Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport - Klímaváltozás

Kitekintő - Dmitry Orlov gondolatai

Molnár Géza — Sun, 05 Feb 2012 09:02:44 +0000

Dimtry Orlov 2011 decemberében hosszabb interjút adott a francia Tancrède Bastié-nak. A szöveg angolul is megjelent. Mi az angol változatot ültettük át magyarra. Az alábbi fordítás három ember munkája. Az angol szöveggel ifj. Molnár Géza birkózott. A fordítást Bobkó Csaba vetette össze az eredetivel. A fordító a szavak jelentésére, Csaba inkább Orlov gondolatira összpontosított. Az ennek eredményeként született nyersfordítás magam kíséreltem meg átültetni magyarra, ami nem volt egyszerű. Számos esetben más szavakat és más nyelvtani formákat használtam. Így kizárólag én felelek a szövegben előforduló esetleges félrefordításokért.

Az eredeti francia nyelvű változat itt olvasható:

http://www.orbite.info/traductions/dmitry_orlov/un_entretien_avec_dmitry_orlov.html

A fordítás alapját képező angol változat pedig:

http://www.energybulletin.net/stories/2011-12-16/conversation-dmitry-orlov-about-europe

Dmitry Orlov (http://cluborlov.blogspot.com) orosz-amerikai mérnök, író. 1962-ben született Leningrádban, majd 12 évesen az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ám később is visszajárt Oroszországba. Tanúja volt a Szovjetunió összeomlásának. Most Amerikában látja ugyanazokat a jeleket és a folyamatokat, melyeket a szovjetrendszer összeomlásakor szülőföldjén is megfigyelhetett. Könyvében (Reinventing Collapse: The Soviet Example and American Prospects) és bloggjában ezekről a kérdésekről is ír. Összehasonlítja a szovjet és az amerikai körülményeket. Erre figyelt fel a neten bóklászva Tancrède Bastié, aki több őt foglalkoztató kérdésre is megtalálta Orlov bloggjában a választ. Példának okáért a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti hasonlóság neki is feltűnt, de mint írja, ahhoz, hogy ezeket a pontokat tisztán lehessen látni, egyszerre kellene a két birodalomban élni, ahogy ez Orlovnak megadatott. Tancrède Bastié ezek alapján kereste meg Orlovot és készítette el az alábbi riportot.

Molnár Géza

Tancrède Bastié: Milyen különbségeket látsz Európa és Amerika közeljövőjében?

Dmitry Orlov: Az európai országok történelmi képződmények, és a multinacionális cégek pénzalapú világának felszíne alatt megmaradtak az ehhez való kötődés maradványai, míg az Egyesült Államokat egy cégként hozták létre lényegében egy adóellenes forradalom eredményeként, tehát nincs hová visszaesnie. A legnagyobb különbség ebből következően a helyi politikában van, és éppen ez lehet a megoldás kulcsa. Az európai politikát is megmételyezi a pénz és a szabad piac, de – szemben az Egyesült Államokkal – még nem teljesen agyhalott. Legalábbis remélem, hogy még nem az; a Brüsszelben hozott döntéseket ugyan meg sem lehet különböztetni a washingtoniaktól, helyi szinten viszont sokkal jobb dolgok is történhetnek. Európában még maradt egyfajta politikai sokszínűség, a véleménykülönbségek kezelhetők, és a lázadások sem feltétlenül torkollanak visszafordíthatatlan káoszba. Mindent egybe vetve az európai politikai helyzetben sokkal több lehetőség adódik az emberi kapcsolatok helyreállítására, helyi közösségek és döntések erősítésére, a helyi kezdeményezések támogatására, mint az Egyesült Államokban.

TB: Amerika összeomlása elősegíteni vagy késleltetni fogja Európáét?

DO: Egyelőre bizonytalan, hogyan játszódnak majd le az események, mindenesetre Európának szinte feleannyi erőfeszítésébe kerül kilábalni az elkövetkezendő olajválságból, mint az USA-nak. Ha az olajkereslet egy komolyabb összeomlást követően drasztikusan csökken az USA-ban, Európa egy kis ideig talán még hozzájuthat annyi olajhoz, mint amennyire szüksége van (ez akár 10 év is lehet), amíg nagyobb igény nem mutatkozik a kőolaj iránt, mint amilyen ütemben a tartalékok apadnak.

Az eurázsiai hatalmas gázkészletekhez való viszonylagos közelség szintén védelmet biztosíthat az összeomlás ellen, a szállítási kockázatok dacára.[1] A dollár esetlegesen bekövetkező váratlan hanyatlása minden bizonnyal kedvezőtlen hatással lenne a gazdaságra, azonban kicsivel hosszabb időszakra nézve a dollár elértéktelenedése megakadályozná, hogy a világ pénzügyi tartalékait számolatlanul Amerika adósságának rendezésére illetve a fedezhetetlen fogyasztására költsék. Ez növelheti az Eurozóna országainak vagyonát, és lélegzetvételnyi szünethez juttatja a világ szegényebb országait.

TB: Az Amerikai Egyesült Államok mostani illetve a Szovjetunió korábbi hanyatlása alapján mire számíthatunk, milyen lesz az európai összeomlás?

DO: Európa jobban áll valamennyi az összeomlás körülményeit befolyásoló kulcsterületen, mint az Amerikai Egyesült Államok.[2] A lakhatás, a szállítás, az élelem- és gyógyszerellátás, az oktatás és a közbiztonság terén adott a köztámogatások valamilyen rendszere és a helyiek is rugalmasabbak. A Szovjetunió bukásával kapcsolatos tapasztalatokat a tények tükrében kell értékelni. A szocialista rendszer összeomlását törvénytelen privatizáció, gazdasági liberalizáció és ehhez kapcsolódóan a korrupció hulláma követte. Ez olyasmi, mintha a földrengéssel indult katasztrófa tűzvésszel folytatódna. Európában azonban nincs nyoma egyetlen rossz, a megingás teremtette lehetőségeket kihasználva hódítani akaró gazdasági mechanizmusnak sem. Ugyanakkor a szocializmus maradványait[3], melyek a Szovjetunióban nagymértékben elősegítették a válság átvészelését Európában teljesen lebontotta a piaci liberalizáció káros kísérletének utolsó hulláma.

TB: Hogyan befolyásolja az olajcsúcs a földgázcsúcsot, és a széncsúcsot?

DO: A különböző fosszilis energiaforrások nem helyettesíthetőek egymással. Nagyrészt az olaj biztosítja a szállításhoz szükséges energiát, a nélkül a fejlett országokban megbénul a kereskedelem. A szén sok országban a villamos energia alapja (Franciaországban nem, mert az atomenergiára épít). A földgáz nélkülözhetetlen az iparszerű mezőgazdaságban használt műtrágya előállításához, továbbá hőenergiát biztosít fűtéshez, főzéshez és ipari folyamatokhoz.

A legtöbb fejlett országban ezen erőforrások kitermelése elérte a csúcsot, lehet, hogy világviszonylatban is elértük ezt, vagy közel állunk hozzá.

Az olaj körülbelül egynegyede néhány, alig pár évtizede felfedezett szuperóriás mezőről származik. Ráadásul ezeken a mezőkön különféle módszerekkel fokozták a kitermelést, hogy a lelőhelyek hosszabb ideig termelékenyek maradjanak, mint pl. „in-fill drilling” (kitöltő a meglévő fúrások közé ékelt fúrás) és „water injection” (vízbefecskendezés). E módszerek azonban nem csak hatékonyabbak, de a segítségükkel sokkal gyorsabban lehet kiaknázni az olajat. Csakhogy ezzel együtt a mező hamarabb kimerül. Az olaj helyét lassan átveszi a víz, aztán egyik pillanatról a másikra elapad az olaj. Ilyen gyors kiürülésre kiváló példa a Mexikói-öbölben található Cantarell szuperóriás mező; Mexikónak csak alig pár évig tud olajat exportálni. Oroszország után a második legnagyobb olajkitermelő, Szaúd-Arábia felettébb titokzatos olajmezőivel kapcsolatban, de valamit azért elárul róla, hogy csökkentette olajmezői fejlesztését, és szolár technológiai kutatásokba fektet pénzt.

Hasonló a helyzet a földgázzal is, bár itt kísérleteznek az áttöréssel, olyan új (valójában régi, korábban nem alkalmazott) technológiák bevetésével (hydraulic fracturing, horizontal drilling - hidraulikus kőzetrepesztés, vízszintes fúrás), amelyekkel olyan geológiai képződményekből lehet földgázhoz jutni, melyekről korábban úgy vélték, erre nem alkalmasak, (pl. agyagpala). Valójában ez csak pénzügyi játék. A technológia túl drága, és túl nagy károkat okoz a környezetben, emiatt nem éri meg az erőfeszítéseket. A helyzet persze változhat, ha a földgáz ára már visszahat a keresletre, és a gázhiány emiatt gazdasági károkat okoz.

Korábban úgy gondolták, szénből még bőséges, több száz évre elegendő készletünk van. Ugyanakkor pár éve felülvizsgálták ezeket a becsléseket, és úgy tűnik, a világ legnagyobb szénkitermelője, Kína már a csúcshoz közelít. Miután Kína gazdasági növekedését elsősorban a szén táplálta, ez a növekedés hamarosan a végéhez ér, amit komoly gazdasági, szociális és politikai problémák követnek majd. Az USA villamos energiájának közel fele a szénen alapszik, és valószínűtlen, hogy a jövőben a rendszer fenntartásához elegendő szénhez juthat. Az „energy-dense anthracite” (nagy energiasűrűségű antracit) nagy része kiürült az USA-ban. A mostani természetpusztító módszerekkel (pl. nagy anyagmozgatással járó külszíni fejtések) egyre kevesebb szénhez jutnak. A szénből lassan már csak por marad. A bányászatnak adott egy fizikai korlátja is, amikor a kitermelés és a szállítás több energiát emészt fel, mint amit a szénből remélhetnek.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a rendszer működésének alapját mégiscsak az olaj és a belőle készített üzemanyagok jelentik. Ezen alapul valamennyi gazdasági tevékenység. Dízel nélkül nem tudják vonattal az erőművekhez szállítani a szenet, nem tudnak áramot termelni, minden gazdasági folyamat leáll. Szintén fontos megérteni, hogy már a kisebb kimaradások is komoly gazdasági problémákat okozhatnak. Mindezen hatásokat tovább súlyosbítja a tény, hogy minden gazdasági és ipari tervezés alapját a gazdasági növekedés határozza meg, a gazdaság csökkenése elképzelhetetlen. A mai ipari szerkezetek, illetve a gazdaság, ideértve a pénzügyi rendszereket is, már stagnálás esetén is működésképtelen, csökkenésről már nem is beszélve. Ez kihat a politikai rendszerre is. Éppen ezért egy csekélyebb olajválság is komoly, a szociális szintet is érintő következményekkel járhat.

Végül nem árt megjegyezni, hogy a fosszilis energiahordozók kitermelése és az azt felhasználó ipar szoros kölcsönhatásban áll egymással. Egy az összeomlás végső stádiumába kerülő gazdaság nem tudja előállítani illetve hasznosítani annyi energiahordozót, mint amennyi a mindenapjaink megszokott rendjéhez szükséges. Nem ismerünk olyan módszert, mely a gazdaságot az elit szükségleteihez zsugorítaná, vagy képes lenne ipar nélkül fenntartani az iparosítás során kifejlődő pénzügyi és politikai intézményeket. Azt is érdemes még megemlítenünk, hogy a fosszilis energiahordozók felhasználásával arányban emelkedett az emberiség lélekszáma. Ez a kapcsolat vélhetően akkor is megmarad, amikor az energiafelhasználás csökkeni fog. Nem kell tehát túlzottan elmélyülni az olajcsúcs következményeinek tanulmányozásában ahhoz, lássuk, az olajhiány a globális gazdaság jelentős leépüléséhez vezet, ami jelentéktelenné teszi a többi fosszilis energiahordozót is.

TB: Mi a helyzet az összeomlás utáni Oroszországgal? Készen áll egy második csúcsra?

DO: Oroszország megmarad a világ legnagyobb olajtermelőjének. Ugyan a hagyományos olajkitermelését nem tudja növelni, mégis az olvadó sarkvidékeken végzet fúrásaival növelni, megduplázta olajkészleteit. Oroszország Európa második legnagyobb energiaforrása, és az is marad. A gázvezetékkel kapcsolatos viták dacára a történelem folyamán Európa legmegbízhatóbb energiaforrásának bizonyult, és minden jel arra mutat, hogy ezt a pozíciót a jövőben is tartani akarja.

TB: Mi várható az energiahordozók kiesésétől. Van esély békés, komolyabb károkat nem okozó hanyatlásra, vagy az ipari társadalmak azonnal összeomlanak?

DO: Ez sok mindentől függ. Hogy a társadalom képes lesz-e csökkenti energia felhasználását, függetlenedni tud-e az ipartól, megtermelheti-e iparszerű módszerek nélkül a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen termékeket és különösen az élelmet, stb. Arra számíthatunk, hogy a nagyvárosok és az ipari központok gyorsan néptelenednek, a magányos, elzárt vidéki területeken pedig nem lesznek meg az iparelőtti termeléshez szükséges források, feltételek. De reményt nyújtanak a termőfölddel körülvett és vízi utakkal rendelkező kis és közepes városok, ha fel akarunk készülni a várható eseményekre, az ilyen helyekre kell költöznünk. Tehát a túlélés szempontjából legmegfelelőbb helyeket keresve az ókori és középkori településszerkezetet kell górcső alá vennünk, kihagyva azokat a helyeket, melyeket túl nagyra duzzasztott az ipari civilizáció.

TB: Nagyanyám mesélt róla, hogy a német megszállás idején a városi és elővárosi lakosok minden vasárnap kirajzottak vidékre üres ládáikkal, hogy valami ennivalót vegyenek a helyi gazdáktól, még aznap visszatérve egy vonattal. Létezhet bármilyen előnye az összeomlás utáni korban annak, hogy valaki városban él, nem falun?

DO: A falusi élet másféle tudatot, másféle gyakorlati ismereteket követlen meg, mint amire az embereknek egy városban vagy nagyvárosban van szükségük a túléléshez. Kortársaink zöme, akik napjaikat szimbólumok kezelésével töltik (pl. képernyőn) és ezzel keresik a kenyérrevalót, garantáltan nem élnék túl, ha magukra hagynák őket vidéken. Másrészt viszont már a mai vidéki lakosok sem ismerik azokat a módszereket, amelyekkel elődeik ipari eszközök nélkül is életben maradtak és termelni tudtak, s olyan erőforrásaik sincsenek, amikből az eszközöket és a tudást helyreállíthatnák. De elegendő elszántság és felkészülés esetén lehet valamiféle együttműködés a két a falusiak és városlakók között.

TB: Úgy tűnik, a földművelés adottságai ma sokkal rosszabbak, mint két vagy három nemzedékkel ez előtt. A mezőgazdasági területek kimerültek, néhol erősen szennyezettek. Elő lehet állítani ilyen feltételek mellett elegendő élelmet, ráadásul sokkal kevesebb energiát igénylő eljárással?

DO: A kérdés jogos, és fontos. A föld kimerült, a területek szennyezettek, s ehhez még vegyük hozzá a globális felmelegedés hatásait. Az időjárási szélsőségek, a nagy esőzések, árvizek, aszályok, meleg hullámok már most komoly károkat okoznak. Emiatt vélhetően nem térhetünk vissza a földművelés elmúlt 10 000 évben kialakult formáihoz. Ugyanakkor az élelem más módszerekkel is előállítható: a természettel együttműködve felépíthetünk fenntartható természeti rendszereket, melyek nemcsak a bennük lévő növények és állatoknak teremtenek létfeltételeket, de az együttműködő embernek is. Kénytelenek leszünk magunk mögött hagyni a műtrágyát, növényvédő szereket használó iparszerű gazdálkodást, melynek során néhány haszonnövény kivételével mindent kiirtunk, a felhasznált és feldolgozott növények maradványait pedig végső soron a szennyvizekkel az óceánba öntjük. Természetesen itt is elértük a rendszer növekedésének a korlátait. Gondoljunk csak a foszfát műtrágyára. Ugyanakkor lehetséges zárt körforgású rendszereket létrehozni, ahol a tápanyag megmarad a területen, és lehetősége van folyton megújulni. Az ipar utáni emberiség számára a túlélés kulcsa az emberi trágya megfelelő felhasználása.

TB: Ha a nagyvárosok összeomlanak, mi lesz a szerepük? Miért van szükségünk rájuk?

DO: A nagyvárosok a vidéken megtermelhető élelmiszerfeleslegnek köszönhetik a létüket. Az ipari fejlődés hatására e felesleg óriási mértéket öltött, a népesség egy-két százaléka képessé vált ellátni a többit élelemmel. Az ipar előtti világban a lakosság kb. kétharmada termelte meg a létfenntartásához szükséges élelmet, és a felesleg is sokkal kisebb volt, kevesebb embernek jutott belőle. Ez várhatóan a jövőben is így lesz. Fenn marad néhány hosszú távú (elsősorban vízi) szállítást igénylő központosított tevékenység, néhány manufaktúra (vízkerékkel meghajtott malmok és eszközök). Néhány oktatási központ is túlélhet, de a jelenlegi magas szintű oktatás, és képzés elveszíti majd jelentőségét, miként a mai foglalkozások nagy része is eltűnik majd.

TB: Néhány amerikai úgy tekint az összeomlásra és az olajcsúcsra, mint újabb befektetési lehetőségre. Már írtál a pénzbe vetett hittel kapcsolatos megtévesztésekről. Ez felvet egy fontos kérdést: mit tehet az ember a megtakarításaival az összeomlás alatt vagy jobb esetben előtte? Mit vehetsz, aminek tényleg haszna van? Gondolom, a válasz nagymértékben attól függ, mennyi pénzed van.

DO: Ez is nagyon fontos kérdés. Elsősorban olyan árucikkeket kell vásárolni, amelyek akkor is hasznosak maradnak, ha az ipari bázis eltűnik. Ezeket lehet tárolni, és biztosan lassabban veszítenek értékükből, mint bármilyen papír valuta. Így például érdemes kéziszerszámokat beszerezni, a jelenlegi gépi szolgáltatások kiváltására. De lehet pl. olyan anyagokat venni, amelyek az ipar előtti gazdaság visszaállításához szükségesek, mint pl. hajószállításhoz szintetikus szálakból álló kötél és vitorlavászon, ezeket időben fel kell halmozni, hogy megkönnyítsük a szállítást.

TB: És mi a helyzet a földdel? Gondolod, hogy egy birtok hasznosnak bizonyulhat az összeomlás után? Vagy túl nagy a pénzügyi és jogi bizonytalanság lesz az összeomlás előtti időben ahhoz, hogy legyen értelme?

