Turiel gondolatai elé:

 

„Az élet rendszere ezen a bolygón annyira bámulatba ejtőn komplex, hogy hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt az ember egyáltalán rájött, hogy egy rendszerről van szó, s nem valamiről, ami csak úgy ott van.”

Douglas Adams[1]

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, amikor meg kell értenünk mit is jelent a rendszer, a rendszerszemlélet. Első közelítésben talán csak annyit, hogy az előttünk álló dolgok, a táj, a táj eleme, legyen bár fizikai vagy biológiai jellegűek, nem önmagukban állnak előttünk. Nem külön álló, egymástól elkülönült dolgokat látunk, hanem olyan kapcsolati hálót, mely fizikai érzékszerveinkkel nem, vagy csak áttételesen érzékelhető. Ez azért baj, mert hiába ismertük fel, az élet rendszer, nem pedig valami, ami csak úgy ott van, szinte a mai napig nem tudunk mit kezdeni ezzel a helyzettel. Az olajár ingadozás értelmezése épp úgy példázza az e téren jelentkező alapvető ismerethiányunkat, mint a globális éghajlatváltozás értelmezése és hatásainak előrejelzése.

A klímaváltozással kapcsolatos forgatókönyvek a Kárpát-medence középső területeire vonatkoztatva folyamatos melegedésről, a csapadékmennyiség lassú, majd egyre gyorsuló csökkenéséről, az Alföld szárazodásáról, sivatagosodásáról szólnak. Önmagukban ezek az előre jelzések a hosszú távú folyamatokat illetően akár helytállónak is lehetnek. A változás azonban, épp azért mert rendszerről van szó, rövidtávon sem a melegedéssel, sem a csapadékcsökkenéssel nem jellemezhető. A rendszer természetéből fakadóan a szerkezetváltozást a rendszer megbillenése, lengése előzi meg. Az adott rendszerműködésben meghatározó dinamikus egyensúlyi állapot feltételei megszűnnek, emiatt a korábbi egyenletes, vagy ahhoz közelítő működés egyre szélsőségesebbé válik. Nem egyirányú melegedést tapasztalunk, hanem szélsőségesen meleg és ugyanakkor szélsőségesen hideg időszakok váltják egymást, akár rövid időn belül. Könnyen előfordulhat, mint ahogy elő is fordult, hogy 72 órán belül megdől az adott időszak hideg- és melegrekordja és a két érték között akár 41 °C eltérés is lehet, mint ahogy ez 2008-2009 telén történt. Ugyanígy jelenhetnek meg egymást követő években kirívóan nedves, esetenként 1000 mm-t meghaladó éves csapadékmennyiséget produkáló nedves, és 300 mm körüli csapadékértéket alig meghaladó száraz időszakok. A rendszerlengés nem csak időben, térben is jelentkezhet, és szédületes mértéket ölthet. Ehhez elég végig gondolni, hogy ez év novemberében Olaszország némely területére 5 nap alatt hullott 900 mm-nyi eső, ami alig 100 mm-rel maradt el a 2010-es rendkívül csapadékosnak számító időszakok évi csapadékátlagától.

A rendszerlengés értelmezése, illetve ennek hiánya azért nagyon veszélyes, mert ha az adott esetben a védekezés, a beavatkozás nem a lengés csillapításában, hanem a szélsőség elleni védekezésben nyilvánul meg, az emberi beavatkozás ahelyett, hogy javítana a helyzeten, a lengés fokozását eredményezheti, jelentősen növelve a következő szélsőséges helyzet mértékét és kártételeit. Nagyon jó példa erre a 2011-2012-es aszályos időszak, amikor is az a 2011-es őszi aszály nem kis részben a vízelvezetés következménye volt. A 2010 és 2012 között eltelt három év csapadékátlaga sok helyen 6-700 mm körül volt, de már a második év őszére nem maradt érzékelhető vízmennyiség a 2010-es csúcsból. A vízelvezetés e téren csupán a rendszerlengés fokozásához volt elegendő.

Turiel – és más szerzők – az olajcsúcs értelmezésekor az olajárral kapcsolatban hasonló jelenségre hívták fel a figyelmet. Nem egyirányú változásról beszéltek, hanem fokozódó lengésről. Ezért figyelmeztetett Ugo Bardi az olajárcsökkenéssel kapcsolatos veszélyekre, és ehhez csatlakozik most A. M. Turiel is az alábbi elemzésével. A blogbejegyzés eredeti címe: „A spirál”, ugyanakkor az írás olyan folyamatok összességéről szól, melyet Bogár László nyomán leginkább önpusztító örvénylésként nevezhetünk.

http://ugobardi.blogspot.hu/2014/12/la-spirale.html

A spirál

“The OilCrash”. írta A. M. Turiel, fordította Olajos Tibor, szerkesztette Molnár Géza

ford.megj: okt. közepén született az írás, azóta tovább tart az olajár esése, sőt az Opec úgy döntött, hogy nem avatkozik be. A szöveg közben beszúrt hivatkozott linkeken további hasznos és érdekes grafikonok találhatók, ha valaki jobban el szeretne mélyedni a témában.

