Közelgő események
  • Nincs közelgő esemény


Rendszerről van szó, nem valamiről, ami csakúgy ott van… (1.)

Biztos más is van így ezzel, nekem időnként vannak kedvenc idézeteim. Most épp Douglas Adams néhány sora ragadta meg a képzeletemet: „Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtőn komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, s nem valamiről, ami csak úgy ott van.” Gondoltam, ha már a válságra nem tudok megoldást, elindítok egy másik sorozatot, melynek címe épp eme idézet veleje volna. Úgy vélem ugyanis, hogy bár mára eljutottunk a rendszer felismeréséig, csak egyszerűen nem tudunk mit kezdeni vele. Lenne egy sor mozzanat, jelenség, amit át kellene értékelnünk. Nos, azt javaslom, fogjunk bele. Kezdjük mindjárt a múltunkkal…

 

I. Rész: Történelemképünk keretei

 

Itt rögtön egy másik kedvencem R. Várkonyi Ágnes gondolataival kell folytatnom. Merthogy tudnunk kellene, minek a kereteit tisztázzuk. Nézzük tehát a következő idézetet:

Mi a történelem?

Évszázadok óta valamilyen formában minden generáció feltette magának ezt a kérdést. Különböző civilizációs szinten és eltérő égtájakon, különböző eszmerendszerek és élmények nyelvezetén. Kimondva vagy közvetett formában minden korszak megalkotta a maga véleményét a történelem mibenlétéről. Kivált válságos napokban, vagy korszakváltások idején... A régi kérdésre az új válaszok a kutatót és tárgyát egységbe fogva világítják meg a lényeget. Mi a történelem? Sajátos viszony a jelen és a múlt között. Kölcsönhatás a kutató személyisége, saját megélt kora, annak társadalma, és a vizsgált időszak, a távolabbi vagy közelebbi korszak között... soha nem egytényezős, hanem rendkívül összetett. Vannak, akik a források és dokumentumok felől közelítik meg ezt a lényegi kérdést. Nem Carr az első, aki kijelenti, le kell számolni azzal a XIX. századi örökséggel, hogy a történetírás a lehető legnagyobb számú „cáfolhatatlan és objektív tény felhalmozásából áll.” ... Ez az örökség – írja – „Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban egyre növekvő, fűrészpor szárazságú tényleírást produkált, és eredményeképp porszemekkel bíbelődő monográfiákat gyártottak azok az állítólagos történészek, akik egyre kevesebbről egyre többet tudva, nyomtalanul süllyednek el a tények óceánjában.”

S ha már Carrnál tartunk, folytassuk tovább az ő gondolataival. Azt a felvetést, hogy a történész úgy válogathat a tények között, mint a vacsorához való bevásárlás során a házi asszonyok a pulton heverő halak között, Carr így egészíti ki: „A tények egyáltalán nem pulton heverő halak. Inkább olyanok, mint az óriási s néha végtelennek látszó óceánban úszkáló halak; és hogy a történésznek mi akad a horgára, részben a szerencsén, de legfőképp azon múlik, hogy az óceán mely részén halászik és milyen felszereléssel – e két tényező persze attól függ, milyen halat akar fogni. Nagyjában-egészében a történész olyan tényekre talál, amilyeneket keres.

