A legutóbbi olajár-robbanás idején (2008 környéke) vált ismertebbé az Export-Land Modell, amely lényegében arra mutatott rá, hogy egy olyan olajtermelő országban, ahol a kitermelés már csökken, illetve a belső fogyasztás még növekszik - hiszen legtöbbször fejlődő országról van szó - az exportált olaj mennyisége nemcsak a kitermelés esése miatt csökken, hanem a belső fogyasztás növekedése miatt e két utóbbi folyamat eredőjeként.
Számos esetben igazolódott, hogy a modellnek valóságos országok helyzete is megfelel, legutóbb például Egyiptomban, ahol 2010-ben az export megszűnt, vele pedig a jelentősebb bevételek is; és ez egybeesett a búza világpiaci árnövekedésével, így az "arab tavasz" eseményeinek gyújtópontjául szolgált.

Turiel elemzései elé

Az alábbiakban egy rövid, ám remélhetően izgalmas időutazásra invitáljuk érdeklődő olvasóinkat. A Kitekintő legutóbbi posztjaiban egy spanyol bloger, Antonio Turiel írásaiból, elemzéseiből idéztünk. Most az IEA legfrissebb jelentése kapcsán mintegy 3-5 évet visszalépve Turiel segítségével felidézzük és értelmezzük a Nemzetközi Energia Ügynökség korábbi előrejelzéseit. A WEO 2012 apropóján a 2010-es és 12-es előrejelzések összehasonlításával kezdünk, és a későbbiekben sort kerítünk a 13-as és 14-es jelentések elemzésére is. A cikkek egymást követő megjelentetésével lehetőséget szeretnénk biztosítani az egyes jelentések, illetve azok elemzésének összehasonlítására, így a folyamat jobb áttekintésére, megértésére is.

http://ugobardi.blogspot.hu/2012/12/weo-2012-la-iea-riconosce-il-declino.html

Turiel gondolatai elé:

„Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtőn komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, s nem valamiről, ami csak úgy ott van.”

Douglas Adams[1]

Miért gond az alacsony olajár?

Ukrajnában két szénerőmű tartalékai is csak napokra elegendőek a híradások szerint (rt.com). A szakadár területeken maradt Ukrajna egyik legértékesebb bányakincse, a kőszén. Míg tavaly 85 millió tonnát bányásztak és 62-t használtak fel belföldön, addig jelenleg néhány erőmű esetén nemhogy a millió, de a néhány százezer tonnát sem nagyon éri el a tartalék.

Többek között a hvg.hu-n olvastam, hogy Azerbajdzsán az EU hosszú távú gázbeszállítója kíván lenni, idézem: "legalább száz évre Európa megbízható gázszállítója lehet".Vajon ebben mennyi az igazság? Különösen fontos feltenni ezt a kérdést akkor, amikor Paks II és az orosz-ukrán helyzet miatti gázkérdések kapcsán lassan a 10 millió energetikai szakértő országá válik Magyarország.

http://ugobardi.blogspot.hu/2014/10/il-barile-costa-sempre-meno-ma-non-e.html

 [14 ottobre 2014]

Fordította: Olajos Tibor, szerkesztette (ferdítette): Molnár Géza

A sorozat folytatása elé.

Ha most tréfás kedvem lenne, azt írnám, elérkezett sorozatunk következő évadja, a korábbi epizódok főbb szereplői közül néhányan Pl Anna Ryden, Felice Capretta már nem tartanak velünk, mások, Pl Antonió Turiel, Ugo Bardi a továbbiakban is számot tarthatnak megtisztelő figyelmünkre. De ez a sorozat nem az a sorozat.

Sokszor teszik fel nekem a kérdést: nem érzi úgy, hogy tévedett az olajkitermelés tetőzése kapcsán? Valamikor azt mondtam, hogy 2005 körül várható, hogy a legtöbb olajat bányásszák és aztán csökken a kitermelés, áremelkedést okozva.

Első látásra úgy tűnik tévedtem, hiszem akkoriban 84 millió hordót bányásztak naponta, most pedig 89-et. De ha közelebbről megnézzük, ebből valójában csak a könnyűolajat szabad olajként kezelni, a bioüzemanyagot, a cseppfolyós földgázt nem.

