Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


A rendszerműkődés és a tájhasználat összefüggése I. Szukcesszió

A rendszerműködést most elsődlegesen az erdők példáján a rendszerek felépülése felől közelítjük meg. Az erdők kialakulásának folyamatát szukcessziónak nevezzük. E folyamat megértése több szempontból is lényeges. Ha készítünk egy elvi folyamatábrát, melyben az anyag és energia felhasználást helyezzük a középpontba, azt látjuk, az első lépés mindig energia- és anyagigényes, ugyanakkor ez a lépés az adott esetben hihetetlen nagy biológiai produktumot, biomassza tömeget alkot. Gondoljunk csak a felhagyott szántón megjelenő gyakorta embermagas gyomok összességére, vagy a hasonló terjedelmű, szinte áthatolhatatlannak tűnő parlagfű-dzsungelre. Az első lépcső addig tart, amíg meg nem teremti a következő lépcső feltételeit. Az ökológiai-niche elmélet lényege, hogy egy-egy fülke elfoglalásával újabb fülkék nyílnak meg. Itt is hasonló jelenségről van szó. A példaként kiválasztott parlagfű mindaddig marad egyeduralkodó a területen, míg elő nem készíti a terepet a következő társulás, a zárt gyeptakaró számára. Kedvező adottságok mellett ez néhány éven belül bekövetkezhet. A folyamat természetes itt nem áll meg. A kiindulási ponttól számítva néhány, 5-7 éven belül megjelennek az első cserjék a gyepeken, s húsz-harminc éven belül egy összetett cserjés-, s pionírfa fajokból álló társulás jelenik meg az adott területen. Látni kell, hogy a szukcesszió egyes lépcsői addig tartanak, amíg elő nem készítik a terepet a következő lépcső számára. Ha valamely elem, akár a víz, akár a talaj szerves anyagtartalma, akár a növények szaporító anyaga nem áll kelő mennyiségben rendelkezésre, a folyamat megreked az adott lépcsőnél. Továbblépésre csak azt követően lesz lehetőség, ha a természeti rendszer működése során ezeket a lehetőségeket létre tudja hozni. Ha nem, akkor ún. klimatikus gyep alakul ki a területen. A feltételek változásával, melyek egyaránt következhetnek a rendszer belső építkezéséből, illetve a külső körülmények alakulásából a rendszer tovább tud lépni, és létrejöhet a következő lépcső, amely ugyanúgy egy kiugrással kezdődik (48. ábra). Természetszerűen ez a lépcső is csak addig tart, ameddig a következő lépcső számára elő nem készíti a feltételeket. Látnunk kell, hogy a szukcesszió egyes lépcsőinek növényzete nem szorul ki a területről, megtalálja a helyét a rendszer egészében. Maga a természeti rendszer, ez esetben a kialakuló erdő olyan szegélyt alakít ki és tart fenn maga körül, illetve belső, zárt tisztásain, melyben a korábbi lépcsők minden növénye helyet talál magának. E szegély jelenség kiemelten fontos a rendszer életében. A példaként választott parlagfű megmaradását annak köszönheti, hogy hihetetlen mennyiségű szaporító anyagot termel, és jutatta a levegőbe. Termései ráadásul hosszabb ideig megőrzik csíraképességüket. Így a szél szárnyán messzire jutnak, és minden zavart területen megtelepednek. Ha valamilyen nem várt esemény — erdőtűz, tarvágás, vagy csak a szántás felhagyása — miatt nagy területek válnak fedetlenné, pillanatok alatt megtelepülnek és beborítják a földet, őrizve annak szerkezetét és vízkészletét a széltől és a tűző naptól. Szerepük olyasmi, mit az emberi testen a varnak, betakarni a sebeket, és lehetővé tenni az állandó fedőanyag a bőr — itt zárt gyeptakaró — megtelepedését. Végig tekintve a folyamaton láthatjuk, a természeti rendszerek anyag és energia felhasználása a kezdetekben a legnagyobb. A rendszer építkezési szakában (ez egy erdő esetében legkevesebb 600 év) az anyag- és energiaforgalom ugrásszerűen nő, egészen a klíma-maximumot jelentő záró társulás megjelenéséig. (Ez az adott táj erőforrásainak függvényében lehet gyep, különféle erdő, vagy akár vízkedvelő növények összessége.) Ettől kezdve a folyamat megfordul. A rendszer a felhasznált erőforrásokat visszaforgatja. Tulajdonképpen e visszaforgatás révén alakulhatnak ki a szukcesszió egyes lépcsői. Az első szárazföldi növény megjelenésétől évmilliók telhettek el az összefüggő növénytakaró kialakulásáig, ám e pillanattól kezdve e növénytakaró egyre nagyobb anyag- és energiaigényű társulások megtelepedésének a feltételeit teremtette meg. A folyamat természetesen nem lineáris, számos ponton visszaesést, lepusztulást is tapasztalhatunk. Ezek egy része egyértelműen az ember ellenműködésével magyarázható. Vegyük akár az erdők véghasználatát, akár a szántók érdekében kialakított irtásföldeket, az emberi beavatkozás ugyanarra az alapra épül. Adott helyen elpusztítja a rendszert, lenullázza annak működését, és ezzel az építkezés, a szukcesszió első lépésére kényszeríti azt. Az eredmény a lehető legnagyobb biomassza produktum létrehozása lesz. Az ember azonban nem engedi meg, hogy az első lépcső növényei visszaforgassák a rendszerbe a továbblépéshez szükséges anyag- és energia-, mi több információmennyiséget. Mindezt kivonja a rendszerből, majd a szántással újból visszaállítja a nulla állapotot. A folyamat addig ismételhető, amíg a föld termőképessége ki nem merül, tehát amíg az ember fel nem emészti mindazt az anyag-, energia- és információmennyi¬séget, amit az adott természetes rendszer évmilliók, esetenként évmilliárdok alatt felhalmozott. Az erdő véghasználata annyiban különbözik az irtásföldek használatától, hogy nagyobb időléptékben dolgozik. A telepítés módja eleve lehetetlenné teszi, hogy a rendszer a szukcesszió adta egymásra épülés lehetőségeit kihasználva alakuljon ki. Az egyes lépcsők kimaradása miatt nincs elég erőforrás a rendszer teljes kiépüléséhez. Emiatt csökken a fák várható élettartama. Olyan fajok, melyek természetes körülmények között több száz évet is élhetnek, nyolcvan száz éves korukra vágás érettek lesznek. A folyamat más oldalról is megközelíthető. Az erdészeti iratok tanúsága szerint valamikor az erdőgazdálkodás, mint önálló művelési ág elkülönülése idején a kivágandó szálfák törzsátmérője 1 m körül alakult, volt ahol meg is haladta ezt. A XIX. század végéig még nem igen vágtak ki olyan fákat, melyek törzsátmérője nem érte el a 0,5 m-t. Ma odáig jutottunk, hogy alig találni a kitermelt fák között olyat, melynél ez az értek meghaladná a 0,3 m-t. Vagyis az egyes fák hozama e folyamat következtében 50-60%-kal esett vissza és még közel sem értünk a folyamat végére.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Sokak fejében fordul meg a gondolat, hogy az önellátás felé forduljanak a jelenlegi helyzet láttán - és esetleg ismerve, vagy sejtve, mi várható még. Azonban az önellátás, még ha részleges is, vagy kezdetleges lépsekből is áll, nem egyszerű. Azok az ismeretek, amelyeket régen a többség ismert, azaz, hogy mit mikor kell vetni, mi minek jó szomszédja a kertben, vagy hogyan kell mosni hamulúggal, mára szinte teljesen eltűntek.

