A növekedés határai – egy gondolat születése I.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Így született meg A növekedés határai (The Limits to Growth) és az azonos című, szélesebb olvasóközönségnek szánt ismeretterjesztő könyv. A cél az volt, hogy témához nem értő laikusokat, politikusokat, döntéshozókat, közgazdászokat és más tudományterületen tevékenykedőket  szólítsanak meg és minél szélesebb körhöz jusson el a mondanivaló. Ezt a küldetést a könyv sikeresen teljesítette, hatására hirtelen felgyorsult a gondolkodás arról, hogy ha a népesség, az iparosodás, a környezetszennyezés változatlanul folytatódik, vajon az elkövetkező 100 éven belül elérhetjük-e azt a pontot, amelyen túl a növekedés a források korlátos volta miatt már nem lehetséges.  A jövőért aggódók „bibliája” lett a könyv, felgyorsította a hetvenes években megjelent zöld pártok, mozgalmak és egyesületek szerveződését, népszerűségük növekedését. A politikai reakciók eltérőek voltak. Míg a Szovjet Kommunista Párt politikai bizottsága ideológiailag veszélyes pesszimista szélsőségnek nyilvánította, addig az ENSZ a stratégiai fontosságú ügyek közé emelte.

A könyv első kiadása 1972-ben jelent meg, ez még egyértelműen optimista hangvételben íródott. Rámutatott arra, hogy ha időben cselekszünk, akkor  a jósolt életszínvonal-csökkenés időben kitolható, vagy akár meg is előzhető. 1992-ben jelent meg a második kiadás, A növekedés határain túl címmel, amely már azokról a forgatókönyvekről is szót ejt, amelyek a közben eltelt húsz évben valódi lehetőséggé váltak. 2004-ben jelent meg A növekedés határai harminc év múltán címmel a legújabb, harmadik kiadás, az amely jelenleg is kapható a könyvesboltokban.

Négy fontos fogalmat emelnék ki a könyvből. Növekedés, fejlődés, túllövés, korlát. E négy fogalom köré épül fel a könyv mondanivalója. Felhívja a figyelmet, hogy különbséget kell tenni növekedés és fejlődés között. A növekedés anyagi jellegű , mennyiségi felhalmozódást jelent. Ilyen a népesség növekedése, vagy a gazdasági növekedés.  Mindkettő vizsgálható egzakt módszerekkel, matematikailag modellezhető változásuk üteme. A népesség növekedését nyomon követhetjük az anyakönyvezések számának ismeretében vagy a népszámlálások alkalmával; a gazdasági növekedést pedig különféle makromutatók segítségével. Ilyen makromutató például a GDP, egy adott  területen (leggyakrabban egy adott ország területén)  adott idő alatt előállított, végső felhasználásra szánt javak összértéke.

A gazdasági elemzésekből kiderült, hogy a világ GDP értéke évről-évre nő, a növekedés üteme pedig gyorsul. (ld. 1. ábra) Ezzel párhuzamosan azt várnánk, hogy a fejlődő országok felzárkóztatása megy végbe. A helyzet azonban más. Egyre inkább gyarapszik a szegénységben élők, éhezők, alultápláltak köre és ezzel párhuzamosan gyorsan nő egy szűk réteg jövedelme.



1. ábra A világ GDP-je hatványozott ütemű növekedést mutat. A kérdés: meddig?

E felismerés is közrejátszott abban, hogy megszülessen a közgazdaságtan egy új ága, a környezetgazdaságtan. Ez a tudományterület mutatott rá arra elsőként, hogy a fősodrú gazdaságtanban használatos mérőszámokkal, köztük a GDP-vel, gond van. Hiányosak, mert miközben a jólét mutatóinak nevezzük őket, nem számolnak az egyre növekvő szegénységgel és munkanélküliséggel. Nem adnak információt a jövedelemelosztásról, szabadságjogokról, a szociális jogokról, holott ezek is jelzik egy társadalom fejlettségét és ezen keresztül a jólétét. A környezetszennyezés okozta károk megelőzését, korlátozását, enyhítését és magát a szennyezést előidéző termelő vagy szolgáltató tevékenységet is a GDP növekedéseként könyvelik el. Álljon erre itt egy nagyon abszurd példa. Ha porig rombolok egy házat, majd újra felépítem, azzal növelem a GDP-t. Hiszen az újjáépítéshez építőanyagot használtam fel, igénybe vettem egy vállalkozó munkáját, akit megbíztam az építéssel. Közben viszont nem tettem semmi érdemlegeset, ugyanott tartok, mint a rombolást megelőzően: van egy házam.

Látjuk tehát, hogy a növekedés nem azonos a fejlődéssel. A jólét pedig nem azonos a jól-léttel. A fejlődés a növekedéssel ellentétben nem mennyiségi, hanem minőségi változást jelent. Mivel nem mennyiségi, így nehéz körülírni, meghatározni vagy mérni. Lehetetlen felbecsülni például  egy erdő értékét vagy egy tó halállományának értékét. Sokszor ezek értékét csak az elpusztulásukkor, a  keletkező pénzveszteséggel tudjuk mérni és utólag jövünk csak rá, hogy mennyit is ér az nekünk. Idősebb Olvasóink emlékezhetnek a szocialista marxizmus egyik alapvetésére és egyben alapvető tévedésére, hogy a levegő, az ivóvíz, a fa nem képvisel pénzben kifejezett értéket, mert korlátlan mennyiségben állnak a rendelkezésünkre. Azóta már tudjuk hogy Marx két helyen is tévedett: pénzben ugyan nehezen megállapítható értéket, de értéket képviselnek. És ami még fontosabb: nem korlátlanok.

