Kitekintő: Mégis mikor lesz már itt összeomlás? — Dimitry Orlov gondolati nyomán

Az alábbi írás nem fordítását. Illetve ha az, többszörösen is az. Először az eredeti angol szöveget ültették át olasz nyelvre, aztán az olasz változatot Olajos Tibor magyarította, és ráadásnak jelen sorok írója a nyersfordítást is átértelmezte, a fordító, Olajos Tibor szavaival élve, ferdítette. Ami azt illeti e ferdítés valamennyi következményéért engem terhel a felelősség. Mostanában kezdek rádöbbenni, az egyes nyelvek közötti különbség az esetek többségében, világlátás közti különbségeket is takar. Vannak kifejezések, amelyeket le sem lehet fordítani. Még körül írva sem, mert az adott esetben más nyelven érthetetlenek. Példának okáért a nép szónak nincs német megfelelője. Egészen egyszerűen azért, mert az adott szó a magyarban a Nap szóbokrából származik, ami egyfajta égi hierarchiát is tükröz. Ugyanebben a tükörben a német szó a „das Volk” felleget „die Wolke” mutat. Mondanom sem kell egyáltalán nem mindegy, hogy az emberi közösséget jelölő szó megfelelője hol helyezkedik el az égbolton, pontosabban egy világmodellben. A magyar nyelv hordoz felhőre, fellegre utaló valamilyen csoportot jelölő szót is, de ezt a legritkább esetben alkalmazzuk emberi közösségre. Természetesen a falkáról van szó. Túl messzire menne, bemutatni, milyen gondolkodás-, de még inkább világlátásbeli különbségekre utal az eltérő szóhasználat. A fordítások során azonban nem a nyelvek logikáját követjük, sok esetben azért, mert maguk a fordítók sem értik, hanem az azonosnak vélt objektumok alapján adjuk meg a szó jelentését. Holott ha valaki elolvassa Seinkiewicz Keresztes lovagok című könyvét, vagy megnézi a belőle készült filmet, elég pontos képet kaphat arról, miben is különbözik egymástól a nap és a felhő, azzal együtt persze, hogy az adott esetben a napot nem emberek csoportja, csupán a lengyel király jeleníti meg.

Ebből fakadóan egy fordítónak rendkívül nehéz dolga van, ha mások gondolatait akarja visszaadni. Pontosan kell ismernie mindkét nyelvet. De nem csak a felszínen, hanem a mélyben is. Tudnia kellene olyan összefüggéseket, miért is mondjuk valakire, hogy helytelenkedik, vagy, hogy képes, illetve képtelen valamire, vagy mit is jelent a véletlen, amit helyesen mai magyarra talán nem vált, nem tudott, fel nem ismert szükségszerűségnek ferdíthetnénk. Az ilyen és ehhez hasonló összefüggések azonban általában rejtve maradnak. Még a nyelvtudósok előtt is, így lehet, hogy amíg a „kör-kar” szó teljes bokra megtalálható nyelvünkben, a garád, a karcsa, a garat következetesen szláv jövevényszó, és egy adott nyelvi kölcsönhatásrendben a fordított kölcsönzés lehetősége fel sem merül.

De az adott esetben persze eszünk ágában sincs nyelvészkedni. Egyszerűen csak azt szerettük volna bemutatni, jelen ferdítésünkben Dimitry Orlov szavai csak amolyan jelző karók, amely mentén igyekszünk bemutatni az adott témát, vállalva az eltévedés kockázatát. Kísérletünk sikere vagy kudarca e két link segítségével ellenőrizhető:

http://cluborlov.blogspot.hu/2012/06/fragility-and-collapse-slowly-at-first.html

http://www.comedonchisciotte.org/site/modules.php?name=News&file=article&sid=10673

 Törékenység és összeomlás: eleinte lassan, aztán minden egyszerre.

