A növekedés határai – egy gondolat születése I. Posted in: Egyéb kategória

Milyen következményekkel jár, ha a világ népesség-növekedése a jövőben korlátlanul folytatódik? Vajon lesz-e mindenkinek elegendő élelem és ivóvíz? A véges kőolaj, kőszén és földgázkészletekkel mi lesz? Jut-e belőle mindenkinek? Mit lehet tenni azért, hogy a Föld eltartóképességén belül maradjon az emberiség?  És egyáltalán: mekkora ez az eltartóképesség?

Bár a fenti kérdéseket már Thomas Malthus is feltette a XVIII. század második felében és Aldous Huxley is említést tesz róluk a Pont és Ellenpont c. regényében (1928), csak a Római Klub tagjai voltak, akik elsőként behatóbb tanulmányokat végeztek a válaszkeresés reményében. 1972-ben felkérték Donella Meadowst, Jorgen Randerst és Dennis Meadowst, a Massachusetts Technológia Intézet kutatóit, hogy írjanak egy tanulmányt.

Így született meg A növekedés határai (The Limits to Growth) és az azonos című, szélesebb olvasóközönségnek szánt ismeretterjesztő könyv. A cél az volt, hogy témához nem értő laikusokat, politikusokat, döntéshozókat, közgazdászokat és más tudományterületen tevékenykedőket  szólítsanak meg és minél szélesebb körhöz jusson el a mondanivaló. Ezt a küldetést a könyv sikeresen teljesítette, hatására hirtelen felgyorsult a gondolkodás arról, hogy ha a népesség, az iparosodás, a környezetszennyezés változatlanul folytatódik, vajon az elkövetkező 100 éven belül elérhetjük-e azt a pontot, amelyen túl a növekedés a források korlátos volta miatt már nem lehetséges.  A jövőért aggódók „bibliája” lett a könyv, felgyorsította a hetvenes években megjelent zöld pártok, mozgalmak és egyesületek szerveződését, népszerűségük növekedését. A politikai reakciók eltérőek voltak. Míg a Szovjet Kommunista Párt politikai bizottsága ideológiailag veszélyes pesszimista szélsőségnek nyilvánította, addig az ENSZ a stratégiai fontosságú ügyek közé emelte.

A könyv első kiadása 1972-ben jelent meg, ez még egyértelműen optimista hangvételben íródott. Rámutatott arra, hogy ha időben cselekszünk, akkor  a jósolt életszínvonal-csökkenés időben kitolható, vagy akár meg is előzhető. 1992-ben jelent meg a második kiadás, A növekedés határain túl címmel, amely már azokról a forgatókönyvekről is szót ejt, amelyek a közben eltelt húsz évben valódi lehetőséggé váltak. 2004-ben jelent meg A növekedés határai harminc év múltán címmel a legújabb, harmadik kiadás, az amely jelenleg is kapható a könyvesboltokban.

Négy fontos fogalmat emelnék ki a könyvből. Növekedés, fejlődés, túllövés, korlát. E négy fogalom köré épül fel a könyv mondanivalója. Felhívja a figyelmet, hogy különbséget kell tenni növekedés és fejlődés között. A növekedés anyagi jellegű , mennyiségi felhalmozódást jelent. Ilyen a népesség növekedése, vagy a gazdasági növekedés.  Mindkettő vizsgálható egzakt módszerekkel, matematikailag modellezhető változásuk üteme. A népesség növekedését nyomon követhetjük az anyakönyvezések számának ismeretében vagy a népszámlálások alkalmával; a gazdasági növekedést pedig különféle makromutatók segítségével. Ilyen makromutató például a GDP, egy adott  területen (leggyakrabban egy adott ország területén)  adott idő alatt előállított, végső felhasználásra szánt javak összértéke.

A gazdasági elemzésekből kiderült, hogy a világ GDP értéke évről-évre nő, a növekedés üteme pedig gyorsul. (ld. 1. ábra) Ezzel párhuzamosan azt várnánk, hogy a fejlődő országok felzárkóztatása megy végbe. A helyzet azonban más. Egyre inkább gyarapszik a szegénységben élők, éhezők, alultápláltak köre és ezzel párhuzamosan gyorsan nő egy szűk réteg jövedelme.

