Bencsik János újévi levele Posted in: Egyéb kategória

Mi sem írhatnánk szebbet. Íme:

Bencsik János újévi köszöntője

Kedves Barátom!

Pokoli esztendő vár reánk, melyet pusztító szenvedélyeinkkel és jéghideg közönyünkkel mi magunk – külön-külön és együttesen -, emberek idéztünk elő. A szeretet melegségét immáron szinte „tökéletesen” felszámolta a pénzhatalom számító ridegsége. Gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel és mulasztásainkkal olyan földi klímát teremtettünk, amely egyszerre perzsel és okoz fagyhalált. A szeretet melegét, mely az emberi lét optimális hőmérsékletét biztosítja, megállíthatatlanul szorítja ki kollektív érzelemvilágunk globális felmelegedése. Az Anyatermészet válasza, az általunk ismert természeti környezet dinamikus, és számunkra kiszámíthatatlannak tűnő változásával arra hívja fel mindannyiunk figyelmét, hogy ha továbbra is így éljük az életünket, akkor elveszünk. Aki azzal is tisztában van, de legalább is dereng számára, hogy fizikai testünknél többek vagyunk és lélekkel is töltekezünk, annak a felelőssége még nagyobb, s talán már azt is érzi, hogy itt már nem csak az élet, hanem a lélek elvesztésének veszélye is fennáll. Az Újesztendő nagy kérdése tehát, hogy öntudatlanul sodródunk-e tovább a megsemmisülés irányába, vagy pedig megpróbálunk sorsunk urává válni.

