Kitekintő – Dmitry Orlov gondolatai Posted in: Egyéb kategória

Dimtry Orlov 2011 decemberében hosszabb interjút adott a francia Tancrède Bastié-nak. A szöveg angolul is megjelent. Mi az angol változatot ültettük át magyarra. Az alábbi fordítás három ember munkája. Az angol szöveggel ifj. Molnár Géza birkózott. A fordítást Bobkó Csaba vetette össze az eredetivel. A fordító a szavak jelentésére, Csaba inkább Orlov gondolatira összpontosított. Az ennek eredményeként született nyersfordítás magam kíséreltem meg átültetni magyarra, ami nem volt egyszerű. Számos esetben más szavakat és más nyelvtani formákat használtam. Így kizárólag én felelek a szövegben előforduló esetleges félrefordításokért.

Az eredeti francia nyelvű változat itt olvasható:

http://www.orbite.info/traductions/dmitry_orlov/un_entretien_avec_dmitry_orlov.html

A fordítás alapját képező angol változat pedig:

http://www.energybulletin.net/stories/2011-12-16/conversation-dmitry-orlov-about-europe

Dmitry Orlov (http://cluborlov.blogspot.com) orosz-amerikai mérnök, író. 1962-ben született Leningrádban, majd 12 évesen az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ám később is visszajárt Oroszországba. Tanúja volt a Szovjetunió összeomlásának. Most Amerikában látja ugyanazokat a jeleket és a folyamatokat, melyeket a szovjetrendszer összeomlásakor szülőföldjén is megfigyelhetett. Könyvében (Reinventing Collapse: The Soviet Example and American Prospects) és bloggjában ezekről a kérdésekről is ír. Összehasonlítja a szovjet és az amerikai körülményeket. Erre figyelt fel a neten bóklászva Tancrède Bastié, aki több őt foglalkoztató kérdésre is megtalálta Orlov bloggjában a választ. Példának okáért a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közti hasonlóság neki is feltűnt, de mint írja, ahhoz, hogy ezeket a pontokat tisztán lehessen látni, egyszerre kellene a két birodalomban élni, ahogy ez Orlovnak megadatott. Tancrède Bastié ezek alapján kereste meg Orlovot és készítette el az alábbi riportot.

Molnár Géza

Tancrède Bastié: Milyen különbségeket látsz Európa és Amerika közeljövőjében?

Dmitry Orlov: Az európai országok történelmi képződmények, és a multinacionális cégek pénzalapú világának felszíne alatt megmaradtak az ehhez való kötődés maradványai, míg az Egyesült Államokat egy cégként hozták létre lényegében egy adóellenes forradalom eredményeként, tehát nincs hová visszaesnie. A legnagyobb különbség ebből következően a helyi politikában van, és éppen ez lehet a megoldás kulcsa. Az európai politikát is megmételyezi a pénz és a szabad piac, de – szemben az Egyesült Államokkal – még nem teljesen agyhalott. Legalábbis remélem, hogy még nem az; a Brüsszelben hozott döntéseket ugyan meg sem lehet különböztetni a washingtoniaktól, helyi szinten viszont sokkal jobb dolgok is történhetnek. Európában még maradt egyfajta politikai sokszínűség, a véleménykülönbségek kezelhetők, és a lázadások sem feltétlenül torkollanak visszafordíthatatlan káoszba. Mindent egybe vetve az európai politikai helyzetben sokkal több lehetőség adódik az emberi kapcsolatok helyreállítására, helyi közösségek és döntések erősítésére, a helyi kezdeményezések támogatására, mint az Egyesült Államokban.

TB: Amerika összeomlása elősegíteni vagy késleltetni fogja Európáét?

DO: Egyelőre bizonytalan, hogyan játszódnak majd le az események, mindenesetre Európának szinte feleannyi erőfeszítésébe kerül kilábalni az elkövetkezendő olajválságból, mint az USA-nak. Ha az olajkereslet egy komolyabb összeomlást követően drasztikusan csökken az USA-ban, Európa egy kis ideig talán még hozzájuthat annyi olajhoz, mint amennyire szüksége van (ez akár 10 év is lehet), amíg nagyobb igény nem mutatkozik a kőolaj iránt, mint amilyen ütemben a tartalékok apadnak.

Az eurázsiai hatalmas gázkészletekhez való viszonylagos közelség szintén védelmet biztosíthat az összeomlás ellen, a szállítási kockázatok dacára.[1] A dollár esetlegesen bekövetkező váratlan hanyatlása minden bizonnyal kedvezőtlen hatással lenne a gazdaságra, azonban kicsivel hosszabb időszakra nézve a dollár elértéktelenedése megakadályozná, hogy a világ pénzügyi tartalékait számolatlanul Amerika adósságának rendezésére illetve a fedezhetetlen fogyasztására költsék. Ez növelheti az Eurozóna országainak vagyonát, és lélegzetvételnyi szünethez juttatja a világ szegényebb országait.