DO: A mai tulajdonviszonyok, és az ezekre épülő törvények és szokások, már nem lesznek használhatóak. Ha a gépiesített mezőgazdaság kora leáldozik, hatalmas műveletlen földekre számíthatunk. Nem oszt, nem szoroz majd, hogy papíron ki a tulajdonosa a földnek, miután gépek nélkül úgy sem tudja beművelni. A helyben élők szükségből szakíthatnak ki a földből maguknak, az életben maradásukhoz. Azok, akiknek a nevén nagy területek vannak, de nem művelik, csak egyfajta befektetésként tekintik a földet, valószínűleg egyszerűen lelépnek. Sem fizikai erejük, sem gépi, illetve pénzügyi eszközeik nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy jogaikat érvényesítsék. Ami a művelést illeti, több évtizednyi eredménytelen kísérletezésre számítok. A kimerült területeken megengedhetetlen és megbízhatatlan gépi és vegyi technikákkal próbálnak majd gabonát termelni. Ezeket végig kudarc kíséri majd. Részben a klímaváltozás miatt, részben a gazdasági változások, elsősorban az árnövekedések következtében. Az emberek ki fognak fogyni a tartalékaikból. A fenntartható mezőgazdaság megjelenéséhez idő kell. A folyamat azonban elősegíthető. Ehhez szükséged lesz eszközökre, készletekre, megfelelő földterületre, ahol a természettel együttműködve gazdálkodhatsz. Ilyen lehet pl. a permakultúra. A közösségi kertek kialakítása, a gerillakertészkedés, vagy ehető vadnövények ültetése, élelemtermelő és begyűjtő táborok szervezése, és más szerény, kevésbé fontosnak tűnő intézkedések is elősegíthetik a megoldást, és lehetővé tehetik legalább a programokhoz kapcsolódó emberek számára a legrosszabb forgatókönyv elkerülését.

TB: Hogyan készülhet fel az ember az összeomlásra anélkül, hogy elveszítené kapcsolatát a jelenlegi szociális környezetével; barátaival, rokonaival, munkájával vagy vevőivel, és mindennel, ami körülveszi és egyelőre a megszokott módon működik? Ez praktikus kérdés is és a megőrülés elkerülésére is vonatkozik.

DO:Talán ez a legnehezebb kérdés. Az iparilag fejlett társadalmakban, Európában, Észak-Amerikában és máshol mellbevágó az elidegenedés szintje. Az emberek csak az iskolában képesek tartós barátságokat kötni, aztán már képtelenek másokkal közeli viszonyba kerülni, kivéve talán a szívügyeket, amik azonban múlandók. Egy bizonyos életkor után az emberek pályára állnak, felveszik a kasztjukra jellemző viselkedési formákat, embertársaikhoz való viszonyuk előírásszerű lesz, a társadalmi kötelezettségekre és a gazdasági kapcsolatokra korlátozódik. Az olyan messzeható, alapvető átalakulás, amilyenről beszélünk, lehetetlen improvizálás, rugalmasság nélkül. Hátra kell hagynod, ami voltál, és olyan emberré kell válnod, amit az adott pillanat megkövetel. Paradox módon többnyire a fiatalok és az öregek azok, akiknek ez a legjobban sikerülhet, mert nincs vesztenivalójuk, a sikeres és produktív 30 és 60 közöttiek a legkevésbé jók. Az új körülményekhez való alkalmazkodáshoz el kell elszakadni minden elvont és személytelen dologtól és mindent személyesen kell megközelíteni magunk körül.

[1] Az eredeti szövegben mérgezett szállítási politika szerepel, amely vélhetően a tranzitszállítások kockázatára, az esetleges megcsapolásokra, lopásokra utal.

[2]Orlov itt a Collapse Gap = összeomlási versenyhátrány kifejezést használja. Ez egy lefordíthatatlan szójáték, a kifejezést a fegyverkezési versenyhátrányból alkotta.

[3] Itt ilyesmire kell gondolni: teljes foglalkoztatottság, állami bérlakások, melyekből nem tették ki az embereket, ha nem fizettek lakbért, olcsó tömegközlekedés, állami orvosi ellátás, oktatás stb.

hr align=

Könyvbemutató: Nem én kiáltok, a Föld dübörög

Hetesi Zsolt — Tue, 29 Nov 2011 21:16:10 +0000

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A könyvet ketten ismertetik, prof. dr.Körmendy Béla nyugalmazott állatorvos, a Százak Tanácsának tagja és dr. Hetesi Zsolt fizikus.

A bemutatót követően gondolatébresztő beszélgetés vár az érdeklődőkre. A helyszínen a könyvet meg lehet vásárolni.

2011. december 07. szerda 18:00, hely: EMI Klub, VI. Bajcsy-Zsilinszky u. 59. a Nyugatitól 2 perc gyalog.

Messze van-e a Mexikói-öböl?

Hetesi Zsolt — Mon, 20 Sep 2010 21:00:23 +0000

Lehet-e válaszolni a címben feltett kérdésre egyszerűen? Hisz a Mexikói-öböl néhány ezer kilométerre lehet tőlünk... mondhatná bárki. Az írás végére lehet, hogy megváltozik e véleményük, véleményünk.

A BP olajkútjának tragédiájáról nem írtunk sokat. Katasztrófa, a maga nemében egyedülálló, és rádöbbentette az USA elnökét, hogy el kell szakadnia a kőolajtól, de egyelőre fogalma sincs, hogy mire kéne áttérni.

Az írás apropója azonban nem ez, még csak nem is az, hogy sikerült elzárni a szivárgást. Egészen más. A kiömlött olaj megváltoztatta a Mexikói-ööl tengeri áramlásait. Ezen az ábrán látható, hogy amíg a rendszer megfelelő módon működött, a Golf-áramlat egy része hurkot alkotva járta be a Mexikói-öböl belsejét.

Nyíl jelöli a szennyeződést okozó fúrótornyot.

A kiömlött olaj a (2)-vel jelölt hurok áramlása révén lejutott Kubától északra, és ott egy örvény képződött miatta. Ez látható a következő ábrán (1)-el jelölve.

Végül, a modellek azt mutatják, hogy emiatt a hurokáramlás le fog szakadni a Golf-áramlatról és az olaj nagy részét magában tartva körkörös áramlást alakít ki:

Az (1)-el jelölt hurok önálló életet él, a (2) helyen pedig egy örvény működik. Az örvény előbb utóbb megszűnik majd, ekkor a Golf-áramlat ismét benyomulhat a Mexikói-öbölbe, és ismét kialakíthatja a hurkot, ahogy az első ábra mutatta. Azonban ez nem két hét alatt történik meg. AZ óceánokban ezek az áramlatok néhány száz-néhány ezer év alatt stabilizálódnak.

Egyéb mérésekből már tudjuk, hogy 1957 és 2005 között a Golf-áramlat szállítószalagja 30%-al lassult. Ez önmagában is megdöbbentő, hiszen ez az áramlat fűti télen Észak-Európát, és ellensúlyozza a Szibéria felől érkjező hideg légtömegek hatását. Lassulása azzal függ össze, hogy olvad az Északi-sark és Grönland jege, mely hígitja az áramlás környezetét. Az áramlást magát a sókoncentráció különbsége hajtja, így az olvadó jég (amely édesvíz) ezt boríthatja fel - szemmel látható, hogy már el is kezdte.

És akkor most még itt van nekünk ez is: a Mexikói-öbölből egy ideig nem jut ki a hurokáramlat meleg vize a Golfba, ezzel csökken a Golf-áramlat hőmérséklete. Reméljük, csak ezen a télen. Olasz kutatók modelljei azonban azt mutatják, hogy a rendszer kaotikus jellege miatt félő a "Golf-áramlatra gyakorolt végzetes hatás". (Akik szeretik a tudomány csodáit, itt kipróbálhatják az Ocean Circulation Group modelljét.)

Szóval, a címben feltett kérdése, miszerint milyen messze van a Mexikói-öböl, azt kell felelnünk: nem elég messze...

Az Északi-sark jege évezredek óta a legvékonyabb

Hetesi Zsolt — Wed, 02 Jun 2010 23:27:59 +0000

Az Ohio Egyetem kutatói évek óta gyűjtik a mintákat az Északi-sarkot körülvevő tengerekből, amelyek segítségével megállapítható, hogy a jelenleg is tartó geológiai korszakban milyen körülmények uralkodtak a sark körül, például mekkora volt a jégborítottság. Erre azokból az úgynevezett biomarkerekből kvöetkeztetnek, melyek az üledékben találhatóak.

A kutatást vezető Leonyid Poljak szerint "a 20. század eleje óta tartó, az elmúlt 30 évben egyre gyorsabb jégfelület-vesztés példa nélkülinek tűnik az elmúlt néhány ezer évben.

A cikk a Quarternary Science Reviews-ben jelenik meg.

Ezzel megint megdőlt legalább egy mítosz, nevezetesen az, hogy volt már ilyen jégfelület-vesztés a történelmi időkben is, amikor Grönland a nevét kapta...

Összefoglaló: Physorg.com

Pálfordulás

Hetesi Zsolt — Wed, 01 Sep 2010 10:24:29 +0000

Björn Lomborg, aki az egyik legerősebb ellenzője volt még nem is olya rég a klímaváltozás elméletének teljes fordulatot vett legújabb könyvében. Pedig nemrég még egész mást írt, Magyarországon is megjelent a Typotex kiadó gondozásában korábban írt Cool It! - Hidegvér! c. könyve, melyben sokféleképpen érvel amellett, hogy a klímaváltozást nem kell véresen komolyan venni, és érdemes kétkedőnek lenni.

Jövő hónapban a boltokba kerülő könyvében pedig az emberiség előtt tornyosuló legfontosabb kihívásként értékeli a klímaváltozást, és az ellene folytatott küzdelmet a legeleső helyre teszi; évi 100 milliárd dollárt fordítana arra, hogy az üvegházgázok (ÜHG-k) kibocsátását csökkentse a világ. Ezt főképp az ún. tiszta energiaforrások (szél, nap stb.) felhasználásával látja megvalósíthatónak.

A Guardian cikke 180 fokos fordulatként értékeli Lomborg új könyvét.

Múlt idejű jövő idő

Molnár Géza — Tue, 13 Jul 2010 12:54:26 +0000

A társas játékokban legyen szó bár valódi játékról, sakkról, kártyáról vagy egy bűnügy tárgyalásáról, van egy pillanat, amikor minden eldől, s a végkifejlet visszafordíthatatlanul bekövetkezik. Erle Stanley Gardner igen kifejezően ír erről a pillanatról a Morcos lány esete c. művében, s miután esetünkben is valami ilyesmiről van szó, idézzük most fel e leírás minden apró részletét…

„A per nyilvánvalóan eldőlt…

A nézők szeme lesiklott a tanukról és a vádlottakra tapadt…

A perek csatatereit megjárt, vén jogászveteránok jól tudják, ez a legnyugtalanítóbb jel, amit a tárgyalóterem közönsége csak adhat. A per kezdetén rendszerint a vádlottal foglalkozik a közönség. Kíváncsian lesi arca minden rezzenését, legkisebb érzelemnyilvánítását. Szemügyre veszi, megpróbálja a bűntény elkövetésének körülményei közé helyezni, és a képzeletében kialakuló kép alapján alkot véleményt bűnösségéről, illetve ártatlanságáról.

A tárgyalás előrehaladtával a közönség figyelme mindinkább a tanúvallomásokból kibomló körülményekre terelődik. Az érdeklődés a tanúkra, a bírákra, a védelem és a vád késhegyre menő küzdelmére összpontosul.

Amíg a per kimenetele kétes, amíg a végső ítélet bizonytalan, a közönség a tanúkat fürkészi, a szeme előtt lezajló dráma főszereplőit. Ám ha bekövetkezik a döntő esemény, amely megszünteti a bizonytalanságot, és meggyőzi a közönséget a vádlott bűnösségéről, a tekintetek szinte gépiesen a vádlottra szegeződnek, s ekkor már nem a bűntény elkövetésének körülményei közé képzelik, hanem a halálraítélteknek kijáró morbid kíváncsisággal mustrálják. Kéjesen, lúdbőrözve vetítik maguk elé a hajnalt, amikor az elháríthatatlan végzet keze kivonszolja a rabot a cellájából, hogy elindítsa utolsó, szörnyű útjára.

Ettől a jeltől rettegnek a védőügyvédek, ez a tömeg végső állásfoglalása, a mérleg nyelvének kibillenése, a lefelé fordított hüvelykujj, a néma ítélet.

Nincs az a mesterségében jártas ügyvéd, aki ne ismerné fel a figyelem megfordulásának borzalmas jelentőségét. A vádlott azonban nem ismeri fel, sőt olykor elégedettséggel tölti el, hogy ismét a figyelem középpontjába került. De az ügyvédet, aki látszólag derűs és nyugodt arccal ül a maga elé halmozott jogi könyvtorony árnyékában, torkon ragadja a rémület.

Ebben a perben meghozták a néma ítéletet… visszavonhatatlanul és könyörtelenül…”

A per természetesen csak képletes, minta hogy az ítélet is az. Ugyanakkor, ha külső szemlélőként tekintünk az eseményekre, minden okuk megvan a rettegésre, mert képzelhetjük ugyan az ügyvéd szerepébe magunk, de ez csak annyiban áll, hogy mi látjuk és érzékeljük a jelek jelentőségét. Itt a hasonlatosság véget is ér, mert az adott esetben az ítélet ránk is vonatkozik…

A vádlott nem veszi észre a nyilvánvalót. Elvben tudja, hogy véges rendszerben nincs végtelen növekedés, de fogalma sincs róla mit is jelent mindez a valóságban. Érzékeli, hogy ismét a figyelem középpontjába került, de nem tudja mit is jelent mindez.

A jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer összeomlása immár elkerülhetetlen. Nincs visszaút és nincs esély, bármilyen eredményekkel kecsegtessen is bármilyen kutatás, bármilyen alternatív energia. E téren a tanúvallomások egyértelműek. Tudom, sokan nem értik még ennek a jelentőségét, nem látják át a fordulat lényegét, így csak legyintenek, s várják a következő tanút, tervezik a következő lépést…

Nos, mielőtt túlságosan is beleélnénk magunkat a folytatásba, álljunk meg egy percre, és vizsgáljuk meg alaposabban a kérdéses tanúvallomást.

A korábbiakban itt is volt már szó a globális felmelegedésről, és annak feltételezett kiváltó okáról, a széndioxid kibocsátásról. A felmelegedés hívők és a klímaszkeptikusok késhegyre menő vitát folytatnak arról, mi miért is történik, ugyanakkor e vita hevében elfeledkeznek egy alig lényeges mozzanatról. Nem változások ténye vitatott, csupán a kiváltó oka. És itt e ponton dőlt el a per…

Induljunk ki egy egyszerű tényből. A változások – bármi is áll a háttérben – meghatározott rend szerint zajlanak. Az egyes szakértők e rendet akarják modellezni, leírni, és ebből szerenének következtetéseket levonni. Az egyik következtetéssor szerint az üvegházhatású gázok felszaporodása lassú, de egyre erősödő felmelegedést okozva felelős a folyamatokért. A másik oldal véleménye szerint természetes folyamatról van szó, melynek semmi köze a széndioxid-kibocsátáshoz.

Első megközelítésre azt mondhatjuk, mindkét félnek igaza van és persze mindkét fél téved. A háttérben természetesen természeti folyamatok állnak, merthogy nem állhatnak mások, még akkor sem, ha a változásokat emberi cselekvések indították el. A természetes rendszerek a maguk törvényszerűségeinek megfelelően viselkednek. A klímaszkeptikusoknak igazuk van. A jelenlegi folyamatokért nem az üvegházhatású gázok kibocsátása a felelős. A légkörben több, előttünk ismeretlen folyamat szabályozza az üvegházhatás működését. Ezek közül a széndioxid és társai a hosszú távú hatásokért felelősék, mondhatni, ők alkotják a stratégiát, a finomhangolást a vízgőz, a felhőzet végzi. E mozzanat a pillanatnyi hatások tekintetében sokkal lényegesebb. Rossz helyen keresgélünk tehát, amikor az üvegházhatású gázkibocsátást tesszük felelőssé a folyamatokért. Ezért aztán egyfelől nem értjük, mi is játszódik le a környezetünkben, másfelől nem találhatunk megoldást a problémára.

Az, hogy a jelenlegi gondoknak vajmi kevés közük van a széndioxid felszaporodásához, indokolatlanul nyugtatna meg bennünket. Itt nem arról van szó, hogy valami nem játszódik le, hanem egyszerűen arról, hogy nem értjük az okát. Amikor azt mondjuk, valamiféle ciklikusságról, természetes jelenségről van szó, azt is mondjuk: fogalmunk sincs, mi okozza.

Nos, időzzünk el egy kicsit e ponton. Közelítsük meg a kérdést más oldalról. Képzeljük el a Földet légkör és minden egyéb tartozék nélkül, kiszolgáltatva a nap sugarainak. Mi is történne vele ebben a helyzetben?

Nappal a Nap sugarai felforrósítanák a felszínt, az így keletkező hőt aztán a Föld éjjel, igaz más hullámtartományban visszasugározná a világűrbe. A hőmérséklet emiatt felfoghatatlanul szélsőséges lenne.

Erre a folyamatra több szabályzókör is épül, melyek mindegyike hozzájárul a szélsőségek mérsékléséhez, illetve a hőmérséklet-szabályozáshoz.

Az első mindjárt a légkör, mely egyfelől megszűri a sugárzást, másfelől visszatartja a hő egy részét. Ennek következtében elviselhetőbb a nappali felmelegedés, és enyhébb az éjjeli lehűlés. A második a felszínborítás, értve itt ez alatt a szárazföldek és a vízfelület arányát. A víz hűt is és fűt is, tényleg alkalmas egyfajta finomhangolásra.

A rendszer felépítése e ponton egyre összetettebbé válik. Mindaz, amit itt lejegyzünk, oly mértékű leegyszerűsítése a folyamatoknak, amely alkalmatlan a tényleges események és történések érzékeltetésére, de segítségével a lényeg megérthető. A szárazföldeket borító növényzet a tengereknél is komolyabb szerepet játszik a hőmérséklet szabályozásában. Részben mert elnyeli, és biokémiai folyamatokra használja fel a beérkező fényhullámok egy részét, így ténylegesen befolyásolja, milyen mértékben hevíti a felszínt a nap, másfelől pedig mert egy adott terület vízháztartásra gyakorolt hatásával maga is jelentősen befolyásolni tudja a légkörbe kerülő vízgőz mennyiségét, ezzel az üvegházhatás finomhangolását. Egyetlen nem túl terebélyes lakótelepi fa egy meleg nyári napon annyi vizet párologtat el, mintha egy futballpálya nagyságú vízfelület állna a helyén. Ha csupán e hatást vetítjük a Tisza árterének egykor volt őserdeire, akkor is óceánnyi vízfelületet kapunk.

E ponton el is érkeztünk a billenési ponthoz. A jelenlegi folyamatokért nem elsősorban a széndioxid kibocsátás felelős, hanem a civilizált ember beavatkozásainak összessége, ideértve a növényzet kiirtásától, az építkezéseken, a fosszilis energiahordozók elégetésén, a különböző szennyezéseken át a városok, gyárak építéséig mindent. Magyarán szólva a ma emberének minden egyes ténykedése saját világának összeomlását készíti elő és sietteti.

Mindegy, mit teszünk. A végeredmény nem lehet kérdéses. Az ítélet megszületet, ki is hirdették, ha nem is vettük észre. Most már csak az a kérdés, mikor hajtják végre.

Az időléptékek okán persze fellélegezhetünk, és gondolhatjuk azt, bőven kapunk még haladékot. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, hogy e kérdés megítélése alapvetően hibás. Nem csak azért, mert az összeomlás exponenciális jellegű, tehát maga a folyamat tőlünk függetlenül is egyre gyorsul, hanem azért is, mert a szintén exponenciális mértékben növekvő emberi beavatkozások tovább gyorsítják a folyamatot. Magyarán a változások nem egyszerűen egy exponenciális görbe mentén, hanem két egymást erősítő és exponenciálisan növekvő folyamat keretei között zajlanak. Hanem azért is, mert mindig az adott pillanatból szemléljük a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, és nem vesszük észre, milyen mértékben fogynak.

