Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Hány Csernobilt engedhet meg magának a Világ?

Az alábbi írást Antalffy Tibor bá blogjáról vettük át, részben aktualitása miatt, részben mert a kérdést rendkívül elgondolkodtató módon, sajátos nézőpontból mutatja be.  

(500) Tibor bá blogja - Hány Csernobilt engedhet meg magának a Világ?
Publikálva 2011.ápr.26. | Tibor bá blogja |

Ma, április 26-án van pontosan 25 éve, hogy a csernobili atomreaktor kigyulladt, miközben 50.000.000 curie radioaktív anyagot lövellt fel a levegőbe, és évezredekre lakhatatlanná tett 50.000 km2-t, ami több mint egy fél Magyarország. Katasztrófák esetében borítékolni lehet, hogy a kormányok nem mondják meg az igazat, hát ha még az adott kormány egy totalitárius rezsim élén áll. Így esett, hogy a világ az eseményről csak 3 nap késéssel értesült, ugyanis a Csernobiltől 1600 (nem téves a szám) kilométerre lévő svéd reaktorba érkező dolgozók automatikus ellenőrzése radioaktív port fedezett fel a ruháikon. A gyors nyomozás kiderítette, hogy a radioaktív port a Szovjetunió felől fújó szél hozta. A számítások 1600 kilométeres távolság ellenére nagyméretű balesetre utaltak. Svédország riasztotta a világot. A csernobili felhő a svédektől délre fordult és halálos terhétől Németország majd Ausztria felett szabadult meg (mi jelentéktelen mennyiséget kaptunk, de egy kölcsönbe kapott GM-cső az ereszcsatorna kiömlője alatt piszkosul ketyergett). A világ egyszeriben felébredt, és rádöbbent arra, hogy az ATOM nem vicc, de az igazi következményeket nem fogta fel ésszel. A mainstream média pedig nem tette meg azt a szívességet, hogy feltárja a kényelmes és olcsó atomreaktorokból nyert energiának igazi árát. A kezdeti riadalom hamar elült, mert még a szakembereknek is az volt a véleménye, hogy ilyesmi kizárólag a kommunista országok tipikus hanyagságának a következménye. A nagyfokú biztonságra törekvő nyugati reaktoroknál ilyesmi el se képzelhető. Arról nem is beszélve, hogy a csernobili reaktor elavult.

El se telt a negyed század, és egy sokkal szörnyűbb balesetet élhetett át a világ a roppant precíz munkájáról ismert, igen fegyelmezett munkásairól híres Japánban. A fukusimai baleset még nem csengett le, de előzetes sejtések szerint a végeredmény Csernobilt messze maga mögött fogja hagyni. Miért is? Mert a TEPCO hivatalos beismerése szerint, jó esetbe az év végére (még 8 hónap) a helyzet stabilizálódhat (az összeégett fűtőelemeket kellő mértékben tudják hűteni) és az egész biztonságosan befejezhető (szarkofágok?) a következő 10 év alatt. Mindenesetre Fukusima kitűnő alkalom volt arra, hogy április 19-én a megélhetési világpolitikusok összefussanak Kijevben egy kis fontoskodásra. Lásd az alábbi ábrát.


A téma a 30 évre szavatolt szarkofág újraépítése, mert a meglévő erősen repedezik, a réseket már egy ideje buzgón tömögetik. Sajnos a folyamatos radioaktív bombázásnak se a beton, se az acél nem tud ellenállni (!!!) a végtelenségig. Az új szarkofág költségvetése 1600 millió €, amiből 740 millió hiányzik. Ukrajna ezt az összeget akarta összekoldulni. A résztvevő 50 állam össze is dobot 550 milliót, de ugye még mindig hiányzik 190 €. Ezt jó eséllyel a részt nem vevő államok között sikerül majd összekalapozni, elvégre Csernobil az egész emberiség végtelenbe nyúló koporsója.

Viszont a láthatatlan gazdik utasítása egyértelmű volt, amit a küldöttek közös közleménye visszhangzott: az atomreaktorok nem biztonságosak, de az emberiség nem tud meglenni az energiája nélkül (”Nuclear power is not safe, but the world needs it.”). Legyünk őszinték, ragyogó stratégia, nem sumákol, nem csúsztat, beismeri, hogy nem biztonságos, deeeee fogd be a pofádat, mert te se vagy hajlandó lemondani a világításról, TV-től, mosógépről, mikrohullámú sütőről, számítógépről, mobil telefonról, estébékről. De, ez nem minden, számítások szerint a nukleáris energiaforrások elhagyása 10.000 milliárd dollárba kerülne. Kinek van erre ennyi pénze? Már csak azért, mert ez a világ GDP-jének 10 százaléka. Aztán pedig az alternatív energia források messze hátul kullognak. És ugye az se megvetendő szöveg, hogy a szénerőművek is elég jelentős mennyiségű radioaktív füstöt eregetnek ki. Tehát minden marad a régiben, azonban egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a BIZTONSÁGRA.