1. ábra A világ GDP-je hatványozott ütemű növekedést mutat. A kérdés: meddig?

E felismerés is közrejátszott abban, hogy megszülessen a közgazdaságtan egy új ága, a környezetgazdaságtan. Ez a tudományterület mutatott rá arra elsőként, hogy a fősodrú gazdaságtanban használatos mérőszámokkal, köztük a GDP-vel, gond van. Hiányosak, mert miközben a jólét mutatóinak nevezzük őket, nem számolnak az egyre növekvő szegénységgel és munkanélküliséggel. Nem adnak információt a jövedelemelosztásról, szabadságjogokról, a szociális jogokról, holott ezek is jelzik egy társadalom fejlettségét és ezen keresztül a jólétét. A környezetszennyezés okozta károk megelőzését, korlátozását, enyhítését és magát a szennyezést előidéző termelő vagy szolgáltató tevékenységet is a GDP növekedéseként könyvelik el. Álljon erre itt egy nagyon abszurd példa. Ha porig rombolok egy házat, majd újra felépítem, azzal növelem a GDP-t. Hiszen az újjáépítéshez építőanyagot használtam fel, igénybe vettem egy vállalkozó munkáját, akit megbíztam az építéssel. Közben viszont nem tettem semmi érdemlegeset, ugyanott tartok, mint a rombolást megelőzően: van egy házam.

Látjuk tehát, hogy a növekedés nem azonos a fejlődéssel. A jólét pedig nem azonos a jól-léttel. A fejlődés a növekedéssel ellentétben nem mennyiségi, hanem minőségi változást jelent. Mivel nem mennyiségi, így nehéz körülírni, meghatározni vagy mérni. Lehetetlen felbecsülni például  egy erdő értékét vagy egy tó halállományának értékét. Sokszor ezek értékét csak az elpusztulásukkor, a  keletkező pénzveszteséggel tudjuk mérni és utólag jövünk csak rá, hogy mennyit is ér az nekünk. Idősebb Olvasóink emlékezhetnek a szocialista marxizmus egyik alapvetésére és egyben alapvető tévedésére, hogy a levegő, az ivóvíz, a fa nem képvisel pénzben kifejezett értéket, mert korlátlan mennyiségben állnak a rendelkezésünkre. Azóta már tudjuk hogy Marx két helyen is tévedett: pénzben ugyan nehezen megállapítható értéket, de értéket képviselnek. És ami még fontosabb: nem korlátlanok.

A fenti felismerések vezettek oda, hogy a hagyományos makromutatók mellett bevezették a nehezen mérhető, de sokkal teljesebb képet nyújtó zöld mutatókat. Ilyenek például a Humán Fejlődési Index (HDI), vagy a Fenntartható Fejlődés Indexe (SDI).  Ezek a mutatók nem számítják jólétnövekménynek egyidejűleg a környezetszennyező termelő tevékenység eredményét és a tevékenység által okozott környezetszennyezésből eredő hatások mérséklésének, helyreállításának költségét. Értéknek tekintik az újrahasznosítást és a tartós fogyasztási cikkek szolgálatát, amelyek esetében az amortizáció rendkívül lassú. A fogyasztói társadalmak sajátja, hogy a használati tárgyak élettartama rövid. Ez és a fogyasztási kultúra jellemzője (divat) a mielőbbi cserére ösztönzik a fogyasztót és ezáltal a GDP növekedésére ösztönzik a társadalmat.

A zöld mutatók számolnak az olyan tevékenységek értékével, amelyek a GDP-ben és más hagyományos mutatók értékében nem jelennek meg. Ilyen a házimunka, a gyereknevelés, az önkéntes munka, a szabadidős tevékenység, a családdal, barátokkal, sportolással, vallásgyakorlással töltött idő. Gondoljunk bele, bár ezek nem számítanak bele közvetlenül a termék-előállatásba és szolgáltatásnyújtásba, viszont közvetett módon nagyon is befolyásolják azt. A napi nyolc (vagy sok esetben még több) órás munkaidőben nyújtott teljesítményünket nagyban befolyásolja, hogy milyen életmódot folytatunk, milyen az életminőségünk, mivel töltjük a szabadidőnket, van-e elegendő időnk kipihenni magunkat.