Mindemellett a kényszerpályák egyre kockázatosabb megoldásokra ösztönöznek. Ennek eredménye a Mexikói öböl katasztrófája is, hogy csak a legutóbbi és legmélyebbre ható példát említsük. (Mondhattuk volna Felsőzsolca esetét is, ez ugyan később volt, de csak helyi jellegű jel, de a tekintetben, hogy mennyire nem tanulunk belőle, saját hatókörén messze túlmutat.)

És van még egy eleme ennek az őrült haláltáncnak. A folyamat nem elsősorban kint zajlik a környezetünkben. Egy olyan kölcsönhatásrendről van szó, mely egyformán pusztítja az emberi elmét és az emberi környezetet. A leépülés teljes, és minden elemében egyformán gyors.

ha formabontóan, krimiből vett idézettel kezdtük ezt az elemzést – lehetőséget adva a kevésbé nyitott elméknek a menekülésre – zárjuk egy Nobel-díjas gondolkodó, Konrad Lorenz megjegyzésével:

„Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető természetet vandálmódon elpusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz. Sajnos azonban azt fogja utoljára észrevenni, hogy ennek a barbár folyamatnak a során milyen lelki sérüléseket szenved.”

Sajnos azonban a kép így sem teljes. Konrad Lorenz túlzottan derűlátó volt, amikor úgy vélte, az ember felismeri majd hibáját. Túl vagyunk azon a ponton, amikor az ökológiai válság gazdasági hatásai még érzékelhetetlenek voltak, s hibát még sem ismertük fel, arra pedig esélyünk sem maradt, hogy a saját torzulásainkra rádöbbenjünk.

A civilizált emberiség ahhoz a vádlotthoz hasonlatos, aki elégedetten nyugtázza, ismét a figyelem középpontjába került. Nem érti mit is jelent mindez. Az a pár „perek csatatereit megjárt, vén jogászveterán”, aki tud olvasni a jelekből, különféle forgatókönyvön töpreng, a tennivalókat veszi számba, miként és főként kihez fellebbezhet. Mindezt egészen addig teheti, míg meg nem érjük a „hajnalt, amikor az elháríthatatlan végzet keze kivonszol valamennyiünket a cellánkból, hogy elindítson utolsó, szörnyű utunkra.”

Éghajlatváltozás és logika

Hetesi Zsolt — Tue, 06 Apr 2010 21:07:08 +0000

Érvek sora az egyik táborban, és érvek sora a másikban is. Nem mindig van időm arra, hogy végigolvassam azt a sok - legtöbbször zugoldalakról származó hírt amelyek mindenáron le akarnak dönteni minden korábbi tudományos vélekedést. Néha elég egy egyszerű szorzás-osztás, hogy kiderüljön, igazak-e az újabb "megdöbbentő" hírek, vagy csak lusták lettünk gondolkodni is, már csak linkeket vagdalunk egymás fejéhez egy-egy vitában.

Én most gondolkodásra hívom fel az olvasót. Egy pillanatra álljunk meg, és nézzünk a fizika egyik legegyszerűbb, laboratóriumban kimérhető eredményét: a CO2 molekula infravörös spektrumát. A legtöbb molekula infravörösben nyel el sugárzást, itt gerjeszthetőek ugyanis a molekulák. Képzeljük el úgy őket, mint mini súlyzókat, ahol középen a szénatom van, kétfele kiáll két oxigénatom, és a súlyzó szára egy-egy rugó. A rugó akkor kezd el jócskán rezegni, ha egy megfelelő energiájú infravörös foton (hőfoton) találja el. Ekkor a foton energiája elnyelődik a molekula rezgésében. Persze egyszer majd ez a rezgés leáll, a fotont újra kisugározza a molekula, de nem mindig kifelé, az űrbe, így a hő egy része itt csapdába kerül. Jó, ez nagyon egyszerű kép, mégis nagyjából elfogadható.

Több CO2-->nagyobb hatás. Az alsólégkör már elég jól telített CO2-vel, de a felső még nem. A hatást tehát növelni tudjuk, több CO2 kibocsátásával.

Mégis némelyek azt állítják, hogy ennek semmi köze az éghajlat változásához.

Legyen. Játsszunk el a gondolattal, hogy nem tudjuk mi az oka annak, ami körülvesz minket. Mert azt azért nehéz lenne tagadni, hogy elég masszív éghajlatváltozás zajlik; és ennek leglátványosabb jelei az Északi-sark környékén lelhetők fel. Az ábrán is az látható, hogy 2000 és 2009 közötti évek átlaga mennyivel tér el a Föld egyes tájain az 1951 és 1980 közötti évek átlagától (NASA).

Szóval ez legalább tény. Tegyük fel egy pillanatra, nem tudjuk mi okozza. Mégis, a fenti fizikatudás fényében kicsit buta álláspont azt hirdetni, hogy az emberi hatás elhanyagolható ebben, pöfékeljünk csak bátran.

DE! De végképp hülyének tűnik az érvelő, akkor ha elfogadom, hogy igaza van, és azt teszem fel, hogy az éghajlat tőlünk függetlenül változik. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a légkör most éppen egy nagyon erősen instabil állapotban van. Értelmes dolog akkor még nyakonönteni egy csomó üvegházgázzal is, ami ezt az instabilitást valószínűleg tovább növeli?

Na erre tessék gombot varrni.

2009 az évtized legmelegebb éve volt (NASA)

Hetesi Zsolt — Sun, 24 Jan 2010 02:16:44 +0000

Úgy látszik, hogy az a lehűlési trend, amely 2008-at jellemezte, és amely "jégkorszak lesz itt nemsokára" típusú érveket szült, megszűnt, sajnos a melegedés tovább folytatódik. A 2008-as év rövid ideig tartó lehűlését a szokottnál erőteljesebb La Nina jelenség okozta, írja a PhysOrg. A 2009-es év volt az elmúlt évtized legmelegebb éve, továbbá 1880-hoz képest 0.8 C-al nőtt a hőmérséklet. (valójában - aki szemfüles látja is, csak a 2. legmelegebb év volt, a legmelegebb 2005-ben volt - köszönjük olvasónknak a helyreigazítást.)

(Forrás: NASA)

Válasz Balla József két cikkére az éghajlat kapcsán

Hetesi Zsolt — Sun, 10 Jan 2010 22:12:07 +0000

Két cikk jelent meg, egyike ellenem is támadást intéz, mert szerinte nem teljesen értem az éghajlatváltozás folyamatait (itt és itt). Nem szokásom válaszolni a bírálatokra, amelyek a világhálón jelennek meg, most mégis kivételt teszek egyrészt az idézett oldal olvasottsága másrészt a téma fontossága miatt. Nagyon fontos az a tény, amit munkatársaim körében is megállapítottunk, hogy egyre több ember az internetet használja tájékozódásra, ami népszerű tudományos szintnek elegendő is, de sajnos éppen a légkörfizika jelenségei nem azon a szinten mozognak, hogy egy-egy szélsőséges esemény példáját előszedve az akár pro akár kontra tudományos érvként működhessen. Ezeknek a jelenségnek olyan hatásmechanizmusa van, és a mögöttük álló adattömeg feldolgozása olyan mély ismereteket kívánnak meg, amely több év munkájával és tanulásával építhető csak fel.

Előrebocsátom, hogy a klímaváltozás nem a szakterületem, azonban az a két cikk, amelyre válaszolni szeretnék tulajdonképpen ezt nem is kívánja meg. Azt is meg szeretném jegyezni, hogy a két cikk állításait egyben kezelem majd, mivel ugyanazon érvrendszer részei. Továbbá külön Balla úr figyelmébe ajánlom, hogy nem én kértem az oldal szerkesztőit, hogy vegyék át korábbi írásomat a kutatóműhelyünk oldaláról.

Néhány tévedés a cikkekben

Balla úr idézi Carter professzort, aki szerint „az időjárásléggömbök és műholdak által az ’50-es évek óta folytatott megbízható hőmérsékletmérések nem mutatnak felmelegedést 1958 óta. ” Én nem tudom ki ez a Carter professzor, de ha tényleg ezt mondta, akkor jó nagyot tévedett. A következő ábra 1880 és 2006 között mutatja a NASA által közzétett mért hőmérsékleti értékeket.

1. ábra: A földi globális átlaghőmérséklet 1882 és 2009 között. A sötétkék vastag vonal az 5 éves mozgóátlag,a világoskék vonal az évi átlagos középhőmérséklet. A grafikon nullszintje az 1880 és 2009 közötti évek átlaga.(Forrás: NASA, ábra: Hetesi Zs.)

Az ábrán látható, hogy 1975 óta folyamatosan növekszik a hőmérséklet. Ez önmagában cáfolja Carter állítását. Az ábrából az is látható, hogy – ellentétben a Balla úr által idézett Engdahl állításával, mely szerint „2007 óta ... a Föld lehűlt, s nem felmelegedett.” – egy olyan ciklikus ingadozás történt 2007-től 2009-ig, mely csökkentette ugyan 0.2° C-al az évi átlaghőmérsékletet, azonban nem vált tartós trenddé. Ha Engdahl nem újságíró lenne, hanem kutató, akkor tudná, hogy a légkör kaotikus jellege miatt például a hőmérsékletértékekben kváziciklikus1 eltérések (fluktuációk) lépnek fel egy átlag körül. A trend, amit az éghajlat kutatói próbálnak megtalálni az adatokban nem a fluktuációkból, hanem azok néhány éves átlagából olvasható ki. Ha a fluktuációk irányából vonnánk le következtetést, akkor hasonlítanánk az egyszeri emberre, aki a mostani hideg időjárásból arra következtet, hogy nyárra Magyarországon szibériai körülmények fognak kialakulni...

2. ábra: Az Északi-sark jegének gyarapodása októbertől februárig. A vastag vonal az 1979-2009 évek átlaga. Látható, hogy a jégtakaró februárra elérte a 16 millió négyzetkilométer nagyságot. A 2006-2009-es évek átlaga azonban ennek alatta marad mintegy 2 millió négyzetkilométerrel, azaz ezekben az években a tél végén 2 millió négyzetkilométerrel kisebb volt a jégtakaró, mint a jelzett 21 év átlagában (zöld szaggatott). A 2009-es év is erre az utóbbira illeszkedik, azaz 2010 tavaszára is valószínűleg a sokévi átlagtól elmarad majd a jég mennyisége.(Forrás: NSDIC)

A másik állítás, amely szintén Engdalhtól2 olvasható, a sarki jégre vonatkozik: „2007 óta a sarki jégtakaró növekedett, nem olvadt ...”. Természetesen nyáron olvadt, de valószínűleg ezt Engdahl is így gondolja, inkább arról lehet szó ebben a szerencsétlenül megfogalmazott mondatban, hogy 2007 óta az évi átlagos jégmennyiség az Északi-sark körül növekszik és nem csökken. Az is elhangzik még, hogy gyorsabb a fagyás a nyár végétől mostanában, mint eddig. „Noha minden nyáron, kb. 10 millió négyzetkilométernyi felületen elolvad a tengeri jég, minden év szeptemberében a sarkvidék újból fagyni kezd. A jég kiterjedése 500 000 négyzetkilométerrel nagyobb, mint tavaly ilyenkor, ami viszont megint csak 500 000 négyzetkilométerrel nagyobb volt, mint a 2007 szeptemberében regisztrált legkisebb kiterjedés. (University of Illinois, http://arctic.atmos.uiuc.edu/cryosphere/)Több hónapi sötétség után, jövő áprilisra a jégfelület újra 14 millió négyzetkilométer lesz vagy még nagyobb.” Nem is lenne semmi baj az itteni adatokkal, ha néhány éve még nem 16 millió km2 lett volna az Északi-sark környéki jég kiterjedése… Azaz 2 millió km2 eltűnt az utóbbi 30 évben, mint azt láthatjuk is a 2. ábrán.

Hogy látható legyen a sarki jég fogyásának mértéke, arról is lássunk egy ábrát.

3. ábra: Az északi-sarki permanens jég fogyása 1950-től napjainkig (piros vonal), és az IPCC modellje (szürke szaggatott). A kék sáv a modell konfidenciaszintje, azaz a modell szerint a jövőben nagy valószínűséggel ebben a tartományban marad a jégmező nagysága. A valós adatok rosszabbak, mint a modell előrejelzése.(Forrás: NSDIC)

Ez az ábra sem arra utal, hogy gyarapodna az Északi-sark jege. Kis mértékű visszafordulás tapasztalható 2007-ben, de ez a növekedés elhanyagolható az elmúlt 20-30 év olvadásával szemben.

Több tévedést is lehetne találni a két cikkben, de nem látom értelmét ezekre kitérni. A második cikk alapállítására azonban szeretnék kitérni. Ez pedig azt állítja, hogy a történelmi, az utóbbi néhány ezer évben történt éghajlatváltozás oka a naptevékenység változása. Mielőtt erre térnénk, össze kell foglalni, hogy mi változtatja a földi éghajlatot néhány százmillió, néhány százezer és néhány tíz éves időskálán.

Különféle időskálájú változások

A földi éghajlatot ezen a nagy léptékű időskálán a kontinensvándorlás és az ebből következő albedóváltozás3 változtatja, ennek köszönhetőek a fel- és le irányú változások a következő ábrán. Ezért erre az időszakra – és a több százmillió éves skálát mutató grafikonra – érvként hivatkozni nem célszerű. A múltbeli nagyon nagy időskálán változó éghajlat esetén azt is figyelembe kell venni, hogy a Nap teljesítménye lassan növekszik az idővel, ezért a földi légkörnek egyre kevésbé kell üvegházhatású gázokat tárolni azért, hogy a fennálló egyensúlyt megtartsa. Ezért csökken az alábbi ábra 600 millió éves időskáláján folyamatosan a CO2-szint. Ezen tények figyelembevétele nélkül érvelni a CO2-szint hatásáról, vagy annak hiányáról nem lehet.

4. ábra: 600 millió év szén-dioxid(fekete) és hőmérséklet (kék) adatai. Az adatok bizonytalansága nagy.

Az ettől kisebb, néhány százezer éves időskálájú változások már jobban dokumentáltak, a Déli- és az Északi-sark régi jégmintáiból vett adatok alapján. Ezen a skálán már nem érvényesül a kontinensvándorlásból és a Nap teljesítményének változásából származó hatás. Egy olyan ciklikus jelenséget találunk, mely néhány tízezer évente jégkorszakokat és interglaciális korszakokat okoz. A ciklikus változás oka ebben az esetben a Föld keringési pályaelemeinek változása.

5. ábra: A hőmérséklet (kék) és a CO2-szint (piros) változása az elmúlt 430 ezer évben. Az utolsó évszázadokban a CO2-szint átlépte a 300 milliomodrész koncentrációt a légkörben, amit az elmúlt 430 ezer év ciklikus változásai során nem.(Ugyanezen adatok más grafikon, forrása: Nature, 309, pp. 429-436. 1998)

Vizsgáljuk meg, hogy az 5. ábra mekkora lenne a 4. ábrán. Az 5. ábra időskálája 430 ezer év, ez a 4. ábra utolsó osztásközének (100 millió év – ma) 1/250-ed része, azaz vékonyabb, mint maga a vonal a 4. ábrán, ezért a 4. ábra adataival a mai változásokkal kapcsolatban érvelni nem lehet.

Az 5. ábra utolsó részén látható, hogy az ipari forradalom következtében a légköri CO2-koncentráció 300 milliomodrész fölé emelkedett lényegében az utóbbi 250 évben. Az ebből következő változások ábrázolására az 5. ábra az előbb már megmutatott okokból nem alkalmas, mert az utolsó 1000 év adatai az utolsó osztásköz (10 ezer év – ma) egytized részét jelentik, azaz megint kb. a vonal vastagságán belül vannak.4 A hőmérséklet és a CO2-szint közötti kapcsolat ábrázolását az elsőhöz hasonló skálájú ábrán érdemes megtenni.

Az emberi hatás valószínűleg abban jelent beavatkozást a természetes folyamatokba, hogy felborítja az évezredek óta kialakult dinamikus egyensúlyt, mert olyankor növeli meg a szén-dioxid szintjét, amikor annak természetes maximuma van, hiszen most épp jégkorszak nélküli interglaciális időszakot élünk.

A Balla-féle cikk érvének vizsgálata

Ezen mechanizmusok tárgyalása után kitérek a cikk fő állításainak vizsgálatára. Összefoglalva a cikk azt állítja, hogy

a középkorban a naptevékenység hatására volt egy melegebb időszak kb. 1200 környékén és egy hidegebb (ún. kis jégkorszak) 1600 környékén.
a jelenlegi változás oka is egy ilyen ingadozás a naptevékenységben.

Az első állítás tény, nem vitatható. A történelemben tapasztalható hőmérséklet-változások és a naptevékenység kapcsolata sokkal régebbi időskálán is bizonyítható, nem értem miért tárgyalja ezt a cikk relatív újdonságként.

6. ábra: A hőmérséklet változása (maximumok és minimumok formájában fölvázolva) és a naptevékenység kapcsolata (zöld és kék: független módszer).

Az sajnálatos, hogy a Hadley-központ és más kutatócsoportok megpróbálták megmásítani a középkori maximum adatait. Ettől azonban a mai helyzet nem változik meg. A napjainkban zajló felmelegedés és a naptevékenység között nem található a jelenlegi adatok fényében kapcsolat.

7. ábra: A naptevékenység változása (sárga), a légköri CO2-szint változása (kék) és a hőmérséklet változása (bordó) 1850 és 2006 között.

A 7. ábra grafikonjai egyértelművé teszik, hogy egyelőre nem lehet a naptevékenység változását okként megjelölni a jelenleg zajló felmelegedésért. A tudományos közösségben nagyon előkelő rangot képviselő Nature folyóirat 2006-ban egy azonos következtetést tartalmazó cikket tett közzé, melynek következtetése, hogy „valószínűtlen, hogy a Nap szignifikáns hatást gyakorol a világméretű felmelegedésre a 17. század óta.”5

Lehetséges, sőt a 6. ábra alapján nagyon valószínű, hogy a korábbi ciklikus ingadozások a történelmi korok éghajlatában a naptevékenység hatását tükrözik, a mostani változás azonban valószínűleg az üvegházhatású gázok légkörbeli antropogén feldúsulásának következménye.

A mechanizmus lényege, hogy a légkörben található CO2 a Földről kifele tartó infravörös sugárzást elnyeli. A szén-dioxid legerősebben a 15 mikronos infravörös sugárzást nyeli el.6 Mivel a légköri CO2-szint növekszik, így az alsólégkörben egyre több hő csapdázódik, az alsólégkör melegszik.

Ez a legegyszerűbb megközelítés. Több szén-dioxid → melegebb légkör. Ha valaki azt állítja, hogy mégsem lesz melegebb az éghajlat, akkor egy negatív visszacsatolást kell megneveznie, ami szerinte a CO2 fűtő hatását ellensúlyozza.7 Ameddig ilyen nincs, addig marad az a tény, hogy a több szén-dioxid (és metán, valamint más molekulák) többletkibocsátása felborítja azt a dinamikus egyensúlyt, mely a Földön az ipari forradalom előtt létezett.

1Azaz nagyjából ciklikusan fellépő, de előre pontosan meg nem jósolható nagyságrendű kilengések.

2Aki a szervetlen olaj keletkezésének elméletével már egyszer hasonló tudományos területre vonatkozó bakot lőtt néhány éve.

