Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Egy elfeledett önszabályozó termelési módról

John Michael Greer a blogján közzétett egyik új bejegyzésében (mely részben Ugo Bardi a Római Birodalom bukásáról szóló cikkére is épül) a helyi termelési módok kapcsán a céhekre irányítja a figyelmet. A céhek egy olyan gazdálkodást tettek lehetővé, mely hosszú távon fenntarthatónak bizonyult és a mindennapi cikkektől egészen a viszonylagos luxusig elérhetővé tették a termékeket.

Greer azzal kezdi cikkét, hogy rávilágít: a helyi termelés (lokalizáció) az egyetlen követhető út volt a történelem hasonló helyzeteiben. Bár a világon most - épp a kimerülési jelenségek és az energiahiány miatt - rengeteg "megváltó terv" kering, a történelem azt mutatja, hogy nem működnek, és nem szabad áldozni rájuk egy olyan világban, ahol egyre kevesebb az elérhető erőforrás és nyersanyag.

A helyi gazdaság mindenképp kialakul, ezt mutatja a történelem. Amikor egy összetett társadalom összeomlik, mindig eltűnik a központi gazdaság és helyét sokkal kisebb méretű rendszerek veszik át.

DEF: Összeomláson itt annyit értünk, hogy az addig összetett, magas szintű, sok alrendszerből álló társadalom veszít összetettségéből.

KITÉRŐ: Összetettség, összeomlás és rendezetlenség

A rendszerek összettsége csak energiabevitellel tartható fenn. A természet ugyanis igyekszik az egy helyre gyűjtött energiát szétszórni, azaz olyan irányba vinni a folyamatokat, hogy a hasznos energia (ami munkát végezhet) csökkenjen és olyan energiává alakuljon át, ami munkát már nem tud végezni (hulladékhő, rendezetlen mozgás, stb.) Vegyünk példának egy majmot. A majom egy bonyolult rendszer, amelybe folyton energiát és nyersanyagokat kell bevinni. A majom által elfogyasztott banán rendezetten tartalmaz energiát, de amikor a majom ezt saját szervezete bonyolultságát fenntartandó felhasználja, utána az hőfotonok formájában távozik a majomból, ezen fotonok hőmérséklete 300 K (27 C) körüli. Az az energia, ami a banánban tárolva volt, a Nap sugárzásából származott, 6000 K hőmérsékletű sugárzás volt. Láthatjuk, hogy a majom "fenntartása" egy darab nagyenergiájú hőfotont 20 darab kisebb energiájú hőfotonná alakított át. Az energia megmaradt, de koncentráltsága csökkent.

Az ilyen folyamatokban az egész rendszer (majom + környezet) rendezetlensége nőtt. A majom csak úgy tudta összetettségét fenntartani, hogy a környezet rendezetlensége nőtt.

A társadalmak ugyanígy tartják fenn magukat, ráadásul napjainkban egyre fejlettebbek lesznek, egyre több alrendszer épül ki, ami nagyon előnyös (pl maroktelefonok hálózata), de ez energiafelhasználást növel. Amíg nőhet a bevitt energia nincs is semmi baj. A rendszer összetettsége is növekedhet, ami azzal a haszonnal jár, hogy a társadalom úgymond több vívmányt használhat.

Amikor azonban  már nincs növekedési lehetőség a bevihető energiában, akkor az összetettség nem növekdehet tovább. Ilyenkor az még előfordulhat, hogy egyes fontosnak tartott alrendszerek növekedése tovább tart más rendszerek rovására. Azonban hosszú távon nem történhet más, mint az, hogy az összetettség csökkeni kezd.

Amikor a Római Birodalom bomlása megkezdődött, egy erősen központosított gazdaságú rendszer épült le, omlott össze. Az úthálózat, a hajózás, egyaránt szolgált katonai és később központosítható gazdasági célokat is. (Az USA-t átszelő autópálya- hálózatot is eredetileg a Védelmi Minisztérium szorgalmazta, mert a második világháború alatt számos szűk keresztmetszettel kerültek szembe a hadsereg egységei a szűkös európai úthálózat miatt.)