Kedves olvasók!

A kőolaj ára több mint két éven keresztül viszonylag szűk és magas sávban mozgott, azután az utóbbi hetekben, hónapokban azonban zuhanni kezdett és mind a mai napig folyamatosan csökken. Az e heti posztban részletesen elemzem, mi lehet ennek az oka, mi áll a folyamatok hátterében. Írásom elég hosszúra sikeredett, ezért az alábbi részekre osztottam: Bevezetés, Ármozgás és Recesszió, 2008 és 2011 eseményei, Alaptényezők, Következmények és Konklúzió

Bevezetés
Európában a Brent típusú olajat tekinthetjük meghatározónak. Nos, ennek hordónkénti ára 2011 elejétől nagyobb ingadozások nélkül stabilan 100 dollár felett maradt. Két alkalommal 2011 és 2012 elején volt néhány 120 dollárt meghaladó csúcs és 2012 közepén alulról súrolta a 100 dolláros árszintet, összességében azonban az ár hosszabb időszakra nem süllyedt e vonal alá. Az áringadozás közel négy évig 20-25 dollár körül mozgott. 2014 második felében azonban az ár csökkenni kezdett október közepén 86 dolláron állt, majd tovább esett, november végén 65 dolláron állt. A hirtelen árzuhanás az olaj ár erős hullámzása, változékonysága az olajhiány egyik tünete, vagyis a jelenség ezen alapvető energiahordozó ellátási problémáira utal. Több alkalommal kifejtettük már itt ezen a blogon hogyan is zajlik az árváltozás folyamata. A gazdaság egészséges működése esetén a gazdasági növekedéshez szükséges energiahordozók iránti kereslet növekszik, ám a kitermelés nem tud lépést tartani ezzel, emiatt az árak emelkednek. Mindez visszahat a gazdálkodásra, magas olajárak mellett a gazdasági növekedés megtorpan, cégek zárnak be, embereket bocsájtanak el, emiatt mind az iparban mind a lakossági fogyasztók körében csökken a kereslet, ami egy idő után rohamos árcsökkenéshez vezet. Az alacsonyabb olajárak azután ismételten lehetővé teszik a gazdasági fellendülést, az olaj iránti kereslet nőni fog, és visszatérünk a ciklus elejére. Lassan növekvő, vagy stagnáló olajkitermelés mellett a hanyatlás és növekedés ciklikusan, vissza-visszatérően ismétlődik. A rendszerlengés fokozódása már jelen körülmények között is várható, attól a pillanattól kezdve azonban, hogy az olaj kitermelése csökken (ami még nem az összes folyékony üzemanyagra vetítve nem történt meg bár ez önmagában is vitatható http://resourceinsights.blogspot.com.es/2012/07/how-changing-definition-of-oil-has.html) mind mértékét, mind időléptékét tekintve brutális változásokra számíthatunk. Egy-egy kilengés idején az olaj ára olyan magas, illetve alacsony lehet, ami egész országok összeomlását okozhatja. Az ár és az összeomlás kölcsönhatásban áll egymással, amennyiben olajtermelő ország omlik össze, az ár a magasba repül, amennyiben fogyasztó ország, a mélybe zuhan.

Mint azt látni fogjuk, a jelenlegi (immár 50 dollárnyi eséshez közelítő) árzuhanás (a rendszer lengésére utal, s mint ilyen) a gazdaságot és az olajkitermelést egyszerre fenyegető közeli válságjelenségek egyik tünete. Emiatt elég elkeserítő, egyben nevetséges, ugyanakkor társadalmunk vakságára nagyon is jellemző, hogy egy ilyen kritikus pillanatban, olyan cikkek jelennek meg, melyek szerint az olajár csökkenése „trendfordulót” jelent és ettől kezdve „tartósan alacsony árak várhatók”. Tehát minden rendben megy. Az olajcsúcs hívei mindezt nem látták előre, emiatt minden elemzés, amit ezen és az ehhez hasonló blogokon készítettek, értéktelen kacat csupán, hisz egyre távolabb kerülünk az olajcsúcstól. (E közbevetések ahhoz hasonlatosak, amikor egy-egy kirívó hidegrekord hatására megkérdőjelezzük az éghajlatváltozás tényét és tendenciáit. Itt éppen azt nem látjuk, hogy a rendszer nem egyenes vonalú egyenletes mozgással változik meg, hanem a kilengései fokozódnak. Minden egyes csúcs után várható nagyobb és veszélyesebb szélsőség, ami azonban nem változtat az összképen.) (Még egy híres bróker tweet üzenetét is olvastam, aki olaj részvényekkel kereskedik, ő azt hangoztatta, hogy az olajáresése a kínálat bőségének jele.)