  

Több mint öt éve tudom, hogy az Egyesült Államok gazdasága, pénzrendszere és politikai berendezkedése belátható időn belül össze fog omlani. Csakhogy ez alatt az öt éve alatt mindez méág nem következett be, így napról napra szembe kell néznem a kérdéssel: „mégis mikor?” Erre a kérdésre azonban nincs válasz. Ez persze önmagában kevés. Mintha meg akarnám kerülni a választ, vagy ki akarnék bújni a felelősség alól. Így arra gondoltam, ideje lenne elmagyaráznom miért nem lehet megjelölni az összeomlás időpontját. Világosan kell látnunk, bizonyos előrejelzések adhatók, am ezek eredménye nagyban függ az előrejelző személyes látásmódjától, világképétől. Ha valakinek van képe a világról, képes lesz előre jelezni olyan dolgokat, olyan eseményeket, amelyek beilleszkednek a világképébe. Az előrejelzés akkor lesz pontos, ha pontos a modell, a világnézet, amin alapulnak. Ezek az előrejelzések tehát épp annyit árulnak el a jövendőről, mint amennyit a jövendőmondóról.

Bizonyos eseményeket előre jelezni sokkal könnyebb annál, mint megmondani, pontosan mikor fognak bekövetkezni. Kilépve Orlov gondolatmenetéből, hadd utaljunk itt Antalffy Tibor példázatára, miszerint pontosan előre jelezhetjük, hogy télen fog esni a hó, de hogy pontosan mikor, azt gyakorta még hatnapos időhatáron belül sem sikerül még a meteorológusoknak sem.

Orlov e helyzetet egy öreg híd várható összeszakadásával példázza. Képzeljük el, hogy van egy elöregedett hidunk: a beton repedezett, helyenként foghíjas, és látszanak a rozsdás vasak. A szakértők szerint a híd életveszélyes, egy napon össze fog omlani. Ebben valamennyien biztosak lehetünk. Na de melyiken. Ez az a kérdés, amire egyetlen szakértő sem fog tudni választ adni. Ha erősködünk, elkezdenek ködösíteni: ha egy éven belül nem szakad be, akkor akár két évig is állhat még, de ha kihúz még egy teljes évtizedet, utána már egy-két éven belül szükségszerűen összedől, mert az eltelt idő alatt az állaga tovább romlik, és nem lesz semmi, ami a levegőben tartsa.

És persze nem azért teszi mindezt, mert meg akarja kerülni a kérdést. Az időpont csak becsülhető, és e becslések nagyon is szubjektívek. Ám vannak olyan objektív részletek, amelyeket érdemes szem előtt tartani. Például mennyi is maradt még a szerkezetből? Csak a beton darabok hullanak rendületlenül, vagy már elkopnak, töredeznek a vastraverzek is? Aztán milyen mértékben romlik a híd állaga? Ezt mérhetjük az elszakadt gerendák, illesztések, vagy a folyóba hullott betondarabkák számával. Ám látni kell, az ebből fakadó kockázatok becslése nem könnyű, de nem is lehetetlen. Csupán két problémával kell szembenéznünk.

Sokan úgy vélik, az adatok mennyiségétől függ, hogy helyesen tudjuk-e értékelni a kockázatot. Csakhogy az esetek nagy részében az adatok egyszerűen nem hordozzák azt az információt, amire épp szükségünk lenne. Bármennyit is halmozunk fel belőlük, nem lépünk túl az adott problémahalmaz keretein. Hiába tudjuk pontosan, vagy sokkal pontosabban mennyi beton darab hullott a folyóba, ha ezzel párhuzamosan nem tudjuk, mennyiben változott a vasgerendák állóképessége, szakítószilárdsága. De ha ezek az adatok megvannak akkor is maradhat számtalan olyan mozzanat, ami elkerülte a figyelmünket. Például, hogy a lehullott darabok miatt a híd súlya, ezáltal a pilléreire nehezedő terhelés is csökken. De az sem kizárt, hogy hasonló okból már nehéz gépjárművek nem tudnak közlekedni rajta, ezért lesz kisebb a terhelés. Egy olyan összetett rendszer esetében, mint amilyen Amerika gazdasága, társadalma, pénzügyi rendszere az adatoknak épp az a sajátsága, hogy egy-egy részterületről ugyan bőségesen állhatnak rendelkezésre, de az ember valamennyi részterület áttekintésére képtelen, így minél több adatot dolgozunk fel, annál kevesebb az esélyünk a pontos előrejelzésre.

