A jövő éleleme?

A minap megjelent egy rövidke írás a Nők Lapjában a Jövő energiája címen? A tóriumról, az atomenergiáról és a fosszilis energiahordozókról szól. Az összegzés szerint nem kell aggódni a rendelkezésre álló energiaforrások kimerülése miatt. Ez igaz, aggódni egészen más miatt kell. S hogy mi az az egészen más? Ezt foglaltam össze az alábbi szösszenetben.

A jövő élelme?

Hamvas Béla kérdi valahol: van-e olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák zúdulnak le a hegyről, melyre évmilliók alatt kapaszkodtak fel, azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? Aztán rögtön hozzáfűz egy másik kérdést is: de akad-e oly érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói zuhannak az állati lét alá, ezt szó nélkül megállja?

Mindezt előre kellett bocsátanom, részben azért, mert nem hogy abban nem hiszek, hogy a lavina megállna, de már abban sem bízom, hogy bárki meghallja a kiáltozásom. Ezzel együtt érző lélek vagyok, így aztán nem állhatom meg szó nélkül a dolgot. Írásra pedig „A jövő energiája?” – című cikk késztetett. Mert az ugyan, hogy a rendelkezésre álló energiaforrások kimerülése miatt nem kell aggódni, bármennyire igaz, félrevezető. Helyesebb lett volna úgy fogalmazni: nem a rendelkezésre álló energiaforrások kimerülése miatt kell aggódni.

Az olaj kitermelés történetére visszatekintve azt láthatjuk, hogy az ún. könnyen felhasználható készletek kitermelése megközelítőleg 24 évenként megduplázódott. E folyamat melléktermékeként egész gazdaságunk az olajra épült, a kőolaj és származékai az élet minden területén jelen vannak, ráadásul ez lett a társadalmunk fennmaradásához nélkülözhetetlen gazdasági növekedés üzemanyaga is. Ahhoz, hogy komoly visszaesések ne következzenek be, az elkövetkező 24 év alatt ismét meg kellene duplázni az olaj kitermelését. Tekintettel azonban arra, hogy napjainkban olajcsúcs közeli helyzetben vagyunk, azaz kitermeltük a készletek felét, ez az ütem tovább nem fokozható, mi több fenn sem tartható. A jövőben néhány hónapig, esetleg évig szinten maradhat az olajtermelés, utána azonban csökkenni fog. A készletek nem merülnek ki, nem fogynak el, csupán egyre kevesebb fekete arany jut a gazdaság vérkeringésébe, s miután a gazdaság olajfüggő, már a kitermelés szinten tartása is komoly válságot okozhat. Ez visszahat az olaj utáni keresletre, ami viszont befolyásolja a kitermelést. Tekinthetjük ezt egyfajta negatív visszacsatolásnak, ami odavezet, hogy az olaj alapú gazdaság összeomlik, mielőtt kitermelhetnénk, mondjuk a mai napig fennmaradt készletek felét. Bőven marad tehát olaj a földben, nem kell attól tartani, hogy az utolsó cseppig a felszínre hozzuk, mégis van némi okunk az aggodalomra.

Hazánkban az elmúlt 20 évben megszűnt az élelemtermelés, a mezőgazdaság iparszerű technológiával ipari, közte élelmiszeripari nyersanyagot állít elő. Ahhoz, hogy ebből élelem legyen, három dolog szükséges: egyfelől olaj, amely nélkül az iparszerű technológia nem tartható fenn. (És itt nem is elsősorban az üzemanyagokról van szó, hanem a műtrágyák, növény-védőszerek sokaságáról, illetve azokról az olajalapú műanyagokról, melyek szintén jelen vannak az ágazatban.) Másodsorban olaj, amely nélkül a megtermelt nyersanyag nem jut el a feldolgozókba, illetve a késztermék nem jut vissza a fogyasztókhoz. És harmadsorban is olaj, amely nélkül ellehetetlenül a feldolgozás. A helyzetet súlyosbítja, hogy a termőföld az Európai Unióban 17-szer gyorsabban fogy, mint ahogy egyébként megújulni képes. Azaz a mezőgazdálkodás — termőföld híján — az egyre nagyobb olajigényű és energiafelhasználású technológiák irányába kényszerül, illetve kényszerülne, ha lenne elég olaj. Az olajkitermelés akadozása, majd várható csökkenése e miatt közvetlenül hat majd a városi fogyasztókra.

Mindezt tudva kicsit félve várhatjuk azoknak az előrejelzéseknek a bekövetkeztét, melyek 5-15 éves időtávon belül a jelenlegi igényekhez mérten 10-15%-os olajhiánnyal számolnak. A 10% körüli hiány a teljes magyar kőolajfogyasztás 52-szerese. Ezt a mennyiséget nem lehet egyik napról a másikra alternatív energiákkal pótolni. A helyzet azonban ettől is súlyosabb, mert 1% körüli hiány is többszöröse a fogyasztásunknak. Azaz Magyarország kiszorulhat az olajpiacról, még mielőtt a készletek komolyabb mértékben fogyni kezdenének. S bár a villamos áramtermelésre általában igaz, hogy adódhatnak új technológiák, s a fosszilis energiahordozók árának növekedésével arányosan megéri majd áttérni ezekre a módszerekre, az élelmiszeriparban (ideértve a mezőgazdasági termeléstől a feldolgozáson át a nyersanyagok és késztermékek szállításáig mindent) az olajnak nincs megfelelő helyettesítője. A jelenlegi körülmények között talán bizakodhatunk: világítás lesz, az unokáinknak is, de termőföldjük és élelmük szinte biztosan nem.

Egy kicsit kifordítva Hamvas Béla szavait: van olyan érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói menetelnek a biztos éhhalál felé, azt szó nélkül megállja? És itt már csak azért is kiabálni kell, mert a dolog nem elkerülhetetlen, elvileg okos és időben megkezdett vidékfejlesztési politikával elébe lehetne menni, fel lehetne rá készülni. Eddig azonban szemmel láthatóan egyetlen lépést sem tettünk ebbe az irányba.

A XX század végén egy angol ökológuscsoport az alábbi szarkasztikus megjegyzéssel zárta egyik tanulmányát. Napjainkban egy városlakónak számtalan kérdést végig kell gondolnia, mielőtt reggel útnak indul: tömegközlekedéssel menjen, vagy gépkocsival, hol vannak útlezárások, hogyan hangolja össze a munkába menetet a gyermekek iskolába jutásával, hol érdemes vásárolni, hol lesznek árleszállítások, stb. stb. Mennyivel egyszerűbb lesz a dolga néhány évtizeden múltán, amikor napkeltekor mindössze egyetlen kérdése marad: ebédelek, vagy ebéd leszek. Az angol kormány válaszul egy a második világháborús győzelemkertekhez hasonló mozgalmat indított el, melynek lényege, hogy városi parkokban, házak mellett zöldséges kerteket alakítanak ki és minél többen termeljék meg maguknak a zöldséget és az alapvető élelmiszereket. (Igaz eddig nem sok látható eredménnyel.)

És mi mit tettünk?

 

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X