Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Kitekintő- Antonio Turiel: A kutatási, beruházási költségek csúcsértéke a kőolaj kitermelés igen közeli összeomlását jelzi.

ford. megjegyzése, ezen cikk után úgy vélem kidobhatjuk a korábbi csúcs, ill. hanyatlási grafikonokat, (melyek jellemzően eleve optimisták voltak) és egy rosszabb forgatókönyvre kell felkészülnünk. 

http://ugobardi.blogspot.hu/2014/03/il-picco-degli-investimenti-segnala.html

http://crashoil.blogspot.it/2014/03/el-colapso-de-la-produccion.html

A kutatási, beruházási költségek csúcsértéke a kőolaj kitermelés igen közeli összeomlását jelzi.

Írta Antonio Turiel, olaszból kivonatosan fordította Olajos Tibor. Szerkesztette: Molnár Géza.

Ugo Bardi fizikus előszava: Turiel eme nagyon fontos írását érdemes együtt olvasni Gail Tverberg hasonló tanulmányával. (http://ourfiniteworld.com/2014/02/25/beginning-of-the-end-oil-companies-cut-back-on-spending/) Mindkét szerző szerint a kőolaj globális történelmének döntő pillanatát látjuk: az összes olajféleségek kitermelése még a korábbi szinten van, vagy akár enyhén nő, de az olajipar már nem képes elviselni a borzasztó költségeket. „Elértük a „beruházások csúcsát” – és ez az elkerülhetetlen hanyatlás, (a kitermelés összeomlásának) előhírnöke. Most mit tegyünk? Nos, az első lépés annak a megértése, hogy mi az igazság.

 
Kedves Olvasók,

Gail Tverberg 2014 február 25. napján nyugtalanító írást tett közzé az alábbi honlapon: (http://ourfiniteworld.com/2014/02/25/beginning-of-the-end-oil-companies-cut-back-on-spending/). E szerint a nagy olajtársaságok változtattak üzletpolitikájukon, csökkentik, illetve kivonják az új olajmezők felkutatására és feltárására fordított tőkét. Mindezek alapján újra górcső alá kell vennünk társadalmunk igen közeli jövőjét. Az energetikai válság legkritikusabb pillanatában az olajtársaságok bedobják a törülközőt. Ez nem meglepő. Ahogy ezen a blogon is írtuk, néhány olajtársaság már négy évvel ezelőtt jelezte, hogy felhagynak az új mezőkbe történő beruházással.

Az olajkor utolsó kísérlete a status Quo megőrzésére, az üzlet folytatására a fracking, a repesztéses eljárás délibábja volt. Az USA-nak szüksége volt még egy kiaknázható erőforrásra, mert nem engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy munka nélkül hagyják a világ leghatalmasabb olajkitermelő iparát – mondta nemrég egy olajipari elemző –, ennek  társadalmi és gazdasági következményei elfogadhatatlanok lettek volna. Így kitalálták maguknak a fracking csodáját, és ezzel a délibábbal négy évig fenntartották az illúziót, hogy tovább lehet haladni ugyanazon az úton- Az olajkitermelés Kanada olajhomokjának, Venezuela ultranehéz olajának, vagy az LTO-nak köszönhetően, közel három éven át napi 76 millió hordó körül stabilizálódott, míg az összes olajféleség, (mely a földgázból előállított üzemanyagot is tartalmazza) napi 90 millió hordó körüli szintet ért el ahogy az alábbi grafikonok mutatják:

http://www.burbuja.info/inmobiliaria/burbuja-inmobiliaria/133633-seguimiento-del-cenit-del-petroleo-peak-oil-hilo-oficial.html

 