Ugyanilyen hiba azt feltételezni, hogy a valószínűség számítás tisztajáték. Nassim Taleb ezt a „játékos hibájának” nevezi. Ha valaki nap, mint nap sérült szerkezetű, emiatt életveszélyes hídon megy át, hazardírozza az életét. De biztosak lehetünk ebben? Vegyünk egy egyszerű példát, valamilyen szerencsejátékot. A kocka, vagy akár a pénzfeldobás egy egyszerű valószínűség számításon alapuló játék. Még akkor is az, ha az egyik fél csaló. Gondoljuk csak végig! Valaki tízszer dob fel egy érmét, és az eredmény minden alkalommal fej. Mi a valószínűsége annak, hogy a következő dobás után is fej lesz? Nos, elvileg, már csak a nagyszámok törvénye miatt is nagyon csekély. Ha így gondoljuk, nem vesszük figyelembe, hogy a fenti eredményt nagy valószínűséggel az okozta, a pénzérmét valaki megpatkolta.

A közvetlenül a természet ellen játszott játékok soha sem tiszták. Mondhatnánk, hogy a természet mindig kiegyenlíti a számlát: éppen amikor megnyernénk a jackpotot, a kaszinót egy aszteroida találja el. Azt hihetnénk, hogy ennyire valószínűtlen eseményeknek nincs jelentősége, de mégis az látszik, hogy van. Taleb fekete hattyúja uralja a világot.

Olajos Tibor megjegyzése: Nassim Taleb kifejezése: „amikor megjelenik a fekete hattyú”  azaz a természetben egy nagyon ritka, kivételes esemény bekövetkezése, mely ugyan ritka, de nem lehetetlen, nem kizárt, és amikor bekövetkezik, akkor hirtelen megváltozik a dolgok addigi menete. ( a válság blogokon használják az előre nem látott, de mégis bekövetkező sorsfordító események hasonlataként)

Valójában a természet nem így egyenlíti ki a számlát, mert mit sem törődik szabályainkkal. De mi csakis ezekbe a szabályokba kapaszkodhatunk. A híd addig egészséges, amíg megfelel a tervezője fejében élő képnek. Persze ahogy a híd öregszik, úgy változik a kép, illetve a két kép közötti különbség. Az eltérések egyre csak nőnek: megjelennek a repedések, és a szerkezet leromlik. Egy adott ponton, többé-kevésbé önkényesen veszélyesnek nyilvánítják. De senkinek a fejében nincs ott a híd összeomlása, mert nem az összeomlásra tervezték. Arra tervezték, hogy a pillérein álljon. Így aztán egyszerűen nem létezik arra vonatkozóan információ, mikor fog összedőlni. De mindenesetre van egy trükk: megfigyelhetitek az eltérés mértékét. Amikor ez lineárisból exponenciálissá válik, (azaz elkezd megduplázódni) akkor már elég közeli az összeomlás, és talán meg tudjuk becsülni, milyen időtávon belül fog megtörténni. Ha folyamatosan duplázódik a hídról lezuhanó betondarabok száma (exponenciálisan nő), akkor kiszámolhatjuk, mikor fog leesni a híd utolsó darabja, és ez az időpont határolja majd be az összeomlás időtávját.

Persze ez sem objektív előrejelzés. Sok múlik a szerencsén is. Ha azt mérjük, hogy a híd romlása lineáris (mondjuk, havi egy betondarab zuhan le) akkor azt vetítjük előre, hogy a romlás lineáris is marad. Ha exponenciális a romlás, akkor abból indulunk ki, hogy az is marad, s ha szerencsénk lesz, akkor így is fog történni. De a változás képe csak a fejünkben létezik. A valóságban egyáltalán nem szükségszerű, hogy a romlás az egyik vagy a másik módon halad előre. Mindez erősen szubjektív. Véletlenszerűnek vagy kaotikusnak nevezni nem sokat tesz hozzá: az információ, amit keresünk, egyszerűen nem létezik.

Összefoglalásképpen: megdöbbentő pontossággal láthatjuk előre, hogy valami meg fog történni. Például minden birodalom a végén összeomlik, kivétel nélkül. Tehát az Egyesült Államok össze fog omlani. És ezzel befejeztem. De nem lehetséges előre látni, hogy mikor fog valami bekövetkezni, a hiányzó információ problémájából kifolyólag: olyan mentális modelljeink vannak, hogy valami hogyan marad fenn, létezik, és nem olyan, hogy váratlanul megszűnik létezni. Mindezek ellenére, megfigyelve a romlás, leépülés mértékét, vagy az eltéréseket a mentális modellünktől, időnként kimondhatjuk azt, hogy az időpont közel van. Az első típusú előrejelzés – hogy valami össze fog dőlni – rendkívül hasznos, mert megmondja nekünk, hogyan kerülhetjük el, hogy kockára tegyük azt, amit nem engedhetünk meg elveszteni. De vannak helyzetek, amikor nincs választási lehetőségetek. Például ha egy összeomlás szélén levő birodalomban születtek. Ebben az esetben a második típusú előrejelzés – hogy valami nagyon hamar össze fog omlani – lesz nagyon hasznos, mert jelzi nekünk, hogy itt az idő kivenni a szalonnánkat a tűzből.