3Az albedó egy felület fényvisszaverő képességét méri %-ban.

4A szén-dioxid szintje azonban még ilyen ábrázolásmód mellett is jól láthatóan változott emberi hatásra.

5Nature 443, 161-166 (14 September 2006)

6A szén-dioxid molekula két vibrációs állapotát gerjeszti a 15 mikronos foton. Természetesen később a gerjesztett molekula ki is sugározza az elnyelt fotont, de ez már csak felerészben megy a világűr fele, egy része visszafele indul el, melegítve az alsólégkört.

7Ilyen állítást tartalmaz Miskolczi Ferenc cikke a magyar Időjárás c. lapban. Azonban a tudományos közvélemény és a bírálók ezt nem fogadták el, levezetését hibásnak tartották.

Nincs érdemi megállapodás a koppenhágai csúcson

Hetesi Zsolt — Fri, 18 Dec 2009 21:46:51 +0000

Most komolyan, Önök másra számítottak? Az Obama-kormányzat persze próbálja védeni a mundért: "egyik ország sem elégedett minden elemével" - nyilatkozták, "de ez egy komoly és történelmi lépés olyan alap felé, mely további haladást tesz lehetővé."

A kudarc elemezgetése helyett beszédes ábrák következnek (forrás: NYT)

77-ek csoportja (fejlődő országok, 1964 óta létező szervezet):

42% emisszió 19% GDP 76% népesség a világból

Kína:

21% emisszió 6% GDP 20% népesség a világból

Egyéb nagyobb fejlődő országok:

6% emisszió 4% GDP 20% népesség a világból

Afrikiai Unió:

3% emisszió 2% GDP 13% népesség a világból

Kis szigetek (a legsürgősebb az ő céljuk, különben elmerülhetnek):

1% emisszió 1% GDP 1% népesség a világból

Fejlett országok:

51% emisszió 75% GDP 19% népesség a világból

USA:

20% emisszió 30% GDP 5% népesség a világból

EU:

15% emisszió 25% GDP 8% népesség a világból

Az éghajlatváltozás hosszú távon

Hetesi Zsolt — Sun, 13 Dec 2009 13:42:22 +0000

Az emberi tevékenység különféle gázokat juttat a légkörbre. Ezek a gázok nem engedik meg a hosszúhullámú (hő) sugárzás kijutását a világűrbe, azaz a hő egy részét megköti a Föld. A fő üvegházgázok a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4), a nitrogén-oxidok és a vízgőz (H2O). A különböző üvegházgázok nagyon különböző hőelnyelő képességgel rendelkeznek. Közülük a vízgőz szerepe a természetes üvegházhatásban jelentős, mennyisége nem nő a légkörben, ellentétben a szén-dioxiddal és a metánnal.

A kutatók hevesen vitáznak arról, hogy a felmelegedést mennyiben természeti hatások (a napsugárzás erősödése, a vulkáni tevékenység, a Föld pályaelemeinek változása) és mennyiben emberi tevékenységek idézik elő. A legelfogadottabb vélemények szerint a világméretű felmelegedés főképp emberi okokra vezethető vissza. Ezt támasztja alá, hogy a naptevékenység és a vulkánosság alakulása a számítások szerint jelenleg a felmelegedés ellen hat.

1. ábra Az ábrákon háromféle számítógépes modell (szürke) és a valóságos adatsor (piros) viszonya látható. Ha csak természetes (a), vagy csak emberi (b) hatásokkal szeretnénk magyarázni a hőmérséklet emelkedését, nem esik egybe számításunk a valósággal. Ha azonban mindkét hatást figyelembe vesszük (c), a modell és a valóság egyezése nagyon jó.

Az éghajlat állandóságához egyebek közt az kell, hogy a Föld légköréből annyi energia jusson ki, mint amennyi oda (főleg a napsugárzásból, kisebb részt a Föld belső hőjéből) bekerül. Természetes üvegházhatás nélkül a Föld felszínének átlaghőmérséklete a mai 14 °C helyett csupán -19 °C lenne. Az átlaghőmérséklet ilyen alakulásáért a légkörben lévő nagy mennyiségű vízgőz felelős. Azonban a vízgőz mennyisége a légkörben állandó, így nem okozhat melegedést. Az egyéb üvegházhatású gázok mennyiségének bármilyen változása azonban felborítja a Föld-légkör rendszer energiamérlegét, megváltoztatja az éghajlatot.

Az biztos, hogy a légköri CO2 mennyiséget az emberiség jelentősen megemelte; az ipari termelés előtti 280 ppm-hez képest most 380 ppm (parts per million, milliomodrész). A szén-dioxid mennyiségének növekedése pedig elősegíti a hősugárzás csapdába esését a felső légkörben. A csapdába esett hő egy része visszasugárzódik a Föld felszíne és az alsó légkör felé, felmelegítve azt. A kutatások eredménye szerint a légköri szén-dioxid sűrűsége kb. 5000 és 200 ppm egység között mozgott a földtörténet elmúlt 600 millió éve során. Amikor a szén-dioxid és más üvegházgázok szintje hirtelen megnőtt a légkörben, azt hőmérséklet-növekedés kísérte, vagy járt vele együtt. Ehhez köthető többek között a paleocén-eocén felmelegedés, és a perm-triász határán történt, azóta is példa nélküli felmelegedés, ez utóbbi kb. 250 millió éve volt. Ekkor a szén-dioxid szint a jelenleginek 5,3-szorosa, azaz 2000 ppm volt, az átlaghőmérséklet pedig 23 °C, ami 10 °C-kal több a mainál. A 2. ábra jobb oldala a hőmérséklet és a CO2-szint változását mutatja az elmúlt 400 ezer év során. A két görbe együtt mozgásából látható, hogy közöttük elég jó egyezés van, bár az is biztos, hogy a földtörténeti tapasztalatok alapján a hőmérséklet és a szén-dioxid szint változása közös háttér-okokra vezethető vissza. A földtörténet során a szárazföldek vándorlása változtatta jelentősen a Föld fényvisszaverő képességét (albedóját), ez pedig az éghajlatra van nagy hatással. A korábban említett nagy felmelegedések tehát alapvetően földtörténeti okokra vezethetőek vissza. Azonban az elmúlt 400 ezer év során történt változások, melyeket a 2. ábra mutat, időben periodikusnak látszanak. Valóban, itt a hőmérséklet és a CO2-szint változásának közös oka a Föld pályájának és tengelyferdeségének periodikus változásai, illetve ezek egymásra rakódása. Rövid távon egyensúly jellemezte a léhgkört: jégkorszakok (az ábrán a gödrök) és jégkorszak közötti ún. interglaciális korok (az ábrána csúcsok) követték egymást, de a CO2 szintje sosem ment 300 milliomodrész fölé. Azonban elmondható, hogy az ipari forradalom óta a két görbe együtt futását, a két görbe egyensúlyát felborítottuk, mert a CO2-szint az eredeti szintnek majdnem kétszerese. Mivel annyit bizonyosan mondhatunk, hogy a hőmérsékletváltozást nem mindig az üvegházhatású gázok sűrűségnövekedése indítja el, de mindig gerjeszti, ezért a hőmérséklet növekedése várható.

2. ábra. A szén-dioxid szint (piros) és a hőmérséklet változása (kék), az elmúlt 400 ezer év során, a Déli-sarkon vett jégminták alapján. A két görbe együtt futása nyilvánvaló, tehát a CO2-szint változását a hőmérséklet változása követi. Kétségbeejtő, hogy napjainkban az emberi tevékenység miatt a szén-dioxid szintje elérte a 370 ppm értéket, ezt nyíl jelzi a jobb felső sarokban. A hőmérséklet kb. 4 fokot emelkedik majd, ha követi a CO2 görbét.

Friss vizsgálatokban leolyan hatásokat is belevettek a számításokba, melyekre az eddigi modellek nem fordítottak nagyobb figyelmet. Eddig alapvetően tengeren lévő jeget, a felhőket és a vízpárát vették tekintetbe, de egy új modell, amit a Bristoli Egyetem kutatói fejlesztettek ki, figyelembe veszi a nöyvényzet és az időszakos hó és jég hatását is. Ennek eredménye szerint a sarkok körüli felmelegedés 10 C-t is elérhet ha pusztán 400 ppm (milliomodrész) lesz a CO2 részaránya a légkörben (3. ábra). 400 ppm pedig itt van a "kapuk előtt", mert jelenleg 375 pmm és évente 1-1.5 ppm értékkel nő.

3. ábra. 400 ppm-es szén-dioxid koncentráció hatása a) a régi modellek szerint, melyek nem vették figyelembe a hosszútávú hatásokat, b) a friss számítások szerint.

A bristoli kutatók azért kezdték el a modell kibővítését, mert adatokkal rendelkeznek egy 3 millió évvel ezelőtti időszakról a földön, amikor a hőmérséklet és a CO2 részaránya egyaránt magas volt. Azonban amikor a meglévő modellekkel próbálták ezt a 3 millió évvel ezelőtti állapotot leírni, kiderült, hogy a CO2 szintnek kevesebb hőmérséklet-növekedés lesz az eredménye, mint a valóságos. Ezért úgy vélték, valami hiányzik a modellből. A jó egyezést a valós hőmérséklet-növekedéssel akkor kapták, amikor a szárazföldi hó, jég és a növényzet szerepét is figyelembe vették a modellben. (Forrás: PhysOrg.com)

Mi a helyzet világméretű éghajlatváltozással?

Hetesi Zsolt — Wed, 25 Nov 2009 00:10:02 +0000

Tegnap jelent meg a hír, hogy valakik feltörték a Hadley központ adatbázisát. Az adatok elérhetőek ezen a linken. Szó esik a központ levelezésében némely trükkről az adatok tálalását tekintve, illetve tisztességtelen eljárásról. Az egyik adatsor szerint 47 modell a 91-ből évi 1%-os CO2-szint növekedésből indul ki, pedig az elmúlt 40 évben ez csak mintegy évi 0.46% volt. (320 milliomodrészből lett 380, 40 év alatt.) Feltehető, hogy ennek a fenyegetőbb, riasztóbb modell-eredmény volt a célja. Ez csak egy abból a sok adatcsúsztatásból, ami az adatok tanúsága szerint történt.

Ítéletet nem hozhatunk. Ugyanakkor nem lélegezhetünk fel egyáltalán - hiszen kiderült egy csalás, de a jelenség még létezik. A légkörben évi 0.4-05%-al nő a CO2 tömege, ami hosszú távon (200-300 év alatt) 31%-os növekedéshez vezetett. Ezt a többletet a növényzet ilyen gyorsan képtelen kivonni. Ez pedig az infravörös sugárzás egy részét csapdázza.

Ellenérvként azt vetik szembe a kétkedők, hogy a légkör alsó része már telítődött CO2-vel, így további kibocsátása már nem növeli az üvegház-hatást. Ez az állítás csak részben igaz. Az alsó légkör valóban telített CO2-vel, de ez csak azt jelenti, hogy alul már valóban nem nőhet a CO2 hatása. De ezzel a felső légkörről még nem mondtunk semmit. Hogy működik maga a mechanizmus? Az alsó légkör megköti a 15 mikron körüli infravörös kisugárzást, mely a felszínről indul és a világűr fele tartana. Ez a 15 mikron környéke épp a CO2 molekula elnyelési tartománya. Igaz, hogy az alsó légkör már lényegében mindent megfog 15 mikronon, amit csak lehet, de ez még nem sokat jelent önmagában. Ugyanis a sugárzást elnyelt CO2 molekula egyszer ezt kisugározza újból, 50% eséllyel vissza, a felszín fele. Ez a hő tehát csapdába esett. Azonban van esélye annak is, hogy kifele sugározza, a felső légkör fele.

Kérdés most az, hogy a felső légkörben mi történik a hősugárzással? Ha ott van CO2, akkor ismét megkötődik, és 50% eséllyel vissza, 50% eséllyel az űr fele indul el. Tehát a felsőlégkör CO2 tartalma ismételten fontos. Ott még van "hely", az még nem telítődött; kibocsátásunk oda is feljuthat, bár kisebb valószínűséggel. Mégis, a felső légkörben még nem 100%-osan fedte le a CO2 azt a "rést", amit csak ez a gáz képes lefedni. Tehát az érv nem igaz egészen.(1)

Szóval a hír csak a tudományos tisztesség elleni vétek miatt súlyos. Maga a jelenség létezik és biztos, hogy nem tesz jót, ha az ember olyan CO2-t juttat a légkörbe, mely nem vonódik onnan ki, csak mintegy 100-200 év alatt. A sarki jég is olvad. A gleccserek is. Nem jó játék egy hiba miatt úgy tenni, mintha ez nem lenne. Az alkalmazkodás ideje közeleg.... ha már a cselekvését elszúrtuk.

1. ábra. A felsőlégkör határán mérhető kimenő fluxus (piros) és a felszínről felfele induló fluxus (kék). Látszik, hogy különféle légköri gázok fogják meg a kimenő sugárzás egy részét, így pl. az O2 de a víz is. Azonban jelentős a CO2 szerepe is 15 mikron körül. Azt is érdemes észrevenni, hogy ellentétben a kétkedők állításával még nem fogja meg a CO2 az egész kilépő sugárzást 15 mikron környékén, csak felét. Akkor fogná meg az egészet, ha a felsőlégkör is telítődne vele, úgy, ahogy az alsó. Forrás: Bulletin of the American Meteorological Society, Vol 78, 1997 pp. 197-208

(1) A tudományos igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy a felsőlégkört nehezebb CO2-vel telíteni, mint az alsót, ugyanis a CO2 is az alsó légkörben "szeret" tartózkodni, sőt még kicsit nehezebb is a levegőnél (1.7 kg belőle 1 m3, a levegőből ez 1.2 kg), ezért nehéz "telíteni" a felső légkört, de nem lehetetlen. A jelenség azonban nem úgy működik, hogy az alsólégkörben "nincs hely" és akkor kezd telítődni a felső, hanem a kibocsátás miatt nő az alsó és a felsőlégköri CO2-koncentráció is, a CO2-re érvényes barometrikus magasságformula szerint.

B terv 4.0. Mozgósítás a Föld megmetésére - egy amerikai könyv apropóján

Hetesi Zsolt — Fri, 09 Oct 2009 10:08:33 +0000

Lester R. Brown immár negyedi átiratával jelentkezik a Plan B. (B terv) című könyvnek. Az idő mindig sürgetőbb, a könyv által várt mozgósítás egyre késik.

Brown egyébként a WorldWatch Institute alapítója és az Earth Policy Institute elnöke, tehát neves kezdeményezésekkel kapcsolható össze. Könyve mégis, a helyes felismerések, a betegség tüneteinek helyes megállapítása ellenére is úgy tűnik, nem a megfelelő megoldást írja le - nem csoda, szerintem a tüneteket helyesen írja le, de a betegséget mégsem.

Az első 3 fejezet a helyzet ismertetése éghajlati, szennyezési, energiakimerülési szempontok alapján. A sok összegyűjtött tünet azonban nem vezeti el a szerzőt oda, ahova mások már eljutottak: mindez nem azért történik, mert nem voltunk elég hatékonyak, hanem azért, mert túl sokan túl sokat akartunk elvenni a bolygótól. A természetet leigáztuk, ahelyett, hogy együttműködtünk volna vele.

Épp ezért az utolsó 5 fejezet megoldásai sem lehetnek valódiak. Itt ugyanis az áll, hogy több műtrágyázás, kétszeri vetés ahol az éghajlat megengedi majd segít, hogy ehessen még több ember. Az energiáról pedig azt olvashatjuk, hogy 2020-ra az USA áramának 44 százaléka szélfarmokról jön majd. Geotermikus erőművek adnak 11%-ot. Napelemek a háztetőkön: 5%. 7% vízeenrgiából, a maradék 25 pedig atomenergiából, biomasszából és gázból. Így, ennyiben marad a dolog. Nincs több arról, hogy miből, milyen infrastruktúraátalakítás kell ehhez, a máshol említett villamos kocsikat ez elbírja-e, miből lesz rá pénz, stb.

Összességében a könyv bízik a technológia sikerében. Mintegy 110 milliárd dollár ráfordítást gondol elegendőnek évente a Föld helyreállítására.

Még mindig a növekedést, a többet, a bonyolultabbat kívánják tehát megoldásnak. Lesz ehhez még elég energiánk, gazdaságunk? Kétlem.

Forrás: The Oil Drum

Jobb lenne egy mentőcsónakba szállni inkább....

Hetesi Zsolt — Thu, 01 Oct 2009 12:10:36 +0000

GONDOLATOK A „ZÖLD NEW DEAL”-RŐL

Érdeklődve figyelem a készülődést, és főleg azokat a nyilatkozatokat olvasom figyelemmel, melyek kutatócsoportunk fő irányvonalát képezik: hagyományos energiák kifogyása, a növekedés határai, az emberiség előtt álló szűk keresztmetszet.

Hiedelmek a piacon

Olvasva a sok önjelölt szakértő és politikus írásait, nem hagy nyugodni egy gondolat. Két éve, amikor először írtunk közleményeket az olajtermelés tetőzéséről, mely óriási baj egy növekedésre épült gazdaságban – hisz annak végét jelenti – finom kifejezéssel élve is őrültnek néztek bennünket. Aztán 2008 őszén elkezdődött a most is tartó gazdasági válság, ami csak azokat lepte meg, akik homlokegyenest másképp gondolták, mint mi. Most már kevesebb a fejcsóváló, de még mindig nem tartunk ott, hogy komolyan vennék a figyelmeztetéseket. Ott tartunk, hogy zöld gazdaság létrehozásától remélik a szakértők az orvosságot. Tehát még mindig gazdasági növekedésről beszélnek. Pedig jó lenne ha tudnák: a további káros növekedés halálos ítélet. Ez nyugtalanít, mert látom, hogy nem tudják.

A növekedés határai

1973 óta forognak tudományos körökben a Növekedés határai című kutatás eredményei és az azonos című könyv. Dacára minden ellenkező híresztelésnek, az akkori előrejelzések tökéletesen pontosak voltak. A 21. század első harmada összeomlást hoz az emberiségnek. Elfogy a könnyen elérhető energia, elpiszkolódik a Föld, visszafordíthatatlanná válik az éghajlat változása, elfogynak a nyersanyagok, elfogy az élelem, gyorsan csökken a népesség. A több mint 30 éve megalkotott modellek közül a legfelelőtlenebbet követjük az adatok alapján, azt, amelyben nem teszünk semmit a várható veszélyek ellen.1

1988-ban jelent meg az Olaj után című könyv Amerikában. Abban a szerzők közzétették számításikat, miszerint a cselekvés 20 évvel kell, hogy megelőzze az olajkitermelés tetőzését. Ez nem meglepő. Amíg nő az olajkitermelés, az olajra épült gazdaság képes ugyanezt tenni. Amikor azonban elkezd csökkenni, vagy csak stagnálni a termelés, máris baj van. Nőnek az árak (2005 és 2008 között az olaj ára megötszöröződött), az élet egyes területein egyre nehezebb a megélhetés. Így történt ez az Egyesült Államok kertvárosaiban az egyre magasabb gáz és benzinárak miatt – egyre kevesebb jutott a hiteltörlesztésre, és egyre kevesebben költöztek ide. Elkezdtek csökkenni a lakásárak, kitört a hitelválság. Az olajár rosszul érintette a repülő- és autógyártó ipart is. A vége egy jól összeérett banki válság lett. Következmény: csökkent az igény az olajra, de a hitelek csődjei miatt a befektetések is csökkentek az olajpiac minden területén. Újra alacsony az olajár, de ez komoly veszéllyel jár: elaltat. Az olajár lassacskán ismét kúszik fölfele, jelezve, hogy az igények Kína és India részéről tovább nőnek, meg aztán az OECD-országok is csak kimásznak a válságból egyszer. Azaz rövid időre még fellendülhet kicsit a gazdaság. De menjünk csak tovább. Az alacsony ár miatt sok nem hagyományos területen elmaradtak a befektetések (mélytengeri olajmezők, olajpala, stb.), a hagyományos mezők többsége meg már túl van termelési csúcsán. Valószínű, hogy e két hatás (ismét indul a fogyasztás növekedése, elmaradó olajtermelési befektetések) együtt egy második olajárrobbanást hoz. Az pedig megint gazdasági válságot, mely véget vethet az alig éledő fellendülésnek.

