Egy elfeledett önszabályozó termelési módról Posted in: Egyéb kategória
John Michael Greer a blogján közzétett egyik új bejegyzésében (mely részben Ugo Bardi a Római Birodalom bukásáról szóló cikkére is épül) a helyi termelési módok kapcsán a céhekre irányítja a figyelmet. A céhek egy olyan gazdálkodást tettek lehetővé, mely hosszú távon fenntarthatónak bizonyult és a mindennapi cikkektől egészen a viszonylagos luxusig elérhetővé tették a termékeket.
Greer azzal kezdi cikkét, hogy rávilágít: a helyi termelés (lokalizáció) az egyetlen követhető út volt a történelem hasonló helyzeteiben. Bár a világon most – épp a kimerülési jelenségek és az energiahiány miatt – rengeteg „megváltó terv” kering, a történelem azt mutatja, hogy nem működnek, és nem szabad áldozni rájuk egy olyan világban, ahol egyre kevesebb az elérhető erőforrás és nyersanyag.
A helyi gazdaság mindenképp kialakul, ezt mutatja a történelem. Amikor egy összetett társadalom összeomlik, mindig eltűnik a központi gazdaság és helyét sokkal kisebb méretű rendszerek veszik át.
DEF: Összeomláson itt annyit értünk, hogy az addig összetett, magas szintű, sok alrendszerből álló társadalom veszít összetettségéből.
| KITÉRŐ: Összetettség, összeomlás és rendezetlenség
A rendszerek összettsége csak energiabevitellel tartható fenn. A természet ugyanis igyekszik az egy helyre gyűjtött energiát szétszórni, azaz olyan irányba vinni a folyamatokat, hogy a hasznos energia (ami munkát végezhet) csökkenjen és olyan energiává alakuljon át, ami munkát már nem tud végezni (hulladékhő, rendezetlen mozgás, stb.) Vegyünk példának egy majmot. A majom egy bonyolult rendszer, amelybe folyton energiát és nyersanyagokat kell bevinni. A majom által elfogyasztott banán rendezetten tartalmaz energiát, de amikor a majom ezt saját szervezete bonyolultságát fenntartandó felhasználja, utána az hőfotonok formájában távozik a majomból, ezen fotonok hőmérséklete 300 K (27 C) körüli. Az az energia, ami a banánban tárolva volt, a Nap sugárzásából származott, 6000 K hőmérsékletű sugárzás volt. Láthatjuk, hogy a majom „fenntartása” egy darab nagyenergiájú hőfotont 20 darab kisebb energiájú hőfotonná alakított át. Az energia megmaradt, de koncentráltsága csökkent. Az ilyen folyamatokban az egész rendszer (majom + környezet) rendezetlensége nőtt. A majom csak úgy tudta összetettségét fenntartani, hogy a környezet rendezetlensége nőtt. A társadalmak ugyanígy tartják fenn magukat, ráadásul napjainkban egyre fejlettebbek lesznek, egyre több alrendszer épül ki, ami nagyon előnyös (pl maroktelefonok hálózata), de ez energiafelhasználást növel. Amíg nőhet a bevitt energia nincs is semmi baj. A rendszer összetettsége is növekedhet, ami azzal a haszonnal jár, hogy a társadalom úgymond több vívmányt használhat. Amikor azonban már nincs növekedési lehetőség a bevihető energiában, akkor az összetettség nem növekdehet tovább. Ilyenkor az még előfordulhat, hogy egyes fontosnak tartott alrendszerek növekedése tovább tart más rendszerek rovására. Azonban hosszú távon nem történhet más, mint az, hogy az összetettség csökkeni kezd. |
Amikor a Római Birodalom bomlása megkezdődött, egy erősen központosított gazdaságú rendszer épült le, omlott össze. Az úthálózat, a hajózás, egyaránt szolgált katonai és később központosítható gazdasági célokat is. (Az USA-t átszelő autópálya- hálózatot is eredetileg a Védelmi Minisztérium szorgalmazta, mert a második világháború alatt számos szűk keresztmetszettel kerültek szembe a hadsereg egységei a szűkös európai úthálózat miatt.)
