Olyan 3-4 éve Pesten (akkor még ott dolgoztam) hallgattam egyik előadásodat egy könyvbemutatón a Nyugati felüljárójánál. Előtte is meg azóta is olvasója vagyok a ffek.hu oldalnak. (Lehetne több új bejegyzés, ismerőseim körében is egyik kedvelt oldal ez!)
Ezzel kapcsolatban szeretnék pár gondolatot megosztani Veled. A legfontosabb kérdés ugyanis ebben a témakörben mindig az:
Mit tehet egyetlen ember a globális katasztrófa elkerüléséért? (Tehet egyáltalán valamit?)
Mostanában olvastam, hogy az amerikaiak meg a németek körében is mennyire sokan gondolják azt, hogy nincs is globális felmelegedés, csak szélsőséges időjárás. Barátokkal beszélgetve emlegetjük, hogy 30-35 éve nyáron reggeltől estig kint voltunk a réten, fociztunk, szénát gereblyéztük össze, meg a tehenek mellett állva, könyvvel a kézben (kötelező+ajánlott olvasmányok) egész nap a pőcsiket csapkodtuk róluk. Ma már nem lehet megmaradni a napon egy fél órát se sapka vagy kalap nélkül.

Kedves Zsolt,

Jacopo Simonetta írása elé

Nem is oly rég teljes napfogyatkozásról tudósított valamelyik csatorna. A riporter büszkén jegyezte meg, mennyivel okosabbak vagyunk, mint az ottani bennszülöttek, akik közül sokan még ma is azt hiszik, hogy napfogyatkozáskor a Sárkány megeszi a Napot, holott e jelenség magyarázata pofon egyszerű: a Hold keresztezi a Nap pályáját, és egyszerűen eltakarja az utóbbi égitestet.

A sorozat folytatása elé.

Ha most tréfás kedvem lenne, azt írnám, elérkezett sorozatunk következő évadja, a korábbi epizódok főbb szereplői közül néhányan Pl Anna Ryden, Felice Capretta már nem tartanak velünk, mások, Pl Antonió Turiel, Ugo Bardi a továbbiakban is számot tarthatnak megtisztelő figyelmünkre. De ez a sorozat nem az a sorozat.

Az alábbi szösszenetet részben egy indián példabeszéd, részben egy olasz újságírónő Debora Billi írása alapján Olajos Tibor barátommal közösen hoztuk össze. Ami egyben azt is jelenti, hogy ami értelmes és jó, az Tibor érdeme, ami nem az, az én bűnöm.

Számos, de inkább számtalan elemzés, figyelmeztetés látott napvilágot az energiaválsággal kapcsolatban. Olyan felvetések, melyeket két évvel ezelőtt még csak zárt fórumokon olvashattunk, ma megjelennek a lapok hasábjain, hallhatók a rádió híreiben, vagy láthatók a televizíóban. A kérdés megítélése azonban mit sem tisztult, sőt, ha lehet ellentmondásosabb mint két éve. A tények és az események persze ugyanazok, csak mindenki másként látja, másként értelmezi ezeket. Kicsit úgy vagyunk a világ eseményeivel, mint az egyszeri indián és a katona "párbeszédük" jeleinek értelmezésével. Ugyanaz a mozdulat lehet fenyegetés, vagy csak egy egyszerű kérdés, de a további magyarázkodás helyett nézzük inkább a jelenetet:

Az alább következő írás nem elemzés, nem az erőforrásválságról szól, sokkal inkább az ember és természet viszonyának történeti formáiba enged bepillantást. Mondanivalója számos forrásból táplálkozik. Ezek közül emelnénk ki itt kettőt. Nemeskürthy István „A bibliai örökség” c. írásában hívja fel a figyelmünket arra, hogy Szenci Molnár Albert latin magyar szótárában a fabula nem mese, hanem szófiabeszély jelentéssel szerepel. Ezzel szemben a magyar mese szó latin megfelelője a rejtvényt, talányt jelölő ænigma. Magyarán népmeséink, mítoszaink nem egyszerűen valamiféle tanulságra épülő, szórakoztató történetek. Sokkal többek annál.

Az alább olvasható sorokat pontosan három évvel ezelőtt írtam. Akkoriban elég komoly viharok dúltak körülöttünk, s bár a szél nem csitult, lassan hozzászoktunk. Hozzászoktunk, miként annak idején Pompeiben is hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy időnként mordul egyet a hegy, és megremeg a föld. Ezzel együtt még van időnk. Tán csak annyi, „míg az óra körbe jár”, tán több. A lényeg, hogy még nyitva áll előttünk számos lehetőség. S bár kényszerpályák sora befolyásolja lépteinket, ha maradt egy kis erőnk, talán még mi dönthetjük el, mivel is tölthetjük ki a rendelkezésünkre álló időt.

http://oronero.wordpress.com/2012/02/15/psicologia-del-picco-energetico

Anna Ryden svéd mérnök írása. Fordította Olajos Tibor — Molnár Géza

„A legkülönbözőbb témában olvasok szakkönyveket, rendszeresen figyelemmel kísérem a gazdaságról, az éghajlatról és az olajcsúcsról szóló blogok egy részét. Ezen felül elolvasom néhány újság online kiadását is, hogy elkerüljem a riogatások és összeesküvések csapdáját. Igaz, ezek az újságok szerintem nem elég egyértelműek. A tények ott vannak ugyan, de nem fehéren-feketén, inkább csak a sorok között. Kivétel ez alól a Financial Times, melynek online előfizetője vagyok. Ezt az újságot becsülöm, ha szabad ezt a kifejezést használni, mert szókimondó, és keményen fogalmaz.

