Kitekintő - JacopoSimonetta: A túlélés tizenkét pontja

A sorozat folytatása elé.

Ha most tréfás kedvem lenne, azt írnám, elérkezett sorozatunk következő évadja, a korábbi epizódok főbb szereplői közül néhányan Pl Anna Ryden, Felice Capretta már nem tartanak velünk, mások, Pl Antonió Turiel, Ugo Bardi a továbbiakban is számot tarthatnak megtisztelő figyelmünkre. De ez a sorozat nem az a sorozat.

2009-ben azt írtam, hogy néhány hónapon belül okosabbak leszünk, látni fogjuk, hogy egy rövid gazdasági válságba keveredtünk, amiből hamarosan megtaláljuk a kiutat, vagy ez a válság lesz a végső. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azóta eltelt öt év és még ma sem látszik. Valahogy úgy jártunk, mint az egyszeri ember, akinél halálos betegségre gyanakodnak, ezért vizsgálatról vizsgálatra jár, és mindig az épp soronkövetkezőtől várja, hogy eldőljön végre a kérdés: elemészti a kór, vagy meggyógyul végre. De erre a kérdésre nincs válasz. Csak sodódunk az ismeretlen felé, miközben olyan forgatókönyvek rémképe merül fel, amelyre 2009 táján igen kevesen gondoltak, ha gondolt egyáltalán rá valaki. Az élet ugyan megy tovább, és szép napok is akadnak jócskán, de egyre több a váratlan forulat, mint épp most, amikor a Futó Áramlás szeszélye szúnyogok milliárdjait zúdította a nyakunkba szeptember végén, és ahogy az előrejelzéseket nézzük, az invánzió kitarthat egész októberben sőt, áthúzódhat novemberre is. És ugyan ez a szeszély egyszer már minúsz 10 fok körüli jeges szelet is hozott május elején, és bőven lehet még ilyesfajta adu a tarsolyában.

Mit lehet ilyenkor tenni, vagy éppen mondani? Sinka István szerint „Nem lehet, nem szabad már tovább fájni, tovább pusztulni. Valami olyat kell mondani, írni, ami az élet és a nap felé tör.” Miután az ember ilyet mondani nem igen tud, jobb hallgatni. Ugyanakkor másoldalról közelítve a kérdést, elmondhatjuk Hamvas Béla szavaival: Hamvas Bélának abban, hogy amiről „Amiról a jelen történeti pillanatban szó van, az a tömegesen fellépő embertelenné válásnak olyan legázoló ereje, amely elől kitérni éppoly kevéssé lehet, mint feltartóztatni. Hogyan? Van érző lény, aki látja, hogy egész népek észtvesztő sebességgel zuhannak az emberi lét alá, és szótlanul megállja?” Mert hogy ez itt a kérdés. Ha ön-ön korlátaink közé zárv is, de látunk valamit, valami fenyegető veszélyt, és persze egy jó ideig nem álljuk meg szótlanul, de aztán jön a kérdés másik oldala: „De van olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák gurulnak le a hegyről, amelyre százezer év alatt kapaszkodtak fel és azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni?”

E kettős szorításában kell valami, ami mégiscsak szólásra serkenti az embert, ami az adott esetben Tibor töretlen lelkesedése, tenni akarása. Amióta elfogytak a szavak, számos fordítással, lehetséges kitekintővel bombázott. Olyasmikkel, amelyek fontosak lehetnek, melyeket érdemes itthon is köszkinccsé tenni. Végül is engedve a szelíd erőszaknak útjára indítjuk ismét a Kitekintőt, ezúttal Ugo Bogardi bloggjáról származó írással:

(Molnár Géza) 

http://ugobardi.blogspot.hu/2014/06/dodici-regole-per-sopravvivere.html

Életben maradásunk tizenkét pontja

JacopoSimonetta írása, ferdítette Olajos Tibor, szerkesztette Molnár Géza*

Ismeretlen földrészre utazva térképek, utikönyvek segítségével tervezzük meg az utat, s tanácsokat kérünk azoktól, akik már jártak arra felé. De mi van akkor, ha egy ismeretlen történelmi kor felé sodródunk, és nincs senki, aki megfordult volna ott, s kitől tanácsokat kérhetnénk. Akadhatnak ugyan papok, mágusok, professzorok, kik általános összefüggések mentén vázolhatnak valamiféle forgatókönyvet, de hogy ténylegesenb mi fog történni, azt idő előtt senki meg nem tudja, senki el nem mondhatja. H nem látjuk a jövőt, mit tehetnénk mást: a múlthoz fordulunk tanácsért. Olyanokat faggatunk, kik egykor már szembe néztek nehéz helyzetekkel, mit javasolhatnak ők nekünk.