S ha vetünk egy pillantást a könnyűolaj termelésére, azt látjuk, hogy az nem nőtt lényegében semmit sem 2004 óta.

Az elmúlt két évben számos cikket kaptam Tibortól, és ugyannyi kérést, tegyem közzé ezeket az írásokat. Akkoriban úgy éreztem, ezekben a híradásokban nincs semmi új, semmit nem tesznek hozzá mindahhoz, amit korábban már itt leírtunk, illetve előadásokon elmondtunk. Mindegyik írás megerősítette, a folyamatok töretlen lendülettel haladnak az előre jelzett irányban, ugyanakkor egyik segítségével sem lehetett ettől biztosabbat mondani. E téren Turiel jelenlegi írása sem mond többet, láthatóvá tesz viszont egy mintázatot, amit érdemes körüljárnunk.

Miről is ír legutóbbi bejegyzésében Turiel?

Emeljük ki sorra azokat a tételeket, amelyeket fontosnak vélünk:

1. tétel: A könnyen hozzáférhető olajkészletek kitermelési csúcsát 2004-5 körül elértük.

2. tétel: Ettől kezdve az olajkitermelés jelenlegi nagyságrendjét a nehezen hozzáférhető készletek (olajhomok, olajpala), és a másodlagos üzemanyagok (bio-etanol, bio-diesel) segítségével sikerült fenntartani.

ford. megjegyzése, ezen cikk után úgy vélem kidobhatjuk a korábbi csúcs, ill. hanyatlási grafikonokat, (melyek jellemzően eleve optimisták voltak) és egy rosszabb forgatókönyvre kell felkészülnünk. 

http://ugobardi.blogspot.hu/2014/03/il-picco-degli-investimenti-segnala.html

http://crashoil.blogspot.it/2014/03/el-colapso-de-la-produccion.html

A kutatási, beruházási költségek csúcsértéke a kőolaj kitermelés igen közeli összeomlását jelzi.

Írta Antonio Turiel, olaszból kivonatosan fordította Olajos Tibor. Szerkesztette: Molnár Géza.

Van egy ország, nem nagyon messze, még ezen a bolygón. Argentínának hívják. 2000 körül államcsőd-közeli helyzet alakult ki, és a belváros sem volt biztonságos akkoriban. A tapasztalatokat egy Ferfal nevű orvos írta le, hasznos ötletekkel teli blogájában (érdemes olvasni).

Azt hinnénk, egy ország és az országban lévő vállalatok is tanulnak az esetből, mert ha szükségállapot lép fel, nem nagyon van áram, víz, élelem és általában profit sem terem.

Minap olvastam a portfolio.hu-n, hogy az elkövetkező idők energetikai térképét átrajzolja majd a csodafegyverként lefestett nem hagyományos földgáz és kőolaj kitermelése, sőt a kitermelés növekedése miatt még az USA exportőrré válásának lehetőségét is elképzelhetőenk tartja a cikk által idézett Nemzetközi Energiaügynökség. A valóság azonban kicsit bonyolultabb...

Egy új energiaszegény korszakra készülhetünk, amely könnyen állandósuló gazdasági válságokat is eredményezhet. A Washington Postban megjelent interjú szerint beléptünk a veszélyzónába. Az olcsó energia szűkössége a modern civilizáció alapjait is veszélyeztetheti –írja az autolaj.hu. Interjú Chris Nelderrel, a neves független energetikai szakértővel.

Washington Post (WP): Kezdjük az alapoknál! Pontosan mi is az olajcsúcs?

A Magyar Dipó hírlevele megérdemli, hogy két sort is idézzek belőle, mert egy elég sokakhoz eljutó forrás, másrészt pedig igyekszik szakértői anyagokból töltekezni. A nem hagyományos olaj- és gázkészletek kitermeléséről esik szó. Arról, hogy a valódi szakértők, PR nélkül ugyan, de régen kimuatták, hogy az egész boom valójában buborék. Drága, nem bővíthető gyorsan, ha egyáltalán bővíthető a jelen kitermelésnél sokkal többre, és nettó energetikai hozadéka elmarad a hagyományos készletekhez képest.