Ezzel együtt azonban – mint ahogyan erről a grafikonok is tanúskodnak –a hagyományos kőolaj kitermelése egy hosszú, kicsivel több mint 70 millió hordós plató szakasz után 2004-től a gazdasági ciklusokat követve erősen hullámozni, majd visszafordíthatatlanul csökkeni kezdett. Ebben sincs semmi új, a kitermelési platót az EIA-nál lényegesen optimistább IEA már a 2010-es jelentése elismerte, (http://crashoil.blogspot.it/2010/11/la-agencia-internacional-de-la-energia.html), és 2012-es jelentésben már a hagyományos olaj hanyatlását jövendölik. (http://crashoil.blogspot.it/2012/11/espuela-del-weo-2012-la-aie-reconoce-el.html) A helyzet a 2013-as jelentésük szerint tovább romlott, ahogy ezt e jelentés elemzésében már elmondtuk, hiszen az IEA arra figyelmeztetett, hogy jelentősen növelni kell a beruházási, kutatási költségeket ahhoz, hogy az olajkitermelés ne csökkenjen rohamosan, és ez a helyzet ne okozzon komoly problémákat.

És hogyan reagáltak az olajtársaságok e figyelmeztetésre? Immár az üzleti világ számára is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy a fracking, (repesztéses olajkitermelés) a végéhez közeledik, és ez volt az utolsó fogadás. (http://www.bloomberg.com/news/2014-02-27/dream-of-u-s-oil-independence-slams-against-shale-costs.html)  Vége. Nincs semmi más. Választási lehetőségek nélkül maradtunk.

A kommunikáció persze nem fog változni. Ugyanazokat az abszurditásokat ismételgetik majd,  (ma a metánhidrogének, holnap az olajhomok, az Északi sarkon levő olaj, vagy akár a Déli Sarkon, vagy a Brazil mélytengeri mezők, esetleg az Atlanti Óceán másik partján)… csupa olyan délibábot amit már néhány évtizede, (vagy több) ismételgetnek. Mások pedig arról álmodnak, hogy a megújuló energiák, vagy majd a fúziós atomerőművek vagy a negyedik generációs erőművek mindent megoldanak.

A tény ezzel szemben az, hogy az olajtársaságok kimerültek, (ahogy egy korábbi cikkben írtam róla) emiatt agresszív tőkekivonásba kezdtek, (nézzétek meg például ezt a Shell prezentációt, ahol összefoglalják a 2013-as eredményeket, és a 2014-re vonatkozó stratégiájukat.   http://s00.static-shell.com/content/dam/shell-new/local/corporate/corporate/downloads/quarterly-results/2013/q4/q4-2013-analyst-presentation-slides.pdf )

 

Gail Tverberg cikkében bemutatta Steve Kopits grafikonját, mely szintetizálja az előrejelzéseket a multinacionális olajtársaságok beruházásainak csökkenésére vonatkozóan:

A fenti grafikonon a (ford. kieg: sötétszürke vonal a privát olajtársaságok tényleges tőkebefektetését mutatja, jól látszik 2004-től a meredek emelkedés, a 2000-es évtől pedig szinte 6 x kellett növelni a kutatásra kitermelésre fordított tőkét!)

a vízszintes világosabb szürke vonal azt a tőke befektetési szintet jelzi, amit az elmúlt év októberében, mindössze hat hónappal ezelőtt jeleztek előre az üzleti jelentésekben. (Már ez a várakozás is trendfordulót jelzett, mivel megállt a folyamatos meredek beruházás növekedés, de legalább a korábbi szint fenntartását várták) ehhez képest:

a szürke hanyatló vonal az e hónap elején készült revíziót mutatja, a fekete szaggatott vonal az aktuális (hó közepi) előrejelzés, míg a szaggatott vörös vonal a multinacionális társaságok legfrissebb nyilatkozatai, (tőzsdei befektetői tájékoztatók, sajtóközlemények) alapján készült és összesítve jelzi a számokat: Összességében kb. 30%-os zuhanás mindössze egy év alatt. Gondoljatok bele, hogy valójában a status quo megőrzéséhez is folyamatosan növelni kellene befektetéseket, mivel a megmaradt mezők egyre gyengébbek, és emiatt egyre több erőfeszítést (energiát, gépeket, pénzt) igényelnek, így az össz. beruházások 30% -os zuhanása az új mezők kitermelésének sokkal nagyobb mértékű visszaesését jelzi előre!