Hát ide is eljutottunk, interneten kell tanácsod adni a túlcivilizált városi lakosságnak, hogy mit tegyen, ha nagy a hideg és a hó. De legalább van, aki ezt teszi, és nem a sztárokról ír. Figyelemre méltó a társadalom jelen állapotának összefoglalása. Bár az olaszoknak íródott, sok mindent itthon is megfogadhatunk.

Olajos Tibor

http://petrolio.blogosfere.it/2012/02/neve-weekend-prove-tecniche-di-resilienza-ecco-le-dritte.html

Dimtry Orlov 2011 decemberében hosszabb interjút adott a francia Tancrède Bastié-nak. A szöveg angolul is megjelent. Mi az angol változatot ültettük át magyarra. Az alábbi fordítás három ember munkája. Az angol szöveggel ifj. Molnár Géza birkózott. A fordítást Bobkó Csaba vetette össze az eredetivel. A fordító a szavak jelentésére, Csaba inkább Orlov gondolatira összpontosított. Az ennek eredményeként született nyersfordítás magam kíséreltem meg átültetni magyarra, ami nem volt egyszerű. Számos esetben más szavakat és más nyelvtani formákat használtam. Így kizárólag én felelek a szövegben előforduló esetleges félrefordításokért.

Az eredeti francia nyelvű változat itt olvasható:

http://www.orbite.info/traductions/dmitry_orlov/un_entretien_avec_dmitry_orlov.html

A fordítás alapját képező angol változat pedig:

2008. szeptember 15-én a negyedik legnagyobb amerikai befektetési bank, és egyben a világ egyik legnagyobb brókercége, a Lehman Brothers Holdings Inc. csődvédelmet kért, és ezzel kezdetét vette az újkori történelem legfrissebb válsága. Akkoriban számos internetes oldal, blog jelent meg a kérdéses témában, melyek többé-kevésbé pontos és friss ismerettel gazdagítottak bennünket. Időnkét itt vagy más fórumokon idéztünk is e tartalmakat. Hetesi Zsoltnak, Ács Józsefnek és Bobkó Csabának köszönhetően az angol lapok tartalmát ismerhettük meg, Olajos Tibor pedig az olasz „válságirodalom” berkeibe kalauzolt el bennünket. Az ő forrásai közül messze kiemelkedett Felice Capretta oldala, aki a munkájából következően is foglalkozott a válság kérdésével és a várható következményeivel. 2012. január 8-án Felice Capretta azonban elbúcsúzott olvasóitól.

A „Peremvidék” című írás zárszóként való közzététele lezárt egy többé-kevésbé félbemaradt fejezetet a honlapon. Az alábbiakban új fejezetet nyitunk. Most azonban, a korábbiakkal ellentétben nem általános kérdésekre keressünk választ, hanem olyan gyakorlati problémákat veszünk górcső alá, melyekre valamilyen szinten megoldást is kínálunk. Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy az itt javasolt módszerek elegendőek lennének akár a válság elkerülésére, akár megoldására. Egyszerűen olyan lehetőségeket kívánunk felvetni, amelyek segítségével gyarapíthatjuk tudásunkat, olyan tulajdonságokra, képességekre tehetünk szert, melyek jól jöhetnek, ha szorult helyzetbe kerülünk.

Az alább olvasható írás nem más, mint elmélkedés mindarról, ami előttünk áll, s mindarról, ami idevezetett. Nem elemzésnek szántam, egyszerű számvetésnek, ami csak úgy eszébe jut az embernek, látva hová jutott, hová jutott körötte a világ. S persze mindez egy hangulat is egyben. Egymásra halmozott gondolatok, melyek néha többet jelenthetnek a komolyabbnál komolyabb elemzéseknél…

 Peremvidék

A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.

Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt –
hiába törli a bú szivünkről
a rákövesedőt.

József Attila: A város peremén

Két sorozatot is indítottam, abban a hiszemben, hogy valamiféle megoldást kínálhatok a válságból adódó problémákra. Tévedtem. A jelenlegi helyzetben egyetlen megoldást látok: térdre, imához. Ha van reményünk, az csupán annyi, létezik egy felsőbb hatalom, Isten, aki megbocsáthatja bűneinket. Sovány vigasz, de ezzel kell beérnünk. Mi magunk immár tehetetlenül sodródunk a végzetünk felé.