100 dolláros olajár alatt nem éri meg az új olajmezőket kitermelni; 100 dollár fölötti ár pedig válsághoz vezet. Matt. Világos, hogy egy újabb növekvő gazdasági környezet csak sietteti ezt. Még akkor is, ha zöld beruházásokra épül.

Hiszen az Olaj után szerzői szerint 20 évvel máris elkéstek a zöld beruházások, másrészt egyszerűen lehetetlen 4 évente kb. 10 millió hordó/nap olaj kiesését zöld energiával pótolni. Az új energiaforrások gyártása, megfelelő számra növelése ugyanis éppúgy hagyományos energiával megy, mint bármi más. A zöld energiák részaránya évtizedek óta 4-5% és nem tud nőni.

Atomenergia jövője

Az atomenergia iránti vágyakozás pedig ábránd. A Föld atomerőművei évente 67 ezer tonna uránt használnak, a bányászat jelenleg 45 ezer tonnát ad, a többi régebbi tartalékokból és leszerelt bombákból való. Egy német fizikus friss elemzése2 valamint a Bloomberg gazdasági weboldal cikke is rámutat: pár éven belül uránhiány várható, nem pedig erőműépítési hullám.

Magyarország valós adottságai

Magyarország adottságaihoz is érdemes hozzátenni néhány adatot. Az energetikai megtérülés miatt nem vagyunk igazi földhő-nagyhatalom. Elemzések szerint hazánk mintegy 50-100 MW villamos kapacitást képes középtávon kinyerni a földhőből, míg Paks közel 2000 MW teljesítményű. A másik sokat emlegetett terület a biomassza hasznosítása: állítólag itt óriási tartalékok vannak. Nos, ha úgy akarjuk ezeket a forrásokat (erdészeti nyesedék, mezőgazdasági hulladék), hogy a jövő nemzedéknek is jusson élelem, erdő, és még biomassza is, akkor az ország igényeinek összesen 20-25%-át lehet innen venni.

A hiedelmekkel ellentétben, nem a technológia hanem a növekedés vége kényszerít váltásra, teljes megoldások nem állnak rendelkezésre. A süllyedő hajón nincs elég mentőcsónak, és a tengeren már nem lehet többet rászerelni.

1 A Comparison of The Limits to Growth with Thirty Years of Reality (Turner, 2008)

2http://europe.theoildrum.com/node/5631

A világ helyzete, éghajlat, erőforrások, gazdaság. Az első elemzés bővítése

Hetesi Zsolt — Wed, 30 Sep 2009 09:15:42 +0000

Bevezető

Amíg a múlt század az egyre növekvő fogyasztás, bővülő lehetőségek ideje volt az egész emberiség számára, a most zajló század a fokozatos, vagy viharos leépülések százada lesz. Az elkövetkező 10 év meg fogja mutatni, hogy az olcsó erőforrások hogyan tűnnek el, és hogy mit fog ez jelenteni a világ és a mi számunkra. Változás és változtatás nélkül élve a mai társadalom és annak minden jelenlegi tudása, képessége és vívmánya jórészt semmivé lesz, lakóival együtt.

Alaptétel: A növekvő népesség és/vagy fogyasztás növekvő erőforrás-felhasználást kíván, mely gerjeszti a népességnövekedést. Ebben a visszacsatolásban áll a lényeg. A felhasználás és a népesség is nő, ugyanakkor a bolygó véges, ráadásul két súlyos nehézség (ebből következően) most egyszerre lép fel.

Az első ilyen nehézség a bolygó éghajlatának nyilvánvaló változása. Önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy aggodalommal szemléljük jövőnket, még inkább gyermekeink jövőjét, de további gond az erőforrásválság. A koronát a folyton növekvő gazdaság felfogása és emberi természetünk teszi fel erre: akadályozva a váltás lehetőségét. Az energiafogyasztás növekedését nagyjából 2000 óta nem tudta kielégíteni a Föld kincseinek zabolátlan megcsapolása sem: néhány év lappangás után eljött a mai gazdaság legnagyobb válsága. Merre tovább?

Ahogyan a történelmi ismereteink gyarapodtak, felismerhettük, mennyire gyakori a történelem során a virágzó társadalmak hanyatlása, pusztulása. Bár számos esetben az embertől független éghajlati vagy környezeti változások is álltak az összeomlások mögött, az esetek többségében a hanyatlás oka elsősorban az, hogy az ember kellően át nem gondolt, ki nem kísérletezett módon viszonyult környezetéhez. Felélte annak erő- és nyersanyagforrásait, nem hagyva őket megújulni, elsorvasztotta azokat. Tekintsük át egy történelmi példát, közülük az egyik legtöbbet idézett a Húsvét-sziget társadalmának pusztulása.

A Húsvét-sziget

A Húsvét-sziget területe durván 160 négyzetkilométernyi, minden más lakható szárazföldtől hatalmas távolságra fekszik. Éghajlata meleg égövi, valaha termékeny talaja ma már sovány. Kopár a sziget, csak a tengerparton sorakozó hatalmas kőszobrok hívják fel magukra a figyelmet. Alig kétezer tengődő őslakost találtak a felfedezők 1722 húsvétján a kietlen, puszta szigeten. Nem láttak ott egyetlen fát, de még egyetlen három méternél magasabbra növő bokrot sem, a növényzet fűfélékből, sásból és páfrányokból állt és áll ma is. Hasonlóan szegényes az állatvilág is. Egyetlen őshonos szárazföldi állat sem lelhető a rovarokon kívül, nincsenek sem denevérek, sem szárazföldi madarak, sem csigák vagy gyíkok. Egyedüli háziállat a tyúk. Alig egy évtizede az alapos régészeti feltárások feltárták, milyen volt a sziget valaha és a leletekből megismerhettük pusztulásának megdöbbentő történetét.

Valóságos édenkert volt egykor a Húsvét-sziget, meleg égövi, elsősorban óriáspálmákból álló őserdővel, annak igen gazdag növény és állatvilágával. Mivel a szigeten nem éltek ragadozók, háborítatlan fészkelőhelye volt a tengeri madaraknak. Lakói, a csendes-óceáni térséget benépesítő polinéziai hajósok, 800-1100 körül érkeztek a szigetre. Jól boldogultak, eleinte a sziget adottságaihoz alkalmazkodva éltek. Fő táplálékuk a hal volt. Mivel a parti vizekben nagyon kevés a hal, kint a nyílt tengeren halásztak. További eledelül a szigeten élő madarak, az ott termő gyümölcsök, valamint a magukkal hozott polinéziai termények és a tyúk szolgált. Eleinte a fa főleg a fatörzsből kivájt csónakok készítéséhez, épületfának és tűzifának kellett. Terményeiket a pálmafák közötti területeken nevelték, a pálmák védték a talajt a pusztulástól, óvták a kiszáradástól és fenntartották a termékenységét.

Nagyon műveltek voltak a szigetlakók. Virágzásának korszakában a gazdag és termékeny szigeten hétezer, egyes becslések szerint húszezer ember élhetett. Nem egyik napról a másikra következett be a pusztulás ami nagyrészt a szoborállítások következménye volt. Óriási szobraikat az ősök tiszteletére emelték, a szertartásaik ezeknél folytak. Tűzhányói kőzetekből kőszerszámokkal faragták őket. 10-20 méter magasak is vannak közöttük, a legnagyobb 270 tonna tömegű. Ezeket a kőbányától a tengerpartig sokszor csaknem tíz kilométer távolságra kellett szállítaniuk. Pálmafák törzsein görgetve, kötelekkel húzták őket, az őslakók elmondása szerint végzett vontatáshoz 70 felnőtt összehangolt munkájára volt szükség. Köteleket egy, a szigeten őshonos fa rostjaiból csináltak. Nagyjából 900 szobrot készítettek, ezek közül négyszázat már nem tudtak felállítani. Ott hagyták őket a kőbányákban, vagy szállításuk maradt abba.

1200-1600 között készült a kőszobrok többsége, az utolsót a szájhagyomány szerint 1680-ban faragták ki. 1280 körül kezdték a görgetéshez használt pálmák nagybani irtását. Kiszedték a fák tövét is és a maradékokat felégették. 1450 tájt az egyébként kétezer évig is elélő óriás pálmafajta végleg eltűnt és 1650-re valamennyi fás szárú növény kiveszett a szigetről. Főképpen a vontatáskor útjukba eső terület letarolásával pusztíthatták el az őserdőt. Ezután fa hiányában száraz sással, fűvel főztek és nem tudtak többé csónakokat készíteni. Ettől fogva az étrendből hiányoztak a nyílt tengeren fogott halak és delfinek, amelyek addig a fő fehérjeforrások voltak. Kiveszett az összes őshonos szárazföldi madár, eltűnt a tengeri szárnyasok jó része is.

Ezután földművelésből éltek. Húsnak ott volt a szigetlakók által hozott tyúk. Ám az erdők irtása miatt a hőség, szárazság, eső, szél gyorsan pusztította a talajt, évi 3 méternyi sávban tűnt el az emelkedőkről. Védekezésként a szigetlakók a sziget területének a felére úgy egymilliárd, átlag kétkilós követ hordtak. Ezzel lassították a talaj eltűnését, mert az nem száradt ki annyira, védte a széltől, esőtől és a hőmérsékleti ingadozásoktól. De a föld egyre soványabban termett. Éhínség kezdődött. Kőből erődített, úgy 2 méter magas falú tyúkólakat kezdtek építeni, miközben ők maguk ezeknél kisebb faházakban laktak. Lándzsákat készítettek. Lázadások törtek ki, elsöpörték a vezető rétegeket, törzsfőket és papságot. Felbomlott a rend, a nagycsaládok egymásnak estek, tombolt az erőszak. Sokan barlangokba költöztek, melyeket jobban védhettek. Éhségükben megettek mindent, amit lehetett. Ráfanyalodtak az általuk behurcolt patkányokra is, majd elterjedt az emberevés. (Diamond: Összeomlás, Typotex, 2008)

Vannak szigetek, ahol szintén emberevéssel végezték, de néhány hasonló szigeten édeni körülményeket találtak a felfedezők. Nem szükségszerű, hogy egy emberi közösség elpusztítsa önmagát. Mai szóhasználattal élve a Húsvét-sziget társadalma jóval fejlettebb volt, mint más, a természettel összhangban élő szigetlakó társadalom. Magasabb szintű volt a munkamegosztás, az emberek jóval többet dolgoztak, mint egy ma fejletlennek nevezett szigeten. Míg ott csak magának és családjának halászott valaki, addig a húsvét-szigeti halásznak fogni kellett a kőfejtőknek, kőfaragóknak, kötélverőknek, vontatóknak, a szoborállítóknak és a vezetőknek is. Így a társadalmi össztermék, a GDP is sokszorosa volt annak, mint a természetnek megfelelően élő társadalmaké. Bizony ezért nem jó annyit dolgozni. Látjuk, a Húsvét-szigeten emberevésig vezetett a sok-sok munka, a nagyszerű szervezettség, a gazdasági növekedés, a magas GDP. Legyünk nagyon óvatosak azzal, amit ma a társadalom fejlettségének, gazdasági növekedésnek és teljesítményének neveznek.

Éghajlatváltozás tények és jövőbeli helyzet

Az ipari forradalom és a társadalom gyors változása miatt a légköri üvegházgázok gyorsuló mértékben növekvő részarányt képviselnek, az emberi tevékenység 40%-al emelte meg a szén-dioxid szintet. Nagyon valószínű, hogy a Föld átlaghőmérséklete 0.6 C°-ot emelkedett az ipari tevékenység előtti időhöz képest az emberi tevékenység következtében. A Föld elmúlt 400 ezer éves történetéből megbízható adatok állnak rendelkezésünkre, miszerint a földi átlaghőmérséklet és a légkör szén-dioxid szintje együtt változott, periodikus jégkorszakokat és jégmentes időszakokat képezve. E két adatsor tehát együtt változott, azaz a változást valószínűleg ugyanazon külső hatás, a Föld Nap körüli pályájának többféle változása okozta. Napjainkban az emberi tevékenység ezt az egyensúlyt felborította, ugyanis maga is szén-dioxid kibocsátó lett. A szén-dioxid szintje elérte a 380 milliomodrészt, ami 40%-al haladja meg az ipar előtti szintet. A hőmérséklet, elmozdulva az egyensúlyból, kb. 4 fokot emelkedik majd, ha követi a CO2 görbét.

Előrejelzések szerint, ha a jelenlegi ütemű CO2-kibocsátás folytatódik (és növekszik), akkor 2050-re a Föld átlaghőmérséklete 2-5 C°-al növekedhet meg. Ennek a következő súlyos következményei lehetnek:

A fajok egy része már kipusztult az emberi hatások miatt, most ez gyorsulni fog. Az emberiség túléléséhez 23 nagy élőrendszer működése szükséges, ezekből 15 jelentősen sérült, többségük visszavonhatatlanul, állapítja meg a Millenium Ecosystem Assesment 2007-es jelentése.
Az átlaghőmérséklet növekedtével a század első negyedének végére elolvad az Északi-sark jege. Ennek következtében a Golf-áramlat előterében felhígul a só sűrűsége, ez pedig magával hozza az áramlat lelassulását. Nyugat-Európa átlaghőmérséklete 4-5 C°-al fog csökkenni, a legrosszabb következmények a világtengerek mentén fekvő országokra várnak (az atlanti éghajlat szinte eltűnik és a helyét a belső, kemény szárazföldi éghajlat veszi át[1]). A grönlandi jég elolvadása (kb. 2050-re) megemeli a tengerszintet néhány méterrel.
A hőmérséklet növekedésével a világtenger is melegszik, és CO2-megkötő képessége ezzel csökken, tovább gyorsítva a felmelegedést.[2]
Továbbá a melegedés miatt összeomlik az Amazonas-medence őserdei élővilága, tovább emelve a CO2-szintet.
Felolvad az összefüggő jégtakaró a föld alatt Szibériában.[3] Az ott található jég 13%-ban metánt tartalmaz; összesen 450 milliárd tonna metán jut a légkörbe, ami rövid távon annak felel meg, mintha 23-szor annyi CO2 jutna ki. Ha a folyamat gyorsabb lesz, mint a metán 17 éves légköri lebomlási időtartama, akkor a következmények nagyon súlyosak lehetnek.
A nagyvárosok egy részének vízhálózatára jelenleg is csapást jelent a fölmelegedés.

A folyamatos aszályok következtében a Föld gabonatartalékai az 1986-os 100 napról mára 40-50 napra zsugorodtak.[4]

Utalásképpen kitérünk arra is, hogy az éghajlatkutatók egy része nem számol az erőforrásválság okozta energiafogyasztás-csökkenéssel, mely miatt 2020 körül elkezd csökkenni a CO2-szint a légkörben, ezzel a legsúlyosabb következmények kierülhetőek. Azonban a 200 éves növekedés hatása nem tűnik majd el ilyen gyorsan, a következményeket tehát komolyan kell venni.

Erőforrás-válság

Óriási teljesítményeink annak köszönhetőek, hogy rendkívül olcsón tudunk erőforrásokat rendszerbe állítani azért, hogy bármit gyártsunk, mozgassunk, vagy hogy kényelmesebben éljünk. De ennek ára van. Az USA éves fogyasztása erőforrásokból 3-szor több, mint amit a területén élő növényzet összesen megköt.

Az 1980-as évektől kezdve mind több kutató foglalkozott a készletek kimerülésének gondolatával, ezt nevezik olajhozam-csúcs elméletnek (peak oil theory). A dolog lényege a következő. A Földön a lélekszám növekszik, és legalább ezért növekedni kell az energiatermelésnek is. Egyébként már az is igaz, hogy egy ember is többet fogyaszt, mint korábban, így állandó népesség mellett is egyre több erőforrást használunk. Ezek a folyamatok hatványozódó (exponenciális) erőforrás-felhasználást eredményeznek, ám a készletek végesek. Ezért szükségképpen elérünk egy csúcsot, amin túl az olajkitermelés a véges készletek miatt már nem növelhető. Ez az olajkitermelési csúcs (1. ábra).

Az olajcsúcs számos következménnyel jár rögtön a bekövetkezése után. Az olaj adja a teljes eenrgia 40, a villamos áram termelés 7, illetve a közlekedés erőforrásainak 90%-át. Ebből látható, hogy olaj hiányában súlyos ellátási zavarok várhatóak. A geofizikusok egybehangzó becslése alapján könnyen (=1 hordó erőforrás ráfordításával 5-8 kitermelt hordó) olajból már nincs több a Földön; illetve annak esélye, hogy nagy mezők (mint pl. a szaúdi Ghawar, mely a világtermelés tizedét adja) már nincsenek feltáratlanul, 95%. Ezt az is alátámasztja, hogy 2001-ben 8 nagy mezőt fedeztek fel, 2002-ben 3-at, 2003-ban, és azóta egyet sem ( a két friss brazil mező nem nagy mező, összesen 12-20 milliárd hordós lehet)[5]. Lehetséges a nehezen kitermelhető mezők felhasználása (olajpala és olajhomok lelőhelyek), de ez távolról sem olcsó (1 hordónak megfelelő erőforrás befektetése 2-3 hordó olajat eredményez). A ki/be energiaarányról, vagy kinyerhetőségről fontos tudni, hogy amikor 8/1-től, vagy más még megtérülő kitermeléstől indul, az 1/1 felé tart. 1/1-nél már nem nyerünk energiát a kitermeléssel, ilyenkor „merül ki” az adott mező. A világ összes mezője gyorsan 1/1 felé tart.

1. ábra. A Föld olajtermelése 2030-ig, egy 2006-ból való előrejelzés alapján. A piros szaggatott vonal mutatja a gazdaság által elvárt növekedést. (Forrás: EWG)

Ugyan van még némi szenünk és földgázuk, azonban ezekből is egyre több fogy, ráadásul bányászatuk és szállításuk olajat igényel.[6] Szénből az export csúcsa (azaz a piacon mozgó összes szén mennyiségi csúcsa) 2008-ban lehetett, a tényleges kitermelési csúcs 2020-ban. Gázra ugyanezek az adatok 2010-2014 és 2015-20.

A részletek kifejtése nélkül vizsgáljunk meg néhány következményt.