Továbbá ne feledkezzünk meg arról, hogy a jelenleg kitermelés alatt levő mezők már évente 6 %!-kal ürülnek ki, ahogy novemberben maga az IEA is beismerte. http://ugobardi.blogspot.it/2013/12/curve-pericolose-con-il-petrolio.html  

Ekkor néhány ravasz energia szakértő sietősen azt mondta, hogy itt nem történik semmi különös, mert a tőkekivonás csak egy túlzott tőkebefektetési ciklus következménye. Ez azonban nem igaz. Juan Carlos Barba hívta fel a figyelmet az alábbiakra:

Ha a befektetők jó üzletet látnak egy adott tevékenységben és emiatt fektetnek bele túlságosan sok tőkét,  ezzel növelve a kapacitásokat, akkor a piaci igényeket meghaladó mértékben nő a termelési volumen, emiatt túltermelési válság lép fel és az ár esni kezd. Ekkor a befektetők kivonulnak az üzletből, és zuhan a befektetések szintje, egészen addig amíg a dolog nem stabilizálódik.  Ezzel szemben az olajiparban a befektetési szint csak emelkedett és emelkedett, a kitermelés csökkent, és az ár stabil maradt.

 

Az a közönséges magyarázat tehát, mely szerint egy normális túltermelési ciklus korrekciójáról lenne szó, nem áll meg a lábán. De ne aggódjatok: minden bizonnyal a mi kiváló gazdasági elemzőink találnak majd egy hajánál előhúzott magyarázatot, hogy igazolják a gazdasági teóriákon nyugvó víziójukat. Bármit kitalálnak, csakhogy ne kelljen elfogadni, hogy az olajcsúcs már itt van, mert az olajcsúcs az büdös, mivel az eddigi növekedési paradigmát végleg, visszavonhatatlanul megdönti.  (http://www.smartplanet.com/blog/the-take/peak-oil-isnt-dead-it-just-smells-that-way/)

 

Nyilvánvalóan itt a privát cégek tőke kivonásáról beszélünk, és ezek csak az egyharmadát adják a világ olaj kitermelésének. De a további kétharmadot szállító nemzeti olajtársaságok egyre jelentősebb veszteségeket halmoznak fel,  ( pl. a mexikói Pemex, vagy a norvég Statoil, http://www.rtve.es/noticias/20140227/pemex-perdio-9271-millones-euros-2013-espera-entre-vigor-reforma-energetica/888174.shtmlhttp://www.bloomberg.com/news/2014-03-03/oil-at-100-loss-warning-rejected-by-norges-bank-nordic-credit.html ), ezért egyre nagyobb szükségük lenne a multi cégekre.

Ez egy általános jelenség, a legtöbb államban, gondoljatok akár erre a furcsa hírre Szaúd Arábiából, http://ecodiario.eleconomista.es/interstitial/volver/sghome/asia/noticias/5587322/03/14/El-aire-acondicionado-hace-tiritar-la-economia-de-Arabia-Saudi.html#.Kku82BZjbG1EgFa

 