Az ármozgás és recesszió

A helyzet azonban egészen más. Az olajcsúcs jelenségének elemzésekor egyfelől nem ragadhatunk le kizárólag az olaj áránál, másfelől nem gondolhatjuk, hogy az ellátási problémák folyamatosan magas árakat produkálnak. Az olajkitermelés csúcsa elsősorban a rendszerlengés fokozódásában nyilvánul meg, azaz óriási mértékű változékonyságot, rövid időn belüli vad áremelkedéseket és rázuhanásokat jelent. A kérdéssel foglalkozók, így mi is a kezdetektől fogva hangsúlyoztuk ezt a gondolatot. Estemben (értsd A. M Turiel) az egyik dolog, ami e blog indítására, illetve az olajcsúccsal kapcsolatos ismeretterjesztésre ösztönzött, éppen az a tény volt, hogy a 2008-as nagy kilengésre (a júliusi 147 dolláros csúcs után 110 dollár körüli zuhanás a december 36 dolláros szintig!) semmilyen racionális választ nem adtak, nem kínáltak, s nem is vizsgáltak egyetlen a már nyilvánvaló problémák kezelésére alkalmas eszközt, mozzanatot. Hazudik az, aki azt állítja, hogy nem beszéltünk az árak változékonyságáról. 2010. február 3-án „Előrejelzés a kőolaj árának a következő 10 évben történő változásáról” címmel tettem közzé az ötödik posztot és az olajár jelentős változékonyságát Dave Cohen évekkel korábbi rajzával illusztráltam: „http://crashoil.blogspot.com.es/2010/06/pronostico-de-precios-del-petroleo-para.html

Egy évvel később, azt kérdeztem magamtól: az árak hirtelen emelkedése, mely megközelítette a 130 dollárt, azt jelezi-e hogy elértük-e a rendszerlengés következő fordulópontját, amit egy 2011-es újabb recessziós hullámvölgy követ majd? http://crashoil.blogspot.com.es/2011/08/la-nueva-recesion.html (ford. megj. ami, be is következett). Most, 2014-ben úgy tűnik, egy újabb világméretű gazdasági visszaesés küszöbén állunk. Engedjétek meg, hogy idézzek két bekezdést a négy és fél évvel ezelőtt publikált írásomból:

„Többé-kevésbé lehetetlen előrelátni az olajár-csúcsát, ellenben azt előre jelezhetjük, hogy a meggyengült világgazdaság nem tud elviselni folyamatosan növekvő, a 150 dollárt súroló, esetleg meg is haladó árakat, ezért valószínűleg a következő árcsúcs alacsonyabb lesz. Az olajplatón maradva egyetlen dolog, amit megkockáztathatunk, hogy a csúcsokat jelentős visszaesés követi, és a csúcs után az ár kb. 40 dollár körül stabilizálódik”. 

Továbbá:
„Innen arra a következtethetünk, hogy az olajár-sokkok minden harmadik évben, és pedig mindig júliusban köszöntenek ránk: 2008, 2011, 2014, 2017, 2020, stb. Azaz ebben az évtizedben 4 olajsokk vár ránk, feltéve persze, ha továbbra is megmaradunk az olajtermelés platóján.”

Az a modell, amit e posztban használtam, szinte sértően leegyszerűsítő, a valóság természetesen (amint azt e posztban magam is jeleztem) sokkal összetettebb. Mindezzel együtt érdekes összeveti az a modell előrejelzéseit a valósággal. A következő árcsúcsok ténylegesen alacsonyabbak voltak, a 150 dollárt majdnem elérő 2008. júliusi árcsúcsnál, és a lengések, az olajárak jelentősebb változékonyságának feltételezett időpontjaiban (2008, 2011, 2014) sem tévedtem nagyot. Emellett valóban úgy tűnik, ezek jelzik a következő „Nagy Válság” dátumait különösen most, amikor kezdik beismerni, hogy a harmadik nagy válság kapujában állunk.

De nyilvánvaló az is, hogy az olajár és kínálat dinamikája sokkal komplikáltabb. Ami az árakat illeti, néhány hónapja valaki a szememre vetette, mégsem nem következett be az a változékonyság, amit mindig is az olajkínálatban megjelenő problémák tünetének tartottam. Ezért írtam egy posztot, ahol e témák kifejtése mellett Cohen rajzát ráhelyeztem az olaj ár tényleges alakulására:

http://crashoil.blogspot.com.es/2014/03/otra-decada-de-excusas.html

Az ábra alapján elmondhatjuk, hogy Dave Cohen modellje egyszerűsége ellenére megragadt valamit a folyamatokból, főleg most, hogy 2014 vége felé az ár kezd összeomlani. Mielőtt mélyebben elmerülnénk az eltérések magyarázatában, figyeljétek meg, az ár a leegyszerűsítések dacára viszonylag jól illeszkedik a modellhez. És hadd mondjam el, hogy nem csak én vélekedem úgy: az olajcsúcs problémái nem egyszerűen magas árakat hoznak magukkal, hanem hirtelen és jelentős árváltozásokat. E véleményen van az olajcsúccsal foglalkozók teljes közössége. A kérdés megértése érdekében ajánlom figyelmetekbe e kiváló cikket: http://ourfiniteworld.com/2014/08/14/energy-and-the-economy-twelve-basic-principles/ Azok, akik az olajárak hirtelen zuhanására alapozva kritizálják az olajcsúccsal foglalkozókat, jobban teszik, ha bekapcsolják a biztonsági öveket, mert most nagyon veszélyes kanyarok következnek. Közben olvassák el például, hogy mit mond az Aspo erről a jelenségről: http://www.peakoil.net/the-falling-oil-price-may-presage-a-future-recession

2008 és 2011 eseményei:

Az alábbi grafikont egy, a különféle adatok feldolgozásában jeleskedő spanyol blogger, Telecomunista tette közzé „A világ összesített „folyékony üzemanyag” előállítása, termelése” címen burbuja.info.