Hatalmas teljesítőképességű, termelékeny nagyüzemek látták el a birodalmat jó minőségű konyhai és étkezési eszközökkel, tárolóedényekkel, tetőfedő cseréppel és más égetett agyagtermékkel. A régészeknek ma is hatalmas feladatot jelent a nagy mennyiségben talált cserépdarabok összeillesztése. Egy dél-francia területen működő üzem termékei nemcsak a birodalom nyugati területein voltak kelendőek, hanem azon kívül a mai Dánia és Kelet-Németország területeire is eljutottak. Olcsók voltak ezek a szép áruk, még a vidéken élő családok is megengedhették maguknak az ízléses étkészletek, a sütéshez-főzéshez használatos tálak megvételét és a tetők cserepekkel való fedését.

Róma bukása végét vetett mindennek. Amikor a régészek Kelet-Angliában egy, a 6. században élt király sírját feltárták, abban a hanyatlás megdöbbentő jeleit mutató fazekasmunkákat találtak. Ilyen otromba edényeket a 4. századi Britannia római tartományban egy vidéki gazdálkodó sem tett volna fel az asztalára, ám kétszáz évvel később király evett belőlük. Ráadásul, ezek többségét külföldről kellett behozni. Róma bukása után Britanniában a fazekaskorongot sem használták, a fokozatos összeomlás Britannia társadalmi-gazdasági viszonyait nem a római hódítás, hanem ezer évnél is korábbi szintre vetette vissza. Mindez Róma iparának fejlettségével, erős szakosodásával magyarázható. Róma fazekasüzemei kifinomult eljárásokkal jó minőségű, hatalmas mennyiségű árut gyártottak és ezek az üzemek azzal váltak gazdaságossá, hogy a teljes birodalomban szétterítették a tömeggyártás miatt olcsó termékeiket. Ezzel viszont mindenütt tönkretették a hagyományos kézműves fazekasságot és ez a foglalkozás kihalt, eszközei és a szaktudás mind elvesztek. Így tűntek el a britanniai fazekasok is, és a birodalmi összeomlás, a távolsági kereskedelem megszűnése után az utódok fazekasáruk nélkül maradtak, nem tudtak tálhoz, edényekhez, cseréphez jutni. Később megindult a helyi termelés is, de a tanulság nyilvánvaló.

A Birodalom, amgí tudta, fenntartotta a hosszú limest, mely a határait védte, de előbb-utóbb ez is leépült. Ezután a városokat és hűbérúri központokat védték várakkal, a határokat nem. A lokalizáció ezen a téren is megtörtént. Az egységes birodalmat hűbéri terüeltek laza szövetsége váltotta fel, saját törvényekkel, rövid szállítóláncokkal, helyi termeléssel.

Mindez akkor is így történt volna, ha a Birodalom átalakítja magát ilyen közösségek laza hálózatává, de több minden maradhatott volna meg, nem fordult volna elő az, hogy pl. a királyt ortomba edénnyel tudják csak ellátni, vagy éhínség üti fel a fejét, vagy elveszik a felhalmozott tudás.

Egy érdekes jelenség a céhek feltűnése és tartós fennmaradása. Mivel ezek a mesteremberek helyi igények kielégítésére termeltek (a város és környéke), nem lehetett belőlük akármennyi. Ezért volt életben a céhek intézménye, mely hosszú (általában 7 év) segédidő után választott valakit mesterként tagjai közé. Ez azzal járt, hogy előtte elkészítették a "mesterművet". A városi hatóság és a céh pedig arra ügyelt fel, hogy az árak ne keltsenek indokolatlan versenyt, azaz ne legyenek túl alacsonyak. Így a verseny a minőség terén bontakozhatott ki.

A mesterek világát akár megmerevedettnek is vélhetjük, ahol semmi nem változott, nem volt ösztönző tényező az újításokra, de ez nem igaz. Ennek a kornak köszönhető számos találmány: a mechanikus óra, az egyre jobb minőségű malmok és egyéb mechanikus faszerkezetek, az ágyú, hajók tökéletesedése, stb. Ráadásul a céhek által keresett pénz helyben használódott el, azaz nem távozott a térségből úgy, mint később, a paicgazdaság korában.

A céhek alkonyát az jelentette, hogy újra feltűntek a lehetőségei egy központosított gazdaságnak, mely az egyer messzebb elérő tömegkereskedelemre épül, valamint megszülettek a tömegtermelés alapjai. Azonban a céhek rendszere egy olyan gazdaságot képviselt, mely hosszú időn át fennmaradhatott. Amennyiben a relokalizáció felé vezet utunk, ez a példa kikerülhetetlen.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X