Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


A norvég gázról és Oroszország lehetőségeiről

Június 17-én figyelemreméltó, és talán éppen ezért itthon egyáltalán nem említett hír látott napvilágot a norvég Aftenposten újságban. A cikk a norvég gázkitermelés közeli jövőjét tárgyalta, és arról számolt be, hogy az Uppsala Egyetemen működő, szénhidrogén-kimerülést kutató csoport elemzése hatására a Norwegian Petroleum Directorate (Norvég Petróleum Igazgatóság) lefelé módosította saját előrejelzéseit az ország földgázkitermeléséről.

Balra: Előrejelzés, Norvég Petróleum Igazgatóság (legjobb eset: rózsaszín, legrosszabb: kék). Forrás: Aftenposten. Jobbra: Uppsala Hydrocarbon Depletion Group előrejelzése a norvég gáztermelésről (fekete: legjobb eset, piros: referencia-eset) Forrás: ASPO konferencia-2009.

Az ábrából egyértelműen látható, hogy a norvég hivatal az uppsalaiak előrejelzését támasztotta alá. A hagyományos norvég gázkészletek kitermelése 15 éven belül tetőzik. Norvégiának vannak nem hagyományos gázkészletei is a norvég-orosz tengeri határvonal mentén, több tízezer milliárd m3 nagysággal, de ezek kitermelése nem lehetséges évi százmilliárd m3 kapacitással, a kis EROEI (energetikai megtérülés) és a nehéz hozzáférhetőség miatt, így létük a csúcsot alig befolyásolja, eltolni valószínűleg csak rövid ideig lesz képes, utána pedig csak lassítja a folyamatot.

Az EU Norvégiából szerzi be földgázának 21%-át. A másik fontos forrás Oroszország. Tételezzük egy pillanatra fel, hogy az uppsalaiak által készített előrejelzés az orosz gázmezőkre is fennáll. Akkor mi történik, milyen jövőt látunk?

A jelenleg működő orosz mezők hozama megközelítőleg 660 milliárd m3 évente. Ha nem áll munkába a Yamal-félszigeten feltárt, egyébként csúcson körülbelül 300 milliárd m3/év hozamra képes mezőrendszer, akkor az orosz gázhozam már csökken. Ha munkába áll, akkor a hozam szinten tartható, esetleg kissé növelhető is, egészen 2030-ig. Az orosz beszállítás adja az EU gázbehozatalának 40%-át. A Yamal-félsziget mezői közül a Bovanenszkoje 2012-ben, a Stokman 2013-ban lép a tervek szerint a rendszerbe. majd meglátjuk. A Bovanenszkoje indulása 5 éve csúszik.

Az orosz export kb. 220 milliárd m3/év jelenleg az EU felé. Ha a Bovanenszkoje késik még 5 évet, akkor ez visszaesik 180 milliárd m3-ra, a norvég eladások pedig 2020 után kezdenek el esni, együttesen 2020 után olyan helyzet elé állíthatják az EU-t mely energiabiztonság szempontjából kockázatos.

Azzal még nem is számoltunk, hogy mindeközben lassan, de nő a norvég gázfogyasztás is (azért lassan mert Norvégia árama 98%-ban vízerőműből jön, legtöbb helyen azza is fűtenek), és gyorsan nő az orosz gázfogyasztás (a teljes kitermelés 65-70%-a!, mely évente 2-3%al nő), azaz ennyivel kevesebb jut exportra. A legjobb esetben is csak 2020-ig tud szinten maradni az eladott orosz gáz, még a működő Bovanenszkoje mező esetében is. Ha csúszik, akkor az európia gázvásárlás valószínűleg sosem haladhatja meg a 2008-as szintet. Menetközben még felbukkant Knía is a színen, amely egyre növekvő gázigénnyel lép a piacra. Jelenleg a kínai gazdaság gázigénye 70 milliárd m3 körül mozog, de 2020-ra elérheti a 200 milliárd m3/évet is, hacsak a kínai gazdaság szintén nem roppan meg, ami más szempontból jelentene váratlan és kellemetlen helyzetet. Ennek a gáznak a forrása saját termelés, és Oroszország. Úgyhogy húzzunk bele, 2020 hamar eljön. És utána az EU-ba behozott gáz 60-65%-a hirtelen drága lesz, majd elkezd fogyni (lehet, hogy Kína miatt már 2017 környékén gond lesz)... kell ezt részletezni?

Adatok forrása: USA Energiaminisztérium, Uppsala Hydrocarbon Depletion Group előadása, ASPO 2009, saját számítások (Export-land modell).

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X