2012 a katarzis esztendeje lehet, mely akár vissza is terelhet bennünket vállalt sorsunk beteljesítésének útjára. Pokoljárásunknak sorscsapások sorozata vethet véget, mely természeti katasztrófák, sztrájkok, tömegmegmozdulások, fegyveres konfliktusok formájában fog az emberiség számára „segítséget nyújtani” az ébredéshez. A Világrend alaptörvénye, hogy jelen életünk kereteit korábbi tetteink, szokásaink, akarati megnyilvánulásaink állítják elő. Amennyiben a jelenleginél barátságosabb jövendőt képzelünk el magunk számára, úgy gyökeresen meg kell változtatnunk eddigi szokásainkat, új életrendet kell kialakítanunk, melyért aztán minden nap meg kell küzdenünk, amíg sorsunk alakítójává nem válik. Semmi másról nincs szó, mint visszatérni a normálishoz, és életünket a csillagok mozgásához igazítani, ahogy azt József Attila is megírta. És van még valami, ami egyedüliként képes enyhíteni az általunk előidézett törvényszerűség szorításán, s az nem más, mint a kegyelem, de először segíts magadon, és akkor Isten is megsegít!
A három esztendővel ezelőtti újévi köszöntőmben arról beszéltem, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, mely eddigi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk gyökeres felülvizsgálatát teszi szükségessé. Arról is szóltam akkor, hogy két év múltán olyan folyamatok fognak felerősödni, amelyek a világgazdasági háló tartós felbomlásához vezethetnek. Azok számára, akik még idővel és türelemmel viseltetnek újévi gondolataim irányába, megismétlem az akkori üzeneteket, akiknek viszont már az eddigiek is elegendőnek bizonyultak, azok számára testi-lelki egészségben bővelkedő Újesztendőt kívánok!
Részlet a 2009. január 1-i köszöntőből: „Azt is látnunk kell viszont, hogy korszakhatár küszöbére érkeztünk. Közel egy évtizede beszélek és publikálok arról, hogy Földünk szerves egészet alkot, rendszerként működik, és valami megváltozott ebben a rendszerben. A kedvezőtlen, és egyre többek által érzékelt folyamatok lassításában és megállításában nekünk is szerepet kell vállalni, mert ha személyes felelősségünket lekicsinyeljük, akkor gyermekeink jövőjét hagyjuk veszendőbe menni. Ezért is állt Tatabánya a Klímabarát Települések Szövetsége létrejöttét elősegítő mozgalom élére, és alkotta meg helyi éghajlatváltozási stratégiáját. A globális és helyi szinten is egyaránt érzékelhető pénzügyi és gazdasági problémák csak tünetként értelmezendőek, a valódi okok a mára világosan kirajzolódó természeti erőforrások túlfogyasztásában érhetők tetten. Tehát a tartós megoldásokat is ezen a területen kell megtalálnunk, és merőben új gondolkodással orvosolnunk. A biztonságos jövendő, a regionális ellátó rendszerek létrehozásában körvonalazódik, melyekben a reális emberi igények kielégítése a cél. Olyan gazdasági társulásoké a jövő, amelyekben a vevő, a kereskedő és a termelő közös felelősséget vállal az igények kielégítését szolgáló valamennyi folyamatért. Közösségi tulajdonba kell vennünk a helyi- és regionális közüzemi ellátórendszereket. Az előttünk álló évtizedekben különösen nagy szerepe lesz a biztonságos energia- és vízellátásnak. Elsőbbséget kell biztosítanunk az energiahatékonysági és megújuló energia beruházásoknak. Ezért tettünk, és teszünk komoly lépéseket a szóban forgó rendszerek többségi tulajdonának megszerzésére. Elő kell segítenünk a mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási társulások térségi szintű létrejöttét, a magyar gazdák által előállított, minőségi szempontból ellenőrzött, egészséges táplálék piacra jutását.
Ma még úgy tetszik, hogy a csökkenő olajárak alapján korlátlanul állnak rendelkezésünkre a meg nem újuló természeti erőforrások. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a globális gazdaság két év múltán történő visszaerősödése a nyersolaj árát ismét az egekbe viszi majd, mely a világgazdasági háló tartós felbomlásához vezethet. Ez a folyamat, a szállítási bizonytalanságok és költségek növekedése következtében elhozhatja – és mai tudásom szerint bizton állíthatom, hogy el is hozza – a helyben gyártott minőségi áruk és helyi piacok reneszánszát. Mindeközben felértékelődik a tiszta víz és a környezet, az anyagi jólét hajszolása helyett pedig a helyi közösségek által nyújtandó biztonság, a boldogságot is magában foglaló minőségi élet kerül az első helyre. Mindez nem jelenti azt, hogy a gazdaság minden területe regionális szintre korlátozódik. Továbbra is lesznek olyan iparágak, amelyek globális szinten fogják kiszolgálni az egyre erősödő igényeket. Az infokommunikáció, az egészségügyi berendezések és segédeszközök, a víztisztítási technológiák fejlesztése, a megújuló energia előállításához szükséges berendezések előállítása továbbra is nemzetek feletti hálózat keretében fog megvalósulni. Nem véletlen az, hogy közel egy évtizede már, a város és térsége iparszerkezetét is ennek megfelelően alakítgatjuk.
Sokáig tépelődtem magamban azon, hogy a fenti gondolatokat szabad-e közreadnom. Végül arra jutottam, hogy nem csak szabad, de ez a kötelességem is. Minden külső és belső jel azt erősíti számomra, hogy emberi közösségünk egy új korszakhatár küszöbére érkezett, ahonnan már nem lehet következmények nélkül visszafordulni. Másfél évszázad kellően át nem gondolt túlfogyasztásának következményeivel szembesíteni kell önmagunkat. Amennyiben ezt elmulasztjuk, úgy a Természet öngyógyító folyamatai fognak bennünket gondolkodásunk, életformánk és társadalmi berendezkedésünk átalakítására ösztökélni. Tartok tőle, hogy mindez jelentős áldozatokat fog tőlünk megkövetelni, és a jelenleginél nagyobb válsággal kell majd szembesülnünk. Nem mindegy, hogy aktív és együttműködésre nyitott részesei, vagy elszenvedői leszünk az előttünk álló eseményeknek. Tudom azt, hogy sokan lesznek azok, akik mosolyogni fognak szavaimon, s lesznek olyanok, akik egyenesen gúny tárgyává fogják azokat tenni. Vállalom a következményeket.