E néhány sorban fel is vázoltuk történelemképünk korlátait. Azokat a mozzanatokat, melyek megkötik a kezünk, és irányítják a tekintetünk. Amelyek azt mondják: más hal nincs az óceánban. De valóban így van? Arra kérem az olvasót, tartson velem, tegyünk egy kísérletet. Fogadjuk el, Carr álláspontját. Halászok vagyunk, kik az idő végtelen óceánjából akarunk tényeket halászni. Vegyük számba, hová hajózunk, és milyen eszközöket viszünk magunkkal. Ezzel tartozunk önmagunknak, s mindjárt az elején leszögezhetjük, ez nem azt jelenti, hogy más halak nincsenek az óceánban. Nyilván vannak. A különféle tények és az ebből fakadó esetleges ellentmondások feltárása és feloldása nem a mi dolgunk. Csak halászni indulunk. Semmi mást nem akarunk, mint rámutatni arra, vannak más halak, és a zsákmányból más étrend is összeállítható. Először kezdjük az általánosan elterjedt menü ismertetésével. Végignézve a történelmen, azt tapasztaljuk, az ember a kezdet-kezdetétől pusztítja a természetet. Nem volt ez másként az őskorban, az ókorban, a középkorban sem, csak az idő tájt kevesen voltunk ahhoz, hogy ilyen hatékonyan pusztítsuk el a világunkat, éljünk fel saját létalapjainkat. Magyarán: az ember természetpusztító, ahol nem pusztul a természet, ott nincs ember, vagy ha van, akkor elvétve és túl kevés ahhoz, hogy eme általános jellegzetessége a felszínre törhessen. Mielőtt más oldalról megvilágítanánk e tételt, szemléltessük egy egyszerű hétköznapi példával e gondolkodást. Kirándulni indulunk. Úgy tervezzük, hogy vonatra ülünk, leszállunk egy erdei állomáson, s onnan gyalog folytatjuk utunkat. Rendben meg is érkezünk az első pihenőhelyre. Egy üde tisztás, valami erdőben. Persze tele szórva szeméttel: sörös dobozok, tejeszacskók, üdítős palackok, különféle csomagoló anyagok szerteszét, minden mennyiségben. S mi ebből nem csak arra tudunk következtetni, hogy jártak már itt előttünk, de azt is tudjuk, mit ettek, ittak, miből mennyi fogyott, s tán azt is éppen hányan voltak. Ha ügyesek vagyunk még a korcsoportonkénti megoszlásukat is kitalálhatjuk. S ez így megy tisztásról tisztásra, egészen addig, amíg egy teljesen tiszta, szinte érintetlen helyre nem bukkanunk. Itt nincs szemét, nincs semmi jel, mely az előttünk lévőkre utalna. Mit teszünk? Összenézünk, és bölcsen elmosolyodunk: itt mi vagyunk az elsők, még senki nem járt itt előttünk. Hogy olyanok jártak, kik nemcsak nem szemeteltek, de mások szemetét is feltakarították, fel sem merül bennünk. Mert abból indulunk ki, hogy az ember szemetel. Olyan tényeket keresünk, s a jelek úgy csoportosítjuk, hogy mindenki számára világos legyen, az ember szemetel. Ez azonban nem tény. „Sajátos viszony a jelen és a múlt között. Kölcsönhatás a kutató személyisége, saját megélt kora, annak társadalma, és a vizsgált időszak, a távolabbi vagy közelebbi korszak között”. Nem a múltban, bennünk, a személyiségünkben, a környezetünkben, társadalmi viszonyainkban, sajátos szellemi vakságainkban és korlátainkban rejlik. Tegyük most félre ezeket a korlátokat, és nézzük meg, az óceánra hajózva foghatunk-e más halakat. Megtaláljuk-e azt az embert, aki nem szemetelt.

Keresés
FFEK hírlevél

FFEK cikkek, hírek, programok.

Tartalom átvétel


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

Milyen tanulsággal szolgálhat korábbi népek és a természet viszonya, amennyiben az összeomlásig fajuló válságot idézett elő? A húsvét-szigetiek kivágták az utolsó fát is, a dél-amerikai indiánok túlhasználták a földet... El lehet ennyivel intézni régmúlt társadalmak bukásának okait?

A könyv a rendszerelméleten keresztül mutatja be, mire jutott a lehetséges forgatókönyvek elemzésével; milyen jövőnk lehet. A könyv alapját egy olyan számítógépes modell eredményei képezik, mely kulcsfontosságú folyamatokat modellez (népesség, energia, ipar, mezőgazdaság, szennyezés stb. alakulása és kölcsönhatásaik). Az eredmény megdöbbentő.

X