A tömegbe lőttek Szaúd-Arábiában

A szaúdi rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre Qatif városában, mely az olajban gazdag keleti vidéken fekszik. Az ellentétek mögött egyébként az a sííta-szunnita ellentét áll, mely sok arab országban okoz feszültséget. Az ország lakóinak többsége ugyanis sííta, míg a vezető elit és a szaúd-ház (az uralkodóház) szunnita.

Qatif városán megy keresztül az az olajvezeték, mely ellátja olajjal a Ras Tannunah-i olajterminált. Itt napi 5 millió hordó olaj folyik keresztül...

Azt hiszem izgalmas napok elé nézünk. És még finoman fogalmaztam.



Szaúd-Arábia szakított a WTI-vel, drámai mozgások az olaj piacán; EU és a gáz. Gáz?

Szaúd-Arábia felmondta a West Texas Intermediate-vel a közel-keleti ország külföldre eladott olajának árát eleddig megszabó szerződést. A szaúd-arábiai döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy válaszolni kívántak az USA részéről fellépő növekvő elégedetlenségre, továbbá válaszlépés arra, hogy az olaj ára, melyet eddig a WTI "fémjelzett" (meg a Brent, de a WTI ismertebb és nagyobb vonatkoztatási pont) ebben az évben nem tükrözte a globális olajpiac helyzetét, elszakadt attól.

A szaúdiak januártól az Argus Sour Crude Indexet használják majd. Szaúd-Arábia a Föld legnagyobb olajexportáló országa holtversenyben Oroszországgal.(Financial Times)

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

X