Nincs érdemi megállapodás a koppenhágai csúcson
Most komolyan, Önök másra számítottak? Az Obama-kormányzat persze próbálja védeni a mundért: "egyik ország sem elégedett minden elemével" - nyilatkozták, "de ez egy komoly és történelmi lépés olyan alap felé, mely további haladást tesz lehetővé."
A kudarc elemezgetése helyett beszédes ábrák következnek (forrás: NYT)
77-ek csoportja (fejlődő országok, 1964 óta létező szervezet):
42% emisszió 19% GDP 76% népesség a világból

Kína:
21% emisszió 6% GDP 20% népesség a világból
Éghajlati csúcsértekezlet New Yorkban
NYT: A tegnapi éghajlati csúcsértekezlet eleddig példa nélküli, egy napos hosszúságú volt New Yorkban. A tanácskozás előkészítés a koppenhágai klímacsúcsra, mely tudományos fontosságán túl a CO2-szint csökkentésében tett vállalások helyszíne lehet. A Kínai Népköztársaságnak egyensúlyozni kell a jólét növelése, a gazdasági növekedés és a kibocsátás-csökkentés között, mondta Hu-Csintao, az ország miniszterelnöke. A kínai emberek szegénysége miatt még jó adag fejlesztés szükséges, ami miatt még nem lehet olyan erőteljes célokat felállítani, mint nyugaton. Hu Csintao ezt nemcsak saját országa, hanem a fejlődő országok nevében mondta (India problémái pl. nagyon hasonlóak). A kínai vezető semmilyen konkrét vállalást nem tett, egyedül azt ígérte meg, hogy nő az erdők aránya, és 15%-al csökkenni fog 2020-ra a fosszilis arány az áram-előállításban.








