Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Átrajzolódhat a globalizált világ térképe?

Beszélgetés Bogár László közgazdásszal Kínáról és a mikroglobalizációról.

Sokan sokféleképpen értelmezik a globalizációt, míg a fősodorbeli közgazdászok változatlanul kitartanak véleményük mellett, miszerint a globalizáció természeti jelenség. Ebből pedig egyenesen arra következtetnek, hogy a természet evolúciós folyamatainak szerves része, és egy kikerülhetetlen, a fejlődéssel és haladással rokon értelmű fogalom. Olyan technikai fejlődés, amely az emberi akarat által befolyásolhatatlan - állítják. Ezzel a fajta értelmezéssel a politikai viták értéksemleges tárgyává tették a globalizációt, megkérdőjelezve mindenfajta kritikát. Pedig kritikusok is akadnak bőven, a gazdasági válság mélyülésével egyre szélesebb körben válnak elfogadottá érveik, amelyekkel a válságjelenségek könnyebben leírhatóak és kezelhetőek. A globalizáció egyik hazai szakértőjét, Bogár László közgazdászt a globalizáció természetéről kérdeztem, különös tekintettel a felemelkedő Kínára.

- Gyakran a témában laikus, de a gazdasági és világpolitikai témákban olvasott állampolgárok sem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel ahhoz, hogy pontosan körülírják a globalizáció jelenségét. Szeretném, ha definiálná a globalizáció fogalmát.

- Tény, hogy nagyon sok a bizonytalanság a fogalom körül. Születésének pillanatát sem tudjuk pontosan beazonosítani, feltételezzük, hogy a kifejezést az ötvenes években használta először az amerikai adminisztráció stratégiai részlegének vezetősége.  Ezt követően, több mint húsz éven keresztül legfeljebb csak az ezzel foglalkozó értelmiségi elit csoportokon belül volt ismert. Később, a hetvenes években vált divatossá a környezetvédelmi problémák előtérbe kerülésével. Magát a kifejezést különösen dezinformatívnak tartom. Ahogy Vass Csabával kollégámmal szoktunk fogalmazni, ez az apologetikus önbemutatás. Nyilván olyan nevet adok magamnak, ami pozitív képet sugall rólam. A globalizáció valójában azt jelenti, hogy az emberiség egy létmód-váltást él át. A civilizáció hajnala óta ez a második ilyen létmód-váltás. Értelmezésemben az emberi létezést megalapozó létmód a tradicionalitás. A XII-XIII. századig nem ismertünk más létmódot. Ez nem azt jelenti, hogy eddig egy idillikus létmódban éltünk, hanem azt, hogy mindig egyensúlyban tudtuk tartani a létpusztítást, a természet tűrhetetlen terhelését, és a létharmóniát. Megfigyelhettük, hogy az ezt megelőző évezredekben minden olyan civilizáció nem volt képes fennmaradni, amelyben felborult ez a rend. Később, a XIII -XV. században kialakult kapitalizmus, beléptünk a nyugatias modernitás korszakába. Ez a létmód-váltás olyan mértékben megterhelte a külső és belső természetet, hogy a létmódunknak már rég össze kellett volna omlania.

- Mégsem ezt tapasztaljuk…

- Nyugat egy olyan létmódot alakított ki, amely képes a saját deficitjeinek természeti árát térben és időben áthárítani. Ezzel a képességgel korábban egyetlen civilizáció sem rendelkezett. Ezt a folyamatot a fősodrú közgazdaságtan, amely nem több mint magyarázó ideológiája ennek a létszerveződési módnak, externáliaként írja le. Ezek extern, vagyis külső költségek, amellyel cinikusan meg is nevezi, hogy a tőkés vállalkozónak ezekkel nem kell számolnia, mert nem őt terheli. Nálam a haszon, nálatok a költség. Tartósan azonban ezt a rendszert csak úgy lehet fenntartani, ha mögötte egy kőkemény rejtett hatalmi szervezet működik, hiszen nyilván senki sem akar tartósan csak teherviselő lenni, miközben látja, hogy másoknál a haszon.

- A gazdasági válsággal egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy USA veszít a hatalmi erejéből, a globalizációs játszmából vesztesként kerül ki. Ezzel szemben, ha Kínára tekintünk, egy hihetetlen ütemben fejlődő nagyhatalmat látunk, amely képes volt kihasználni a globalizációban rejlő lehetőségeket.

- Kína olyan képességgel rendelkezik, amelyet egyetlen másik ország sem tudhat magáénak. Felismerte, hogy világviszonylatban egyre több a westernglobalizáció vesztese, szélesedik a szociokulturális értelemben roncstársadalomnak nevezett réteg. Ezt megelőzendő, rendkívül primitív, silány minőségű, de mégis használható, és nem utolsó sorban elképesztően olcsó árucikkek tömegével látja el a világot. Munkát ad ezzel a különben roncstársadalomba kerülő rétegének.  Ráadásul ezt példátlan módon, planetáris méretekben teszi. Mai becslések szerint 100-120 millió kínai család él világszerte. Létezik a globalizációnak egy kevesek által ismert formája, a mikroglobalizáció, amely a nyugati típusú ún. westernglobalizációval szemben sikeresnek bizonyult. Kijelenthetjük, hogy ma már nincs olyan kontinens, ahol valamilyen formában ne lenne jelen a mikroglobalizáció. A kínai családok egy információs és minden más egyéb cserékre épülő rugalmas és teherbíró hálót alkotnak, amelyek feltételezhetően nem csak egymással, hanem az anyaországgal is állandó informatív kapcsolatban vannak.