A grafikon tanulmányozásából leszűrhető, hogy az összes folyékony üzemanyag (ebben ott van a hagyományosan, a nem hagyományosan kitermelt kőolaj, illetve a különféle módszerekkel előállított, cseppfolyósított üzemanyagok) előállítása két alkalommal ugrott meg jelentősen, és mindkét alkalommal egy-egy kitermelési platót követően. Az első alkalommal a 2008-as válság után, elsősorban a „bioüzemanyagoknak” (kukoricából készült bioetanol, és olajos magvakból előállított olaj) „köszönhetően”. Sajnos azonban ezek másodlagos energiaforrások, előállításuk (a műtrágyák a földművelés, a betakarítás, a szárítás, a szállítás, feldolgozás, stb.) energiaigénye szinte annyi, amennyi energiát a végtermékből nyerhetünk, azaz nem jelentenek nettó energiatöbbletet. http://crashoil.blogspot.it/2013/05/el-gran-error-de-los-biocombustibles.html Azok az amerikai és európai kormányok, akik anno kötelezővé tették a bioüzemanyagok benzinbe, illetve gázolajba keverését, mára elvesztették korábbi érdeklődésüket a termék iránt, és fokozatosan leépítették a fogyasztást serkentő állami támogatásokat, ami a termék előállítása megtorpant.

Az olaj ára azért nem emelkedett, mert az elegendő olaj hiányát a piacon kompenzálta a bioüzemanyag. Csakhogy ennek előállítása egyfelől éhséglázadásokat, és háborúkat okozott a Közel-Keleten (mivel nagyon megdrágultak a gabonafélék, mert az amerikaiak export helyett etanolt készítettek a kukoricából) másfelől mind energetikai, mind gazdasági szempontból veszteséges volt, így az államok további eladósodásával járt együtt. Vagyis az energetikai ellátás rendszerét csak a lakossággal szembeni gazdasági megszorítások révén sikerült fenntartani. (A bioüzemanyag támogatására szánt források növelték az egyes országok költségvetési hiányát, ami megszorításokhoz vezetett, összességében tehát e megszorításokat, szankciókat alakították át folyékony üzemanyaggá. A második megugrás 2011-ben következett be. Ekkorra nyilvánvalóvá vált a bioüzemanyagok kudarca, újabb gazdasági visszaesés következett be. Ekkor, ahogy a fenti grafikonon a (zöld feletti) lila sáv mutatja, a frackin (a rétegrepesztéses olaj kinyerés) adott újabb lökést a kőolajtermelésnek. A földgázból előállított és a fracking által nyert olaj (lighttightoil) nélkül az összesített folyékony üzemanyag termelése napi 3 millió hordóval csökkent volna. A fracking esetében a kitermelés ugyan nettó energia többlettel jár, gazdasági szempontból azonban több szinten is veszteséges. Részben az externáliák, a környezeti károk miatt, de – mint ahogy erre a gazdasági szaksajtóban többen is figyelmeztetnek http://crashoil.blogspot.com.es/2014/09/la-ilogica-financiera.html – szerencsétlen módon a kitermelő cégek az anyagi csőd szélén állnak, és az egyre halmozódó adósság előbb vagy utóbb szükségszerűen maga alá temeti őket. Valahol itt tartunk ma. Az ágazat csődje annál hamarabb következik be, minél mélyebbre süllyed az olajár és minél tartósabb marad az alacsony ár. Persze a végén az államok – miután az olaj stratégiai cikk –, ismét az egyszerű állampolgárokra hárítva a költségeket kivásárolják, államosítják majd e cégeket. A rendszer fennmaradásának ára a társadalom egészének további romlása lesz, amit nehezen tekinthetünk fáklyás menetnek. (a szerk megjegyzése: a dolog itt sem egyirányú, a rendszer megbillenése társadalmi szinten is a rendszerlengés fokozódásában, a jövedelmi különbségek növekedésében, a szélsőséges társadalmi események megnyilvánulásában érhető majd tetten. A jelek szerint mind a társadalmi, mind a gazdasági, mind a természeti folyamatok felől nézvést valóságos hullámvasút vár ránk.)