Hamvas Béla kérdi valahol: van-e olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák zúdulnak le a hegyről, melyre évmilliók alatt kapaszkodtak fel, azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? Aztán rögtön hozzáfűz egy másik kérdést is: de akad-e oly érző lélek, aki látva, hogy emberek milliói zuhannak az állati lét alá, ezt szó nélkül megállja? Mindezt előre kellett bocsátanom, részben azért, mert nem hiszek abban, hogy a lavina megállna, de még csak abban sem, bárki meghallja a kiáltozásom. Ezzel együtt érző lélek vagyok, így aztán nem állhatom meg szó nélkül…

Mit is?

Az alábbi bejegyzés közzétételére Pató Pál néven író munkatársunk kért meg, és korábbi írásának kedvező fogadtatása után.után most ezt is közzétesszük.

Ej, ráérünk arra még! Vagy mégsem?

Pénzügyi válság a világ szinte összes régiójában, zuhanó tőzsdék, menekülő tőke. Az Amerikai Egyesült Államok hitelképességét leminősítették. Ez történik MOST.

Ennél nyilvánvalóbb figyelmeztetés már nem lesz: NAGY BAJ VAN. Fogytán az idő. Az egész pénzügyi rendszer ingatag és bizonytalan. Hogy meddig bírja, senki sem tudja. Lehet hogy már csak néhány óráig. Lehet hogy még néhány évig.  Mindenesetre a közelgő vihar nyilvánvaló. Mi a teendő ilyenkor? Hát biztosítást kell kötni a legrosszabb esetre. A házára is köt az ember biztosítást és nem gondolkozik azon, hogy ez kidobott pénz ha nem ég le a ház.

Antalffy Tibor honlapján érdekes megjegyzéseket olvashattunk a márciusi atomerőmű balesetekről.  (Bővebben: http://www.antalffy-tibor.hu/2011/08/11/581-kussolnak-fukuchimarol/  ) A kérdéshez kapcsolódó vitában Tibor bá levonta a véleményem szerint egyedül értelmes végkövetkeztetést: "nukleáris reaktort nem lett volna szabad egyáltalán építeni."  

Biztos más is van így ezzel, nekem időnként vannak kedvenc idézeteim. Most épp Douglas Adams néhány sora ragadta meg a képzeletemet: „Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtőn komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, s nem valamiről, ami csak úgy ott van.” Gondoltam, ha már a válságra nem tudok megoldást, elindítok egy másik sorozatot, melynek címe épp eme idézet veleje volna. Úgy vélem ugyanis, hogy bár mára eljutottunk a rendszer felismeréséig, csak egyszerűen nem tudunk mit kezdeni vele. Lenne egy sor mozzanat, jelenség, amit át kellene értékelnünk. Nos, azt javaslom, fogjunk bele. Kezdjük mindjárt a múltunkkal…

I. Rész: Történelemképünk keretei

Az előző részben megismerkedhettünk a rendszerek néhány alapvető sajátságával. Láttuk, hogy egy adott halmazból az elemek kapcsolódása révén alakul rendszer, e kapcsolat nélkül nincs miről beszélnünk. Arra is felfigyelhettünk, hogy e kapcsolat lehet elvont, önkényes, melyet egy adott kérdés hoz létre, mely a rendszer elemeit mintegy kiszakítja a valóságból. Ezzel együtt a rendszerek felépítésével és működésével kapcsolatos törvényszerűségek, összefüggések az ilyen rendszerek is vonatkoznak, ebből következően a téves kérdésfelvetés az adott rendszer keretei közt maradva nem ismerhető fel. A rendszerek másik felismert sajátsága a szerkezetben megnyilvánuló irányítás, azaz: egy adott megoldás, kapcsolat lehetősége, vagy lehetetlensége; illetve léte vagy nem léte nem az elemek leleményességén, szándékán múlik, hanem a rendszer belső tulajdonságai határozzák meg.

Munkánk előző részében lényegében összefoglaltuk, amit a világ jelenlegi helyzetéről a különböző egymásra hatások és kapcsolatrendszerek fényében el lehetett mondani. A további fejezetekben szinte semmit sem fogunk ehhez hozzá tenni, csupán a témát körbe járva különböző oldalról világítjuk meg az egyes mozzanatokat. Tesszük ezt elsősorban azért, hogy megmutathassuk, mi magunk mit értünk az egyes fogalmak alatt. E fogalmi tisztázás nélkül elemzésünk lényeges pontjai maradnak rejtve. Szellemi kalandra hívjuk tehát az olvasót, játékos utazásra térben, időben és gondolatmenetben. Olyan utazásra, mely után a közös élmények teremtenek közös nyelvet, közös értelmezéseket. E közben számos példát láthatunk majd, olyanokat is, amelyek valamely tudomány keretei közt is értelmezhetők, sőt eddig elsősorban ott értelmezték őket. Ez ne zavarjon meg bennünket.

Az alábbi írást Antalffy Tibor bá blogjáról vettük át, részben aktualitása miatt, részben mert a kérdést rendkívül elgondolkodtató módon, sajátos nézőpontból mutatja be.