Világunk fejlődésének hajtóereje és a fenntartható társadalom

(A PTE Mandulavirágzási Tudományos Napok keretében tartott előadás írott változata)

Világunk fejlődését a hőtan tételei szabályozzák. Elsősorban a II. főtétel, amely kimondja, hogy a munkavégzésre alkalmas energia részarányának az idő múlásával csökkennie kell. Továbbá olyan folyamatok a valószínűbbek, amelyek gyorsabban és teljesebben szórják szét a munkavégzésre alkalmas energiát, ez szabja meg, mi valósul meg a természet egyéb törvényei által megengedett folyamatok közül. Végsősoron az entrópia növekedését leíró II. főtétel működése teljes kiegyenlítődéshez, az energiakülönbségek eltűnésére vezet, de ez nem azt jelenti, hogy a világ lépésről lépésre, fokozatosan válna rendezetlenebbé. Sőt a II. főtétel egyenesen serkenti az olyan, egyre összetettebbé fejlődő részrendszerek kialakulását, növekedését és szaporodását, amelyek felépülésükhöz és működésükhöz több munkavégzésre használható energiát képesek elnyelni és szétszórni, mint a környezetükben lévő egyéb rendszerek. Ezek a részrendszerek éppen azért formálódnak, hogy minél gyorsabban, mennél több energia használódjon el és így a rendszer egészére teljesebben érvényesülhessen a hőtan II. főtétele. Miután a részrendszerek felemésztették az energiát, összeomlanak. Kezdjük megérteni, hogy az élet kialakulását, a törzsfejlődés folyamatát és azon belül az ember megjelenését is a hőtan törvényei mozgatták.

Ismert példa a növekedést, szaporodást hajtó törvényre a Szent Máté szigeten történtek. 1944-ben 29 rénszarvast telepítettek a rénszarvaszuzmóval gazdagon borított szigetre. Ragadozó híján gyorsan gyarapodott az állomány, 1963-ra hatezresre nőtt. Amikor 1963 végén a zuzmó elfogyott, a csorda elpusztult. Akár a rénszarvasokban, bennünk is ösztöneinken keresztül érvényesül a növekedést és szaporodást előíró természettörvény. Akkor maradhat fenn a törzsfejlődés során megjelenő új állatfaj, ha versenyképessé tevő tulajdonságai vannak. Minket az értelem tartott meg, ennek természetadta feladata ösztöneink segítése, nélküle vadászni sem tudnánk. De ha az értelmünk csak ösztöneink szolgálatára szorítkozik, nem sokban különbözünk az állattól. 195 ezer éve az afrikai szavannán jelent meg a mai ember, vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, 150-200 fős csoportokban élt. Gyarapodtak, szaporodtak így élő őseink, betöltötték a földet és 12 ezer évvel ezelőtt elkezdtek letelepedni. Alaptermészetünk azóta sem változott, ma is vadászó-gyűjtögető őseink ösztönei vezetnek bennünket.

Döntéseink, vágyaink, törekvéseink a tudatalatti tartományból származnak, ennek tartalmát az ösztöneink és az életünk során felgyűlt tapasztalatok, beidegződések alkotják. Csak innen, a tudatalattiból  támadhat cselekvésre indulat. Nem az a jó, szép, igaz kelt az emberben cselekvésre indulatot, amit az eszével annak tud, hanem amit belülről, tudat alatt is annak érez. Ha a dolog egyszerű, nem ütközik akadályba, nincsenek mérlegelendő társadalmi következményei, akkor az a tudat, az értelem igénybevétele nélkül önműködően kielégül. Ha a dolog bonyolultabb, a tudatalattiban ébredt vágy, törekvés  a tudatalatti által mellékelt indoklás kíséretében kb. fél másodperc múlva kerül fel a tudati övezetbe. Egyáltalán nem biztos, hogy az indoklás a tudatalatti tényleges szándékát fedi. Csak annyi a tudatos rész, az értelem szerepe, hogy felülvizsgálja, mérlegelje az indoklást. Ha nem megfelelő az indoklás, visszaküldi a tudatalattinak, más, elfogadható indoklást kérve. Ha a tudatalatti nem tud megfelelő indoklást adni, általában eláll a vágyott cselekvéstől.  Nem mondhatjuk, hogy az elménk kifejezetten az igazság megismerésére törekszik és a valós helyzetnek megfelelő döntést hoz. Értelmünk inkább azt igyekszik  igazolni, hogy miért jó az, amit tenni akarok, miért nekem van igazam. Értelmünk olyan, mint az ügyvéd, aki elsősorban ügyfelét igyekszik jobb helyzetbe hozni és akinek az igazság csak másodlagos.