Alaptényezők:

A rendszerlengése (az olajár, a társadalmi-gazdasági, illetve természeti jelenségek esetében) nem egyenletes. Esetünkben előbb a bioüzemanyagokból, utóbb a fracking által kinyert olajféleségekből eredő átmeneti kínálat miatt a fel-lemozgások mérséklődtek és az olajár a bioüzemanyagok állami támogatásának megszüntetésének 2011-re eső időszakát kivéve stabil marad. (2011-ben az élelmiszerválságra adandó válaszként lemondanak a bioüzemanyag termelés támogatásáról, ami egybe esik egybe esik azon év enyhe olajár-csúcsával, és az azt követő recessziós hullámmal)

És mi történik napjainkban? Az olajár az utóbbi három évben stabilan száz dollár felett maradt, majd ez év őszén hirtelen csökkenni kezdett, és előbb a százdolláros határt törte át, aztán tovább zuhant, egészen a mai (a cikk megjelenésének időpontjában) hatvan dollár körüli szintig. Ha megvizsgáljuk e folyamat piaci alapjait, négy lehetséges tényezőre bukkanhatunk, háromra a kínálat és egyre a kereslet oldalán. Kezdjük az elemzést a kínálati oldallal:

• Az Egyesült Államokban csúcsra futott a a repesztéses módszerrel kitermelhető és az olajhomokból kinyert olajtermelése. Korábban már jeleztük, ez a „történelmi maximum” 2015 és 2017 között maradhat fenn. http://crashoil.blogspot.it/2013/11/el-fracking-se-fractura.html Egyelőre azonban a termelés tovább emelkedik, (bár nem annyira gyorsan, mint eddig). Ugyanakkor látni kell, hogy mindez az olajtermelő cégek mind nagyobb eladósodásához vezet. http://crashoil.blogspot.com.es/2014/09/la-ilogica-financiera.html
• Líbiában kezd helyreállni a kitermelés. Ez tűnik az alapvető oknak, amiatt az utóbbi hónapok olaj kínálata emelkedik, (700.000 hordó líbiai többlet a kb. 900.000 hordós napi emelkedésből az utóbbi három hónapban. Az USA energetikai hivatala ezt tekinti a kínálat növekedés fő okának. http://www.eia.gov/todayinenergy/detail.cfm?id=18311 ) Kérdés azonban, hogy polgárháborús viszonyok között ez meddig tartható.
• Irak növelte az exportját http://www.iraqoilreport.com/news/exports-reverse-three-month-slide-13458/ valószínűleg nagy erőfeszítések árán, de ez nélkülözhetetlen az Iszlám Állam ellen vívott háború finanszírozásához.

Ami a másik oldalt illeti, a globális kereslet gyenge. Számos ország mutatói rosszak e tekintetben, (a német export visszaesése, Usa gyenge munkaerő piaca, Franciaország tartós gyengélkedése, Olaszország krónikus válsága, de különösen fontosak a Kínából jövő adatok, mivel Kína ma a világ műhelye, és a helyzete nagyon kötődik a Nyugat által támasztott kereslet alakulásához (ha Usa és az Eu kevesebbet vásárol, akkor Kína is kevesebbet termel). Nos, Kín is rosszul teljesít, a PMI index elég alacsony, és sok más mutató is csökken (például az ország acélkereslete) Egyszóval egy globális válság, gazdasági visszaesés képe rajzolódik ki, ami jól látszik az alapvető ásványkincsek (vasérc, réz, alumínium, stb.) tőzsdei árzuhanásában is. Egy módja annak, hogy megpróbáljuk megérteni mi is történik, az hogy megvizsgáljuk az olajpiac konjunktúrájáról szóló jelentéseket, amiket havonta publikál az IEA (https://www.iea.org/oilmarketreport/omrpublic/). Három évvel korábbi itt használt módszeremmel (http://crashoil.blogspot.it/2011/09/cuando-la-demanda-supera-la-oferta.html) a világ összes folyékony üzemanyagát figyelembe véve újra számoltam a negyedéves kínálati grafikonokat (zöld) és a kereslet negyedéves alakulását, (piros). Különválasztottam két időszakot, 2005-ig és 2005-től indulva. Nézzük meg először ezeket a grafikonokat. A függőleges tengelyen van az összes olajféleség átlag kitermelése az adott negyedévben, és millió hordó/napban számolva.

2002-ig jól megfigyelhető egy szezonális (évszakonkénti) hullámzás. Télen és ősszel nagyobb kereslet az olaj iránt tavasszal és nyáron kevesebb. A kínálat megpróbál alkalmazkodni a kereslethez enyhén anticiklikus módon: lemarad azokban a hónapokban, amikor nagyobb a kereslet, de ezt kompenzálja egy nagyobb kínálattal a kisebb kereslet hónapjaiban. Emiatt látunk számos kereszteződést a két grafikon között. Az olajipar által tartalékolt készletek kompenzálják e hullámzásokat, (többet raktároznak el az alacsonyabb kereslet időszakában, és kevesebbet a magasabb kereslet idején). 2003-tól kezdődően (ha megvizsgáljátok a fenti Telecomunista grafikonját) a kőolaj kitermelés addigi szignifikáns növekedése abbamarad, egyfajta versenyfutás kezdődik a kínálat és a kereslet között, innentől sokkal inkább együtt halad a két grafikon és egyre kevesebb tér marad vonalaik között. 2005-öt követően azonban gyökeresen megváltozik a helyzet. Nézzük meg a grafikont ée elemzzük lépésről lépésre:

2005 és 2006 között a kínálat vonala (zöld) az időszak nagyobb részében bőven meghaladja a kereslet vonalát (piros). Mindez elvben azt jelentené, hogy a piac telített, minden igényt ki tud elégíteni. Csakhogy a kínálatnak egyre nagyobb hányada földgázból előállított folyékony üzemanyag, melyek csak néhány felhasználási területen helyettesítik a kőolajat, (pl. a műanyagiparban, propilén szintézis) Így valószínűleg azokban a kategóriákban, amit a piac valójában kért (benzin, gázolaj, kerozin) a kínálat éppen elegendően fedte le a keresletet, és ez megmagyarázná, hogy azokban az években az ár miért emelkedett extrém gyorsasággal. Szerencsétlen módon, a statisztika módosítása, „minden folyékony olajszármazék” bevezetése az IEA részéről, ( a statisztikához csapták a bioüzemnyagot, a földgázból kinyert benzinféleséget, sőt még a „ finomítói nyereséget” is) azt eredményezi, hogy ezeket a fontos részleteket már nem lehet beazonosítani.

Beköszönt 2008 és a fogyasztás, mely általában napi 2 millió hordó (Mb/g) körüli intervallumban ingadozott, majdnem 4 millió hordóval 4 Mb/g bezuhan. Emiatt az ár is összeomlik. A kínálat megpróbálja követni a keresletet, de egész évben magasabb marad. Az olajár fejlődését itt sem éehet megérteni a statisztika összemosása „minden olajféleség” egy kalap alá vétele, miatt. A grafikon szerint 2008-ban végig nagyobb volt a kínálat, mint a kereslet, még júliusban is, amikor az ár majdnem elérte a hordónkénti 150 dollárt. 2009 felé haladva a kereslet kezdi utolérni magát, még akkor is, ha nem tudja visszaszerezni egészen 2010-ig a jellemző éves hullámázásait. 2011 vége felé újra láthatjuk az ellentmondást: a kínálat jelentősen meghaladja a keresletet, ennek ellenére az ár tovább emelkedik. Valószínűleg azért, mert ez az az időszak, amikor megértik, hogy a bioüzemanyagok nem csökkentik a világ energetikai függőségét. Természetesen a közgazdászok nem értik az okát, ami nem más, mint az alacsony EROEI, azaz, hogy nem jelent nettó energia többletet. http://crashoil.blogspot.com.es/2011/06/por-que-los-economistas-no-entienden-el_17.html Ebben az időszakban kezd viszont teret nyerni a fracking által kinyert gáz és olajféleségek. De a frackinggal nyert olaj azonban nem alkalmas gázolaj lepárlására, ezzel együtt enyhülést hoz a bolygó szénhidrogén keresletében, és a helyzet elkezd normalizálódni 2012-ben, majd 2013-ban egészen mostanáig. A grafikonok 2014 második negyedévvel végződnek. A vékony vonalak melyek ez után következnek, kivetítések, az utolsó időszakból előre vetítve. Ahogy láthatjátok, az IEA egy nagyon egyszerű dologra alapozza az előrejelzését: egyszerűen azt feltételezi, hogy visszatérünk egy normális ciklus megkezdéséhez, melyben a kínálat keresztezi majd a keresletet az év során: most tehát arra van szükség, hogy a kereslet elkezdjen növekedni, míg a kínálat kevésbé gyarapodjon a tél során, és logikusan azt remélik, hogy ennek az ellentéte történik majd a tavasz és nyár során.

De valójában mi az, ami történik? Ahogy láthatjátok, nincs semmi rendkívüli az előre látott kínálat alakulásában, a kitermelés legutóbbi emelkedésében egyáltalában semmi őrült dolog nincs, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Líbia még mindig csak a felét termeli a korábban normálisan kitermelt mennyiségnek, és hogy az Iszlám Állam körüli problémák minden iraki exportot illető feltételezést nagyon spekulatívvá tesznek. Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a fő probléma a kereslet alakulásában eredeztethető, ami nem követi a 2008-as és a 2011-es modellt, amikor is a kínálat felülmúlta a keresletet azokban a hónapokban, amikor fordítva kellett volna lennie. A probléma abban van, hogy ha mindent, ami olajféle egy kalap alá vesznek, összesítve kezelnek, akkor ugyanaz az egy grafikon megakadályozza, hogy világosan megkülönböztessük mindazt, amit valójában kér a piac. Az IEA-nak komolyan meg kellene fontolnia, hogy az elemzéseiben elválassza a kőolaj piacát a többi folyékony üzemanyagétól, mivel azok nem teljes mértékben egyenértékűek vele, (ahogy ezt már egy másik írásban kifejtettük, http://crashoil.blogspot.hu/2012/02/el-pico-del-diesel.html )

Következmények:

Még korai lenne arról beszélni, hogy a globális növekedés lassulása miatt az olaj iránti kereslet tovább csökken-e a következő hónapokban. (Ez a kérdés ma is aktuális, azzal együtt, hogy az árzuhanás a cikk írását követően is folytatódott, bár innen nézvést inkább arról van szó, hogy az árzuhanás meddig tart még, és mit okozhat.) Ezzel együtt úgy tűnik, újabb gazdasági visszaesés kapujában állunk. Ennek mértékéről egyelőre nem mondhatunk sokat. A Kormányok számtalan módszerrel kísérlik meg a probléma enyhítését, és úgy tűnik, az észak-amerikai kormány új pénznyomtatási kampánnyal akarja elkerülni a veszélyt. Ezen intézkedések hatékonysága a következő hónapokban fog igazolódni, ez azonban nem változtat az alaphelyzeten: az inga lengése jelenleg az árak csökkenésében (zuhanásában) nyilvánul meg, ami sok kitermelő országban komoly idegeskedésre ad okot. Néhány elemző sietve kijelentette, hogy az árak csökkentése Szaúd-Arábia piszkos húzásának az eredménye, mert a szaúdiaknak az önjelölt szakértők egyhangúan a piac ellenőrzésének örökös képességét tulajdonítják. Szerintük Szaúd-Arábia elárasztja olajjal a piacot, hogy leverje az árakat. Az amiben ezek a szakértők nem jutnak egyességre, hogy a szaúdi királyság milyen célból is tenné ezt. Néhányan úgy vélik azért, hogy előidézzék a rebellis Oroszország csődbe menetelét, mások még azt hiszik, hogy az iraki Iszlám Államot akarja gazdaságilag kivéreztetni.

De ahogy láthattuk, egyáltalán nem Szaúd-Arábia az, aki növeli a saját kitermelését, hanem főleg Líbia, és megfigyelt növekmények nem lépik túl az év ezen időszakában többé-kevésbé szokásos mennyiséget. Ezenfelül ahogy néhány hónapja írtunk róla, minden azt jelzi, hogy a hagyományos olaj kitermelése megkezdte a hanyatlását. http://crashoil.blogspot.com.es/2014/06/vientos-de-cambio.html Ami Szaúd-Arábiát illeti: képtelenségnek tűnik, hogy érezhetően növelje a saját olaj kitermelését. E téren nagyon is valószínű, hogy az hamarosan csökkeni kezd. Emiatt könnyen lehet cáfolni a fenti elemzéseket: a piacon nem termelnek ki nagy mennyiségben extra olajat abból a célból, hogy leverjék az árakat, és nem Szaúd-Arábia okozza ezt az elképzelt bőséget. Ellenben nagy a valószínűsége, hogy az árzuhanás a harmadik gazdasági válság tünete. A válság a szemünk előtt bontakozik ki, a kereslet és vele az árak zuhanni kezdenek. A Deutsche Bank nemrég tett közzé egy elemzést, hogy mi lenne az a minimál ár, amiért az egyes országoknak árulniuk kellene az olajat, anélkül hogy súlyos pénzügyi deficitbe kerüljön az államháztartásuk, és ez veszélybe sodorja a stabilitásukat.

Ahogy láthatjátok, a nagy olajtermelők, (Oroszország és Szaúd-Arábia) már most negatív tartományban vannak, míg más országok, melyek már hosszú ideje küzdenek pénzügyi problémákkal, még nagyobb gondban vannak. Ebben sincs semmi új: másfél évvel ezelőtt elmagyaráztuk ebben a blogban: http://crashoil.blogspot.com.es/2013/04/la-barrera-de-precios.html A probléma sokkal súlyosabb annál, mint amiről néhány „szakértő” nyilatkozik. Nem, nem arról van szó, hogy egy lakást és munkát kell garantálni minden házaspárnak, vagy megtartani a fényűzést: a társadalmi béke fennmaradásáról van szó ezekben az országokban, melyek súlyos egyensúlytalanságtól szenvednek. Szaúd-Arábiának biztosan van elegendő pénze, hogy sok hónapon át fenntartsa ezt a helyzetet, de más termelő országok nagyobb része néhány hét leforgása alatt súlyos problémákkal találja magát szembe. A globális rendszer tű fokán táncol, és váratlan gyorsasággal széteshet, ha nem reagálunk időben.

De nem csak az országok sorsa forog kockán. Ahogy már láttuk, a világ 127 legnagyobb olaj és gáz társasága irracionális mértékig el van adósodva, hogy fenntartsa a bővülő világ hamis látszatát. http://crashoil.blogspot.com.es/2014/09/la-ilogica-financiera.html (oly abszurditásig jutva, hogy kölcsönt kérnek, azért hogy kifizessék az osztalékot, mint a spanyol áramszolgáltató az Endesa) Ezek a cégek belegabalyodtak olyan nem hagyományos olaj és gázkitermelési beruházásokba, melyik végül vagy nulla hozamot, vagy veszteséget hoztak. Ez magába foglalja a bioüzemanyag készítőket, a kanadai olajhomokot, vagy az egyéb nehézolajjal próbálkozókat, az ultramély tengeri fúrásokat, és természetesen a fracking rétegrepesztéssel kinyert olajféleségeket. Ahogy már kifejtettük, az idei év mutatói alapján a legnagyobb cégek már jelentős mértékben elkezdték a tőkekivonást a kevésbé nyereséges mezőkből, http://crashoil.blogspot.com.es/2014/03/el-colapso-de-la-produccion.html  azért hogy kisebb mennyiségű, de nagyobb nyereséget hozó projektekre koncentráljanak, és a befektetők, részvényesek részéről a nyomás, hogy növeljék a tőkekivonást emelkedőben van. http://www.bloomberg.com/news/2014-10-15/oil-slump-means-canceled-projects-as-investment-declines.html Ha a jelenlegi árcsökkenés folytatódik, és eléggé tartós lesz, emiatt felhagynak más tervekkel is, akkor az azt okozza, hogy néhány éven belül az az olaj aminek a kitermelését meg kellett volna kezdeni, egyszerűen nem lesz.

