David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

 

Korten szerint a jelenlegi világgazdasági trendek legfontosabb jellemzője a globalizáció. A globalizációs világ három fő pillérre épül, a Világbank-csoport (WBG), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) együttesére, amelyekre a szakirodalom csak „globalizációs intézményrendszerként” hivatkozik. Ezen intézményrendszer részleges irányítási jogkörrel rendelkezik az Egészségügyi Világszervezet (WHO), a Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet (FAO) és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) intézmények felett. Legfontosabb jellemzőjük, hogy irányításuk és igazgatásuk részleteit nem hozzák nyilvánosságra, sértve ezzel az információhoz való hozzáférési jogot. Továbbá állampolgárokat érintő döntéseket hoznak, ugyanakkor nem tartoznak az állampolgároknak felelősséggel, számadási kötelezettséggel, mint ahogy az egy törvényhozói testületnek normális felelősségi körébe tartozik. Befolyásolják a tagállamok belpolitikáját, amelyre nem lennének jogosultak. (Erre az adott ország parlamentje jogosult, mert a parlament által hozott döntésekbe közvetett módon beleszólásuk van az állampolgároknak azáltal hogy a tagjait ők választják.) Legitimitásuk kizárólag a közvetett demokrácia elemeire épül, döntéseikbe csak a tagállamok törvényhozó testületeinek van beleszólása. Bár a Világbank alapszabálya IV. cikkelyének 10.§-a kimondja, hogy a Világbank és tisztviselői nem avatkoznak bele egyetlen tagország politikai ügyeibe sem, a gyakorlatban ez nem érvényesül. A Világbank létrehozásakor, 1947-ben az elsődleges cél a készenléti hitelfelvételhez folyamodó tagállamok újjáépítése volt. De a Világbank nem olyan hitelt nyújtott, mint a Marshall-terv, amelyet az USA hozott létre szintén a II. világháborút követően a nyugat-európai országok gazdaságának élénkítésére.

A Világbank által nyújtott hitel nemzetgazdasági instabilitást okoz. Egy ország alapvetően kétféle külkereskedelmi politikát folytathat. Az egyik a gazdasági nacionalista lépés, vagy importhelyettesítő stratégia. A nacionalista lépés során az ország jelenlegi importját helyettesítő javak hazai előállítását szolgáló iparosításra törekszik. Ilyen stratégia folytatásával csökkenthető az állam importigénye és a külföldi valuta iránti igény. Ez a stratégia a Világbanknak nem kedvez, mivel annak bevételei főként a külföldi valutában adott kölcsönügyleteiből származnak. A másik a transznacionalista lépés, vagy export-vezérelt stratégia. Ennek során a hazai ipart elsősorban külföldi export piacok kiszolgálására építik. A gazdasági növekedés szempontjából az importhelyettesítő stratégia előnyösebb, mint az export-vezérelt, de mindkettő felülről indul és olyan termékekből és szolgáltatásokból kíván többet előállítani, amelyekhez csak a jólétben élők tudnak hozzáférni. (A korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező állampolgárok ritkán vásárolnak importált árukat.) Export-vezérelt stratégia esetén az ország a hazai termelési kapacitást tehetős külföldiek számára hozzáférhető dolgok előállítására kívánja átállítani. Összességében mindkettő munkahelyeket teremt, de ez csekély ellenszolgáltatás ahhoz, hogy kiküszöbölje a szegénységet. Kiszorítja a szegény emberek által használt termékek helyi előállítását, hogy a tehetősek által igényelt dolgokból többet termelhessenek, továbbá megfosztja őket alapvető megélhetési eszközüktől.

A Világbank olyan független „kormányzati” intézményeket hoz létre a hitelt felvevő országokban, amelyek később a Világbank rendszeres kölcsönfelvevői lesznek. Ezeket a Világbank függetlenítette a kormánytól, vezetőinek pedig a Világbankhoz lojális nemzetek feletti érdekeket képviselő szakembereket nevezett ki. Tévhitnek tekinthető, hogy a Világbank csak a kölcsönöket felvevő országok igényeire és kérdéseire reagál. A Világbank olyan keresletet támasztó stratégiát épít ki, hogy kölcsönöket ad egy országnak azzal a céllal, hogy elegendő tőkeáttétellel eltérítse importhelyettesítő-stratégiájától és az aktív állami beavatkozástól. A Világbank tehát kölcsönöket ad egy országnak, ha annak kormánya előre biztosítja arról, hogy gazdaságpolitikájának részévé tesz privatizációs, liberalizációs lépéseket, és/vagy „megszorító intézkedéseket”.

A Világbank által folyósított kölcsönöket az állam az általa gerjesztett gazdasági növekedés hozamából fizeti vissza. Az egyébként is kisebb növekedést mutató államok azonban erre nem képesek, adósságszolgálati kötelezettségeiknek csak újabb hitelek felvételével és így adósságállományuk növelésével képesek eleget tenni. Vagyis minél több hitelt vesznek fel, annál inkább függnek a nemzetközi hitelezőktől, és annál több pénzt vonnak el a gazdasági növekedésüktől. A végeredmény egy adósságspirál, amelyet nem enyhít a nemzetközi hitelezők által kikényszerített, majd a kormányra erőltetett megszorító intézkedésekre épülő politika. Ezzel a hitelnyújtók is tisztában vannak, más kikényszerítő eszközzel azonban nem rendelkeznek az adósságok behajtására, mint hogy, az állam termelő tevékenységéből többet fordítanak adósságtörlesztésre, csökkentik a rászorulók szociális intézményeire fordított állami kiadásokat (pl. kórház-privatizáció útján), csökkentik az egy főre eső állami kiadásokat, csökkentik a nemzetvédelmi kiadásokat (pl. az általános sorkötelezettség megszüntetésével), csökkentik az importkorlátozásokat (pl. a vámrendszer megszüntetése, később az azzal járó technikai határformalitások eltörlése, ld. Schengeni Egyezmény) és más – a szakirodalom által csak struktúraátalakításnak nevezett – intézkedéseket hoznak, mert ez külföldi befektetőket vonzó gazdaságpolitika. Ezen lépések azonban képtelenek csökkenteni a nemzeti adósságállományt.  

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X