 

A legfontosabb dolog, amit a krízis helyzetek taníthatnak nekünk, hogy a képességeink, ismereteink, műszaki és technikai felszereléseink, anyagi tartalékaink fontosak ugyan, de csak akkor, ha mindez megfelelő szemlélettel párosul. Ha rugalmasak vagyunk, ha nem a statikus képességek, adottságok alapján nézünk szembe a válsággal hanem az állandóan változó körülményekhez alkalmazkodva nagyobb az esélyünk, sőt azt is mondhatnám, a legfőbb esélyteremtő mozzanat a jó helyzetfelismerés, magyarán, hogy minden körülémények között szembe tudjunk nézni a nehézségekkel. Olyan szellemi és lelkierőről van szó, amit mindig mindehová magunkkkal kell vinni, mert bárhol szükségünk lehet rá. Azt nem tudhatjuk, milyen gyakorlati készség, milyen eszközök, szerszámok, milyen tartalékok lehetnek valóban a hasznunkra. Például a fegyverek védelmet adhatnak, de szörnyű fenyegetést is jelenthetnek. Hisz tudjuk, fegyver által vész, ki fegyvert ragad. Az arany kitünő tartalék lehet, de ugyanakkor veszélyforrás, hiszen bármikor, bárki szemet vethet a készleteinkre. A termőföldek táplálhatnak minket, de a művelt földek feltűnőek, elárulhatnak bennünket, s akkor a pusztulás, a száműzetés vagy a rabszolgasors várhat ránk, és így tovább. Elleneben az akarat- és a lelkierő, az élni akarás és a helyzetfelismerés olyan jellegzetességek, amiket önmagukban el nem vehetnek tőlünk, és amelyek bármilyen helyzet megoldásában segíthetnek.

Elsődlegesen tehát egy újfajta, válságos időkre tervezett mentalitásra lesz szükségünk. De milyen alkotó elemekből áll egy ilyen magatartás? A teljesség bármely igénye nélkül felsorolok itt egy tucatot. Nyilvánvalóan, mint minden erényben, ezekben is főleg helyes mértékre lesz szükség, mert ha túlzóak vagyunk, ezek az erények hibákká is válhatnak: a takarékosság fösvénységgé, az óvatosság gyávasággá, a bátorság könyörtelenséggé stb. Mindig is a helyes mérték volt a legfőbb és a legnehezebb erény.

Íme, véletlenszerű sorrendben a túlélés tizenkét pontja  

1 – Takarékosság.

Történelmünk során számos társadalom – szegények, jómódúak, de gyakorta még a gazdagok is – Kialakítottak valamiféle takarékosságot. Itt a ferdítés keretei mközül kilépve az egyszeri szegény ember példájára hivatkozunk, kitől megkérdezték volt: mennyit keres. Öt aranyat, mondotta őkelme. – S aztán mit tesz vele, így az újabb kérdés.

– Egyből megélünk, kettőt félreteszek öregnapjainkra, kettőt a kútba dobok.

– Ez meg hogy van?

– Az egyet nem kell magyarázni, a kettő, amit félre teszünk az a pénz, amit azokra a gyermekekre fordítunk, akik nem hagynak el. Amit a kútbadobunk, azt meg azokra a kölykökre fordítjuk, akik elfelednek minket majd szükség idején.

Amikor takarékosságról van szó, ez lebegjen a szemünk előtt. Fontos, hogy legyenek felhalmozott készleteink, de még fontosabb az a kapcsolati tőke, az az együttműködési lehetőség, aminek az alapjait a készletek felhalmozásával párhuzamosan kell lerakni. A kettő együtt számít, még akkor is, ha a készletek és a kapcsolati tőke egy része nem ér töbet a kútba dobott pénznél.

S most térjünk vissza a ferdítés keretei közé:

A takarékoskodók valószínűleg tudatában vannak a ténynek, hogy bármelyik pillanatban, akár előjelek nélkül is a kedvező feltételek határozottan ellenségessé válhatnak. Amikor ez bekövetkezik a túlélés nagymértékben attól a gyorsaságtól függ, amivel sikerül átalakítani, megváltoztani az életstílusunkat, a munkát, vagy máshová menekülni, de attól is függ, hogy sikerült e tartalékot felhalmozni, melyek segítenek átvészelni a legrosszabb pillanatokat.

2 – Türelem.