- Miben rejlik Kínának az a képessége, hogy a mikroglobalizációs folyamatokat képes a saját céljára fordítani?

- Kína ötezer éven keresztül változatlan, hatalmas erejű gigantikus államszerveződés, amely az emberi élet újratermelésének mikroszövetétől, a planetáris léptékekig terjedően mindent érzékel és ellenőrzés alatt tart. A mikroszint és a planetáris méretű kapcsolatok között tucatnyi szintet lehetne kijelölni, amelyek mindegyikén van világos stratégiai elképzelés, megfelelő szervezeti-intézményi eljárások. Kína ismeri a hatékony állami irányítást és egyfajta bürokráciát, amelyet nem befolyásol számottevően a néhány évtizede létező kommunista berendezkedés. Az államszervezéssel foglalkozó elit mindig továbbadta azt a tudást és képességet, amely - minden túlzás nélkül - az emberi létezés legfinomabban összecsiszolt, legtartósabb és legsikeresebb mechanizmusa.

- Értjük ennek a lényegét? Leírható-e Kína a Nyugat fogalmaival?

- A fogalmaink rendszerint megbicsaklanak. A taoizmus Kína kulturális talapzata, de a belsejét, az igazi titkot nem ismerjük. Csak egyetlen példa: a kínai abc egyik betűje, ami ógörögre fordítva a fi betűre emlékeztet, háromezer éve teljesen változatlan és a hétköznapi nyelvben a közepet jelenti. Ez jelenti Kínát. Általában még kiegészítik valamivel, egy másik írásjellel, de ez a Kínát leíró fogalom lényege. Az, hogy háromezer év óta a világ közepének tekintik magukat. E teljesítmény mellett mulatságos volna megkérdezni, hogy hol volt a Nyugat háromezer évvel ezelőtt, és lesz e valaha is olyan civilizáció, amely ezt a teljesítményt felülmúlja. Hogy miért pont ott és miért pont így volt képes az emberi létezés kialakítani egy ilyen szerveződési formát, az rejtély. Kína egy kulturális-civilizatorikus élőlényhez hasonlítható, amely évezredekben képes gondolkodni, és amelyet az elit csoportok testesítenek meg. Ez változatlanul ép állapotban van és azt viszi tovább azt, ami az elmúlt évezredekben kialakult.

- Nem fizet-e túl nagy árat a gyors növekedésért?

- Ami a távol-keleti országot egyedülállóvá teszi az az, amit Vass Csaba munkatársammal 30 évvel ezelőtt úgy neveztük meg, hogy történelmi családi mélyüzem. Sehol a világon nem maradt meg ép állapotban az az ötezer éves tradicionális talapzat, amit ez a családi mélyüzem jelent. A család legmélyebb kulturális tradícióiban, értékeiben ott van belevésve mindaz, ami számunkra ma javarészt ismeretlen. Kína ezt az iszonyatos történelmi kataklizmák közepette is képes volt megőrizni. Régóta ismerjük azt a mondást, hogy ami nem pusztít el, az megerősít. Ez a történelmi családüzem harmóniában él, mert ismeri a mértéket. Ennek látszólag ma Kína ellentmond, mert iszonyatos ökológiai pusztítást és energiafogyasztást végez. Az elmúlt két évtizedben Kínában volt a legmagasabb a bányabalesetek száma. Világviszonylatban 70-750 %-uk itt történt, miközben Kína a világ népességének mindössze 20 %-át teszi ki. Azért említetem ezt a példát, mert itt a szociokulturális pusztítások mellett az ökológiai pusztítások is szerepet játszanak.

- Megéri-e az áldozat?

- Ez csak egy átmeneti időszak, hasonlóan Kína robbanásszerű népességnövekedéséhez, amelyet valójában Nyugat kényszerített ki a nagymennyiségű kínai exportcikk felvásárlásával. Létező kockázat, hogy az elit elveszti a képességét a sok évezredes talapzat megőrzésére, ebben azonban nem hiszek. A kínai elit ennél sokkal nagyobb kihívásokat is képes volt kezelni az elmúlt ötezer év során. Tudatosan vállalt stratégia ez. Kínának minden bizonnyal nem volt más lehetősége az elmúlt két évszázadban, mint felvenni a kesztyűt nyugattal. Noha ez humorosan hangzik, de Kína minden nehézség nélkül gyarmatosíthatta volna az egész Nyugatot a XII-XIII. évszázadot bezárólag. Cserébe azért viseli el ezeket a terheket, mert az elmúlt kétszáz évben az őt sokszorosan megalázó, alávető és kifosztó Nyugatot a saját fegyvereivel akarja legyőzni. Pár évtized múlva nyilvánvalóvá válik, hogy Nyugat a népességét tekintve sem tudja felvenni a versenyt vele. Ennek ismeretében könnyű belátni, hogy minden más kérdés okafogyottá válik. Kínában Nyugat méltó ellenfelére talált.  

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X