ keresve bejárja az adott útvonalat. És itt jön a rendszer egyik leglényegesebb jellemzője: „az útvonal létezése nem a mi leleményességünkön múlik” — a rendszer belső szerkezetéből következik. E jelenséget hívjuk szerkezetben megnyilvánuló irányításnak.

 

A szerkezetben megnyilvánuló irányítás a rendszer alapműködéséhez kötődik, és jellemzően meghatározza a rendszerelemek, illetve a rendszerben mozgó idegen elemek viselkedését. A rendszerelmélet e téren a világ működésének nagyon lényeges sajátságára világít rá. Annak ellenére, hogy a rendszerek vizsgálata során nagyon sok hibalehetőség adódhat, sok esetben önkényesen, a valós folyamatokat figyelmen kívül hagyva járunk el, ennek ellenére, kapcsolati hálók, meghatározott rendszerré szerveződő elemek a valóságban is léteznek, és sok esetben behatárolják saját cselekvési körünket. A rendszerek tanulmányozása során, helyes kérdésfeltevések mentén tájékozódva e korlátokat felismerhetjük, és — természetesen a rendszer sajátosságainak ismeretében — meg is változtathatjuk. Königsberg hídjai ezt is példázzák, de ennek megértéséhez ki kell egészítenünk a történetet.

 

Térjünk vissza Königsberg városába. Az ifjak ismét vitatkoznak. Ezúttal kissé hangosabban. Nem véletlenül. Egyikük Euler egzakt bizonyításának dacára váltig állítja, ő átmegy a hidakon. Mindegyiken, és mindegyiket csak egyszer érintve. A többiek hitetlenkednek, nevetnek, végül fogadnak egy üveg francia pezsgőben, hogy hősünk nem tudja megtenni, amivel kérkedik. Miután rögzítették a tétet és a feltételeket, a társaság elindul. Először „B” pontból az „a” élen „A” pontba, majd tovább a „d” élen „C” pontba, s vissza a „c” és „a” éleken illetve „A” ponton át „B” pontba. Innen az útja „f” élen át „D” pontba, innen tovább „e” élen „A” pontba. Itt már-már úgy tűnik, hősünk elveszíti a fogadást, amikor ruháját levetve beugrik a vízbe és átússza a folyót, s „g” élen áthaladva teljesíti a feladatot. Ha végig vesszük, valamennyin hidat érintette, s valamennyit csak egyszer. Viszont szerkezeten kívüli megoldást választott, amivel a fogadást kétségkívül megnyerte. Igaz, ez mit sem változtat a tétel helyességén.

 

Ha most az olvasó felháborodott, és úgy gondolja, hősünk átverte társait — amely gondolatában a résztvevők osztoznak, bár valamennyien elismerik, a feladat meghatározásakor nem szerepelt az a megkötés, hogy csak a hidakat használva lehet átkelni a folyón — ráébredhet a rendszerek, legalábbis egy speciális fajtájuk másik tulajdonságára: nem igen engedik a szerkezeten kívüli megoldásokat. Ez különösen igaz a társadalmi rendszerekre.

E példa alapján annyit megérthetünk, a rendszerek léte vagy nem léte az elemeik közti kapcsolatból fakad. E kapcsolat lehetőségeit, a kapcsolatba lépő elemek viselkedését a rendszer szerkezete szabja meg, ezt nevezzük szerkezetben megnyilvánuló irányításnak. Ez az irányítás adott körülmények között megkerülhető, de csak a szerkezeten, mondhatni a rendszeren kívül. Nos, első közelítésben ennyi segítséget nyújthattak a rendszerek megismerésében. Nincs tehát további keresni valónk a XVIII. századi városban, lépjünk hát tovább a rendszerműködés felé.  

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X