Megoldási javaslatok gyanánt a szakértők ugyanazt ismétlik mindenhol, ahol gondok vannak az olaj kitermeléssel, legyen szó Mexikóról, Venezueláról, Brazíliáról, Argentínáról, Bahrein, Líbia, Irán vagy Norvégia. A recept mindenütt ugyanaz: nyitni kell a külföldi beruházók felé, (engedni, hogy kutatási jogot kapjanak, és saját kockázatukra befektessenek, beruházzanak) De ki fog szerencsét próbálni, hogy beruházzon ezekbe az új és kétséges megtérüléssel biztató mezőkbe? Kik mások lennének a befektetők, mint a nagy nemzetközi privát olajtársaságok? Éppen azok, kik most már fejvesztve menekülnek a kétes megtérülésű területekről, hogy inkább a nyereséges mezők kiaknázására koncentráljanak. Számukra semmi értelme az ablakon kidobni az osztalékot, azért hogy minden áron növeljék a kitermelt mennyiséget, akkor inkább elfogadják a kisebb méretet, csökkenő volument, hogy megőrizzék a nyereséges működést, (ford. megj. különben a veszteséges működés miatt a tőzsdei részvény árfolyam összeomlana) Sőt még rosszabb a helyzet, mert elsőként a legproblémásabb területekkel, mezőkkel hagynak fel, azoktól próbálnak megszabadulni. Így egyik oldalról ők már most sok eladó olajmezőt kínálnak, míg a másik oldalról számos ország most keres befektetőket a saját nemzeti, állami kitermelésük növelésére, ezek együtt túlkínálatot jelentenek, ami még magasabb kockázatot vetít előre a megtérülést illetően, és a befektetők nagyobb részét űzi el. Emiatt a multinacionális olajtársaságok problémái az olajkitermelés erős visszaesését okozzák világszinten, mind a privát mind az állami szektorban.

 

Mindennek a legközvetlenebb következménye rövid távon az, hogy nem lesz egy negyedik beruházási ciklus, ahogy azt egy barátom feltételezte az egyik írásában. http://crashoil.blogspot.com.es/2014/03/realmente-es-inmimente-el-peak-oil.html

Mivel a társadalom nem tud magasabb olajárakat elviselni, az olajcégek nem folytathatják az egyre drágább mezők kitermelését. http://ugobardi.blogspot.it/2011/12/diciamocelo-forte-e-chiaro-questa-crisi.html

Ha nem változik meg a jelenlegi tendencia, és a beruházások tovább csökkennek, már nem számolhatunk 2040-ig tartó kitermelési platóval. Ilyen körülmények között sokkal valószínűbb, hogy a hanyatlás mindenféle olajféleség tekintetében (nem csak a hagyományos olajé) azonnal elkezdődik. Gyors beavatkozás nélkül a jelenlegi, és a már bejelentett beruházási veszteség, tőkekivonás a kitermelés zuhanását hozza magával. Egy villanásnyi idő alatt, kevesebb mint két éven belül akár napi 5-10 millió hordós csökkenés, (a jelenlegi szint 11%-ig). Egy ilyen gyors és ilyen mértékű visszaesés pusztító hatású lesz a gazdaságra és az egyes országok válsághoz való alkalmazkodása  csak attól fog függni, mennyire képesek más energiaforrásokra rátenni a kezüket. 

 

Ha mindez kevés lenne, van még egy másik probléma is: az egyéb természetes ásványi kincsek, energiahordózók és ásványok kitermelésének erős függése a kőolajtól. Egyre több extrém szén, gáz és urán lelőhely kitermelése csak jelentős mennyiségű üzemanyag felhasználásával lehetséges. Mivelhogy az olcsó szén, gáz és urán szintén kimerülőben van, az üzemanyag súlya a kitermelési költségekben emelkedik: gondoljatok bele, például már most a dízel költsége az urán kitermelési árának 10% át teszi ki. Mindez anélkül, hogy belemélyednénk az olajhiány mezőgazdasági szektorra gyakorolt hatásába, mely szintén erősen függ az olajtól, és nem csak a bio üzemanyagok megtérülését veszélyezteti, hanem az emberi élelemtermelésre is döntő hatással lesz. Ami általában az ásványkincsek kitermelését illeti, a kitermelés növekvő költségei megkérdőjelezik a maradék ásványvagyon kiaknázását, a társadalmunk, az ipar számára nélkülözhetetlen ásványok, (vasérc, réz, alumínium, akár cement) kifogyóban vannak, ami maradt nem gazdaságos kitermelni,

