Közlemény Posted in: Egyéb kategória
Sajnálom, hogy tisztázásra és helyreigazításra kényszerülök, mert a nemzeti ügyek mindig fontosak voltak, vannak és lesznek számomra, de ki kell jelentenem, hogy a Magyar Fórumban megjelentekkel és sugalmazottakkal szemben:
– a Magyar Megmaradás Közösségének nem vagyok tagja;
– programjának készítésében nem vettem és nem veszek részt;
– felkérésükre egy alkalommal, többedmagammal előadást tartottam, amelyben a felkérés szerint meg kívánták ismerni gondolataimat az energetikáról és a fenntarthatóságról.
Nevemet ebben a környezetben, a fenti összefüggésekkel önkényesen szerepeltették a Magyar Fórum 2010. márciusi, legfrisebb számában.