Az ősmaradványi erőforrások adják a villamos áramtermelés 66%-át (az olajmennyiség 7, a földgáz 44, a kőszénmennyiség 88, a víz- és atomenergia 100%-a áramfejlesztésre fordítódik). Az ősmaradványi erőforrások kiesése fokozatos áramkorlátozást, illetve teljes kimaradást okoz. Áram nélkül a mai társadalom nem képes fennmaradni, a városi életforma megoldhatatlan nehézségekbe ütközhet. Ha nincs szállítás, az élelmiszer nem jut el a városokba (a szállítás 95%-a olaj alapú); áram nélkül megszűnik a vízellátás, a tájékoztatás és a hírközlés. Mivel a fejlett világ a kapcsolattartásra egyre jobban a világhálót és a hordozható telefon-rendszert használja, ezért ez a terület is komoly visszaesésre készülhet.
Ősmaradványi erőforrások nélkül nem lehet műtrágyákat és vegyszereket előállítani.[7] A gépek is leállhatnak, mindez együtt a zöld forradalom utáni mezőgazdaság végét jelentheti. A termésátlagok ekkor a harmadukra-ötödükre esnének vissza, ebből súlyos éhínségek következnek. [8]
A Marshall-görbén az árindex fölfelé, a termék-kibocsátás balra (csökkenően) mozdul el, a következmény: árszínvonal-növekedés, fogyasztáscsökkenés, tartós világválság.

A következmények súlyosságát tekintve ez az eddigi legnagyobb válság, ami ránk vár. Most nézzük, hogy mi az, amit nem érdemes, vagy lehetetlen megoldani, és miben felesleges hinni.

Nem segít a mai közgazdaság

A közgazdászok döntő többsége nincs tisztában a fent ismertetett helyzettel, ezért a gazdasági nehézségekre a folytonos gazdasági növekedés hamis képét ajánlják - sőt erőltetik - megoldásként. Csakhogy a mindenáron növekvő gazdaság veszélye kettős. Az erőforrás- és nyersanyagigény a gazdasággal együtt hatványozottan növekszik. A társadalom nyersanyag-felhasználása már így is megegyezik a teljes élővilág nyersanyagforgalmával, a fénymegkötéssel (fotoszintézis) felhalmozott növényi erőforrások felét az ember hasznosítja. Az erőltetett gazdasági növekedés a végpusztulásba juttatja a bolygót,[9] hiszen alapállításunk: A növekvő népesség és gazdaság növekvő erőforrás-felhasználást kíván, mely gerjeszti a népességnövekedést. Ebben a visszacsatolásban áll a lényeg. A felhasználás és a népesség is nő, ugyanakkor a bolygó véges.

Nem segít a tudomány és az egyéb erőforrások

A tudománynak sokan természetfölötti hatalmat tulajdonítanak, pedig eredményei mögött a fizika törvényei állnak - és nem utolsósorban erőforrás-felhasználás. "Üzemanyag" nélkül a tudomány sem működik; s mivel a tudomány rendkívül kifinomult vívmányokat használ, ezért működése roppant erőforrás-igényes.

Ami a további olajlelőhelyeket illeti, a felfedezések egyre csökkennek, az igény nő, kinyílt az olló, és napról napra nyílik.

Összességében is igaz, hogy bármelyik zöld erőforrást 40-szeresére kellene felskálázni néhány év alatt ahhoz, hogy lépést tartsunk az ősmaradványi források fogyásával. Számszerűen: az önkényesen kiválasztott 2015 decemberéig például világszerte naponta nagyjából 400 MW új erőforrást kellene rendszerbe állítani az összeomlás elkerülésére. Összehasonlításul: Paks egy blokkja 440 MW villamos teljesítményű. Ha hasonlattal kívánunk élni, akkor ez azt jelenti, hogy hadigazdálkodás szintjén kellene előállítani ilyen erőforrásokat.

A világ tehát kétségtelenül egy energiaválság kezdetén van. A szállítás 90%-a olaj alapú, a villamos ellátás 66%-a pedig fosszilis forrásokra épül. Az olajexport csökkenése már most bénítóan hat a gazdaságra, nagyon közel van ugyanez a szénre és a földgázra is. Mindezek alapján sürgősen ki kell találni, hogy mivel helyettesítjük a Föld energiaigényében fellépő hiányt, mely 2012-re 20%-os lehet az elvárt növekedéshez képest. Emlékeztetőül: az 1979-es olajválságot, mely áramszünetet, 3 napos munkahetet, kiürült autópályákat, és sok más rosszat hozott nyugaton 9%-os hiány okozta.

Tisztázandó

Amikor arról beszélünk, hogy ki kell váltani a fogyó olajat, földgázt és szenet, akkor jusson eszünkbe, hogy a villamos áram 66%-a ezekből készül, a teljes energiatortából pedig 87%-ot tesznek ki, az olaj a közlekedésben szinte kizárólagos. Ugyanakkor a mai mezőgazdaság, gyáripar, acélgyártás, műanyaggyártás, stb. mind rendkívül erősen függ ezektől. Kiváltásuk során figyelembe kell venni, hogy

Amivel kiváltanánk, annak a nyersanyagát is hagyományos erőforrásokkal bányásszuk, szállítjuk, alakítjuk
Amivel kiváltanánk, azt is le kell gyártanunk, amihez hagyományos erőforrást kötünk le,
Amíg gyártjuk ezeket, elvesszük az egyébként is fogyó erőforrásokból; tehát a gyártás, felállítás, üzembe helyezés során ezek a szerkezetek nettó energianyelők, azaz többet vonnak el, mint amit termelnek,
Egyelőre nincs olyan megoldás, ami kizárólagos lehetne, tehát több dolgot kell egyszerre gyártani,
A gyártás és az élettartam során előfordulhat, hogy nagyon rossz energiamérleget kapunk (kinyerhetőség (EROEI) > 1 alapkövetelmény[10]). A szélkerekek EROEI-je 27, napelemekre is 10-15, de pl. az újonnan felfedezett olajmezőkre 3, olajpalára és olajhomokra, 2, és a kitermelés során ezek mindegyikére igaz, hogy az EROEI tart az 1-hez.
Bármit választunk is, 40-szeresére kell felskáláznunk 4-5 év alatt ahhoz, hogy képes legyen kiváltani az ősmaradványi források fogyását.

Mi van a tarsolyunkban? Hidrogén, metanol, bioüzemanyagok, atomenergia, megújulók. Vegyük őket sorra.

Hidrogéngazdaság, hatékonyság-elemzés

A hidrogéngazdaságon a lenti ábrán jelölt séma értendő. Így minden utat végig kell számolni, hogy teljes energiamérleget mondhassunk a folyamat egészére.

Gyártás --> (Tömörítés/eolsztás/tárolás/végátalakítás) --> Felhasználás

A hidrogéngazdaság folyamatsémája.

Többféle elképzelés él arra vonatkozóan, hogy milyen módon lehet a fenti séma szerinti működő hidrogéngazdaságot kialakítani. A négy legelterjedtebb:

(I) elektrolízissel gyártott, 20 Mpa nyomás alá helyezett hidrogén, az út mentén elosztva kutakba, ahol 10 MPa-n tárolják. Majd kocsikba töltés előtt 40 Mpa-ra növelik a nyomást, hogy a tankolás gyors legyen, a kocsik 35 Mpa-n használják.
(II) elektrolízis állítja elő, majd cseppfolyósítják és úgy terjesztik és hasznosítják.
(III) in situ előállítás a kutak mellett, majd tárolás 10 MPa-n, 40 MPa-s tankolás, majd 35 MPa a kocsikban (ez az (I) módosítása)
(IV) elektrolízissel előállított hidrogén fém-hidrátokban tárolása

A fent említett négy forgatókönyv energiaigénye a felhasználható H2 HHV-jának (fűtőértékének) százalékában:

Módszer	I	II	III	IV
E(be)/E(ki)	1,69	2,12	1,69	1.95*
EROEI	0,59	0,49	0,59	0,51

*: kivéve belőle a fémhidrát gyártását! (úgy több lenne)

A folyamatok energiamérlege egyik esetben sem haladja meg az EROEI > 1-et. Az elemzés végén úgy tűnik, hogy a hidrogéngazdaság nem érdemel akkora figyelmet, mint amekkorát tulajdonítanak neki. A jelenlegi technológiával a hidrogéngazdaság túl bonyolult és több energiát használ, mint amennyit ad, ráadásul nincs kiépítve hozzá az elosztórendszer.

Metanolgazdaság

A metanolgyártás eddigi legelterjedtebb útja, a szénhidrogénekből történő előállítás (azaz minden most említett eljárás) nagy CO2 kibocsátással jár. Ennek csökkentése fontos feladat, egy lehetséges alternatíva a metanol-előállítás szintézisgázból, mely utóbbi biomassza elgázosításával készül. Erre a célra bármilyen biomassza megfelelő, beleértve a fát, fahulladékot, füvet, gazt, mezőgazdasági terményt, mezőgazdasági hulladékot, állati hulladékot és a kommunális szemetet is. Nem feltétlenül szükséges olyan mezőgazdasági terményt használni, mely élelmiszer is, mint a kukoricából, vagy nádcukorból előállított etanol.

Biomassza (széntartalom és víztartalom/szennyvíziszap) --> Szintézisgáz --> CH3OH

Sokkal fontosabb, hogy a CO2 katalitikus hidrogénezése szintén metanolhoz vezet. Ebben az eljárásban a hidrogén víz elektrolíziséből származik. Ugyanide vezet a CO2 elektrokémiai redukálása is.

D.: Katalitikus hidrogénezés: olyan kémiai reakció, melyben H2 molekula hozzáadása történik létező molekulához. A folyamat normál körülmények között csak katalizátor segítségével megy végbe, magas hőmérsékleten nélküle is.

D.: Elektrokémiai redukció: olyan kémiai reakció, melyben elektromosság hatására oxidáció/redukció történik.

A fenti reakciókhoz szükséges (főként villamos) energiát megújuló források, vagy atomenergia szolgáltathatná.

CO2 + 3H2 --> CH3OH + H2O

CO2 + 2H2O + elektronok --> CO + 2H2 (+ eltávozik 3/2 O2) --> CH3OH

A szükséges CO2 nyerhető a fosszilis források elégetésekor az égéstermékből, vagy egyéb ipari folyamat kibocsátása során is. Egyelőre az még nem lehetséges, hogy a levegőben található 380 ppm koncentrációjú CO2 kinyerése a folyamatot ellássa alapanyaggal.

A metanolgazdaság egyik fontos kérdése az energetikai hatékonyság. Energetikailag a folyamat vizsgálata szűkebben véve a következőkből áll: a CO2 befogásának energiája, a kémiai átalakítás energiája (szintézisgáz, elektrolízis). Nyilvánvaló, hogy a metanol nem energiaforrás, hanem energiatároló, éppúgy, mint a hidrogéngáz. EROEI mutatója 1 alatti. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy a metanol elégetése során legfeljebb annyi energia szabadulhat fel, amennyit a molekula kötései hordoznak (illetve kevesebb, mert nem atomok keletkeznek az égés során, hanem CO2 és H2O), azaz a háttérben álló ok a hőtan első főtétele, az energia megmaradásáról.

Ugyanez igaz a hidrogénre is, de ha a két energiatároló anyagot hasonlítjuk össze, akkor a metanol előnyösebb.

Atomenergia, fúziós erőművek

Az emberiség egyre nagyobb energiasűrűségű forrásokat használt a történelem során, a fától jobb a szén, attól az olaj, és így tovább. Mindezek a felsorolt folyamatok úgy termelnek energiát, hogy közben átalakítják az atomok elektronhéjait. Az elektronhéj jellemző energiái néhány eV (elektronvolt, 1,6*10-19 J) nagyságrendűek. Azonban az emberiség a 20. században már felfedezte, hogyan hasznosítsa az atommagban rejlő energiákat is. Ezek az energiák milliószor nagyobbak, mint az elektronhéjból nyerhető energiák, MeV-es tartományba esnek.

Amikor 1942-ben kísérleti céllal elindult az első atomreaktor a chicagoi stadionban, már sejthető volt, hogy nemcsak katonai, hanem polgári alkalmazása is lesz. Az energiaforrás bőségesnek látszott, és a kor csúcsteljesítményét képviselte. 1953-ban egy amerikai reaktor termelt kísérleti jelleggel áramot, majd 1954-ben, Obnyinszkban beindult az első hálózatra termelő atomerőmű. Azóta mintegy 366 GW kapacitást tesznek ki összesen az atomerőművek, Magyarországon Paks 4 blokkja 2000 MW villamos teljesítménnyel az országos igénynek jelenleg mintegy 30%-át elégíti ki, a teljes fogyasztásban azonban a részaránya csökken.

A Föld villamos áram-termeléséből jelenleg 439 reaktor veszi ki a részét, összesen 372 GW villamos teljesítménnyel.

A legtöbb reaktor 20-25 éves, de tekintélyes számban vannak öregebbek is, egy másodlagos csúcs van 34 éves kornál is. 2009-ben 5 reaktort zárnak majd be és 42 épül, de nem mind fejeződik be. A reaktorok 2007-ben a világ villamos termelésének 14,5%-át adták (2776 TWh-val), a teljes energiaigényből pedig 2.1%-al részesül a nukleáris energia. A villamos áram termelésében 1998 volt a „csúcs-év”, ekkor 18% származott atomerőművekből.

Többek szerint az olaj- és gázkészletek fogyását több atomerőmű rendszerbe állításával kell pótolni, mások hevesen tiltakozna ez ellen, ugyanis az atomenergia veszélyessége kétségbevonhatatlan, bár túlhangsúlyozott. Itt a következő szempontokat vesszük figyelembe:

- Uránkészletek

- Építendő erőművekre Becslés a megfelelő növekedésre vonatkozóan

- Új technológiák szerepe: IV. generációs reaktorok, gyors szaporítóreaktorok
- Fúziós technológia

Uránkészletek

Jelenleg a következő fontos izotópjai léteznek a természetben: U238 (99.275%), U235 (0.72%), U234 (0.005%), a zárójelek a gyakoriságot mutatják. A 238-as urán a Föld keletkezésekor kétszer nagyobb, a 235-ös urán 100-szor nagyobb részarányban volt jelen, de az urán bomlik, más elemmé alakul, idővel az egész Föld tömegéhez képest aránya csökken, és az izotópok egymáshoz képesti aránya is.

Az urán az egész földkéregben elszórtan megtalálható, koncentrációja változó, átlagosan 3-5 milliomodrész[11]. Az urán dúsabban is előfordul, uránszurokérc formájában, itt a sűrűsége ezerszeres: 5-8 ezer milliomodrész, azaz 0.05-0.08%. Vannak olyan lelőhelyek is, ahol ez 0,1-0.25%, sőt Kanadában előfordul 10% körüli urántartalom is. A legnagyobb termelő Kanada (a világtermelés 27,9%-ával) és Ausztrália (22,8%). Nagyobb termelők még: Kazahsztán (10,5%), Oroszország (8,0%), Namíbia (7,5%), Niger (7,4%), Üzbegisztán (5,5%).

Fontos kérdés a Föld mélyén lévő, még gazdaságosan kitermelhető készletek nagysága, hiszen a technikai előrehaladás mellet ez szabja meg az atomenergia helyét a jövőbeli energiamérlegben.

Az uránkészletekből 2.3 millió tonnát már kitermeltek, jelenleg már csak Kanadában vannak olyan ércek, melyekben az urántartalom meghaladja az 1%-ot. A világ többi részén ez az arány 0.1% alatt van, és a bizonyított készletek harmada esetén ez 0.06% alatti. Fontos megjegyezni, hogy minél kisebb a relatív urántartalom az ércben, annál drágább kinyerni belőle a hasznosítható anyagot, és 0,01-0,02%-os urántartalom alatt az EROEI <1 miatt nettó energianyelővé válik az uránbányászat.

Jelenleg az erőművek 67 ezer tonna uránt igényelnek évente, ebben 42 ezer tonnát biztosít a kitermelés, a maradék 25 ezer tonnát az 1980 előtt felhalmozott készletek adják. Mivel ez a készlet 10 éven belül kimerül, ezért a kitermelést 50%-al meg kell növelni, hogy fedezze az igényeket.

A Föld jelenleg ismert készletei 4.5 millió tonna kitermelhető uránt tartalmaznak, ebben benne van az a készlet is, melynél az EROEI már majdnem 1. Ez árban 130 $/kg-os uránt jelent. Ezen felül józanul feltehető, hogy még vannak fel nem fedezett készletek is, összesen 2.53 millió tonna mennyiségben.

Összefoglalva:

Készletfajta[12]	Mennyiség (millió tonna)	Kumulatív mennyiség (Mt)	Valószínűség	Tetőzés, ellátási gondok kezdete	Kifogyás
Bizonyított (RAR)	3.297	3.297	biztos	2010	2060
Következtetett (IR)	1.446	4.743	magas	2030	2080
Feltételezett	2.519	7.262	közepes	2060	2100
Spekulatív	4.557	11.819	kicsi	-	-

Egy ábra még jobban segítheti a megértést

3. ábra Az urántermelés alakulása, ha csak a táblázat első sorának alacsony költségű részét vesszük (40 $/kg-os készletek, narancsszín), ezzel még a jelenlegi kapacitás sem látható el zavarok nélkül (Constant capacity, 2005 szaggatott vízszintes vonal). Ha az összes bizonyított készletet kibányásszák, akkor a jelenlegi kapacitás ellátható 2010-ig zavar nélkül (halványsárga), de már ez sem teszi lehetővé a reaktorok számának növelését. A jelenlegi készletekből következtetett további készletek is tetőznek 2030-ra (kék), ráadásul ez már drága is. A feltételezések ezen az ábrán nem szerepelnek. Jól látszik, hogy a sok erőművet építő forgatókönyv (Alternative policy scenario, meredek szaggatott vonal) nem tartható, mert az 1990 előtti tartalékok elfogytával már csak az előttünk álló termelésre hagyatkozhatunk; és a termelés mindhárom készletet figyelembe véve lassabban nő a csúcs előtt, mint az „alternative policy” által szabott kapacitásnövekedés. (EWG, Uranium Report)

A készleteket jelentősen túlbecsülték az 1980-as években, azokon mostanában 20-30%-os csökkentést hajtottak végre (pl. USA, Franciaország esete). Ebből kiindulva várható, hogy amikor a kitermelés tetőzik akkor kiderül, hogy a maradék készletek kisebbek, mint most hisszük.

Magyarország ellátása uránból pillanatnyilag kizárólag Oroszországtól függ.

Reaktorok

Egy reaktor hosszú élettartalmú beruházás, felépítése is sokáig tart, az engedélyekkel együtt tíz évre tehető. Ha a Föld áramigényében, az ősmaradványi források okozta hiányt atomenergiával kívánnánk fedezni, hetente kellene egy atomerőművet építeni, 5 éven keresztül. Ekkor az uránkészletek sokkal hamarabb kimerülnének, kb. 7 év alatt.[13] Az így nyert energia egyébként nem lenne alkalmas szállításra, mezőgazdálkodás segítésére, stb. csak áramtermelésre. Az atomenergia, éppen a rektorok építése, és nyersanyagaik előállítása során használt hagyományos energia miatt nem alkalmas a CO2 kibocsátás csökkentésére. A WEO jelentése szerint is csak 16%-ban járulnak hozzá az új erőművek a klíma védelméhez. Ahhoz, hogy a jelenlegi atomerőművi villamos kapacitást szinten tartsa a világ, már kellene épülni új erőműveknek, melyek a bezárandók helyére állnak, ez nem történik jelenleg.