Vállalom, ahogy a kilencvenes évek elején is volt bátorságom – az erőt magam is úgy kaptam hozzá – kimondani, hogy a szénre épült város jövőbeni megélhetése nem a letűnt szocialista nagyipar romjainak újjáépítésével fog biztosítottá válni. Az akkori kilátástalannak tűnő kezdeményezéseim azonban sikeressé váltak, de csak azért, mert egyre többen gondolkodtak hasonlóan, míg nem egyszer megteremtődött az a kritikus – közösségi – tömeg, mely a megújulás útjára terelte városunk jövendőjét. Együtt tapasztaltuk meg, hogy a gazdasági, és a vele járó erkölcsi mélypont nem más, mint kezdet, a megmenekülés kezdete. A válság mindig a lelkekben zajlik, és a megoldásnak is ott kell megszületnie. A válság mozgósítja a józan észt. A saját tapasztalatainknak és a régiek bölcsességének higgyünk! A rendbe vetett hitnek és a jó szándéknak kell erősödnie, nem pedig a fogyasztói indexnek! Ha a polgár változik, akkor fog változni a politika. És végezetül ne feledjük, válság idején a nevelés, és a kultúra a legjobb befektetés. Elengedhetetlen tehát a testi, lelki, és szellemi nevelés feltételeinek megteremtése. Nem véletlen, hogy közösségünk erőn felül vállalta az elődeinktől örökölt kulturális és közösségi terek, központok szellemi- és tudásközpontokká történő átalakítását. Bizakodjunk, de tegyünk is annak érdekében, hogy a testi, lelki és szellemi gyarapodásunkat segítő intézményeinkben, közösségük iránt elkötelezett, tudatos szolgálattevők is legyenek. Olyanok, akik tisztában vannak azzal, hogy nem a hatalom gyakorlása elégíti ki az embereket, hanem a közös célok megvalósítása.”

Kedves Barátom!