Hadd hangsúlyozzuk még egyszer: az előrejelzés folyamata mindig szubjektív. Ezzel együtt okoskodhatunk, gyárthatunk elméleteket. Tekinthetjük az eseményeket véletlennek, vagy kaotikusnak, és gyárthatunk ezeket leíró matematikai modelleket. Csakhogy az adott esetben az előrejelzendő események bekövetkezése nem véletlenszerű vagy kaotikus, hanem ismeretlen. Rövidtávon szabályszerűen bekövetkező eseményekkel persze lehet számolni, ez hasznos is lehet, ha előrelátható, várható eseményekkel szembeni biztosításokat akarunk eladni. Csakhogy egy-egy „váratlan”, a szokott körülményektől eltérő esemény elsöpörheti a biztosítást, és csődbe viheti a viszontbiztosító társaságot is. Mint ahogy a Tisza 1990-es évek végi 2000-es évek eleji áradásai után az érintett térségekben a lakásbiztosítás már nem terjedt ki az árvizekre. Ezzel együtt lehet biztosítást kötni a tűzkárokra, árvizekre, mindenre, de nem létezik biztosítás az összeomlásra, mert ennek kockázatát egyszerűen nem lehet felbecsülni.

Yogi Berra mindenki által kedvelt idézetét idemásolva: „Nehéz előrejelzéseket tenni, főleg a jövőre vonatkozóan”. Nos, a múltra vonatkozóan ugyanilyen nehéz. A Szovjetunió 1991-ben váratlan összeomlása meglepte a szakértőket. A mai napig nem látják, milyen okok vezettek odáig, és miért épp akkor következett be. (…)

A szakértők csak a szakterületükön belül levő dolgokról képesek előrejelzéseket adni. Alkatilag képtelenek előre látni olyankor, amikor maga a szakterületük megy csődbe. Nem lévén szakértő egyik tudományágban sem a fentiek közül (gazdaság, politika, katonaság, stb. akik elemezték USSR helyzetét) tudtam, hogy a Szovjetunió össze fog omlani, többé kevésbe egy évvel hamarabb, mint ahogy bekövetkezett. Honnan tudtam? Alaposan megfigyelve a helyzetet, és számot vetve azzal, hogy a dolgok sokáig nem mehetnek ugyanabba az irányba. Most ugyanezt teszem az USA-val. Így nézzük meg együtt.

Olajos Tibor megjegyzése: Innentől még több oldalon át Usa eladósodását elemzi, mely kritikus szintet ért el, beszél a Kínától való függőségről, a politikusok cselekvésképtelenségéről, kihagyom. 

Ami hirtelen és váratlanul megváltozhat az a kereskedelem. Szentpéterváron, Oroszországban az 1989 és az 1990 es nyár közti különbség óriási volt, mert a kereskedelem leállt. Üres polcok, bezárt üzletek. Az emberek nem fogadták el a pénzt, mint fizetőeszközt. Az import leállt, és olyan vágyott dolgokat, mint a sampon csak ékszerekért lehetett beszerezni. S ez megtörtént annak ellenére, hogy a Szovjetuniónak egy sokkal jobb üzleti modellje volt: „Add el az olajat és a gázt, és minden mást vegyél meg”. Míg az Egyesült Államok modellje már csak arra szorítkozik: „Nyomtass pénzt és használd minden más megvásárlására” (nagyobb részt fogyasztási cikkek, de az olaj ¾ arra megy el, hogy az egészet mozgassa, szállítsa)

