Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport

Beszélgetés Bogár László közgazdásszal Kínáról és a mikroglobalizációról.

Sokan sokféleképpen értelmezik a globalizációt, míg a fősodorbeli közgazdászok változatlanul kitartanak véleményük mellett, miszerint a globalizáció természeti jelenség. Ebből pedig egyenesen arra következtetnek, hogy a természet evolúciós folyamatainak szerves része, és egy kikerülhetetlen, a fejlődéssel és haladással rokon értelmű fogalom. Olyan technikai fejlődés, amely az emberi akarat által befolyásolhatatlan - állítják. Ezzel a fajta értelmezéssel a politikai viták értéksemleges tárgyává tették a globalizációt, megkérdőjelezve mindenfajta kritikát. Pedig kritikusok is akadnak bőven, a gazdasági válság mélyülésével egyre szélesebb körben válnak elfogadottá érveik, amelyekkel a válságjelenségek könnyebben leírhatóak és kezelhetőek. A globalizáció egyik hazai szakértőjét, Bogár László közgazdászt a globalizáció természetéről kérdeztem, különös tekintettel a felemelkedő Kínára.

Vajon törvényszerű-e, hogy mérgezzük magunkat a vegyszerekkel, melyekkel a növényeket védjük a kártevőktől (vagyis megöljük a kártevőt)? Vagy el lehetne kerülni, hogy a kártevő megbetegítse a növényt? Vajon célszerű-e műtrágyázással és mesterséges adalékokkal óriási termésátlagot elérni, miközben az egyik legfontosabb természetes jószágunk, a termőföld halottá válik? Vagy van olyan gazdálkodás, melyben nem kell a kártevőktől tartani, és a műtrágya is kiváltható? Úgy tűnik, a válasz: igen.

A világ népességnövekedése és a fejlődő országok lakosainak növekvő életszínvonala egyre nagyobb élelmiszerfogyasztással jár, ezt a növekvő igényt pedig lehetetlen kielégíteni műtrágyák nélkül. Az ősmaradványi erőforrások fogyása így érzékenyen érinti majd a mezőgazdaságot, mivel az erőforrás-igényes műtrágyagyártás nehézséget okoz majd. Gondoljunk bele, hogy a mezőgazdaság jelenleg 10 kcal energia befektetésével állít elő 1 kcal táplálékot; a befektetett plusz energia kizárólag ősmaradványi forrásokból származik, nélküle a mai mezőgazdaság nem tartható fenn.

A közép-amerikai szigetország számára komoly csapást jelentett a Szovjetunió összeomlása. 1990-ben Kubában volt a legmagasabb a születéskor várható élettartam, a világon a második legmagasabb a gabonahozam nagysága és a kalória-bevitel. Egyetlen kubai sem éhezett. Azonban ezeket az eredményeket egy borzasztó függés révén érték el.

A trópusi termékekért, főleg cukorért cserébe a Szovjetunió olajat, traktorokat, műtrágyát, növényvédő-szereket, állateledelt és a lakosság élelmiszerének mintegy felét szállította. A kubai gazdaságok állami tulajdonban voltak, és sok vegyszert igénylő monokultúrás gazdálkodást folytattak. A vetési terület hatvan százaléka cukornád volt, s ez adta a kiviteli bevételek háromnegyedét.

A biogazdálkodással fenntarthatóvá tett főváros, Havanna

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

Én nem tudom, lehet-e még felelősségről beszélni globalizálódó szép új világunkban, ahol a mának élés és az önzés a trendi. Aki olvasott már Bogár László közgazdász-filozófustól könyvet, az ismeri az általa ábrázolt szánalmas és ironikus konzumidióta karaktert: az embert, aki nyálcsorgatva közeledik a bevásárlóközponthoz, hogy a délelőtt megkeresett pénzt délután elköltse. Megpúpozott kocsival járja a sorokat, bolyong, mert a kereskedők kihasználják a rafinált marketingtrükköt, hogy a pultok átrendezése növeli a forgalmat. Amit leemel a polcról, annak a fele már akkor veszélyes hulladék volt, amikor előállították.