Nézzük meg, mi jellemzi a vadászó-gyűjtögető létfenntartási ösztönét. Nem kellett a szavannán készletezni, bármikor találhattak táplálékot. Amikor a csoport elment gyűjtögetni és lelt valaki valami kívánatosat, azonnal rátette a kezét, különben  más vette volna fel. Ma is ez az ösztönös viselkedés jellemez bennünket. Nem csak a kukákban turkáló éhezők, hanem a bőségben élők nagy többségének életét is. Hiába van annyi mindene az embernek, mégis, ha valamit megkíván, megszerzi magának. Nem volna rá szüksége, de az ösztön nem engedi otthagyni. Ha az értelem az ösztön szolgálója, a gazdaság egyre csak növekszik. Amint a növekedés eléri korlátait, az ösztönök ezek túllépésére sarkallnak, legeltetessük túl a legelőt, zsigereljük ki a termőföldet, vágjuk ki az erdőt és háborúzzunk a szomszédokkal. Mindez előbb vagy utóbb elpusztítja a társadalmat.

Míg az ösztönei által uralt ember csak a mában él, a ma lehetőségeit igyekszik minél jobban kihasználni, az ember az értelmét antroposzként, messzire és felfelé nézőként alkalmazva is élhet. Visszafelé nézve tanul a hagyományból, a történelemből és előrefelé, valamint Istent keresve felfelé is tud tekinteni. Nem élhetünk az ösztöneink hajtóereje ellenében, ám a társadalom összetettsége lehetőséget ad  magasabb szintű kiélésükre. Ez adja a megmaradásunk, a fenntarthatóság lehetőségét. Például az állati elődeink  erősebb hímjei bántják a gyengébbeket. Ott van bennünk is az erőszakra való hajlam, ez elemi szinten legénykedve, verekedve vagy még durvábban tör ki rajtunk. De tisztes foglalkozást űzve, hentesként, őrmesterként vagy magas szinten, orvosként, sebészként is kiélhető a hajtóereje. Puhány természetű nem mehet orvosnak, nem állhatna meg a beteg előtt, nem bírná elviselni a gyógyítással együttjáró terheket. Míg elemi szinten a szerzés ösztöne az anyagi javak és a pénz gyűjtésére hajt, magasabb szinten kapcsolatokat, készségeket, tudást szerezve, alkotva élhető ki. Ha a szerzés ösztöne szabadon érvényesül, annak nemcsak a versengés és küzdelem, hanem az erőszak és a háborúskodás is együttjár. Legkönnyebben a természet kirablásával lehet csökkenti a versengés által kiváltott súlyos  társadalmi feszültségeket,  elkerülni a munkabeszüntetéseket, tüntetéseket és  a kifosztott néptömegek lázongását. 