TB: Az Amerikai Egyesült Államok mostani illetve a Szovjetunió korábbi hanyatlása alapján mire számíthatunk, milyen lesz az európai összeomlás?

DO: Európa jobban áll valamennyi az összeomlás körülményeit befolyásoló kulcsterületen, mint az Amerikai Egyesült Államok.[2] A lakhatás, a szállítás, az élelem- és gyógyszerellátás, az oktatás és a közbiztonság terén adott a köztámogatások valamilyen rendszere és a helyiek is rugalmasabbak. A Szovjetunió bukásával kapcsolatos tapasztalatokat a tények tükrében kell értékelni. A szocialista rendszer összeomlását törvénytelen privatizáció, gazdasági liberalizáció és ehhez kapcsolódóan a korrupció hulláma követte. Ez olyasmi, mintha a földrengéssel indult katasztrófa tűzvésszel folytatódna. Európában azonban nincs nyoma egyetlen rossz, a megingás teremtette lehetőségeket kihasználva hódítani akaró gazdasági mechanizmusnak sem. Ugyanakkor a szocializmus maradványait[3], melyek a Szovjetunióban nagymértékben elősegítették a válság átvészelését Európában teljesen lebontotta a piaci liberalizáció káros kísérletének utolsó hulláma.

TB: Hogyan befolyásolja az olajcsúcs a földgázcsúcsot, és a széncsúcsot?

DO: A különböző fosszilis energiaforrások nem helyettesíthetőek egymással. Nagyrészt az olaj biztosítja a szállításhoz szükséges energiát, a nélkül a fejlett országokban megbénul a kereskedelem. A szén sok országban a villamos energia alapja (Franciaországban nem, mert az atomenergiára épít). A földgáz nélkülözhetetlen az iparszerű mezőgazdaságban használt műtrágya előállításához, továbbá hőenergiát biztosít fűtéshez, főzéshez és ipari folyamatokhoz.

A legtöbb fejlett országban ezen erőforrások kitermelése elérte a csúcsot, lehet, hogy világviszonylatban is elértük ezt, vagy közel állunk hozzá.

Az olaj körülbelül egynegyede néhány, alig pár évtizede felfedezett szuperóriás mezőről származik. Ráadásul ezeken a mezőkön különféle módszerekkel fokozták a kitermelést, hogy a lelőhelyek hosszabb ideig termelékenyek maradjanak, mint pl. „in-fill drilling” (kitöltő a meglévő fúrások közé ékelt fúrás) és „water injection” (vízbefecskendezés). E módszerek azonban nem csak hatékonyabbak, de a segítségükkel sokkal gyorsabban lehet kiaknázni az olajat. Csakhogy ezzel együtt a mező hamarabb kimerül. Az olaj helyét lassan átveszi a víz, aztán egyik pillanatról a másikra elapad az olaj. Ilyen gyors kiürülésre kiváló példa a Mexikói-öbölben található Cantarell szuperóriás mező; Mexikónak csak alig pár évig tud olajat exportálni. Oroszország után a második legnagyobb olajkitermelő, Szaúd-Arábia felettébb titokzatos olajmezőivel kapcsolatban, de valamit azért elárul róla, hogy csökkentette olajmezői fejlesztését, és szolár technológiai kutatásokba fektet pénzt.

Hasonló a helyzet a földgázzal is, bár itt kísérleteznek az áttöréssel, olyan új (valójában régi, korábban nem alkalmazott) technológiák bevetésével (hydraulic fracturing, horizontal drilling – hidraulikus kőzetrepesztés, vízszintes fúrás), amelyekkel olyan geológiai képződményekből lehet földgázhoz jutni, melyekről korábban úgy vélték, erre nem alkalmasak, (pl. agyagpala). Valójában ez csak pénzügyi játék. A technológia túl drága, és túl nagy károkat okoz a környezetben, emiatt nem éri meg az erőfeszítéseket. A helyzet persze változhat, ha a földgáz ára már visszahat a keresletre, és a gázhiány emiatt gazdasági károkat okoz.

