Olajtalan talajerőpótlás
Vajon törvényszerű-e, hogy mérgezzük magunkat a vegyszerekkel, melyekkel a növényeket védjük a kártevőktől (vagyis megöljük a kártevőt)? Vagy el lehetne kerülni, hogy a kártevő megbetegítse a növényt? Vajon célszerű-e műtrágyázással és mesterséges adalékokkal óriási termésátlagot elérni, miközben az egyik legfontosabb természetes jószágunk, a termőföld halottá válik? Vagy van olyan gazdálkodás, melyben nem kell a kártevőktől tartani, és a műtrágya is kiváltható? Úgy tűnik, a válasz: igen.
A világ népességnövekedése és a fejlődő országok lakosainak növekvő életszínvonala egyre nagyobb élelmiszerfogyasztással jár, ezt a növekvő igényt pedig lehetetlen kielégíteni műtrágyák nélkül. Az ősmaradványi erőforrások fogyása így érzékenyen érinti majd a mezőgazdaságot, mivel az erőforrás-igényes műtrágyagyártás nehézséget okoz majd. Gondoljunk bele, hogy a mezőgazdaság jelenleg 10 kcal energia befektetésével állít elő 1 kcal táplálékot; a befektetett plusz energia kizárólag ősmaradványi forrásokból származik, nélküle a mai mezőgazdaság nem tartható fenn.
Kuba és a fenntarthatóvá tett mezőgazdaság
A közép-amerikai szigetország számára komoly csapást jelentett a Szovjetunió összeomlása. 1990-ben Kubában volt a legmagasabb a születéskor várható élettartam, a világon a második legmagasabb a gabonahozam nagysága és a kalória-bevitel. Egyetlen kubai sem éhezett. Azonban ezeket az eredményeket egy borzasztó függés révén érték el.
A trópusi termékekért, főleg cukorért cserébe a Szovjetunió olajat, traktorokat, műtrágyát, növényvédő-szereket, állateledelt és a lakosság élelmiszerének mintegy felét szállította. A kubai gazdaságok állami tulajdonban voltak, és sok vegyszert igénylő monokultúrás gazdálkodást folytattak. A vetési terület hatvan százaléka cukornád volt, s ez adta a kiviteli bevételek háromnegyedét.
A biogazdálkodással fenntarthatóvá tett főváros, Havanna