Az importált olaj természetesen az amerikai kereskedelem Achilles sarka. Az amerikai gazdaság arra az elvre épül, hogy a szállítási költségek nem számítanak. Minden dolog állandóan hatalmas távolságokat utazik, főleg kerekeken, benzinnel vagy dízellel hajtva. az emberek autóval mennek dolgozni, vezetnek, hogy bevásároljanak, hogy a gyerekeiket programokra vigyék, a javakat a raktárak között kamionokkal mozgatják és mindezen aktivitás végterméke a szemét szintén kamionon utazik nagy távolságra. Mindezen szállítási költségek immár nem elhanyagolhatóak. Ellenkezőleg egyre gyorsabban a gazdasági tevékenység korlátjaként jelentkeznek. Azt gondolhatnátok, hogy ez a modell a végtelenségig folytatódhat, de csak egyszerűen kivetítenétek. Sokkal fontosabb, hogy komoly ok van arra gondolni, hogy ez modell inkább egy váratlan véget fog érni.

* * *

A dolgok általános tulajdonsága, hogy lassan épülnek fel, és hirtelen omlanak össze. Ilyen jellegű példák bőségesen vannak, (épületek, hidak, gátak, katonai birodalmak, gazdaságok, supernovák…) ellenpéldákat – melyek hirtelen jelennek meg és lassan bomlanak le – nehéz találni. Egy ideje azon gondolkodtam, hogy a szimmetrikus haranggörbe, amit általánosan használnak az olaj kimerülésére is, ami Hubbert görbeként is ismert lett az olajcsúcs elméletének kidolgozásakor valójában aszimmetrikusnak kellene hogy legyen, ahogy minden más esetében, de hiányzott a matematikai modell ennek leírásához.

Végül Ugo Bardi olasz professzor sietett a segítségemre egy csodálatosan egyszerű és világos modellet, amit elnevezett Seneca hatásnak.

http://cassandralegacy.blogspot.hu/2011/08/seneca-effect-origins-of-collapse.html

Seneca volt az első, aki nem csak észlelte, de le is írta (Levél Luciliushoz), hogy „Az jelentene némi vigaszt, ha a dolgok pont oly lassan múlnának el, amilyen lassan megvalósulnak, de sajnos a fejlődés csigalassúsággal lépked előre, míg a leépülés villámgyorsan következik be.”

Olajos Tibor megjegyzése: Itt terjedelmi okokból kihagyjuk modellt bemutatását, illetve azt a részt, amelyben a több mint száz atomerőmű áramszünet esetén várható leolvadásáról ír.

Az emberi konstrukciók, szervezetek egyre nagyobbakká vállnak, folyamatosan növekszenek, aztán hirtelen megállnak. Nézzük például a kiskereskedelmet az Egyesült Államokban. Valamikor volt egy helyi ipar, mely eladta a termékeit a kis boltoknak. Az évtizedek során az ipar átköltözött más országokba, főleg Kínába, és a kis üzleteket tönkre tették a nagy üzletláncok, aztán a bevásárló központok, végül a Walmart, mely „felégeti és kiírtja a kiskereskedelmet”. Mivel annak, amit eladnak a nagyobb része import, így a helyi gazdaságot kiüresítik, elvonják a pénzt tőle, így kénytelenek bezárni a termelő üzemek is, tönkre téve a társadalmi hálót. Olyan országokban, hol a kiskereskedelem már nem létezik, az utolsó mentsvár az Internetes bevásárlás lehet a csomagküldő szolgálatoknak hála. De amikor a posta ( UPS, FedEx) szolgáltatásai elérhetetlenek lesznek az energia árak emelkedése miatt, vagy az utak, hidak elmarad karbantartása okán, akkor az import javakhoz való hozzájutás helyben megszűnik

Hasonlóképpen a banki szolgáltatásoknál. Valamikor kis helyi bankok, takarékszövetkezetek voltak, melyekben a helyi megtakarításokat helyzeték el, és helyben helyeztek ki kölcsönt, segítve így a helyi gazdaságot hogy növekedjen. Néhány évtized leforgása alatt ezeket a kisbankokat beolvasztották a kevés számú óriási megabank, melyek 2008 után gyakorlatilag a kormány tulajdonává váltak. Amint ezek a megabankok bezárják a kisvárosi fiókjaikat a helybeli pénzhez jutás megszűnik