Új utak I.: tenyésztőreaktor/szaporítóreaktor

Az urán több, mint 99%-a a jelenlegi reaktorokban nem hasznosítható 238U izotóp. Ezért fejlesztették ki az ún. tenyésztőreaktorokat, melyekben a jelenlévő hasadóképes urán fűtőanyag hasításán túl olyan magreakciók is vannak, hogy a reaktorban jelenlévő neutronok befogásával az 238U átalakul hasadóképes (tehát fűtőelemként hasznosítható) anyaggá, plutóniummá. Egy másik lehetőség, amikor 233U-t használják, ami tóriumból képződik a szaporítórekatorokban. Így a hagyományos reaktorokhoz képest, melyek a természetben található urán 1%-át hasznosítják, ezek a reaktorok jobban ki tudják használni az uránércet, azaz velük a meglévő ércnek nem 1, hanem jóval több (szinte 100) százaléka hasznosítható.

A szaporítóreaktorok terén a 1960-as években nagy lelkesedés volt, aztán ez az olcsó olaj megjelenésével eltűnt. Manapság ismét az érdeklődés középpontjába került ez a fajta reaktor, hiszen az olaj és földgáz fogytán van. Sajnos, azok az országok, melyek kísérleteztek vele, noha csúcstechnikát képviseltek, nem jutottak átütő eredményre (USA, Oroszország, Izrael, Japán és Franciaország). Újabban India próbált tóriumot szaporító reaktort előállítni, de egyelőre nagy nehézségekkel találták szembe magukat. Egy olyan rendszer pedig, mely még kísérleti állapotú jelenleg, nem tudja pótolni a néhány éven belül kezdődő olajhiányt.

A másik nehézség a plutónium, illetve tórium hiánya. Ezt a két forrást hagyományos atomerőművekben állítják elő, és pillanatnyilag annyira kevés van belőlük, hogy plutóniumos reaktor mintegy 60, tóriumos reaktor még kevesebb indulhatna be. A szaporítás pedig lassú, a plutónium esetén 2035-re csak 3-szor lenne több plutóniummal működő erőmű.

Új utak II.: magegyesítő/fúziós erőmű

A múlt század közepére a fizikusok megértették, hogy mi adja a Nap kimeríthetetlennek tűnő energiáját. A Nap belsejében a villamos taszítást legyőzve hidrogén atommagok egyesülnek héliummá, eközben pedig energia szabadul fel. A magegyesülést idegen szóval magfúziónak hívják.

Azóta törik a tudósok a fejüket azon, miként lehetne a magegyesítést lehozni a Földre. Ez részben sikerült is, hiszen a hidrogénbomba is ezen az elven alapul, csak ott nem lehet szabályozni az energia termelését, az pillanatok alatt szabadul fel. A magegyesítő erőművekben nagyon sok nehézséggel kell szembenézni. A hőmérséklet több millió fok, így nem lehet tartályban tárolni a fűtőanyagot, hanem mágneses erőtérrel kell együtt tartani, mert a mágneses térrel a töltött részecskéket együtt lehet tartani. A magegyesítés "üzemanyaga" trícium, ez a hidrogén egyik izotópja (azonos rendszámú változata). Egyelőre nem áll belőle elég rendelkezésre. Ha a magegyesítés helyét lítiumköpeny veszi körül, akkor a fúzió során keletkező neutronok a lítiumból tríciumot tudnak képezni, ez megoldhatja az "üzemanyag" igényét.

Mindeddig azonban sem azt nem sikerült elérni, hogy a neutronok nyalábját azon a sűrűségen tarthassák, ami a folytonos trícium-képzéshez kell, sem pedig azt, hogy folytonos üzemben működhessen az a kísérleti erőmű Franciaországban, ahol az Európai Közösség kutatói próbálnak működő erőművet kikísérletezni.

Az 1960-as években 1980-ra, 1980-ban 2000-re, most 2030-ra ígérik, hogy elkészül. Az olaj fogyása miatti hiányt nem képes enyhíteni, ha egyáltalán elkészül valaha is. (Adatok forrása: IAEA, WNA)

Bioüzemanyagok

A világméretű (kukorica,cukornád) à etanol átalakítás tavaly nyáron az élelmiszerek árának robbanásához vezetett az ENSZ szakértői szerint. Nem is csoda, hiszen az alábbi ábrán látszik, hogy a világ gabonájának már 7%-a, az USA kukoricájának pedig 18%-a ment bioüzemanyagokra 2006-ban. Látszik a folytonos vonalakból, hogy ebben az ütemben 2010-re komoly gondok várhatóak világszerte, hiszen egyébként is kevés az alapélelmiszer.

5. ábra. A világ bioüzemanyag/élelmiszertermés aránya (kék), az USA kukoricaterméséből bioüzemanyagra fordított arány (sárga) és az USA feldolgozókapacitásának növekedése (lila).

Az USA esetén különösen szembeötlő, hogy a jelenlegi erőfeszítések és az esetleges teljes USA-beli kukoricatermés feldolgozása is csekély eredménnyel járt, illetve járna.

6. ábra. A jelenleg feldolgozott (sötétlila), épülő és tervezett (középlila) kukoricából származó etanol mennyisége. A világoslila a teljes USA kukoricatermés etanollá alakításából származó üzemanyagmennyiséget mutatja, millió hordó olajekvivalens egységben.

Az USA teljes napi olajigénye 20.5 millió hordó/nap. Ebből az etanolgazdaság jelenleg 850 ezer hordót fedez (4%), a teljes kapacitás pedig 2,3 millió hordó, (11%). (Forrás: TOD)

Zöld energia, gyorsaság, takarékosság

Sokat hivatkoznak arra, hogy zöld erőforrásokkal, vagy atomenergiával majd megoldjuk a nehézségeket, csak kicsit takarékoskodni kell. Az igazság az, hogy az energiahatékonyság növelése, vagy a takarékosság nem elég. Mindkét folyamat, kiindulva a múltbeli tapasztalatokból egyenes arányban nő csak, azaz a megtakarított energia lineáris függvény szerint nő. Az erőforrások kimerülése viszont hatványfüggvény alapján növekszik, a versenyt ők nyernék, egy idő után sokkal gyorsabb a kimerülés, mint a takarékossággal és a hatékonyságnöveléssel nyert energia.

Az Egyesült Államokban az 1980-as években végeztek arra vonatkozó számításokat, hogy mi történik ha a kormányok ráébrednek, hogy 20-25 év múlva elkezdenek csökkenni a hozamok az ősmaradványi források terén, és elkezdődnek a befektetések a kiváltásukra, még a bőséges olaj korszakában. Ilyenkor a társadalom számára az ősmaradványi kitermelés tetőzése idején némi takarékosságra van szükség, mert a felhasználható erőforrások 20%-a az új források építésére fordítódik, kb 10-15 éven át. Azonban ezt a társadalom elviseli és túléli. Utána pedig olyan erőforrásokat használ, melyek fenntartható pályán tartják. Ha azonban az átállással megvárja az emberiség a piac „láthatatlan szabályozó kezének” közbeavatkozását, akkor a következő történik. A piac nem tesz addig lépéseket, míg az ősmaradványi források el nem kezdenek kimerülni. Ekkor megkezdődik új erőforrások gyártása, azonban a folyamat 20-30 évig tart, és a gyártás felemészti a rendelkezésre álló energia 75-80%-át, ami majdnem biztosan a társadalom összeomlásához vezet.

Új erőművek és erőforrások rendszerbe állításával tehát 15 év lemaradásunk van, és az ár 4-5-ször több lesz így, mint lett volna a higgadt felkészülés közben. A megújulók 1%-os arányát kéne felhúzni 40%-re 4-5 év alatt, ez csodaszámba menne.

A megújulók, vagy az atomerőművek részaránya ugyanis legjobb esetben hatványozottan növekedhet, azaz bizonyos időnként megkétszereződik. Jelen esetben a megújulók közül a szélenergia, vagy a napenergia részaránya 3-3,5 évente kétszereződik meg. Tehát 10 év múlva, amikor már égetően ki kellene váltani az ősmaradványi erőforrások 87%-os részarányát, legjobb esetben 25-32%-os részarányt érhetnek el, ha 5%-ról indulnak (ami a megújulókra kissé túlzó, a valóság 1%) és ha közben nem történik meg, ami eddig mindig megtörtént az ilyen források bevezetése során, a hatványozott növekedés nem kezd el lassulni.

Pár szót ejtek a takarékosságról és az energiahatékonyságról is. Míg a hatékonyságnövekedés lineárisan nő (évi pár %) (vagy az energia/GDP lineárisan csökken), addig az energia-kimerülés exponenciális. A takarékosság kezdetben nagy lendületet vehet, később egyre kevésbé lehet már újabb dolgokon spórolni, vagy lemondani róluk. A takarékosság energetikai hatása hiperbolikus függvényhez hasonló megtakarítás, idővel csökken. A kinyerhető energia csökken, a takarékosság által megfogható energia hiperbolikusan csökken, a hatékonyságnövelés pedig legfeljebb lineáris. A teljes hozzáférhető energia (kitermelt, megspórolt, hatékonysággal megspórolt összessége) együttes esése hosszú távon exponenciális. Ugyanis egy idő után a takarékosság 0-val közelíthető, a hatékonyság csak lineárisan nő, és amire hat (termelt energia), az pedig exponenciálisan esik, mely esés dominánssá válik, határértékben. Ha a nettó energiacsúcs a kezdő évben van, akkor intenzív (kezdetben 25%, majd 12,5%, stb.) takarékosság és évi 0,2 egység hatékonyságnövelés (kezdet 1 egység) a hozzáférhető energia esését kb. 6 évvel tolja el.

Konklúzió: minden erőfeszítés (takarékosság, hatékonyságnövelés) megtételével, az exponenciális esés az energia-hozzáférésben elodázható, de nem kerülhető ki.

Abban sem nagyon bízhatunk, hogy az emberiség képes lesz nagy léptékeken összefogni. A piaci társadalom nagyon erősen kiélezte fogyasztói ösztöneinket, amelyek természetes genetikai örökségünk legmélyebb rétegeiben vannak; ezért olyan rendkívül hatékony a fogyasztásra és felhalmozásra felhívó reklám. Az ember genetikailag a rövid távú előnyökre van hangolva, és ha nem mérlegel józanul, akkor azokat is választja. És ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a gazdasági válság, mely még éppen csak elkezdődött.

Gazdasági válság

Zajosak mostanság a tőzsdék, egymást érik a szakértők, akik még egymással sem értenek egyet. Minden nap megígérik, hogy most már kifele megyünk a válságból, estére pedig általában kiderül, hogy a helyzet rosszabb lett. Magyarország mindeközben a csőd közelébe jutott. Ugyanakkor a nyár elején még történelmi magasságon állt az olajár, most pedig a fele, 60-70 dollár körüli, pedig az év végére nem tartottak elképzelhetetlennek 180-200 dollárt sem a fekete arany hordójáért, többek között e sorok írója is gondolt erre a lehetőségre. Mi történik valójában? Mennyire komoly a helyzet, mit tehetünk?

Fékevesztett világgazdaság

A helyzet komolysága miatt megint, mint mostanában oly sokszor, az energiafelhasználás kérdését kell elsőnek elővennünk. Mint írtuk, a világ erőforrásainak túlnyomó része (87%-a) három, évmilliókkal ezelőtt keletkezett „szénhirdogén-lerakat” felhasználására épül, az olajra, földgázra és a kőszénre. A kitermelés görbéje egy haranggörbére emlékeztet. A kőolaj kitermelésének ez a csúcsa épp most köszöntött ránk, de a tetőzés nem hirtelen folyamat volt, a kitermelés 3 év óta lapos, nem tudott nőni. A kereslet túllépett a kínálaton, nőttek az olajárak.[15]

Ha a Földön előállított energiamennyiséget nézzük, akkor még meglepőbb dolgot vehetünk észre: a Föld energiatermelése nagyjából 2000 körül tetőzött. Erre engednek következtetni többek között az Egyesült Államok széntermelési adatai, az USA GPD-jének megtorpanása 2000 óta, és számos tünet. A jó minőségű, antracitos kőszénből, melynek a legnagyobb a fűtőértéke, egyre kevesebbet bányásznak, és hiába nő mellette a barnaszén és a lignit tömege, annyival rosszabb a fűtőértékük, hogy nem tudják ellensúlyozni a feketeszén kiesését. A világpiacra egyre kevesebb jó fűtőértékű szén jut.

A kőolajtermelésnek is csak arra futja mostanában, hogy szinten tartsa magát, érdemi növekedésre nem képes. (10. ábra)

10. ábra. Az olajkitermelés napi alakulása 2004 januárjától 2008 szeptemberéig. Látható, hogy 2004 közepétől lényegesen nem nő a kitermelés . A legtöbb olajat az óriási erőfeszítéssel növelt termelés során 2008 júniusában hozták a felszínre a világon. Mivel most gazdasági válság van, valószínűleg ez lesz minden idők legnagyobb kitermelt mennyisége egy nap alatt, azaz az olajtermelés csúcsa. (Oilwatch Monthly, 2009 April)

Márpedig a mai társadalom energia nélkül nem létezhet. És a rengeteg vacak gyártásához, a naponta 240 ezerrel növekvő népességhez, a mindennapi élet egyre több területéhez olcsó energia kell, ami jórészt a múlté. Az egy főre jutó energiafelhasználás tulajdonképpen már a ’70-es évek vége óta nem nő, ezért aztán mindenféle trükkökhöz kellett folyamodni azért, hogy a gazdaság továbbra is kapjon egyre több külső erőforrást. Ez kezdetben az olcsó olajból származó többlet ipari termékek eladhatósága miatt nem okozott gondot, amerikai termékek uralták a világot. De a tőkenövelés miatt sok vállalat átköltöztette gyárait a fejlődő országokba, és innentől az amerikaiak a pénzforgalommal próbálták uralni a világot, és a mögötte lévő fedezet (termelés) eltűnt. Ugyan a dollár egyeduralkodó lett a világban, de az amerikai gazdaság kizárólag a pénzösszeg növelésével törődött, és nem valódi javak előállításával. Azaz egyre nőtt a fedezetlen pénz forgalma. Ilyenkor pedig egy nagyon fontos dolog történik, mint már fent írtuk: az elérhető többletenergia megszűnésével annak helyét pénzügyi trükkökkel igyekeznek kitölteni. A pénzügyi trükkök közé tartozik jelzálogot adni azoknak az amerikaiaknak, akikről látszik, hogy nagyon nehezen tudják majd visszafizetni új házuk árát. A hitelezők és a gazdaság gurui arra alapoztak, hogy hosszú távon eddig mindig nőttek a részvények értékei, nőtt a gazdaság. Pedig nincs olyan természeti törvény, hogy ez mindig így lesz (emögött a növekedés mögött főképp olcsó energia állt a ’90-es évekig). Meg is történt a baj: megállt a növekedés. Ez ad választ arra a kérdésre, hogy miért váltak hitelképtelenné hirtelen amerikai középosztálybeliek milliói, miért kezdődött meg az ingatlanléggömb kipukkadása. De mitől állt meg a növekedés?

A középosztály megrendül

Olyan nincs, hogy egy három évtizedig jól működő rendszer véletlenül kezd el összedőlni, világválságot okozva. Jó oka volt annak, hogy az amerikai felelőtlenség, az ingatlanok jelzáloghitel-piaca összeomlott. Előbb már írtunk róla, hogy olyan emberek is vehettek fel ilyen hitelt, akik ezzel végzetesen eladósodtak, és az új ház szolgált fedezetül a jelzáloghitelhez (a végén már egy ház két hitelhez is!). A bizalom a gazdaság örök növekedésében nagy csapdát állított. A fogyatkozó olajoshordók miatt az olajár 2008 elejétől júliusig hordónkénti 100 dollárról 150 környékére mászott fel. Ilyenkor a világgazdaság 5-6%-a az olajszámla kifizetésére fordítódik már. Ez az ún. olajteher. Az olajteher a ’90-es években, amikor 20-30 dollár volt a hordónkénti ár, csak 1% körül mozgott. Azt még bírta a gazdaság. De ahogy elkezdődött az árnövekedés 2003-ban, egyre többen voltak kénytelenek lemondani az olaj használatáról. Először a harmadik világ tehetősebb rétegei, aztán a fejlődő országok szűk társadalmi rétegei, akik néhány évig, hónapig kocsiba ülhettek, tették le azt. Végül a válság elérte a fejlett országok alsó rétegeit is. A nyáron a 140-150 dolláros ár miatt elkezdett csökkenni a megtett mérföldek száma az autósnemzetnek számító Egyesült Államokban. Ez jelezte, hogy az erejét megfeszítő középosztály nem bírta tovább: lejjebb kellett adni az életszínvonalat. Kevesebb benzint használt, és már nem tudta fizetni a ház törlesztését sem. Elveszett a ház, és vele az amerikai álom is. Elkezdtek csökkenni a házárak.

Összefoglalva: kitermelés-csökkenés --> áremelkedés --> fogyasztáscsökkenés --> jelzálogpiaci válság

Erre az időre rengeteg adósság halmozódott fel a jelzálogpiacon. A dominók tovább dőltek. A kisebb bankokat a nagyobbak követték. A felelőtlenül előre kifizetett hatalmas összegek nem voltak behajthatók, visszahívhatók. Nem volt más hátra: az államnak kellett beavatkozni, nehogy az egész gazdaság összedőljön. Így is egy csomó dominó dőlt el. És a válság még nem ért véget. Mert míg a növekvő olajtermelés korában egy egység olajból két egység gazdasági növekedés származott, most egy egység olaj eltűnése a kitermelés csökkenése miatt két egységet vesz le a gazdaságból. Maga Soros György nyilatkozott úgy, hogy a világgazdaság motorja, az amerikai fogyasztó egyre kevesebbet fogyaszt. Új hajtóerő után kell nézni.[16]

Hogy megértsük, miért van ekkora hatással minden mindenre, meg kell néznünk közelebbről a pénz hálózatát a világban.

A hálózatok hibája: a túlterheltség tovaterjedése

A gazdaságot egy hálózat (mint pl. a számítógépes hálózat) mintájára képzelhetjük el. A számítógépek kapcsolataiban is vannak csomópontok, ahova sok kapcsolódás (link) fut be. Ennek van megfelelője a gazdaságban is. Ha egy csomópont túlterheltté válik, a forgalom máshova, egy másik csomópont felé terelődik. Mi történik, ha új útvonalak és csomópontok nem létesülnek, de a forgalom nő? Ezzel a meglevő csomópontok közül egyre több túlterhelt lesz, egyre több esik ki a forgalom továbbításából. A túlterheltség tovaterjed az egész hálózatra.

Ez éppen most folyik a gazdaságban. Az energiatermelés csúcsa miatt az energiaágazat egyre újabb ágazatokat kapcsol magához. Például, amint a nyersolaj (crude & condensate, C&C) kitermelése csökkenni kezdett, kiegészítették az olaj fogalmát. Nemcsak a nyersolaj számít bele, hanem minden "olajféleség"(all liquids). Ezzel a lépéssel az energiarendszerhez csatolták a környezetet, mert az olajpala kitermelése holdbéli tájat eredményez, a több szén-dioxid kibocsátás miatt nő világ átlaghőmérséklete. A kitermelés továbbra sem tudott növekedni, ezért a bioüzemanyagok bevonásával (és a mezőgazdaság olajfüggésével) csatolódott a rendszerhez az élelmiszer-termelés.

Így aztán az olajellátás készlethiány miatt fellépet kritikussága átcsorgott a közlekedésre, az élelemre, a környezetre is. Átfogó rendszer alakult ki, mely lefedi a világgazdaság, sőt lassan a társadalom egészét. Ha tehát az energiaágazat válságba jut, pusztul, akkor ez utóbbiak is hanyatlásnak indulnak. Ugyanis az egyik ágazat túlterheltsége a másikra és a harmadikra átmenve kibillenti az egyensúlyból az egészet, és mivel minden kapcsolva van, előbb-utóbb minden belekerül a darálóba.

