Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


A dollár ideje leáldozóban

A Telegraph internetes változata egyenesen arról beszél már, hogy a nemrég hírül adott "támadás a dollár ellen" - nos, történelmi jelentőségű. Kína úgy döntött, hogy véget vet a dollár túlértékelt szerepének, mert sajét pénzét, a jüant kívánja megméretni a piacon.

Michael Power az Investec Asset Management munkatársa szerint még fel sem fogtuk a dolog történelmi nagyságát és jelentőségét. A dolgok azért alakultak így, mert Kína, a latin-amerikai országok, Japán, Oroszország és Franciaország többé nem fizet dollárral az olajért. Maga a gond forrása persze nem ez, mert fizethetnének épp forintban is, vagy velencei dukátban, bármiben, a kiegyenlítés megtörténne. A gond ott van, hogy ezek az országok innentől fogva mást választottak plusz bevételeik befektetésének forrásul, nem az amerikai kincstárat, nem amerikai kötvényeket, értékpapírokat.

A dollár egyébként sem áll valami fényesen. Euróban mérve az egy főre jutó GDP az USA-ban 25%-al csökkent 2000 óta (Wall Street Journal); ráadásul az USA költségvetési hiánya elérte az 1400 milliárd dollárt, ami a teljes gazdaság 9,9 %-a és 300%-a a 2008-as hiánynak. (Bloomberg)

 

A New York Times azonban arról ír, hogy Kuvait és az Egyesült Arab Emirátusok is arról tájékoztatott hivatalosan, hogy nem tervezik a dollár lecserélését. A cikk tartalmazza utalást  az IMF jelentésére is, mely szerint 1995 ót a dollár részesülése a világgazdaságból idén a a legkisebb.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X