David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Korten szerint a jelenlegi világgazdasági trendek legfontosabb jellemzője a globalizáció. A globalizációs világ három fő pillérre épül, a Világbank-csoport (WBG), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) együttesére, amelyekre a szakirodalom csak „globalizációs intézményrendszerként” hivatkozik. Ezen intézményrendszer részleges irányítási jogkörrel rendelkezik az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet (FAO) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) intézmények felett. Legfontosabb jellemzőjük, hogy irányításuk és igazgatásuk részleteit nem hozzák nyilvánosságra, sértve ezzel az információhoz való hozzáférési jogot. Továbbá állampolgárokat érintő döntéseket hoznak, ugyanakkor nem tartoznak az állampolgároknak felelősséggel, számadási kötelezettséggel, mint ahogy az egy törvényhozói testületnek normális felelősségi körébe tartozik. Befolyásolják a tagállamok belpolitikáját, amelyre nem lennének jogosultak. (Erre az adott ország parlamentje jogosult, mert a parlament által hozott döntésekbe közvetett módon beleszólásuk van az állampolgároknak azáltal hogy a tagjait ők választják.) Legitimitásuk kizárólag a közvetett demokrácia elemeire épül, döntéseikbe csak a tagállamok törvényhozó testületeinek van beleszólása. Bár a Világbank alapszabálya IV. cikkelyének 10.§-a kimondja, hogy a Világbank és tisztviselői nem avatkoznak bele egyetlen tagország politikai ügyeibe sem, a gyakorlatban ez nem érvényesül. A Világbank létrehozásakor, 1947-ben az elsődleges cél a készenléti hitelfelvételhez folyamodó tagállamok újjáépítése volt. De a Világbank nem olyan hitelt nyújtott, mint a Marshall-terv, amelyet az USA hozott létre szintén a II. világháborút követően a nyugat-európai országok gazdaságának élénkítésére.

A Világbank által nyújtott hitel nemzetgazdasági instabilitást okoz. Egy ország alapvetően kétféle külkereskedelmi politikát folytathat. Az egyik a gazdasági nacionalista lépés, vagy importhelyettesítő stratégia. A nacionalista lépés során az ország jelenlegi importját helyettesítő javak hazai előállítását szolgáló iparosításra törekszik. Ilyen stratégia folytatásával csökkenthető az állam importigénye és a külföldi valuta iránti igény. Ez a stratégia a Világbanknak nem kedvez, mivel annak bevételei főként a külföldi valutában adott kölcsönügyleteiből származnak. A másik a transznacionalista lépés, vagy export-vezérelt stratégia. Ennek során a hazai ipart elsősorban külföldi export piacok kiszolgálására építik. A gazdasági növekedés szempontjából az importhelyettesítő stratégia előnyösebb, mint az export-vezérelt, de mindkettő felülről indul és olyan termékekből és szolgáltatásokból kíván többet előállítani, amelyekhez csak a jólétben élők tudnak hozzáférni. (A korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező állampolgárok ritkán vásárolnak importált árukat.) Export-vezérelt stratégia esetén az ország a hazai termelési kapacitást tehetős külföldiek számára hozzáférhető dolgok előállítására kívánja átállítani. Összességében mindkettő munkahelyeket teremt, de ez csekély ellenszolgáltatás ahhoz, hogy kiküszöbölje a szegénységet. Kiszorítja a szegény emberek által használt termékek helyi előállítását, hogy a tehetősek által igényelt dolgokból többet termelhessenek, továbbá megfosztja őket alapvető megélhetési eszközüktől.

A Világbank olyan független „kormányzati” intézményeket hoz létre a hitelt felvevő országokban, amelyek később a Világbank rendszeres kölcsönfelvevői lesznek. Ezeket a Világbank függetlenítette a kormánytól, vezetőinek pedig a Világbankhoz lojális nemzetek feletti érdekeket képviselő szakembereket nevezett ki. Tévhitnek tekinthető, hogy a Világbank csak a kölcsönöket felvevő országok igényeire és kérdéseire reagál. A Világbank olyan keresletet támasztó stratégiát épít ki, hogy kölcsönöket ad egy országnak azzal a céllal, hogy elegendő tőkeáttétellel eltérítse importhelyettesítő-stratégiájától és az aktív állami beavatkozástól. A Világbank tehát kölcsönöket ad egy országnak, ha annak kormánya előre biztosítja arról, hogy gazdaságpolitikájának részévé tesz privatizációs, liberalizációs lépéseket, és/vagy „megszorító intézkedéseket”.

A Világbank által folyósított kölcsönöket az állam az általa gerjesztett gazdasági növekedés hozamából fizeti vissza. Az egyébként is kisebb növekedést mutató államok azonban erre nem képesek, adósságszolgálati kötelezettségeiknek csak újabb hitelek felvételével és így adósságállományuk növelésével képesek eleget tenni. Vagyis minél több hitelt vesznek fel, annál inkább függnek a nemzetközi hitelezőktől, és annál több pénzt vonnak el a gazdasági növekedésüktől. A végeredmény egy adósságspirál, amelyet nem enyhít a nemzetközi hitelezők által kikényszerített, majd a kormányra erőltetett megszorító intézkedésekre épülő politika. Ezzel a hitelnyújtók is tisztában vannak, más kikényszerítő eszközzel azonban nem rendelkeznek az adósságok behajtására, mint hogy, az állam termelő tevékenységéből többet fordítanak adósságtörlesztésre, csökkentik a rászorulók szociális intézményeire fordított állami kiadásokat (pl. kórház-privatizáció útján), csökkentik az egy főre eső állami kiadásokat, csökkentik a nemzetvédelmi kiadásokat (pl. az általános sorkötelezettség megszüntetésével), csökkentik az importkorlátozásokat (pl. a vámrendszer megszüntetése, később az azzal járó technikai határformalitások eltörlése, ld. Schengeni Egyezmény) és más – a szakirodalom által csak struktúraátalakításnak nevezett – intézkedéseket hoznak, mert ez külföldi befektetőket vonzó gazdaságpolitika. Ezen lépések azonban képtelenek csökkenteni a nemzeti adósságállományt.  

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X