Kitekintő — Brent egy Olaszországban élő svéd mérnöknő szemével Posted in: Egyéb kategória

Közbevetett gondolatok: Mint azt korábban jeleztem a Kitekintő c. írásokban külföldi szerzők gondolatait, elemzéseit tesszük közzé. Célunk ezzel, hogy bemutassuk, hogyan gondolkodnak más országokban a várható fejleményekről. Az itt közzé tett anyagokra kivétel nélkül Olajos Tibor hívta fel a figyelmünket, és Dimitry Orlov gondolatai kivételével ő is fordította ezeket. Most Anna Ryden svéd mérnök elemzését olvashatjuk Tibor fordításában. Az én szerepem csupán annyi, hogy helyet adtam az írásnak. Tettem ezt elsősorban azért, mert az elemzés és mindaz, ami abból következik nagyon is elgondolkodtató. Mondhatnánk, egy újabb jel. Egy újabb jele a közelgő korszakváltásnak. Nagyon úgy tűnik, hogy az olcsó energia korszaka lassan véget ér, hogy milyen lassan, az persze kérdéses, de ahogy mondani szokás: jobb félni, mint megijedni.

Molnár Géza

A Milánóban élő, olasz nyelven publikáló Anna Ryden svéd mérnök, a blogjában különböző részadatokat összegyűjtve érdekes következtetésekre világít rá, saját grafikonkat készít, melyek sok szövegnél jobban érzékeltetik a folyamatokat.

Olajos Tibor 

http://oronero.wordpress.com/2012/02/13/brent-una-nuova-fase/

Brent ár, egy új szakasz

Ami engem foglalkoztat mostanában, az a kőolaj árának rugalmassága. Korábban a spekulánsok szerepét vizsgáltam, hogy buborék-e vagy sem az áremelkedés.  Bolla o non bolla.

Most egy grafikont készítettem a Brent ár rugalmasságáról a kitermelés függvényében. Az inflációval korrigáltam az adatokat, az amerikai GDP adatok szerint, bea.gov link, 2005-ös dollárra vetítve. Ez egy picit emeli a régebbi árakat és kicsit csökkenti az időben frissebb árakat, de a lényegen nem változat sokat.

Függőleges tengely: A hordónkénti árak UDS-ben, inflációval korrigálva

Vízszintes tengely: a világ kőolaj kitermelése, ezer hordó/nap

Látható, hogy 2004 végétől, 2005 elejétől kezdve az ár/kitermelés reláció, kapcsolat elkezdett másként viselkedni.

Ezután 2005-öt vettem kiindulásnak 1994 helyett, hogy jobban lehessen vizsgálni az utóbbi évek mozgását. Az adatokat három időszakra osztottam fel: Fekete vonal: 2005-2008, Narancs vonal: 2009-2010, Kék vonal: 2011

Azért tettem így, mert szerintem három különböző trend látszik. Az első, fekete, akkor is ha a spekuláció miatt esetleg túlhajott, a kinálat rugalmatlanságának tökéletes képe, tükröződése. A kitermelt mennyiség szinte semmit se változott az árváltozások hatására.

A második trend, narancs, a korábbi évek normalitására emlékeztet. Kisebb áremelkedésekre nő a normál kitermelés is. (ford. megj. 3 x os. árszinten!)

A harmadik trend, kék vonal,  akkor is ha csak egy évről vannak adatok, viszont a 2009-2010 két év inverzének, fordított leképezésének tűnik. Nézzük meg közelebbről:

Főleg a vonal első része különleges. Január hónap 88,5 millió hordós kitermelése 85 $ os árnak felelt meg. A vonalat követve az látszik, hogy januárhoz képest a következő kilenc hónapban kevesebb olajat termeltek ki, de drágább áron. Persze ki lehetne indulni a május hónaptól is, és azt mondani, hogy a 2011-es helyzet teljesen normális. Végre egy év, ahol a növekvő termelést csökkenő árak kísérik.

De nekem az a véleményem, hogy 2011 első tíz hónapja egy ízelítő abból ami jönni fog. A kínálat/ kereslet helyzetének  tartós megfordulása. Növekvő árak, de egyre csökkenő termelés.

Összefoglalás: függőleges tengely: kőolaj ára,  vízszintes tengely: kőolaj kitermelés kék vonal: első trend 2004 ben véget ért. piros vonal: második trend, 2010 ben? véget ért barna vonal: harmadik trend, 2011? től > csökkenő termelés, növekvő árak….

Hacsak a globális gazdaság zsugorodása a hiányzó hordók miatt, nem teremt egy akkora deflációs nyomást, ami az árakat kontroll alatt tartja.

vertical-align: middle; display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;

A Milánóban élő, olasz nyelven publikáló Anna Ryden svéd mérnök, a blogjában különböző részadatokat összegyűjtve érdekes következtetésekre világít rá, saját grafikonkat készít, melyek sok szövegnél jobban érzékeltetik a folyamatokat.