 

A közvélekedést meghatározó közgazdasági szemlélet, annyira távol esik a fizikai, Termodinamikai törvényektől, hogy csak a pénzügyi költségeket, a beruházási ciklusokat látja, és képtelen elfogadni, hogy a kitermelési szintek csökkennek. Egyszerűen azt hiszik, hogy több pénzbefektetéssel el lehet érni a kitermelés növekedését.Nem fogják fel, hogy egy halom zöld papírpénzzel nem lehet felhozni egy gramm vasércet, vagy darab szenet sem a bánya mélyéről. E pillanatban, amikor a kitermelés csökkenése már nyilvánvaló, közgazdasági guruk előhúznak ad hoc egy abszurd teóriát, ami csak az újrakiadása a Peak Demand, keresleti csúcs hamis gondolatának, és elmagyarázzak nekünk, hogy a társadalom ízlése a takarékosság irányába mozdult el, és hogy elhatároztuk, hogy mindenből kevesebbet fogyasztunk a zöld, öko szemlélet örvendetes terjedése, vagy más okok miatt, mintha ez ténylegesen választás kérdése lenne.

 

Félretéve ezt a szociopata, a fizikai valóságról tudomást nem vevő gondolatot, a jövőkép ami kirajzolódik a mi közeljövőnket illetően, az a Nagy Szűkösség ideje. http://ugobardi.blogspot.it/2012/07/la-grande-scarsita.html

 

Valamit azonnal tennünk kell, különben nagyon valószínű, hogy életkörülményeink exponenciálisan romlanak majd. Rendszerünk stressz-szintje már most extrém magas. Az egész világon konfliktusok robbannak ki, melyeknek az energiahiány vagy közvetlen, vagy legalábbis közvetett kiváltó oka. Ebben a helyzetben benne rejlik az energia és ásványkincsek áramlásának hirtelen, (váratlan) összeomlása. Gondoljatok bele, hogy mi történne, ha tovább mélyül az ellenségeskedés Oroszországgal, mely Szaúd Arábiával váltakozva a világ legnagyobb olaj kitermelője és exportőrje, és az Európában elhasznált gáz 26%, kőolaj 40% -t szállítja! Gondoljatok arra, hogy mi történik, amikor a jelenlegi és növekvő instabilitás Bahreinben vagy Yemenben polgárháborúba torkollik, és ez megfertőzi a szomszédos Szaúd Arábiát, ahol a kitermelési költségek annyira megnövekedtek a mezők elöregedése miatt, hogy veszélybe sodorják az államháztartási mérleget, és így a társadalmi békét. Vagy ha Irán, Venezuela, vagy Algériában polgárháború törne ki. A szerencsétlen országok saját tragédiája mellett el tudjátok képzelni, hogy mi lesz a nyugati jóléttel, ha ezek az országok abbahagyják a pontosan érkező olaj és földgáz szállításokat?

 

Billenési ponthoz jutottunk el az emberiség történetében. A gazdasági rendszerünk ellentmondásait már nem lehet sokáig figyelmen kívül hagyni, de a politikai vezetőink továbbra is arról álmodoznak, hogy kijövünk a válságból és visszatér a gazdasági növekedés. Ezzel szemben nagyon rövid időn belül sürgős vészintézkedéseket kell majd hozniuk, hogy elkerüljék a társadalom összeomlását. Könnyű előrelátni azt is, hogy abban a pillanatban, amikor a kormányaink tudatába kerülnek, hogy a szükséges olaj nem érkezik többé, a nagy olajtársaságok befektetéseinek elmaradása okán, az államok részvényesként beszállnak ezekbe a cégekbe, hogy magukra vegyék a kevésbé megtérülő projektek terheit.

