Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Volt IEA-elemző: olajcsúcs 2015 és 2020 között

Olivier Rech, aki 2006 és 2009 között a Nemzetközi Energiaügynökség olajforgatókönyveinek kidolgozásán dolgozott, a Le Monde számára adott interjúban mondta el, hogy 2013-tól kezdődően a kitermelés nem tud lépést tartani az igényekkel, 2015 és 2020 között pedig elkezdődik a végleges kitermelés-csökkenés. Ez a nyilatkozat semmiképp sem kezelhető egy kívülálló véleményeként - ugyanakkor ellentmond az IEA legfrissebb, 2011-ben kiadott töretlen növekedést mutató forgatókönyvének.

Az IEA 2011-es előrejelzése az olajtermelés töretlen bővüléséről. A meglévő mezők (sötétkék) hozamcsökkenését már csak szinten maradásba egyensúlyozza ki a fejlettebb kitermelési technológia (középkék) és a még felfedezés előtt álló mezők együttes hozama (világoskék). A növekedést a folyékony földgáztól (LNG) és a nem hagyományos készletek bővülő kitermelésétől várják. (Forrás: WEO 2011)

Rech szerint a kitermelés esését néhány éven belül már nem lehet meggátolni, ugyanis a folyékony földgáz részaránya "végtelenül kicsi" lesz, és a nem hagyományos mezők hozama sem éri el a kívánt mennyiséget, azok kitermelését fokozni ugyanis nehézségekbe ütközik - szerinte sosem haladja meg a 2.4 millió hordó/nap szintet (azaz marad azon a szinten, ahol az IEA ábrája szerint most van).

A közgazdász előrejelzése alapján a mindent magába foglaló (all liquids) kitermelés nem fogja átlépni a 90 millió hordót, és - teszi hozzá - fontos látni, hogy 2005 óta nem nő érdemben, platót képez.

Angol forrás: The Oil Drum

Nekem két megjegyzésem van mindehhez. Úgy tűnik, hogy 2009-ben, a gazdasági válság hatására átírt olajmodelljeink közül a pozitív változat egybeesik azzal, amit a francia kutató mondott:

Alapvetően a mi modellünk több változó paramétert vizsgált, ebből itt csak az egyik paraméter változása van feltüntetve: a meglévő mezők apadási rátája (decline rate). A hivatalos 4.3%-al jön ki a pozitívabb forgatókönyv, amely egyébként Chris Skrebowski új mezők belépését összegző adatbázisát is használja.

A második megjegyzésem, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség is "sejtet" valamit: évről évre csökken a kitermelési modell előrejelzése, de egyelőre lassabban, mint kellene.

Évről évre csökken az IEA előrejelzése a jövőbeli olajkitermelés kapcsán.



Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X