A fenti felismerések vezettek oda, hogy a hagyományos makromutatók mellett bevezették a nehezen mérhető, de sokkal teljesebb képet nyújtó zöld mutatókat. Ilyenek például a Humán Fejlődési Index (HDI), vagy a Fenntartható Fejlődés Indexe (SDI).  Ezek a mutatók nem számítják jólétnövekménynek egyidejűleg a környezetszennyező termelő tevékenység eredményét és a tevékenység által okozott környezetszennyezésből eredő hatások mérséklésének, helyreállításának költségét. Értéknek tekintik az újrahasznosítást és a tartós fogyasztási cikkek szolgálatát, amelyek esetében az amortizáció rendkívül lassú. A fogyasztói társadalmak sajátja, hogy a használati tárgyak élettartama rövid. Ez és a fogyasztási kultúra jellemzője (divat) a mielőbbi cserére ösztönzik a fogyasztót és ezáltal a GDP növekedésére ösztönzik a társadalmat.

A zöld mutatók számolnak az olyan tevékenységek értékével, amelyek a GDP-ben és más hagyományos mutatók értékében nem jelennek meg. Ilyen a házimunka, a gyereknevelés, az önkéntes munka, a szabadidős tevékenység, a családdal, barátokkal, sportolással, vallásgyakorlással töltött idő. Gondoljunk bele, bár ezek nem számítanak bele közvetlenül a termék-előállatásba és szolgáltatásnyújtásba, viszont közvetett módon nagyon is befolyásolják azt. A napi nyolc (vagy sok esetben még több) órás munkaidőben nyújtott teljesítményünket nagyban befolyásolja, hogy milyen életmódot folytatunk, milyen az életminőségünk, mivel töltjük a szabadidőnket, van-e elegendő időnk kipihenni magunkat.

A növekedés és a fejlődés mellett a másik két legfontosabb fogalom, amivel a könyv megismertet minket, az a túllövés és a korlát. Túllőni annyit jelent, mint túl messzire menni, átlépni egy határt, amely végzetes, vissza nem fordítható, káros következményekkel jár. Egy példán keresztül szeretném ezt bemutatni. Többször előfordult már a történelemben, hogy túl sok halászhajót építettek. Ekkor a halászflotta annyira megnőtt, hogy a fenntartható hozamnál sokkal több halat fogtak ki. Ennek következtében a halállomány jelentősen visszaesett, ezért a hajók arra kényszerültek, hogy a kikötőben vesztegeljenek.

Lehet napjainkból sok más példát is hozni a túllövésre, ilyen a jelenlegi jelzáloghitel-válság, amit az USA-beli lakásárak indokolatlan felfutása indított el. Említhetjük a világ kőolaj-kitermelésének alakulását is, ahol a kitermelési adatok alapján tudjuk: a fele elfogyott.

Ami közös ezekben a túllövésekben, az a gyors, hirtelen növekedés, a korlátok megléte, és egy késés vagy tévedés, ami miatt későn avatkozunk be és állítjuk meg a hirtelen növekedést.  A késés oka lehet pszichológiai: nem akarunk tudomást venni arról, hogy a Föld kőolajkészletei végesek, és egyszer el fognak fogyni. Lehet anyagi természetű: a világgazdaság rövid távon nem érdekelt abban, hogy  kiváltsa a fosszilis energiahordozókat, köztük a kőolajat. A kőolaj-kitermelés és értékesítés több mint száz év alatt kialakult profitszerzési folyamattal párosul. Itt meg van külön-külön a kitermelők, importőrök , finomítók, szállítók, tranzitországok, elosztóhelyek, nagykereskedők, kiskereskedők, államok (jövedéki adó) haszna. Egyikük sem érdekelt a haszonról való lemondásban. A késés oka lehet politikai: a politikusok és döntéshozók nem érdekeltek az erőforrás-felhasználás szerkezetének átalakítása (munkahelyteremtés, lobbiérdekek, olajból származó tartós és jelentős állami bevétel).

Korlátról akkor beszélünk, ha valami véges mennyiségben áll a rendelkezésünkre. Ilyenek a nem megújuló erőforrások:  a kőszén, kőolaj, földgáz és az atomenergia-hasznosításhoz szükséges urán. Kitermelésük elnagyolt közelítéssel egy haranggörbével írható le, ahol a görbe alatti terület nagysága megadja a kitermelt mennyiséget. Ezekre az erőforrásokra jellemző, hogy a kitermelt mennyiség évről-évre nő. Emellett az is igaz, hogy az egy főre jutó felhasználás is folyamatosan nő. A készletek ugyanakkor végesek. Ezért szükségképpen elérünk egy olyan pontot, amelyen túl a kitermelés üteme tovább már nem növelhető. Mivel az igények továbbra is nőnek, a készletek pedig fogynak, amely végső soron csökkenő kitermelést eredményez.

A korlát fogalma, akárcsak a túllövésé, nem csak a természeti erőforrásokra igaz. Alkalmazható a gazdaságtanban is, amit a József-fillér híres példája is mutat. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5 % kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében – az akkor érvényes aranyár mellett – 134 darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség. Ma, amikor az újságok devizahitel-válságról, államok fenntarthatatlan adósságnövekedéséről cikkeznek, vitára érdemes gondolat a kamatszedés létjogosultsága. Látjuk ugyanis, hogy a kamatszedés hosszú távon fenntarthatatlan növekedést eredményez.



Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X