Hasonlóképpen a globális szállítmányozással. Valamikor számos kis hajó szelte a tengereket, melyeket a helyi kikötőkben rakodtak meg és rakodtak ki, még darukkal, hálókkal. Aztán a tengeri szállítmányozás „konténer alapúvá” vált, így egy konténer kikötőre lett szükség. Végül a konténerszállító hajók hihetetlenül hatalmassá nőttek. Aztán amikor az olaj ára megnőtt, akkor kénytelenek voltak „lassú gőzzel” haladni, a motorok egy részét lekapcsolva, hogy végül a régi vitorlás hajóknál lassabban haladjanak.(…) A „háztól házig” való szállítás helyett ezeknek a gigantikus konténer hajók csak nagy kikötőkben tudnak rakodni, ahonnan más kisebb hajóra, vonatra, kamionra kell átrakni a konténereket, melyek energetika szempontból sokkal kevésbé gazdaságosak. Ezek a hajók most már a „lassú gőz” határán közlekednek. A következő lépés, nyilvánvalóan „semmi gőz” (gőz leáll!)

Hasonlóképpen az egészségügyben. Valamikor voltak háziorvosok (körorvosok) – általános orvosok, akik kimentek a családok hívására, és ott volt a kerületi rendelő. Végül a folyamat végén ezeket elsöpörték a mega kórházak, és a gigantikus egészségügyi központok, szakszemélyzettel, akik az átlag népesség számára elérhetetlenné váltak. Az Usa-ban jelenleg a GDP 17 % költik el orvosi kiadásokra, de így is sok nagy kórház kénytelen bezárni. A népesség még egy darabig virtuális orvost és gyógyszert találhat az Interneten keresztül, de súlyos betegség, vagy sürgősségi ellátás esetén az orvosi ellátás csak azok számára elérhető, akik még meg tudják fizetni.

Az Usa kommunikációs infrastruktúrájának állapota egy különleges eset. Az Usa jelenleg a fejlett országok nagy részéhez képest lemaradásban van. Az Usa vidéki részein sok ember csak a mobiltelefonon át jut el az internet hozzáféréshez, és ez a tény Usa-t Kambodzsa, Vietnam, Indonézia szintjére helyezi. Ennek ellenére a mobil szolgáltatás sokkal drágább az Usa-ban mint bármely más államban. Mivel sok termék és szolgáltatás már szinte csak Interneten keresztül érhető el, és az Internet folyamatos áramellátást igényel, az Usa elektromos hálózata még érdekesebb eset. A hálózat súlyosan túlterhelt, régi vezeték, transzformátorok, melyik közül van, amit még az 50-es években építettek.

Van több mint 100 atomerőmű, melyek elöregedőben vannak és egyre veszélyesebbek, de az élettartamukat mesterségesen meghosszabbították az engedélyek hosszabbításával. Nincsenek tervek és nincs pénz a lebontásukra, a radioaktív veszélyes hulladék tárolására, egy geológialilag stabil földalatti helyen. Ha a hálózatból nem kapnak áramot, vagy a dízel áramfejlesztők se tudnak huzamosabb ideig áramot fejleszteni, akkor ezek a berendezések Fukusima sorsára jutnak.

Érdemes megemlékezni, hogy a nukleáris katasztrófák, mint Csernobil komoly tényezői a politikai összeomlások felgyorsításának. Mivel az elektromos hálózat az, ami ezeket a katasztrófákat megakadályozza, a dízel előtt, vessünk egy pillantást ezekre:

a grafikonon a jelentősebb áramkimaradások, zavarok számának növekedését láthatjuk:

 

Ami az elektromos hálózatot illeti, a nagy áramkimaradások száma a közelmúltban szinte minden évben megduplázódott. Igen, talán elkövetjük a hibát, hogy ezt a trendet vetítsük ki a jövőre nézve (exponenciális szakasz) de a tétet ismerve, talán nem ezt kellene tennünk? Ha mást nem, legalább egy értelmes érvet halljunk, hogy miért ne. A nagy áramkimaradások hatása sokkal hamarabb megduplázódhat, mintsem időnk legyen a jód tablettákat elővenni, és a parókák ára az egekbe szökjön.