Olyan helyzetekben, amikor a szélsőségek válnak normává, a rossz hírek mindennapossá, a kellemetlenségek pedig állandó vendégekké, amikor az előttünk tornyosuló akadályok a legegyszerűbb dolgokat is elképzelhetetlenül nehézzé, majdhogynem elérhetetlenné teszik, a türelem az egyetlen olyan tulajdonság, mely segítségével elkerülhetjük azokat a dolgokat, amelyek csak tovább súlyosbítanánk a helyzetünk.

3 – Emlékezet.

Az emlékezet védett terület, ahol megőrizhetjük a saját kincsünket, személyes és kollektív identitásunkat. A pénzt, a vagyont, a szabadságot, és az életet elveszíthetjük, de amíg megmarad az emlékezet, addig a közösség továbbra is életben tud maradni. Az emlékezet része az is, hogy emlékszünk ki tett velünk rosszat és ki tett velünk jót, és a türelmes várakozás az alkalomra, hogy mindkettőt viszonozni lehessen.

4 – Szolidaritás.

Szorosan kapcsolódik az emlékezethez, és az identitás érzéséhez, mely összeköti a család és a közösség minden tagját. Az egyes személyek között normális dolog hogy ellenszenv lehet, vagy akár ellenségeskedés is, de egy külső veszéllyel szemben az összefogás, a közös fellépés életbevágó. Éppen úgy, ahogy nyugodt időkben a kölcsönös segítség szilárdítja meg a közösséget, teremti meg az együvé tartozás érzését. A nagylelkűség tehát ebben az esetben nem mond ellent a takarékosság elvének, sőt erősíti azt. (Erre utraltunk a kapcsolati tőke mentén kiléptünk a ferdítés keretei közül, hozzá fűzve a saját véleményünket). De mindenekfelett a szolidaritás azt jelenti, hogy a közösség egyetlen tagja sem marad magára a szükségben, ami magával hozza, hogy mindenki köteles a többiek fenntartásáról gondoskodni

5 – Felelősség.

A felelősség vállalás a bizalom alapja. Ismétcsak kilépve az írás keretei közül, hadd hívjuk fel a figyelmet a kora középkori magyar jogrendre, ahol mindenkinek társadalmi helyzetéhez illő módon kellett felelősséget vállalni a tetteiért. Minél magasabb hivatalt töltött be valaki, annál keményebben büntették ugyanazért a cselekményért. Ma épp fordítva van. A magas hivatal egyben kibúvó a felelősség alól. Az embereket ily módon évtizedek óta nevelik felelőtlenségre, holott a nehéz helyzetekben – és miként a példánk is mmutatja: az egészséges társadalmakban – mindez fordítva igaz. Az emberek nem csak és nem is elsősorban magukért tartoznak felelősséggel. A viselt dolgaink az egész közösségre hullnak vissza. Az egyén bűneiért a vendetta szabályai szerint egész családja felel, mintahogy az egyén is felel a család egészéért. Ez a magatartás gyakran az elviselhetőség határig tolja ki az egyén felelősség vállalását, ugyanakkor megjelenik benne az összetartozás, a bizalom. Aki lyen közegben él, tudja, hgy mindig számíthat a közösségére, mintahogy a közösség is számíthat rá. Ez tisztán az egy mindenkiért, mindenki egyért elve.

6 –Diszkréció. (titoktartás, feltűnés kerülése)

Az álcázás egy nagyon elterjedt és hatékony túlélési stratégia. Éppen ezért amikor egy kormány diszkriminál, vagy valamilyen eltérő jellegzetesség mentén üldöz valakit, arra kényszeríti a társadalmat, hogy könnyen felismerhető, azonosítható legyen. A túlélés felöl nézvést mindez azt jelenti, hogy nem szabad felkeltenünk a hatóságok figyelmét, láthatatlanná kell válnunk előttük. Ugyanezt gyakorolhatjuk majd a vészterhes időkben is. Olyan körülmények között kell élnünk, melyek nem ütnek el a környezettől, nem adnak jelet, nem mutatják, hogy az adott környezetben él valaki. A rejtőzködés – egyelőre csak a hatóságok elől – ma már a világ számos pontján alapvető megélhetési szabály, és nem lehetetlen, hogy nálunk (Olaszországban) is azzá válik. Már látható, hogyan alakulnak az egyre aprólékosabb állami ellenőrzési szintek. (A középkori magyar jog még csak a nagycsaládok egfymás közötti viszonyát szabályozta, a mai jogunk már szinte a bélműködés szabályozására is igényt tartana, amikor meghatározza, milyen és mennyi mellékhelyiséggel kell rendelkeznie egy családi háznak)