Az újratanulásban segít az ÖkoVölgy Alapítvány könyve, amely még azoknak is élvezetes olvasmány, akik már megkezdték saját maguk körül az önellátást, vagy vannak tapasztalataik bármelyik kérdésben, amiket a könyv tárgyal.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Miért és hogyan lett a magyar föld a globális tőke elsajátítási tárgya? Van-e még ezután reális esély földünknek a magyarság részére megőrzéséhez? Miért nem tudunk ésszerűen gazdálkodni a jövő egyik legfontosabb stratégiai kincsével, a vízzel? Miért vezetünk el többet belőle, mint amennyi hozzánk érkezik? Miért tesszük ezt olyan veszélyeztetett térségekben is, mint a Homokhátság?

Századunk a civilizáció összeomlásával is fenyeget. A termőföld és az édesvíz az élet alapfeltételei, közösségi birtoklásuktól függ fizikai létünk és etnikai megmaradásunk.

Mindkét szerző elkötelezetten védi a magyar temrészeti valóság egy-egy fontos elemét: Tanka Endre a magyar termőföld megmentésén dolgozik hosszú évek óta, Molnár Géza pedig a Kárpát-medence vízgazdálkodási hagyományaival foglalkozik, s próbálja a gyökerekhez visszatéríteni a szakma képviselőit, hogy az valóban a vízzel való gazdálkodást jelentsen, ne árvízi védekezést.

A Kairosz Kiadó könyvei között számtalan olyan kiadvány lelhető meg, amelynek tartalma nem fér bele a még mindig erős bástáykat magáénak mondható fősodorbeli gondlokodás keretei közé. Azonban a valóság olyan erővel dörömböl a látszatvilág falain, hogy soká már nem lehet mindenestül kívül tartani, így aztán egyre több olyan adat, jelenség lát napvilágot, amely mélyebb gondolkodásra, összefüggéskeresésre sarkall.

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

Az Utolsó kísérlet rendszerszinteket, történelmet, energiatermelést, éghajlatváltozást, mezőgazdaságot, valamint a közeli jövő forgatókönyveit és a fenntarthatóság alapjait egyaránt vizsgálja. Mégsem tudományos a nyelvezete - noha szerzői tudományos kutatás keretében jutottak a benne foglaltakra.

X