"King és társai a Nature-ben megjelent cikkükben azt közlik, hogy a kőzettöréssel történő nem hagyományos olaj- és gázforrások növekedéséről szóló közlések ellenére a világ létező forrásainak kimerítése [kimerülése, ez a depletion rate angolul, hzs] évenként 4.5%-6.7%-kal folytatódik. Kategorikusan elutasítják azokat a véleményeket, hogy a palagáz-boom lehetővé tenné egy energiaválság elkerülését."

Egy amerikai tanulmány szerint a kőolajkitermelés csúcsának nincs alapja, a feltárt készletek nagyon gyorsan nőnek, a kitermelési technika rohamosan fejlődik. Mintha ezt támasztaná alá, hogy a kőolaj ára elkezdett csökkenni, és viszonylag tartósan eltávolodott a 100 dolláros szinttől. Az ördög azonban a részletekben lakik. A tanulmány egyik alapfeltevése a szakmai elemzők szerint hibás, a kőolaj alacsony ára pedig az amerikai tárolt készletek növekedése miatt állhatott elő - ami akár háborús készülődést is sejtethet.

Dimitry Orlov írásának ferdítése közben a gondolatmenetem egy ponton megtört. Ennek két igen fontos oka volt. Egyfelől egészen addig mindennel egyetértettem, még a példázatot is magaménak éreztem, emiatt egyre jobban elszakadtam az eredeti szövegtől. Az írás már-már a sajátommá vált. Orlov szavai ténylegesen jelzőkarókká váltak, ürüggyé, mely mentén elmondhatom a saját véleményem. Ez ebben a formában még akkor sem túl szerencsés, ha jó előre figyelmeztettem az olvasót, nem egyszerű fordításról, inkább az alapján történő elmélkedésről lesz szó. Mindez addig tartható, amíg az ember valójában azt adja vissza, amit olvas, csak más formában. Az ebből fakadó tartalmi eltérések is vállalhatók. Attól kezdve azonban, hogy ugyanarról a kérdésről a ferdítő gyökeresen mást gondol, mint a szerző, a helyzet tarthatatlanná válik.

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Az alábbi szösszenetet részben egy indián példabeszéd, részben egy olasz újságírónő Debora Billi írása alapján Olajos Tibor barátommal közösen hoztuk össze. Ami egyben azt is jelenti, hogy ami értelmes és jó, az Tibor érdeme, ami nem az, az én bűnöm.

Számos, de inkább számtalan elemzés, figyelmeztetés látott napvilágot az energiaválsággal kapcsolatban. Olyan felvetések, melyeket két évvel ezelőtt még csak zárt fórumokon olvashattunk, ma megjelennek a lapok hasábjain, hallhatók a rádió híreiben, vagy láthatók a televizíóban. A kérdés megítélése azonban mit sem tisztult, sőt, ha lehet ellentmondásosabb mint két éve. A tények és az események persze ugyanazok, csak mindenki másként látja, másként értelmezi ezeket. Kicsit úgy vagyunk a világ eseményeivel, mint az egyszeri indián és a katona "párbeszédük" jeleinek értelmezésével. Ugyanaz a mozdulat lehet fenyegetés, vagy csak egy egyszerű kérdés, de a további magyarázkodás helyett nézzük inkább a jelenetet:

Valamikor 2009 ősze körül, amikor felszálló ágba került a gazdaság, többen feltették maguknak a kérdést, V, avagy W alakú pályagörbén futnak majd az események. Sokan arról beszéltek, hogy egyértelműen elindultunk felfelé, és hamarosan kilábalunk a válságból. Mások arról írtak, ez csak a W első felének felszálló ága, lesz még a válságnak egy második fordulója is. Nos, úgy tűnik nekik lett igazuk. Mert bár Európa a hírek szerint kilábalófélben van, a piacok ezt mintha nem így "gondolnák". Másként fordítva a szót: láthatólag "a tőke a lábával szavaz"...