7 – Alkalmazkodó képesség (rugalmasság)  

Hozzászoktunk ahhoz, hogy azt gondoljuk a holnap hasonló lesz a mához. A szokások és szabályok sűrű hálója véd bennünket a váratlan dolgoktól. A tudat, hogy életünk egyik napról a másikra gyökeresen megváltozhat ma még elviselhetetlen, hoott a világ számos részén ez már ma is így van, és a jövőben még több helyen leswz így. Nem szabad tehát mereven ragaszkodnunk am szabályokhoz. El kell fogadnunk, hogy holnap fenekestül felfordulhat köröttünk a világ, és a biztos pontokat saját képességeinkben és a közösségeinkben kell keresnünk.

8 – Hálaadás.

Ahhoz szoktunk hozzá, hogy természetesnek vesszük hogy lesz étel az asztalon, víz a csapban, áram a konnektorban, ruhák a szekrényben stb. sőt hozzászoktunk hogy úgy gondoljunk ezekre mint elidegeníthetlen jogokra, amit ezért valakinek biztosítania (garantálnia) kell számunkra. De valójában mi biztosította ezeket számunkra eddig? A szétesőben lévő piacgazdasági rendszer. Néhányan akár még boldogok is emiatt, mert a piacgazdaságra úgy tekintenek, mint számtalan baj, probléma forrására, ami biztosan igaz, mint ahogy az is igaz, hogy évtizedeken át sok dolgot biztosított az elvárt jogainkból. Csakhogy – kilépve ismét az írás gondolatmenetéből: a természetben, és a természetes társadalmakban nincs jogrend. Kötelességrend van. Kötelességgel tartozunk a termetett világ, a teremtés rendje iránt, és hálával mindazért, amit a kötelességünk teljesítése során nyerhetünk. Mindez jó okkal: a hála érzete megengedi, hogy mélyen értékeljük és élvezzük az olyan dolgokat, mint jóllakni, szomjat oltani, felébredni reggel a saját ágyunkban.

9 – Cinizmus.

A mi kultúránkban ezt súlyos jellemhibának tekintik, és gyakran sértésként vetik a másik szemére. Pedig a cinizmus azt jelenti, hogy egyszerűen úgy nézünk szembe a tényekkel, ahogy azok látszanak, anélkül hogy megpróbálnánk megszépíteni, vagy kisebbíteni azokat a dolgokat melyek nem tetszenek nekünk. Azt is jelenti, hogy azt várjuk, hogy a dolgok inkább rosszabbul fognak alakulni számunkra, mintsem kedvezően. Ha nem visszük túlzásba, akkor ez a magatartás nagy segítség lehet hogy ne teljesen készületlenül érjenek az ártó események.

10 – Önirónia.

A képesség hogy elmosolyodjunk saját hibáinkon és a velünk történt szerencsétlenségeken, segít abban hogy kisebbítsük és elviseljük akár az egyiket akár a másikat. Ezen felül szinte minden tragédiában vannak nevetséges elemek és ha találunk alkalmat egy tréfára egy viccre, egy lazább pillanatra az mindig a javunkra válik. Önmagunkon és a saját beidegződéseinken nevetni, az kiváló ellenszere a paranoiának ( ha részleges is)

11 – Mobilitás.

(Mozgékonyság) Gyökeret ereszteni az adott területen, (ragaszkodni a földhez) ami annyi erős a földműves kultúrákban, súlyos válság esetén halálos csapdát is jelenthet. A képesség hogy viharos gyorsasággal elhagyjanak egy területet, azért hogy több szerencsét találjanak máshol, egyike azon jellemzőknek melyek hozzájárulnak számos nép túléléséhez.

12 – Bátorság.

Ez egyike az alapvető erényeknek minden népben, melynek szándéka az életben maradás. A Bátorság mindenekelőtt azt jelenti, hogy készek vagyun kockára tenni a saját testi épségünket, akár a saját életünket és javainkat, hogy megvédelmezzük a csoport többi tagját. Ez egy ősi ösztön, ami mindig jelen van, de bizonyos kultúrák ezt értékelték és sokra fejlesztették, míg mások elnyomták és gátolták. Úgy tűnhet, hogy ez ellentétben van az óvatossággal, de nem így van. Ugyanis egy dolog készen állni feláldozni magunkat amikor a szükség úgy hozza, és egy másik dolog felesleges kockázatokat teremteni haszontalan handabandázással.