Ösztöneink mellé neveléssel ösztönerősségű viselkedési minták, erkölcs ültethető be a tudatalattiba. De a társadalom csak akkor tud felfelé emelkedve, fenntartható életre nevelni,  ha van magasabbrendű mintákat adó szellemi vezető rétege. Nem eleve elveszett az ember, voltak olyan népes társadalmak, mint Tibet és az Edo kori Japán, amelyek az ösztönök hajtóerejét a szellemiekben való épülésre fordítva képesek voltak megállítani az önpusztító növekedést. Sohasem voltak többen a tibetiek két-három milliónál. Mégis, a tibeti nyelvű irodalom közel akkora, mint a latin nyelvű európai irodalom. Mindez a hallatlan szellemi kincs a fenntartható életre való törekvés gyümölcseként halmozódott fel. Tibet már az őskorban is lakott volt és egészen a 20. század közepéig fenntartható módon élt. Kevés és sérülékeny a termőtalaja, óvni kellett. Nem szaporodhatott túl a népesség. Ennek megakadályozására meghúzták a mezőgazdasági és szellemi munka csaknem ezer éven át érvényes szabályait. Oszthatatlanná tették a családi birtokot, örököse a legidősebb fiú vagy férfi örökös híján a legidősebb leány. Csak ő köthetett házasságot. Így Tibet nem népesedhetett túl, földjeit nem zsigerelték ki. Aki pár nélkül maradt, otthon dolgozhatott vagy férfiak, nők egyaránt buddhista szerzetesnek vonultak. Ott a rendház földje tartotta el őket. Háromszáz éven át, egészen  a 20. század közepéig Tibet népességének harmada rendházakban élt. Jóval kevesebbet kellett itt dolgozni, mintha családot tartanának fent, és sok idő marad elmélkedésre, tudományra, művészetre és általában a szellem dolgaira. Tibet szerzetesei közül sokan váltak kiváló hittudóssá, nyelvésszé, történésszé, orvossá vagy művésszé és az ő műveik töltik meg Tibet könyvtárait.

Nehéz azzal szembenéznünk, hogy világunk mai válsága nem egy a sok közül, hanem az emberiség történelmének talán legnagyobb válsága, összeomlás fenyegeti a világgazdaságot és életrendünk egészét. A tőkés gazdaságot a szerzés ösztöne, végsősoron az energia minél gyorsabb elhasználásának törvénye mozgatja. De a  láthatatlan kéz csak addig mozgathat, amíg el nem használtuk az erőforrásainkat. Mai világunk, a láthatatlan kézre hagyatkozva, csak az ösztönöket szolgáló értelmet becsüli és ezzel végveszélybe sodorja magát. Nincs szellemi vezetés, a csak a mára tekintők határozzák meg, mint éljünk. Csak növekedve életképes a mai gazdaság, működését nem az ésszerűség jellemzi. Hogy mennyire vakon, az erőforrásokat és nyersanyagokat pocsékolva működik, az utcánkban lefektetett fényvezető hálózatok példája szemléltetheti. 1983-ban fektették a távbeszélőhálózat vezetékeit föld alá. 2007-2009 között ásva, újabb aknákat építve, három újabb hálózatot telepítettek. Egyetlen köztulajdonban lévő földalatti hálózatra volna csak szükség, erre több, egymással versengő tartalomszolgáltató is csatlakozhatna. Ugyanazt a szolgáltatást kapná a köz és ha a munka nélkül maradt vezeték fektetők nem csinálnának semmit a fizetésükért, valamennyien jobban járnánk. Munkájuk csak az erőforrás és nyersanyag pazarlását és a természetes környezet maradandó károsítását eredményezi. Miféle gazdasági rendszer az, amelyik így teremt munkahelyet, eképpen dolgoztatja az embert? Nem az értelem, az ember érdeke, hanem vadászó-gyűjtögető őseinktől örökölt ösztöneink szabad érvényesülése vezetett a pazarló gazdasági rendszer kialakulásához. Bizony a legfejlettebbek országokban a mai termelés csupán 5%-a is elég lehetne ahhoz, hogy jól éljünk, egészségesek legyünk és ráadásul, a sok szabad idő hatalmas emberi erőforrásokat szabadíthatna fel mindannyiunk épülésére. De az ésszerű, a Günther Pauli által szorgalmazott természethasonló, az erőforrásokkal takarékos termelési rendszerek bevezetése, valamint a felesleges és káros tevékenységek leépítése helyett világunk vezetői még ma is a gazdasági növekedést erőltetik.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X