Ez azonban maszlag, megmondom miért. Vegyük a gépkocsi közlekedést. Kiderült, hogy a kényelmes közlekedésért a fizetendő ár, az elkerülhetetlen balesetek bekövetkezése. A technológia mindent megtett, hogy a gépkocsi közlekedés biztonságosabb legyen, de a balesetek száma nem csökkent. Biztonsági öv, légzsák, ABS, extra merevítők, harmonika motorház, védőkorlátok…. Ezek hoztak is eredményt, de a gépkocsik számának növekedése lenullázta az eredményeket. Ugyanez fog történni a reaktorokkal is. Tízszer biztonságosabbak lesznek, de tízszer több lesz belőlük, az eredmény ugyanaz. Huszonöt évente egy leolvadás. A konferencia résztvevői jelentős mennyiségű szót csépeltek a nukleáris jövővel kapcsolatban, de úgy tűnik, hogy vagy süketek vagy vakok, vagy mind a kettő. Csernobil mindössze 90 km-re van Kijevtől! A 25 éve bekövetkezett baleset következményeinek a megtekintéséhez nem kell átutazni a fél világot. Itt látható a tőszomszédságban az elkerített 50.000 négyzetkilométer, most pedig Fukusima. Ki tudja hány tízezer négyzetkilométer megközelíthetetlen, mindörökre. A nagy kérdés, hány Csernobilt engedhet meg magának a világ? Fukusimánál most engedtek a tengerbe 12.000 tonna radioaktív vizet, hogy további radioaktív víznek helyet tudjanak biztosítani. Marin-biológusok szerint több nagytestű halfajta kipusztulása várható. Arról nem is beszélve, hogy ki fog ezek után tengeri halat enni? A kaliforniai tehenek tejében már megjelent a radioaktív jód. Nem sok, de már ott van és napról-napra egyre több lesz. És ne feledjük, hogy a Csernobil affairnek még messze nincs vége. Az ott használt fűtőanyag 95 százaléka a szarkofág alatt van, létezik, sugároz. A régi szarkofágot most készülnek felváltani egy újabbal. Lásd az alábbi képet.

Egyértelmű, hogy a régi, használhatatlan, szarkofágot a helyén hagyják, és húznak fölé egy nagyobbat. Aztán majd 25-30 év múlva egy újabb szarkofágot építenek, még nagyobbat, hogy a régi alatta maradhasson. Aztán 50-60 év múlva még nagyobbat, és így az előttünk álló ezer meg ezer évig. Aztán majd lesz egy szarkofág Fukusima felett is, eleve jó nagy, mert ott több reaktor is leolvadt, és majd ott is 25 évenként újabb és újabb szarkofágok. Tényleg, hány Csernobilt engedhet meg magának a Világ? Ötöt, tízet, százat? Mert csak idő kérdése és a Föld fele zárt terület lesz, ahová belépni életveszélyes. De még ezzel se lesz megoldva minden. Ezek a radioaktív elzárt részek akkor se biztonságosak, ha ember a közelükbe nem megy. A radioaktív anyagokat az eső bemossa a földbe, ahonnan bekerül a talajvízbe és szép csendben elvándorolhat ki tudja hová. Pusztíthat erdőtűz és akkor a radioaktív hamu elszállhat messze a kijelölt határvonal mögé. Lehet úgy élni egy szobában, hogy a padlón 4-5 helyen van egy rakás szar, amiket kerülgetni kell, csak nagyon büdös, és a szagokat nem lehet kikerülni. Kell nekünk ez? Aligha.

A megépítendő, új szarkofágot a reaktor mellé építik vasúti sínekre, és amikor elkészült, egyszerűen rátolják a meglévő tetejére, és 25 évre nincs több gond, hacsak a hasadó anyagnak, ott legalul, nem lesz más ötlete. A nukleáris ipar egy Terra incognita, sok minden nincs még feltérképezve benne.

Az egész probléma mögött az emberi agy egyik sajátossága áll, vagyis előrelátása lehatárolt, mert csak saját életére van szabva. Végig annak vagyunk tanúi, hogy a döntéshozókat nem érdekli, mi lesz 50 vagy 100 év múlva se klimatikus, se pedig nukleáris területen, hiszen pénzükkel biztosítani tudják a kellemes jelenüket, jövőjük pedig mindössze néhány évtizedre terjed. Minden más okoskodás érvénytelen. Tényleg, mi a fenének siratjuk mi az emberiséget? Megérdemlik?
 

Keresés


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.
Tartalom átvétel
Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.