Korábban úgy gondolták, szénből még bőséges, több száz évre elegendő készletünk van. Ugyanakkor pár éve felülvizsgálták ezeket a becsléseket, és úgy tűnik, a világ legnagyobb szénkitermelője, Kína már a csúcshoz közelít. Miután Kína gazdasági növekedését elsősorban a szén táplálta, ez a növekedés hamarosan a végéhez ér, amit komoly gazdasági, szociális és politikai problémák követnek majd. Az USA villamos energiájának közel fele a szénen alapszik, és valószínűtlen, hogy a jövőben a rendszer fenntartásához elegendő szénhez juthat. Az „energy-dense anthracite” (nagy energiasűrűségű antracit) nagy része kiürült az USA-ban. A mostani természetpusztító módszerekkel (pl. nagy anyagmozgatással járó külszíni fejtések) egyre kevesebb szénhez jutnak. A szénből lassan már csak por marad. A bányászatnak adott egy fizikai korlátja is, amikor a kitermelés és a szállítás több energiát emészt fel, mint amit a szénből remélhetnek.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a rendszer működésének alapját mégiscsak az olaj és a belőle készített üzemanyagok jelentik. Ezen alapul valamennyi gazdasági tevékenység. Dízel nélkül nem tudják vonattal az erőművekhez szállítani a szenet, nem tudnak áramot termelni, minden gazdasági folyamat leáll. Szintén fontos megérteni, hogy már a kisebb kimaradások is komoly gazdasági problémákat okozhatnak. Mindezen hatásokat tovább súlyosbítja a tény, hogy minden gazdasági és ipari tervezés alapját a gazdasági növekedés határozza meg, a gazdaság csökkenése elképzelhetetlen. A mai ipari szerkezetek, illetve a gazdaság, ideértve a pénzügyi rendszereket is, már stagnálás esetén is működésképtelen, csökkenésről már nem is beszélve. Ez kihat a politikai rendszerre is. Éppen ezért egy csekélyebb olajválság is komoly, a szociális szintet is érintő következményekkel járhat.

Végül nem árt megjegyezni, hogy a fosszilis energiahordozók kitermelése és az azt felhasználó ipar szoros kölcsönhatásban áll egymással. Egy az összeomlás végső stádiumába kerülő gazdaság nem tudja előállítani illetve hasznosítani annyi energiahordozót, mint amennyi a mindenapjaink megszokott rendjéhez szükséges. Nem ismerünk olyan módszert, mely a gazdaságot az elit szükségleteihez zsugorítaná, vagy képes lenne ipar nélkül fenntartani az iparosítás során kifejlődő pénzügyi és politikai intézményeket. Azt is érdemes még megemlítenünk, hogy a fosszilis energiahordozók felhasználásával arányban emelkedett az emberiség lélekszáma. Ez a kapcsolat vélhetően akkor is megmarad, amikor az energiafelhasználás csökkeni fog. Nem kell tehát túlzottan elmélyülni az olajcsúcs következményeinek tanulmányozásában ahhoz, lássuk, az olajhiány a globális gazdaság jelentős leépüléséhez vezet, ami jelentéktelenné teszi a többi fosszilis energiahordozót is.

TB: Mi a helyzet az összeomlás utáni Oroszországgal? Készen áll egy második csúcsra?

DO: Oroszország megmarad a világ legnagyobb olajtermelőjének. Ugyan a hagyományos olajkitermelését nem tudja növelni, mégis az olvadó sarkvidékeken végzet fúrásaival növelni, megduplázta olajkészleteit. Oroszország Európa második legnagyobb energiaforrása, és az is marad. A gázvezetékkel kapcsolatos viták dacára a történelem folyamán Európa legmegbízhatóbb energiaforrásának bizonyult, és minden jel arra mutat, hogy ezt a pozíciót a jövőben is tartani akarja.

TB: Mi várható az energiahordozók kiesésétől. Van esély békés, komolyabb károkat nem okozó hanyatlásra, vagy az ipari társadalmak azonnal összeomlanak?

DO: Ez sok mindentől függ. Hogy a társadalom képes lesz-e csökkenti energia felhasználását, függetlenedni tud-e az ipartól, megtermelheti-e iparszerű módszerek nélkül a fennmaradáshoz nélkülözhetetlen termékeket és különösen az élelmet, stb. Arra számíthatunk, hogy a nagyvárosok és az ipari központok gyorsan néptelenednek, a magányos, elzárt vidéki területeken pedig nem lesznek meg az iparelőtti termeléshez szükséges források, feltételek. De reményt nyújtanak a termőfölddel körülvett és vízi utakkal rendelkező kis és közepes városok, ha fel akarunk készülni a várható eseményekre, az ilyen helyekre kell költöznünk. Tehát a túlélés szempontjából legmegfelelőbb helyeket keresve az ókori és középkori településszerkezetet kell górcső alá vennünk, kihagyva azokat a helyeket, melyeket túl nagyra duzzasztott az ipari civilizáció.