 

Ez a lépés biztosíthatja minimális alapszinten az olaj áramlást a gazdaság részére, de csak úgy lesz lehetséges, ha a jelenleginél sokkal magasabb adókat vetnek ki, emiatt ez az utolsó kísérlet a status quo megőrzésére gyors ütemben növelni fogja a szegénységet, és a nyomort a társadalomban. Ráadásul a túlzott költségeket, amit ez a lépés minden ország számára jelent, az olaj kereskedelme, exportja szenvedi meg, mivel a termelő országok nehezen fogják megosztani a többiekkel ezt az ennyire esszenciális anyagot, ami nekik oly sok áldozatba kerül.

 

Most nézzetek szét magatok körül, Milyen erőforrásokra számíthat az országotok? Milyen társadalmi erőfeszítést fog kérni az államosított kitermelésük? Milyen hatással lesz rátok  az érkező nyomor, és milyen lehetőségeitek vannak, hogy ellenálljatok a következő hullámnak?

 

Tipikus példaként tekinthetünk Spanyolországra. Ha nem változtatnak a válsához való viszonyukon a következő évtizedben csak a saját területükön levő szénre támaszkodhatnak. Az országban főleg a víz, szél, és a szénerőművek működnek majd, melyek a jelenlegitől valamivel alacsonyabb szinten fognak termelni. Ha ezzel párhuzaosan az áramfogyasztás  is jelentősen csökken, e téren nem kell jelentős visszaesésre számítani a következő évtizedekben. A probléma azonban az, ahogy azt már többször ismételtük, hogy az elektromos áram csak a 21% jelenti Spanyolország mai energia felhasználásának. A fennmaradó energetikai igények kielégítésre az ország szénkészletéből folyékony benzint készítnek majd a Fisher-Tropscheljárásssal,

http://it.wikipedia.org/wiki/Processo_Fischer-Tropsch még akkor is ha az eljárás során 50 % os energia veszteség keletkezik. Mivel ez a szénből előállított folyékony üzemanyag mennyisége nem tudja kielégíti a jelenlegi keresletet, emiatt fokozatosan szűkítik majd a felhasználási kört, ami a mezőgazdaságra, a hadseregre, és az alapvető szolgáltatásokra koncentrálódik csak, és a magáncélú felhasználása megszűnik, csak a leggazdagabbak férnek hozzá. Ez az ország jelenlegi gazdasági aktivitásának, iparának nagyobb részének csődjét hozza magával, emiatt a népesség nagy tömegei válnak munkanélkülivé és szegényednek el, a társadalom legnyomorúságosabb túlélési határán tengődve. Egy folyamat amit leírtunk már egy korábbi cikkünkben. Idővel a társadalmi szerveződés egy új feudalizmussá válhat. http://crashoil.blogspot.it/2012/08/futuro-ficcion-los-senores-feudales-del.html

 

Mindez elkerülhetetlen? Nem a teringettét! Nincs okunk rá, hogy egy ennyire szomorú utat járjunk be. Nem az az elkerülhetetlen sorsunk, hogy rabszolgaként végezzük, sem a társadalom összeomlása, vagy az emberi faj kihalása, semmiképpen sem az Apokalipszisben kell végződnie. http://ugobardi.blogspot.it/2013/09/apocalisse.html

 

De ha nem teszünk semmit, a sorsunk valóban kevéssé szépen alakulhat. Még elkerülhetjük ezt a véget. Ezért az első lépés az, hogy beismerjük az igazságot, ami kemény igazság, de ki kell mondani. http://ugobardi.blogspot.it/2013/05/la-verita-in-faccia.html

Végül a gondolatoktól el kell jutni a cselekvésig. De minél gyorsabban, mert már nincs sok idő….

A legjobbakat.

AMT

http://www.smartplanet.com/blog/the-take/peak-oil-isnt-dead-it-just-smel...

Keresés


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.
Tartalom átvétel
Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X
CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.
Kép CAPTCHA
Enter the characters shown in the image.