A termelők idegei pattanásig feszültek, miközben a szokásos vásárlóik ki vannak vérezve anyagilag. Gyakorlatilag nincs idő a reagálásra. Kétségkívül az OPEC kisebb mértékben csökkenteni fogja a termelést, hogy megpróbálja kordában tartani az olaj ár esését, de ez a stratégia csak rövidtávon működik: ha nagyon visszafogják az exportot, akkor a hordónkénti ár emelkedik, amire minden országnak szüksége van, de az eladott mennyiség csökken, emiatt még jobban vissza kellene vágni az exportot, mert a költségvetés egyensúlyához szükséges ár még magasabb lenne. (ford. megj. a cikk írása közben eltelt időben kiderült, hogy a logikával ellentétben az OPEC mégse csökkentette a kitermelést,– A fordítás és a sajtó alá rendezés között pedig kiderült, hogy amíg a szaúdiak jövőre 80 dollár/hordó körüli árral számolnak, addig az oroszok szerint még lejjebb ehet az ár, ez még cifrábbá teszi a helyzetet) Valóban ebben az értelemben nincs sok mozgástér. Előbb vagy utóbb ezek a termelő országok rájönnek, hogy immár egymás ellen is játszanak, valamelyikük bukása szükséges a többi életben maradásához. Ebben az őrült játszmában, ebben az abszurd előremenekülésben Irak azok közt található, akinek rosszabb lapjai van, együtt olyan országokkal, mint Szíria és Yemen. http://crashoil.blogspot.com.es/2013/09/la-bancarrota-petrolifera.html

 

Konklúzió:

Nyilvánvalóan már a Harmadik Nagy Gazdasági Válság kapujában vagyunk. Hónapok óta jelzik az érkezését különböző mutatók, az hogy rövid időn belül számos nyersanyag (vasérc, réz, aluminium, stb.) ára is lezuhant a gazdasági válsághoz köthető kereslet visszaesést jelzi. A kőolaj árának csökkenése azért különösen veszélyes, mert sok cég és számos ország pénzügyi fenntarthatóságát veszélyezteti, és mivel sok országban az olajbevételekből biztosítják a társadalmi békét. Ha 85 dolláros szinten stabilizálódna az ár, a kockázatok kisebbek lennének, és elviselhető lenne, ha ez az alacsony ár szint nem tartana túl sokáig. Mindazonáltal, ha az árak további csökkenésének (ford, megj. eddig ez következett be, a cikk írása óta eltelt majd két hónapban) lavinaszerű hatása lehet, tehát igen kellemetlen egymást erősítő következmények sora indulhat be: az olajcégek csődje, vagy tömeges kivonulása a kevésbé nyereséges mezőkről arra fogja kényszeríteni az államokat, (elsősorban az USA-t) hogy közbe avatkozzanak, máshonnan vonva el erőforrásokat, és ezzel tovább súlyosbítva a gazdasági és társadalmi problémákat. Másfelől a gyengébb termelő országokban felkeléseket és polgárháborút lehet várni. Mindez az olajtermelés hirtelen összeomlását hozhatja magával, ami szállítási, ellátási, export problémákat okozna, és ez azonnal extrém módon megemelné az olaj árakat, és a többi nyersanyagét, ami a nyugati gazdaságokat taszítaná még mélyebb válságba, majd ez a kereslet még nagyobb visszaesését hozná, így újra kezdve a ciklust egyre sötétebb örvénylésben. Újabb recesszió, gazdasági visszaesés, keresletzuhanás, ennek következtében az árak esése, iparági csődök, a kitermelés összeomlása, felkelések és háborúk, és vissza az elejére, újra magas árak, újra recesszió és így tovább. A gazdasági és ipari rendszerben felgyülemlett instabilitás oly nagymértékű, hogy ha egyszer beindul ez az örvény, akkor nehéz megállítani, és amikor a végén megáll, akkor sokkal mélyebben fogjuk találni magunkat, mint amikor beindítottuk. Egy szakadék szélén találjuk magunkat és a kollektív felelőtlenségünk, a megállíthatatlan előre menekülésünk, mind hozzájárult az elmélyítéséhez. És akkor már csak egy lehetőségünk marad, mehetünk előre vidáman mosolyogva az előttünk tátongó űr felé. (Vagy ahogy Bogár László fogalmaz: a mai világ túl lendült a szakadék peremén, és mint a régvolt rajzfilmek farkasa veszettül szedi a lábait a semmi felett lebegve. Lezuhanni akkor fog, amikor rádöbben saját talajvesztettségére.)

Üdvözlettel

AMT