TB: Nagyanyám mesélt róla, hogy a német megszállás idején a városi és elővárosi lakosok minden vasárnap kirajzottak vidékre üres ládáikkal, hogy valami ennivalót vegyenek a helyi gazdáktól, még aznap visszatérve egy vonattal. Létezhet bármilyen előnye az összeomlás utáni korban annak, hogy valaki városban él, nem falun?

DO: A falusi élet másféle tudatot, másféle gyakorlati ismereteket követlen meg, mint amire az embereknek egy városban vagy nagyvárosban van szükségük a túléléshez. Kortársaink zöme, akik napjaikat szimbólumok kezelésével töltik (pl. képernyőn) és ezzel keresik a kenyérrevalót,  garantáltan nem élnék túl, ha magukra hagynák őket vidéken. Másrészt viszont már a mai vidéki lakosok sem ismerik azokat a módszereket, amelyekkel elődeik ipari eszközök nélkül is életben maradtak és termelni tudtak, s olyan erőforrásaik sincsenek, amikből az eszközöket és a tudást helyreállíthatnák. De elegendő elszántság és felkészülés esetén lehet valamiféle együttműködés a két a falusiak és városlakók között.

TB: Úgy tűnik, a földművelés adottságai ma sokkal rosszabbak, mint két vagy három nemzedékkel ez előtt. A mezőgazdasági területek kimerültek, néhol erősen szennyezettek. Elő lehet állítani ilyen feltételek mellett elegendő élelmet, ráadásul sokkal kevesebb energiát igénylő eljárással?

DO: A kérdés jogos, és fontos. A föld kimerült, a területek szennyezettek, s ehhez még vegyük hozzá a globális felmelegedés hatásait. Az időjárási szélsőségek, a nagy esőzések, árvizek, aszályok, meleg hullámok már most komoly károkat okoznak. Emiatt vélhetően nem térhetünk vissza a földművelés elmúlt 10 000 évben kialakult formáihoz. Ugyanakkor az élelem más módszerekkel is előállítható: a természettel együttműködve felépíthetünk fenntartható természeti rendszereket, melyek nemcsak a bennük lévő növények és állatoknak teremtenek létfeltételeket, de az együttműködő embernek is. Kénytelenek leszünk magunk mögött hagyni a műtrágyát, növényvédő szereket használó iparszerű gazdálkodást, melynek során néhány haszonnövény kivételével mindent kiirtunk, a felhasznált és feldolgozott növények maradványait pedig végső soron a szennyvizekkel az óceánba öntjük. Természetesen itt is elértük a rendszer növekedésének a korlátait. Gondoljunk csak a foszfát műtrágyára. Ugyanakkor lehetséges zárt körforgású rendszereket létrehozni, ahol a tápanyag megmarad a területen, és lehetősége van folyton megújulni. Az ipar utáni emberiség számára a túlélés kulcsa az emberi trágya megfelelő felhasználása.

TB: Ha a nagyvárosok összeomlanak, mi lesz a szerepük? Miért van szükségünk rájuk?

DO: A nagyvárosok a vidéken megtermelhető élelmiszerfeleslegnek köszönhetik a létüket. Az ipari fejlődés hatására e felesleg óriási mértéket öltött, a népesség egy-két százaléka képessé vált ellátni a többit élelemmel. Az ipar előtti világban a lakosság kb. kétharmada termelte meg a létfenntartásához szükséges élelmet, és a felesleg is sokkal kisebb volt, kevesebb embernek jutott belőle. Ez várhatóan a jövőben is így lesz. Fenn marad néhány hosszú távú (elsősorban vízi) szállítást igénylő központosított tevékenység, néhány manufaktúra (vízkerékkel meghajtott malmok és eszközök). Néhány oktatási központ is túlélhet, de a jelenlegi magas szintű oktatás, és képzés elveszíti majd jelentőségét, miként a mai foglalkozások nagy része is eltűnik majd.

TB: Néhány amerikai úgy tekint az összeomlásra és az olajcsúcsra, mint újabb befektetési lehetőségre. Már írtál a pénzbe vetett hittel kapcsolatos megtévesztésekről. Ez felvet egy fontos kérdést: mit tehet az ember a megtakarításaival az összeomlás alatt vagy jobb esetben előtte? Mit vehetsz, aminek tényleg haszna van? Gondolom, a válasz nagymértékben attól függ, mennyi pénzed van.