A növekedés és a fejlődés mellett a másik két legfontosabb fogalom, amivel a könyv megismertet minket, az a túllövés és a korlát. Túllőni annyit jelent, mint túl messzire menni, átlépni egy határt, amely végzetes, vissza nem fordítható, káros következményekkel jár. Egy példán keresztül szeretném ezt bemutatni. Többször előfordult már a történelemben, hogy túl sok halászhajót építettek. Ekkor a halászflotta annyira megnőtt, hogy a fenntartható hozamnál sokkal több halat fogtak ki. Ennek következtében a halállomány jelentősen visszaesett, ezért a hajók arra kényszerültek, hogy a kikötőben vesztegeljenek.

Lehet napjainkból sok más példát is hozni a túllövésre, ilyen a jelenlegi jelzáloghitel-válság, amit az USA-beli lakásárak indokolatlan felfutása indított el. Említhetjük a világ kőolaj-kitermelésének alakulását is, ahol a kitermelési adatok alapján tudjuk: a fele elfogyott.

Ami közös ezekben a túllövésekben, az a gyors, hirtelen növekedés, a korlátok megléte, és egy késés vagy tévedés, ami miatt későn avatkozunk be és állítjuk meg a hirtelen növekedést.  A késés oka lehet pszichológiai: nem akarunk tudomást venni arról, hogy a Föld kőolajkészletei végesek, és egyszer el fognak fogyni. Lehet anyagi természetű: a világgazdaság rövid távon nem érdekelt abban, hogy  kiváltsa a fosszilis energiahordozókat, köztük a kőolajat. A kőolaj-kitermelés és értékesítés több mint száz év alatt kialakult profitszerzési folyamattal párosul. Itt meg van külön-külön a kitermelők, importőrök , finomítók, szállítók, tranzitországok, elosztóhelyek, nagykereskedők, kiskereskedők, államok (jövedéki adó) haszna. Egyikük sem érdekelt a haszonról való lemondásban. A késés oka lehet politikai: a politikusok és döntéshozók nem érdekeltek az erőforrás-felhasználás szerkezetének átalakítása (munkahelyteremtés, lobbiérdekek, olajból származó tartós és jelentős állami bevétel).

Korlátról akkor beszélünk, ha valami véges mennyiségben áll a rendelkezésünkre. Ilyenek a nem megújuló erőforrások:  a kőszén, kőolaj, földgáz és az atomenergia-hasznosításhoz szükséges urán. Kitermelésük elnagyolt közelítéssel egy haranggörbével írható le, ahol a görbe alatti terület nagysága megadja a kitermelt mennyiséget. Ezekre az erőforrásokra jellemző, hogy a kitermelt mennyiség évről-évre nő. Emellett az is igaz, hogy az egy főre jutó felhasználás is folyamatosan nő. A készletek ugyanakkor végesek. Ezért szükségképpen elérünk egy olyan pontot, amelyen túl a kitermelés üteme tovább már nem növelhető. Mivel az igények továbbra is nőnek, a készletek pedig fogynak, amely végső soron csökkenő kitermelést eredményez.

A korlát fogalma, akárcsak a túllövésé, nem csak a természeti erőforrásokra igaz. Alkalmazható a gazdaságtanban is, amit a József-fillér híres példája is mutat. Ha Krisztus születésekor József betett volna egy fillért a bankba 5 % kamatra, akkor 1990-ben, a német újraegyesítés évében – az akkor érvényes aranyár mellett – 134 darab, a Föld tömegének megfelelő aranygolyót vásárolhatott volna. Ez azt mutatja, hogy a tartós kamatszedés matematikai-logikai lehetetlenség. Ma, amikor az újságok devizahitel-válságról, államok fenntarthatatlan adósságnövekedéséről cikkeznek, vitára érdemes gondolat a kamatszedés létjogosultsága. Látjuk ugyanis, hogy a kamatszedés hosszú távon fenntarthatatlan növekedést eredményez.