Többször utaltam a közösségre, mint a túlélés alapegységére, de hol vannak saját közösségünk határai? A múltban a közösséghez való tartozást a hagyomány határozta meg. (ford. megj. ki hová született) Manapság nem hiszem hogy sok értelme lenne megpróbálni halott és eltemetett identitásokat feléleszteni, inkább úgy vélem, hogy a jövőben teljesen új közösségek fognak kialakulni az egyéni döntések, választások és az események kombinációjából, mely közösségek ha elég ellenállóak lesznek, akkor néhány nemzedék leforgása alatt tradicionálisakká válnak. Másrészről manapság a szociológusok sokat beszélnek az új törzsiségről (neotribalizmus) és meglehet hogy tényleg ennek a folyamatnak az elő szakaszáról van szó. (Nem árt tudni azt sem, hogy az egyori közösségek egyszerre voltak munka, vagyon és vérközösségek, a hármas kapcsolatrendszer fogta össze az emberek laza csoportját olyan életközösséggé, melynek végül is az adott természet, a táj is része és részese lehetett. A valódi, pontosabban az életben maradást segítő közösségnek ma is életközösségnek kell lennie. E téren kialakulhatnak új tartalmak, de tartós fennmaradást csak az ősi, életközösségi keretek biztosíthatnak.)

De feltéve hogy ezek a jellemvonások hasznosak a túléléshez, (az ellenálló képességhez) mi módon sajátíthatjuk el?

Az emberek saját népünkben meggyökeresedett magatartásformákat öntudatlanul a gyermekkor során sajátították el a hagyomány erejéből és a nehézséggel szembeni mindennapos harc során. S éppen a valós nehézségek lényegi hiánya több mint 50 éves perióduson át, az ami ennyire sebezhetővé tett bennünket. Megdöbbentő hogy olyan hétköznapi helyzetek, mint egy felhőszakadás, vagy valamiféle rovar megjelenése, félelemmel tölt el embereket. Sőt, néha kamrára is aggódunk, azaz valamilyen várható, vagy csak elgondolt nehézség okoz stresszhelyzetet. A ma embere gyakran – és ezt a kérdéskör oktatói, előadói pontosan tudják – már a legelején visszautasítja a növekedés korlátairól szóló anyagokat, mert elviselhetetlen számukra, hogy a jelenlegi életmódunk a végéhez közeledik, vagy a vágyott életszínvonalat soha se fogják már elérni.

Ahogy elveszítettük a szükségleteinkről való (ön)gondoskodás képességét, úgy tűnt semmivé lélekjelenlétünk. Ez egy még súlyosabb veszteség, hogyan lehetne mégis visszaszereznünk?

Csak napi gyakorlatozással fejleszthetük a fizikai és szellemi képességeinket, analóg módon csak a napi gyakorlatozás az amit tehetünk, valós nehézségekkel szembenézve, ami segíthet hogy fejlesszük a lappangó képességeinket a fent említett területeken Tehát kereshetünk megfelelően választott és adagolt nehézségeket, mint például kitenni magunkat egy viharnak, vagy az éhségnek vagy különféle kockázatoknak és ez a javunkra válhat. De nemsokára főleg magának a történelemnek az eseményei lesznek azok, melyek a legjobb feltételeket kínálják hogy eddzük magunkat és valódi érettségi vizsga alá helyeznek minket. Nem kell félnünk, hogy hiányozni fognak az ilyen jellegű alkalmak.

Ahogy Carolyn Baker fogalmaz: “Az ipari civilizáció összeomlása arra fog kényszeríteni minket, hogy sok dolgot megtegyünk, vagy ne tegyünk meg, de mindenek felett arra kényszerít majd minket, hogy kimondjuk az igazságot – az igazságot a környezetünkről, ( természetről) az erőforrásainkról, hogyan használjuk és élünk vissza a pénzzel, hogyan szakadtunk el a földi életközösségektől – és főleg arra kényszerít minket, hogy kimondjuk az igazságot önmagunkról”. (CollapsingconsciouslyNorthAtlanticBooks 2013).

Ez ha mélyen magunkba nézünk, talán az a dolog, ami leginkább félelemmel tölt el sokakat közülünk.

Eddig az olasz gondolkodó bölcs meglátásai, tanácsai,

és hogy nekünk magyaroknak itt a Kárpát medencében még milyen további tanácsokat adhatnának az egykor e tájban élt őseink a Föld Népe és a Táltosok?

(Olajos Tibor) 

 * Itt a szerkesztés még durvább ferdítést jelent, csak igyekeztünk finoman fogalmazni

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X