A fenti, három esztendővel ezelőtt közreadott gondolatok ismeretében talán jobban érthető, hogy másfél esztendővel ezelőtt miért is vállaltam kormányzati szerepet, s miért is törekedtem arra, hogy a kormányzati munkamegosztáson belül egy irányítás alá kerüljön az energia- és klímapolitika.
A másfél esztendő során előkészített, megvitatott, majd jóváhagyott Nemzeti Energiastratégia először tett kísérletet arra, hogy szinkronba hozza az ellátás-biztonsági és fenntarthatósági szempontokat. Az Országgyűlés által elfogadott dokumentum két évtizedre jelöli ki az elvégzendő feladatokat, s végrehajtásuk elősegítése érdekében cselekvési tervek elkészítését írja elő, melyekhez illeszteni szükséges a meglévő jogszabályi környezetet, és létre kell hozni a kitűzött célok megvalósítását szolgáló ösztönzési eszközrendszereket. A cselekvési tervek közül kettő – megújuló energia, valamint energiahatékonysági – már ugyancsak elkészült, melyeket a Kormány jóvá is hagyott.
A szerény, de szemléletformálásra elegendőnek mutatkozó forrásokból olyan fejlesztési programokat indítottunk el, amelyek a természeti erőforrásokkal történő felelős gazdálkodás szükségességére, és az új technológiák hordozta lehetőségekre hívták fel a lakosság, a közintézmények és a vállalkozások figyelmét. Miután az elmúlt esztendő során több mint hatvan településen jártam, módomban állt lemérni a helyi közösségek együttműködési készségét, mely a jövőre vonatkozóan reménykeltőnek mutatkozott.
Mindeközben felülvizsgáltuk a hatályos Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát, melynek eredményként teljes körűen át is dolgoztuk azt. A megelőzés mellett hangsúlyossá tettük az ország alkalmazkodó képességének javítását szolgáló intézkedéseket. Egyértelművé vált, hogy a globális klímavédelmi kötelezettségvállalások legfeljebb csak lassíthatják a változás folyamatát, de annak megállítására elégtelenek. Miután Magyarország az éghajlatváltozás szempontjából a különösen érintett területek közé tartozik, számunkra elsődlegessé válik a sikeres alkalmazkodási feltételek megteremtése.
Az egységes szakpolitikai szemlélet kialakítására, és annak érvényesülését elősegítő stratégiaalkotásra, a megvalósítást elősegítő intézményrendszer létrehozására irányuló államtitkári szolgálatom a tegnapi nappal lejárt.  Sokan tették fel számomra a kérdést, hogy miért is távozom, miért is hagyom cserben a szakterületet. Nos, nem szándékozom cserbenhagyni semmit és senkit, csak a szolgálatom keretei változnak. Ugyanakkor azt is tudomásul kellett vennem, hogy amíg az általunk indítványozott és a Kormány, valamint az Országgyűlés által jóváhagyott stratégiai irányokban szinte teljes körű az egyetértés, addig a megvalósítás részleteit illetően jelentős véleménykülönbség áll fenn. Legjobb tudásom szerint igyekeztem a meglévő feszültségeket feloldani, mely időnként több, máskor pedig kevesebb eredménnyel járt, végül mérlegre kellett tennem, hogy belső energiáimat itt, vagy esetleg máshol tudom eredményesebben kamatoztatni. Döntésem immáron ismertté vált.
Van még valami, ami hozzájárult döntésem meghozatalához, számomra a Rend előbbre való, mint a rendszer. A Rend az egész rendjét, az isteni teremtés rendjét hordozza magában. Ehhez képest a rendszer egy beszűkült részlet, mely csak töredékességében tartalmazza a Rend ismertetőjegyeit. A jó kormányzáshoz szükség van a bátorságra, de társulnia kell mellé a körültekintésnek is, hogy a bátorságot időnként felül ne írja a vakmerőség. Elengedhetetlen az igazságosság szempontjainak érvényesítése, hiszen egy ország lakói, egy nemzet tagjai egyben kockázatközösséget is alkotnak, minden magyar felelős minden magyarért. Ezért a terhek igazságos megosztása csak a mértékletesség és a méltányosság erényével együtt alkalmazandó. Mindenkire akkora terhet lehet és kell róni, amekkora elviselésére egészségi állapota és felkészültsége alkalmassá teszi.
És van még valami, amely egy nemzet életképességét és egyben vállalt sorsfeladatának sikeres végrehajtását befolyásolja, s az nem más, mint az önismeret, és az arra épülő egészséges önbizalom. Mindenkinek egyénre szabott sorsfeladata, hogy megismerje önmaga képességeit és javítandó gyengeségeit, mert ezek nélkül életfeladataink teljesítése során rendre alul maradhatunk. Tudjuk jól, hogy sorsdöntő pillanatokban mindig magunkra maradunk, de akkor sem vagyunk egyedül. Ott van bennünk a múltból eredő segítség, a korábbi sokszor átgondolt tapasztalatainkra és megismert, tovább fejlesztett képességeinkre épülő önbizalom. De ott kell még lennie a hitnek, a hitre alapuló bizalomnak is, hogy a közösségem is kiáll mellettem. E kettő egységet kell, hogy alkosson, melynek összetartó ereje a szeretet melegsége.
A politikai közéletből is hiányzik a bizalom, a hit, a szeretet melege. A pusztító szenvedély és a jéghideg közöny által épített falanszter falai itt is csak nehezen repedeznek. A 2012-es esztendő katarzisa viszont életünk e területén is változást hozhat. Évszázados pokoljárásunk végéhez közeledik. Ahhoz viszont, hogy a reánk váró eseményeket ne sorscsapásként, hanem sorsfordulóként élhessük meg, az eddigieknél nagyobb nyitottságra és megértésre lesz szükségünk egyéni és közösségi életünk minden szintjén.
Az Újesztendő személyes életemben is változást hoz. A mai naptól visszatérek a Gazdasági és informatikai Bizottság kötelékébe, ahol elsődlegesen továbbra is energetikai és fenntarthatósági kérdésekkel foglalkozom majd. Az év első hónapjaiban korábbi polgármester szolgálatom idején felgyülemlett irományok feldolgozását is el kell végeznem, hogy a közérdeklődésre számot tartó dokumentumok bekerülhessenek a városi levéltár fondjai közé. Tavasztól pedig az eddigieknél is több időt és energiát kívánok fordítani az éghajlatváltozással kapcsolatos nemzeti alkalmazkodási stratégiánk kimunkálására. Természetesen továbbra is ellátom választókerületem képviseletét az Országgyűlésben.

Kedves Barátom!

Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor kitartásod már is elismerendő, s egyben reménykeltő is. Az egymást erősítő bizalom jele, melyre nagy szükségünk lesz ebben az esztendőben. A nehézségek és terhek elviseléséhez elegendő mértékű testi és lelki erőt, egészségben bővelkedő Újesztendőt kívánok.

2012. január 1.

Barátsággal: Bencsik János