Hatalmas teljesítőképességű, termelékeny nagyüzemek látták el a birodalmat jó minőségű konyhai és étkezési eszközökkel, tárolóedényekkel, tetőfedő cseréppel és más égetett agyagtermékkel. A régészeknek ma is hatalmas feladatot jelent a nagy mennyiségben talált cserépdarabok összeillesztése. Egy dél-francia területen működő üzem termékei nemcsak a birodalom nyugati területein voltak kelendőek, hanem azon kívül a mai Dánia és Kelet-Németország területeire is eljutottak. Olcsók voltak ezek a szép áruk, még a vidéken élő családok is megengedhették maguknak az ízléses étkészletek, a sütéshez-főzéshez használatos tálak megvételét és a tetők cserepekkel való fedését.
Róma bukása végét vetett mindennek. Amikor a régészek Kelet-Angliában egy, a 6. században élt király sírját feltárták, abban a hanyatlás megdöbbentő jeleit mutató fazekasmunkákat találtak. Ilyen otromba edényeket a 4. századi Britannia római tartományban egy vidéki gazdálkodó sem tett volna fel az asztalára, ám kétszáz évvel később király evett belőlük. Ráadásul, ezek többségét külföldről kellett behozni. Róma bukása után Britanniában a fazekaskorongot sem használták, a fokozatos összeomlás Britannia társadalmi-gazdasági viszonyait nem a római hódítás, hanem ezer évnél is korábbi szintre vetette vissza. Mindez Róma iparának fejlettségével, erős szakosodásával magyarázható. Róma fazekasüzemei kifinomult eljárásokkal jó minőségű, hatalmas mennyiségű árut gyártottak és ezek az üzemek azzal váltak gazdaságossá, hogy a teljes birodalomban szétterítették a tömeggyártás miatt olcsó termékeiket. Ezzel viszont mindenütt tönkretették a hagyományos kézműves fazekasságot és ez a foglalkozás kihalt, eszközei és a szaktudás mind elvesztek. Így tűntek el a britanniai fazekasok is, és a birodalmi összeomlás, a távolsági kereskedelem megszűnése után az utódok fazekasáruk nélkül maradtak, nem tudtak tálhoz, edényekhez, cseréphez jutni. Később megindult a helyi termelés is, de a tanulság nyilvánvaló.
A Birodalom, amgí tudta, fenntartotta a hosszú limest, mely a határait védte, de előbb-utóbb ez is leépült. Ezután a városokat és hűbérúri központokat védték várakkal, a határokat nem. A lokalizáció ezen a téren is megtörtént. Az egységes birodalmat hűbéri terüeltek laza szövetsége váltotta fel, saját törvényekkel, rövid szállítóláncokkal, helyi termeléssel.
Mindez akkor is így történt volna, ha a Birodalom átalakítja magát ilyen közösségek laza hálózatává, de több minden maradhatott volna meg, nem fordult volna elő az, hogy pl. a királyt ortomba edénnyel tudják csak ellátni, vagy éhínség üti fel a fejét, vagy elveszik a felhalmozott tudás.
Egy érdekes jelenség a céhek feltűnése és tartós fennmaradása. Mivel ezek a mesteremberek helyi igények kielégítésére termeltek (a város és környéke), nem lehetett belőlük akármennyi. Ezért volt életben a céhek intézménye, mely hosszú (általában 7 év) segédidő után választott valakit mesterként tagjai közé. Ez azzal járt, hogy előtte elkészítették a „mesterművet”. A városi hatóság és a céh pedig arra ügyelt fel, hogy az árak ne keltsenek indokolatlan versenyt, azaz ne legyenek túl alacsonyak. Így a verseny a minőség terén bontakozhatott ki.
A mesterek világát akár megmerevedettnek is vélhetjük, ahol semmi nem változott, nem volt ösztönző tényező az újításokra, de ez nem igaz. Ennek a kornak köszönhető számos találmány: a mechanikus óra, az egyre jobb minőségű malmok és egyéb mechanikus faszerkezetek, az ágyú, hajók tökéletesedése, stb. Ráadásul a céhek által keresett pénz helyben használódott el, azaz nem távozott a térségből úgy, mint később, a paicgazdaság korában.
A céhek alkonyát az jelentette, hogy újra feltűntek a lehetőségei egy központosított gazdaságnak, mely az egyer messzebb elérő tömegkereskedelemre épül, valamint megszülettek a tömegtermelés alapjai. Azonban a céhek rendszere egy olyan gazdaságot képviselt, mely hosszú időn át fennmaradhatott. Amennyiben a relokalizáció felé vezet utunk, ez a példa kikerülhetetlen.