Ezzel ellentétben, természetesen a dízel generátorokat folyamatosan üzemben lehet tartani arra a 15-20 évre, amire szükség van a bontáshoz, hogy megszabaduljanak a nukleáris fűtőanyag maradványoktól, kiürítsék a hűtőtartályokat. Azokban az országokban ahol hiányzik a megbízható elektromos hálózat hajlanak arra, hogy dízel generátorokra bízzák a sorsukat. De már jelenleg is nagy nyomás alatt van a dízelellátás, főleg mióta Japán az atomerőművei nagy részét leállította, így nőnek a dízel árak és leopárd foltok módjára terjed a dízel hiány sok országban. Tapasztalva az áramkimaradásokat az Usa-ban is sok cég beállított dízel szükség generátort, de végül ezeket már most is be kell kapcsolni, amikor még az hálózati áram elérhető. Ez év elején egy Boston-i erőmű részleg leállt egy transzformátortűz miatt, én éppen abban az időben ott dolgoztam. Majd egy hétre a kerület minden gazdasági aktivitása leállt. Áram nélkül nincs fűtés, vagy melegvíz, sem csapvíz, vagy ami még rosszabb nincs több csatornaszivattyúzás, tisztítás, sem légkondicionáló, (ami végzetes lehet hőhullámok idején, olyan helyeken, mint Atlanta) A biztonsági, riasztó rendszerek sem működnek. A mobiltelefonok, laptop aksit sem lehet feltölteni. Az autósztráda és a metró alagútjait elárasztja a víz. A mozgatható hidakat nem lehet felnyitni, hogy átengedjék a hajókat, akár azokat melyek a dízel utánpótlást hoznák. Biztosak lehetünk hát abban, hogy a dízel üzemanyagot folyamatosan el tudják juttatni az összes aktív nukleáris létesítménybe, akkor is, ha minden más összeomlik?

Ez az a pillanat az előadásaim során, amikor valaki feláll, és azt mondja: „Mindez a pusztulás és sötétség, ugye nem igaz?” Amire én azt felelem: „Talán az Ön számára nem igaz, ha önnek van egy másik terve, melytől azt várja, hogy varázslatos módon minden megjavuljon és helyreálljon.” Nézzétek, valamit felépíteni, ami működik, ahhoz sok időre és erőfeszítésre van szükség. A dolgok hirtelen romlanak el, de megjavítani őket időre, gyakorlatra van szükség ( ezzel azt akarom mondani, hogy tanulnunk kell a számos saját hibánkból) Ha vártok az utolsó pillanatig, amikor a borzalom görcsében azt gondoljátok magatokban „Ah, a fenébe, Dmitry-nek igaza volt!” akkor igen, a pusztulás és a sötétség lesznek az új társaitok. De ha elindítjátok hamarabb a saját személyes összeomlásotokat és gyorsan túlestek rajta, akkor a túlélési sanszotok nagyon valószínűleg lényegesen magasabb lesz a nullánál.

Így, legyetek szívesek, ne kérdezzétek tőlem „MIKOR?” – gondolkodjatok rajta magatokban. Minden eszközt rendelkezésre bocsátottam, amire szükségetek van, hogy a saját konklúziótokra jussatok, és arra alapozva képesek lehettek elkezdeni a saját összeomlásotokat, és gyorsan túllenni rajta.

Dimitry Orlov

És végezetül elgondolkodva Orlov szavain, feltehetjük magunknak a kérdést: maradt-e még valami az eredeti hídból? Milyen ütemű a romlása, hol tart a folyamat?

Ha az ember alkotta társadalmi alrendszerekre, infrastruktúrára, stb. gondolunk, akkor talán még hátra is dőlhetnénk, hiszen látszólag minden megvan és a fenyegető előrejelzések ellenére ha akadozva is, de működik Feltéve, ha nem tartozok azoknak az embereknek az egyre szélesedő táborához, akik már elveszítették a megélhetésüket és nap mint nap kénytelenek szembesülni valamilyen társadalmi alrendszer időleges működésképtelenségével. Mert új beruházásokra már nem nagyon futja még a nyugati világban sem, sőt már karbantartásra se nagyon. Sokkal elkeserítőbb kép tárul azonban a szemünk elé, ha a természetet vesszük alapul. És itt nem is az aszályra, a szélsőséges helyzetek elszaporodására kell gondolnunk. A Kárpát-medence természeti rendszereinek ránk maradt öröksége 4-10% között mozog. A legoptimistább becslés szerint sem haladja meg a 10% körüli értéket. Másfelől egy ENSZ tanulmány szerint, ha különböző mértékben is, de a Föld valamennyi ökológiai rendszere sérült. Némelyik helyrehozhatatlanul. Innen nézvést bizony alig tartja valami a hidat.  

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X