Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


James Howard Kunstler: A horrorfilm címe: Euroland

A pikírt stílusú J. H. Kunstlertől megtudhatjuk, hogyan látja Európa helyzetét a tengerentúlról. Tanulságos olvasmány.

A zenélő székek játéka csúcspontjához közeledik a globális pénzpiacokon, az emberek figyelme mégis brit Columbia felé fordul, ahol felnőtt emberek úgy versengenek az aranyért, hogy műanyagtálcának látszó tárgyakon csúsznak alá a jeges hegyoldalon - négyévente ilyenkor minden szülőben felmerül, miért nem vett szánkót a gyereknek karácsonyra.
A hirdetőknek nyilván kapóra jön ez az eseménysorozat, de tízezer kilométerrel odébb egy sereg európai bankár keresi, hova tegye le a fenekét a pénzesvályú mellett - a helyek ugyanis fogyatkoznak. Görögországnak már kifele áll a szekere rúdja. A történelem nagy tréfacsináló. Már azon kezdtünk töprengeni, vajon hogyan fogja Amerika biztosítani a demokráciát Afganisztánban, vagy hogy az olajpiacokkal együtt megerősödik-e Venezuela, mire a kedves, szépséges, ártatatlan Görögország - az ókori emlékek és pizzavállalkozók hazája - fogja magát és bemondja az unalmast.
Akik Európát működtetik, három dolog közül választhatnak: vagy kimentik Görögországot, vagy hagyják súlyos gazdasági válságba merülni, vagy úgy tesznek, mintha kimentenék. Az a szomorú igazság, hogy nincs már annyi termelés Európában, hogy az eddig megszokott módon támogassanak minden tagállamot. (Ez persze éppúgy igaz, az Egyesült Államokra is.)
Európa esete különösen szomorú, sőt megrendítő, mert a XX. század közepének megrázkódtatásai után igencsak kellemes kis sarka lett a világnak. Aki például két hetet tölt Bruges, Orvieto vagy Lisszabon régi utcáin sétálgatva, jogos elkeseredéssel rogyhat térdre a meglehetősen lepattant Kennedy-reptérre érkezve. Európa a háború után csodálatosan újjépítette magát, míg Amerika nem több, mint a tönkretett városok műanyag peremkerületeiben nevetséges járgányokon parádézó túltáplált bohócok utópiája. Európában remek a közlekedés, Amerika hagyta a vasutait szétrohadni. Az európaiak rendes felnőtt ruhában tették a dolgukat, az amerikaiak viszont úgy öltöztek, mint az ötévesek, és lángnyelveket tetováltattak a nyakukra, mintha barbár rohammal akarnák bevenni Ohiot.
De a történelem, ez a tréfacsináló, az ipari tőke halálának rettentő melodrámájában intő példaként sarokba szorította a kedves, megreformált Európát is - nincs más út, csak a visszaegyszerűsödés és a lokalizáció. A monetáris únió mindaddig jó ötletnek tűnt, amíg a tagállamok látszólag becsületesen játszották a megújuló hitelek hamis játékát. Európában sosem volt még béke és boldogság ilyen sokáig. A pénzügyi válságban azonban feltárult az operációs rendszerbe épített ásító feket lyuk, ami elbukott hitelek formájában magába szippantotta a vagyon nagy műgonddal megkonstruált absztrakt jeleit - feltárult a szomorú valóság, miszerint nincs annyi pénz, hogy mindenkinek jusson. Az olyan országoknak, mint Görögország, Portugália, Spanyolország és Írország, vissza kell térniük oda, ahonnan jöttek: megint mélyálomba süllyedt holtágak lesznek az európai gazdaságban. Különben a németeknek vagy a franciáknak kellene hetente még tizenhét órát dolgozniuk, hjogy kihúzzák őket a bajból - ez pedig nem túl valószínű.
Európának egyébként is van miért aggódnia. Honnan veszik majd a kőolajat és a földgázt gazdaságuk üzemeltetéséhez? Kinek van ezekből? A briteknek volt, de elpocsékolták autópályaépítésre és az agglomeráció fejlesztésére. A tizenkettedakkora népességű Norvégiának maradt ugyan némi olaja és földgáza, de azzal Európa többi résza aligha lenne kisegítve. Romániának talán egy evőkanálnyi olaja maradt. Európa fosszilis tüzelőanyagait jelenleg Oroszországból és a közismert olajexportáló helyekről szerzi be. Európa tehát energiaügyekben kiszolgálatottá válik Oroszországnak (amíg ott is ki nem ürülnek a készletek), vagy versenghet a közel-keleti, afrikai, venezuelai forrásokért Kínával, Japánnal, Indiával és az Egyesült Államokkal. Közben az exportőröknél is csökken a kivitel, mert a népességük egyre nő, saját tartalékaikból egyre többet használnak fel új villamos erőműveikben, Riyadhban szépen fogynak az új autómodellek, Hugo Chavez pedig még mindig 35 centért nyomja a gázolajat „a népnek”.

Szerintem Eurolanden nem lehet segíteni. A görög járvány már szétterjedt, még pár hónap és az Ibériai-félsziget is alámerül. Ha nem mondtam volna, a britek is bajban vannak (bár nincsenek az euróövezetben). Minek hosszan cifrázni: nekik befellegzett. Szélsebesen húznak visszafelé a XV. századba, csak még nem tudnak róla. Elő a bőrsapkákkal és a faekékkel! Se olajuk, se hitelük (ez legalább volt nekik az utóbbi negyven évben), se idejük. Egyvalamiből van nekik sok: ócska papírból, amivel a fekete lyukat hízlalhatják.
Nagyobb kérdés, hogy most, mikor az egyetemes jólét bódulata már oszlani látszik, mi lesz a mai Európa közmondásos békéjével. Az idegsokktól egy darabig tán szóhoz se fognak jutni. Valószínűbb, hogy a kedves, régimódi utcákon újra felszínre tör minden régi és új ellenségeskedés. Nemzetek, melyekről azt hihettük, csupa kávézgató semmittevőt adtak a világnak, megint harcos társadalmakká formálódnak. Soha ne becsüljük alá, mire képes a dologtalan, munkanélküli fiatalemberekben a tesztoszteron.
Európa szerintem kiveszi majd a részét a világ maradék olajkincseiért folytatott versenyből. Németország és Franciaország legalábbis nem élvezheti majd tovább azt a luxust, hogy hátradőlve figyeli, miként erőlködnek a Nyugat csendőreiként odacsődített amerikai katonák a sivatagban. Aligha nézhetik csésze kávéjuk mellől tétlenül Irán atomhatalommá válását, mert a rakéták hatósugarában ott van Frankfurt és Lyon is.
Közben persze az Egyesült Államok ugyanezekkel a gazdasági problémákkal fog küszködni. Államai csődbe mennek, és igen hasonló dolgok eshetnek meg itt is, mint Európában. A pénzügyi rendszer összefüggő hálózatot alkot, egy nagybank vagy ország csődje másutt is újabb lékeket üt a süllyedő hajókon. Gyorsan változnak az idők. Mindenki vérfarkassá változott.

http://kunstler.com/blog/2010/02/euroland-the-horror-movie.html

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X