És mi közvetít mindezen terek között? A pénz. Az első és legerősebb kapocs a pénzvilág a felsorolt területek között. Ezért aztán itt mérhetővé válnak a kritikusság hatásai, és a haladása a válság pénzvilágon keresztül szabályozza az egész folyamat sebességét.

Tehát amikor már nem lehetett érdemben több energiát előteremteni, akkor kezdték el a "több pénz több energia helyett" folyamatot. Az azonban nem látszik egykönnyen, hogy ez nem több értéket, hanem több adósságot jelent, mert a pénz végső soron nem energia, csak látszólag az. Amikor ez a folyamat csődöt jelentett (bedőlt a jelzálogpiac), akkorra már összekapcsolódott minden, és most azt látjuk július óta, hogy az előtte egymástól alig függő tőzsdei folyamatok most erősen együtt változnak (csökkennek).

A kölcsönös függés az olajár, a TED mutató[17] és pl. a Balti Hajózási Mutató (BDI) között jelenleg 80-90%, míg előtte 40%-os volt! Ez azt jelzi, hogy az energiaár együtt mozog a szállítással (BDI), és az USA hitelpiacával (TED). 2008. október végének nagy híre[18], hogy a Volvo kamiongyár 99.3%-al kevesebb megrendelést kapott a 2008. év harmadik negyedévében, mint az előző év azonos időszakában;[19] látható, hogy a szállítási területek válsága egyre mélyebb. A tengeri és a szárazföldi szállítás 80-90%-os visszaesése nemsokára az ipar nyersanyaghiányához vezet. Egy adat: az a bizonyos BDI 10 ezer pontról 700 pont környékére esett vissza. A kikötőben állnak a hajók, üresen, vagy tele, nincs tőke az indításukra, akkora a válság. Hitel meg nincs. Sem hajókra, sem a rakományukra, a szállítási terület válsága nem oldódik meg egykönnyen. Továbbá az élelemár együtt mozgása a többi említett mutatóval is nő, azaz a világ kritikussá vált. Milyen hatása lesz mindennek az olajkitermelésre?

Az olajkitermelés csúcsa most volt

Sokak szerint egyáltalán nem baj, ha ilyen alacsony az olajár, hiszen így tovább elég lesz, ráadásul úgy tűnik még sincs akkora baj vele, mint az olajkitermelés csúcsát terjesztő szakértők jelezték: ugyanannyi kocsi jár, mint annak előtte.

Először is nézzük, hogy jó-e az alacsony olajár? Sajnos nem, hiszen azt jelzi, hogy a válság elpusztította a fizetőképes kereslet egy részét, és világválságot okozott. A megtett út hossza csökkenni kezdett,[20] és azt is lehetett hallani, hogy a kis légitársaságoktól az egyre nagyobbakig gyűrűző csődhullámot keltett a drága kerozin miatti nyereségcsökkenés, vagy veszteségessé válás. Akik ennek örülnek (mert látszólag eltűnt az olajválság), azok hasonlók ahhoz az emberhez, aki az égő házat eloltó árvíznek örül.

A magas ár miatt kismértékű túltermelés volt 2008 júliusában. Ugyanekkor pörgött fel a válság, fogyasztott napi 1 millió hordóval kevesebbet Kína az olimpia körüli levegőtisztítási hadjárat miatt, ekkor esett ki jó néhány finomító a Mexikói-öbölben, illetve az USA legnagyobb partközeli olajkikötője. Mindezek miatt a fogyasztás váratlanul csökkent, és az ár augusztus végére visszaesett 100 dollár környékére. A kezdődő pénzügyi válság miatt az emberek elkezdték eladni a részvényeiket és helyette államkötvényeket vettek. Az USA-nak van a legtöbb államkötvénye a világon, így az amerikai fizetőeszköz az állampapírokba áramló pénzek miatt erősödni kezdett. Az euró-dollár aránya is 1.65-ről 1.2-re csökkent. Ez levitte az olajárat 80 dollár környékére szeptemberre. Ezzel együtt a kezdődő válság miatt csökkent a fogyasztás is. Ez összefügg a hitelek bedőlésével is, mint írtunk róla. Amikor ennyire készlethiányos a piac, kicsi hiány nagy emelkedést és kicsi többlet nagy árcsökkenést tud előidézni. Most is részben ez történt. Ilyen helyzetben még a spekulációs tőke is távozik az olajpapírok piacáról, és a 20 dollár körüli spekulációs ártöbblet is eltűnik: az olaj ára beállt a 60-65 dolláros szintre, és a mélyülő válság miatt lassan araszolt lefelé, tovább, 45 dollárig, jelen sorok írásakor is csak alig jött feljebb onnan, egy ideig vsz. nem is fog. Miért történt, hogy a pénzpiaci mozgások nem hagyták érintetlenül az olajpapírok kereskedését sem? Mert innen volt a legkönnyebb kivenni a pénzt, innen is vették ki először. Rövid távon (és a végén) ez utóbbi, hosszabb távon a kereslet csökkenése okozta az áresést. Ha nincs elég pénz az emberek zsebében, kevesebbet fogyasztanak.

Ennek a gazdasági válságnak az olaj szempontjából nem az a legfontosabb hatása, hogy pillanatnyilag csökken az ár. A következmények sokkal súlyosabbak:

- A régebben feltárt óriási mezők hozama ebben az évben 6.7%-al apad.[21] Ebben a kimerülési adatban azonban benne vannak az ún. EOR-készletek[22] is, melyeket csak többletráfordítással lehet kitermelni; jellemzően víz-, nitrogén- vagy gőzbefecskendezéssel. Egyszóval az EOR-készletek drágák. Ha alacsony az ár, akkor ezeket nem termelik ki, sőt nem fogják megnyitni a költséges új mezőket sem, azaz a kőolajtermelés csúcsa most volt, 2008 júliusában (7. ábra). Ez valójában sokkal nagyobb, 9% körüli kimerülési mutatót jelent a létező mezőkre nézve. Mit okoz ez a kitermelésben? További, mintegy 3 millió hordó/nap kitermelés eltűnését jövő év nyaráig. Ezzel a kitermelés az idei nyár 75 millió hordó/nap-jához képest visszaesik 69-70 millió hord/nap környékére, azaz 5-6 millió hordó/nap-nyi termelés tűnik el egy év alatt. Ekkora kitermelés eltűnése hiányokhoz fog vezetni.
- A kitermelés gyors esése miatt az ár újra megnő, emiatt majd mégis megkezdődik az új mezőkön a kutak kiépítése, de ekkor már hozamuk nem lesz elég a régi mezők 9%-os hozamkiesésének ellensúlyozására. Arra lesz csak elég, hogy az akkori termelést, azaz a 70 millió hordó/nap-ot szinten tartsák. Azt az 5 millió hordó/nap-os esést, amit a pénzügyi válság okozott már soha nem lesz képes a termelés ledolgozni. A mai kitermelés szinten tartására (azaz a 2005 óta tartó fennsík meghosszabbítására) akkor lett volna 2010-ig lehetőség, ha most beindulnak a tervezett új mezők.
- A jövőre vonatkozóan összefoglalóan a következőt mondhatjuk el: a kitermelés esése elkerülhetetlen. Mivel a világ mindig annyi olajat fogyaszt, amennyi a kitermelés, ez a fogyasztás kényszerű csökkenéséhez, és a kielégítetlen igények növekedéséhez, egyszóval árnövekedéshez vezetnek. A világ jövőre ugyanilyen válsággal, valószínű ellátási nehézségekkel és mindezek mellé sokkal drágább hordónkénti olajárral lesz kénytelen szembenézni.
A gazdasági válság egyszer véget ér. A fellendüléshez energia kell, de nem lesz elég belőle. Ez lesz az utolsó válság a mindig növekvő gazdaság történetében.[23]

Most van az utolsó alkalom a mai világ történetében, hogy áttérjünk fenntartható pályára, később esélyeink csak romlanak. Ha a vezető politikusok – akikről sorra kiderül, hogy a fenti eseménysor értelmezésére képtelenek – továbbra is a gazdasági növekedés ábrándját kergetik, a gazdaság összeomlása elkerülhetetlen.

Spekuláció, vagy mégsem?

Még egy érvet szoktak emlegetni azok, akik nem látják át az olajpiacot, de szeretnének hozzáértőnek tűnni. Szerintük az olaj árának tartós emelkedésében a spekulációs befektetések játszottak döntő szerepet, annak semmi köze a kereslet-kínálat alakulásához. A kitermelés laposságát ellenben azzal magyarázzák ugyanezen szakértők, hogy a kereslet nem növekedett, tehát itt viszont elismerik a kereslet-kínálat szabályozó szerepét. Ez a gondolatmenet azonban hibás.

Ha igazuk lenne, akkor már 2005 óta tartó spekulációról lenne szó, mely értelmetlen dolog: az olajpapírokat vásároló és aztán eladó spekulánsok nem valódi olajat akarnak, hanem pénzt tárolnak ezekben a papírokban. Éppen ezért azok vétele és eladása semmilyen hatással nincs a kereslet és a kínálat tartós alakulására. Rövidtávon sok olajpapír vásárlása persze felviszi az árat, eladása pedig le (az előbbi történt a 2008-as nyár elején, az utóbbi pedig októberben), de sosem tartósan, csak hetekre, esetleg hónapokra. Hosszú távon a kereslet a döntő, mint az a 2005-2008 közötti árnövekedésben látható volt.

A mezőgazdaság helyzete

A szállítási terület bedőlése, és az alacsony árak miatt lassan nem éri meg vetni. Sok helyen nem is fognak, így aztán a jövő év még élelemhiányt is okozhat. Jelenleg ugyanis nyugaton (Magyarországon is) annyira alacsonyak lettek a felvásárlói árak, hogy hiába csökkent az olajár, lassan nem éri meg gazdálkodni. Az élelemhiány önnön magában nem lenne világméretű, de félő, hogy a megfelelő szállítási források híján az lesz.

Európa és Magyarország helyzete

A lehetséges európai hitelválság vizsgálata előtt érdemes egy pillantást vetni Európa gázellátottságra. Az Európában, főképp az Északi-tengeren termelt gáz kitermelése 2008-ban tetőzik. A csökkenő termelés és a növekvő felhasználás növekvő behozatalt jelent. Az Európában felhasznált gáz 25%-a orosz behozatalból származik, és az északi-tengeri mezők apadásával nőni fog, nőnie kellene. Ezt az oroszok nem képesek biztosítani. A GAZPROM két nagy mezője, a Jamburg és az Urengoj évente 85-90 milliárd m3-el kevesebb gázt ad, kimerülőben van. Az oroszok arra képesek, hogy pótolják ezt, de arra nem, hogy növeljék is az eladott mennyiséget. Európa egyre drágább gázzal fog szembesülni a jövőben, vagy sürgősen elkezd takarékoskodni.

Megjegyzés: az itt található változat folyamatos frissítés és átírás eredménye. Nem állíthatom, hogy minden hibát kiküszöböltünk, az interneten terjedő verziókhoz képest mindig ez az aktuális.

[1] Példaként: Montreal földrajzi szélessége megegyezik Milánóéval (45° 30'), ám a hideg Labrador-áramlás miatt az évi átlaghőmérséklet 6 C°, a tél hosszú és hideg, a nyár pedig a közeli világtenger miatt hűvös. Az észak-atlanti térség tengeráramlatai már 30%-al lelassultak.

[2] Egyes kísérletek szerint viszont a planktonok szén-dioxid-megkötése nő, csökkentve az erősítő visszacsatolást.

[3] Mind ez a forgatókönyv, mind az Amazonas-vidék összeomlása 2050-2070 körül válik valósággá, ha a jelenlegi kibocsátás nem csökken.

[4] Az iparosított mezőgazdálkodás, a zöld forradalom mára elérte a határait. Az alkalmazott módszerek egyre jobban szegényítik a talajt és rontják a termelés feltételeit. Ezért a befektetett erőforrásokat növelni kell, egyre újabb növényvédő szerek, több műtrágya szükséges, de ezzel a termelés 1980 óta már alig nő. A Föld gabonatartalékai, e múlt évet is belevéve hetedik csökkennek. 2004-ben a Föld legfőbb gabonatermő vidékein, mint hazánkban is, minden addiginál több gabona termett, ennek ellenére a gabonatartalék azóta is csökken. A tavalyi aszályok és az idei nehézségek a rizs vetésekor világméretű éhínséget képesek kirobbantani 2008-2009-ben; 2008-ban az első jelek már láthatók voltak, a 2009-es száraz nyár a déli féltekén pedig csak tetézheti ezt. Ebben az évben is több gabonát fogunk elfogyasztani, mint amennyi megtermett. Hiába a termelési csúcs, a Föld lakossága naponta csaknem negyed millióval nő. A világ gabonatartalékai az első 2000-es évtizedben fogyhatnak el. Attól fogva az élelmiszerhiány évről évre nagyobb gondokat okoz majd.

[5] Rendszeresen nem veszi a sajtó tekintetbe, hogy a mező nagysága nem azonos a belőle kinyerhető olaj mennyiségével, hanem attól jóval több.

[6] Megjegyzem, hogy sokkal kevesebb van, mint állítják, érdemes elolvasni az EWG szénjelentését. A szerint a kitermelés már 2010-től alatta marad a növekvő igényeknek, melyeket az olaj fogyása támaszt (azaz a kitermelés 2010 után nem sokkal tetőz). Az energiában mért mennyiség már csökken, ugyanis nő a kis energiatartalmú barnaszén és lignit aránya a bányászat során.

[7] A műtrágyagyártás rendkívül erőforrás-igényes iparág. Valószínűleg egyébként a mezőgazdaságnak fog a legtovább olaj jutni.

[8] Az észak-koreai nagy éhínség, és több millió ember halála éppen annak köszönhető, hogy Kína nem volt hajlandó olcsón földgázt szállítani Észak-Koreának, amely így nem volt képes műtrágyát gyártani. A termésátlagok visszaesését éhínség követte, melyben 3 millió ember halt már meg, és további 4-5 millió áll az éhhalál szélén.

[9] Ráadásul a fogyasztás mindenáron való növelése miatt a társadalom tudatos szellemi befolyásolása zajlik; a reklámok kemény lélektani támadást jelentenek. A fogyasztóvá silányított ember egyébként anyagfölötti vágyait a fogyasztói társadalom anyagi vágyakra korlátozza, ezzel rombolva az ember ember-voltát.

[10] EROEI: Energy Returned On Energy Invested; be/ki energia-arány. Ha 1, vagy 1-nél kisebb, többet teszünk bele a dologba, mint ami kijön. Ld. korábban.

[11] Ez azt jelenti, hogy egymillió atomra hány uránatom jut.

[12] http://www.energywatchgroup.org/fileadmin/global/pdf/EWG_Uraniumreport_1...

[13] „A világ teljes villamoság-igénye atomerőművekkel hat évig lenne fedezhető.” Forrás: www.feasta.org/documents/energy/nuclear_power.pdf

[14] World Energy Organization

[15] A kitermelő országok által külföldre eladott olaj mennyisége már előbb, 2005 körül elkezdett csökkenni, az áremelkedést igazából ez okozta. Ennek az az oka, hogy a kitermelő országokban a hazai fogyasztás is nő, ezért az eladott olaj mennyisége nemcsak az apadó mezők miatt csökken, hanem ez miatt is (Export Land Modell).

[16] Soros ezt a zöld erőforrásokban látja.

[17] Ez a mutató az amerikai gazdaság „hogylétét” fejezi ki, pontos jelentése számunkra most lényegtelen.

[18] http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=20601039&sid=a7AhRhE4NJlM&refer=home

[19] 2007 Q3: 41 800 eladott Volvo kamion; 2008 Q3: 155 darab eladott kamion!

[20] Mert nem ránézésre állapítjuk meg mennyi a kocsi, hanem mérjük azt….

[21] Forrás: IEA.

[22] Enhanced Oil Reserves (Megnövelt olajkészletek)

[23] Az itt közölt előrejelzéseim 2008. októberiek. 2008. decemberében az IEA ugyanezeket tette közzé. Forrás: http://www.netcastdaily.com/broadcast/fsn2008-1213-2.mp3

http://www.bloomberg.com/apps/news?pid=newsarchive&sid=aV0wbL7Jbyqo

Éghajlati csúcsértekezlet New Yorkban

Hetesi Zsolt — Tue, 22 Sep 2009 22:00:00 +0000

NYT: A tegnapi éghajlati csúcsértekezlet eleddig példa nélküli, egy napos hosszúságú volt New Yorkban. A tanácskozás előkészítés a koppenhágai klímacsúcsra, mely tudományos fontosságán túl a CO2-szint csökkentésében tett vállalások helyszíne lehet. A Kínai Népköztársaságnak egyensúlyozni kell a jólét növelése, a gazdasági növekedés és a kibocsátás-csökkentés között, mondta Hu-Csintao, az ország miniszterelnöke. A kínai emberek szegénysége miatt még jó adag fejlesztés szükséges, ami miatt még nem lehet olyan erőteljes célokat felállítani, mint nyugaton. Hu Csintao ezt nemcsak saját országa, hanem a fejlődő országok nevében mondta (India problémái pl. nagyon hasonlóak). A kínai vezető semmilyen konkrét vállalást nem tett, egyedül azt ígérte meg, hogy nő az erdők aránya, és 15%-al csökkenni fog 2020-ra a fosszilis arány az áram-előállításban. Ezt jórészt atomenergiával kívánják fedezni.
A világ kibocsátásának 40%-áért Kína és az USA felelős.

A GAZPROM gázellátási megállapodást kötött Azerbajdzsánnal

Hetesi Zsolt — Sun, 28 Jun 2009 22:00:00 +0000

NYT: Kalifornia a csőd szélén áll, olyan feltételekkel kezdi az új pénzügyi évet, ami 1929-hez hasonlítható csak. Biz Journal: Kalifornia 1 millió munkahelyet veszíthet még el a válságban. CNN Money: A Weiss Research pénzügyi előrejelző intézet vezetője a kaliforniai részvények eladására buzdít. Az Obama-kormányzat elutasította a segélycsomag lehetőségét (Kalifornai csődje elkerülhetetlen? ffek).
Seeking Alpha: A kormányzat adatai nem a valóságot tükrözik, a szakértől elvárásai nem teljesültek eddig, az USAban havi átlag 2 millió új munkanélküli van.
AlterNet: A BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) "négyesfogata" csapást mér a dollárra, ha nem abban számol el, és új valutára tér át. Az oldal a Goldman Sachs elemzőjét idézi; a dollár gyengülése szétverheti azt, ami maradt az USA gazdaságából. "Van egy jó és egy rossz hírem, mondja a nyugdíjas a csaposnak.
Mi a jó? - kérdi a csapos.
A nyugdíjalapom biztonságban volt, nem végzett mélyrepülést ősz óta. Megvan minden dollárom.
És a rossz? - kérdez vissza a csapos.
Hát az, hogy dollár. - feleli a nyugdíjas."
Reuters: Az IEA mérsékelte az olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését a válság miatt. Ősszel évi 1 millió hordó / nap-os növekedést jósoltak, most 2014-ig összesen 540 ezer hordót.
Reuters: A GAZPROM gázellátási megállapodást kötött Azerbajdzsánnal. A szerződés részletei titkosak, de az oroszok célja, hogy biztosítsák a majdan elkészülő Déli Áramlatba a gázt. (A Nabucco sorsa egyre bizonytalanabb - ffek).