DO: Ez is nagyon fontos kérdés. Elsősorban olyan árucikkeket kell vásárolni, amelyek akkor is hasznosak maradnak, ha az ipari bázis eltűnik. Ezeket lehet tárolni, és biztosan lassabban veszítenek értékükből, mint bármilyen papír valuta. Így például érdemes kéziszerszámokat beszerezni, a jelenlegi gépi szolgáltatások kiváltására. De lehet pl. olyan anyagokat venni, amelyek az ipar előtti gazdaság visszaállításához szükségesek, mint pl. hajószállításhoz szintetikus szálakból álló kötél és vitorlavászon, ezeket időben fel kell halmozni, hogy megkönnyítsük a szállítást.

TB: És mi a helyzet a földdel? Gondolod, hogy egy birtok hasznosnak bizonyulhat az összeomlás után? Vagy túl nagy a pénzügyi és jogi bizonytalanság lesz az összeomlás előtti időben ahhoz, hogy legyen értelme?

DO: A mai tulajdonviszonyok, és az ezekre épülő törvények és szokások, már nem lesznek használhatóak. Ha a gépiesített mezőgazdaság kora leáldozik, hatalmas műveletlen földekre számíthatunk. Nem oszt, nem szoroz majd, hogy papíron ki a tulajdonosa a földnek, miután gépek nélkül úgy sem tudja beművelni. A helyben élők szükségből szakíthatnak ki a földből maguknak, az életben maradásukhoz. Azok, akiknek a nevén nagy területek vannak, de nem művelik, csak egyfajta befektetésként tekintik a földet, valószínűleg egyszerűen lelépnek. Sem fizikai erejük, sem gépi, illetve pénzügyi eszközeik nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy jogaikat érvényesítsék. Ami a művelést illeti, több évtizednyi eredménytelen kísérletezésre számítok. A kimerült területeken megengedhetetlen és megbízhatatlan gépi és vegyi technikákkal próbálnak majd gabonát termelni. Ezeket végig kudarc kíséri majd. Részben a klímaváltozás miatt, részben a gazdasági változások, elsősorban az árnövekedések következtében. Az emberek ki fognak fogyni a tartalékaikból. A fenntartható mezőgazdaság megjelenéséhez idő kell. A folyamat azonban elősegíthető. Ehhez szükséged lesz eszközökre, készletekre, megfelelő földterületre, ahol a természettel együttműködve gazdálkodhatsz. Ilyen lehet pl. a permakultúra. A közösségi kertek kialakítása, a gerillakertészkedés, vagy ehető vadnövények ültetése, élelemtermelő és begyűjtő táborok szervezése, és más szerény, kevésbé fontosnak tűnő intézkedések is elősegíthetik a megoldást, és lehetővé tehetik legalább a programokhoz kapcsolódó emberek számára a legrosszabb forgatókönyv elkerülését.

TB: Hogyan készülhet fel az ember az összeomlásra anélkül, hogy elveszítené kapcsolatát a jelenlegi szociális környezetével; barátaival, rokonaival, munkájával vagy vevőivel, és mindennel, ami körülveszi és egyelőre a megszokott módon működik? Ez praktikus kérdés is és a megőrülés elkerülésére is vonatkozik.

DO:Talán ez a legnehezebb kérdés. Az iparilag fejlett társadalmakban, Európában, Észak-Amerikában és máshol mellbevágó az elidegenedés szintje. Az emberek csak az iskolában képesek tartós barátságokat kötni,  aztán már képtelenek másokkal közeli viszonyba kerülni, kivéve talán a szívügyeket, amik azonban múlandók. Egy bizonyos életkor után az emberek pályára állnak, felveszik a kasztjukra jellemző viselkedési formákat, embertársaikhoz való viszonyuk előírásszerű lesz, a társadalmi kötelezettségekre és a gazdasági kapcsolatokra korlátozódik. Az olyan messzeható, alapvető átalakulás, amilyenről beszélünk, lehetetlen improvizálás, rugalmasság nélkül. Hátra kell hagynod, ami voltál, és olyan emberré kell válnod, amit az adott pillanat megkövetel.  Paradox módon többnyire a fiatalok és az öregek azok, akiknek ez a legjobban sikerülhet, mert nincs vesztenivalójuk, a sikeres és produktív 30 és 60 közöttiek a legkevésbé jók. Az új körülményekhez való alkalmazkodáshoz el kell elszakadni minden elvont és személytelen dologtól és mindent személyesen kell megközelíteni magunk körül.

[1] Az eredeti szövegben mérgezett szállítási politika szerepel, amely vélhetően a tranzitszállítások kockázatára, az esetleges megcsapolásokra, lopásokra utal.

[2]Orlov itt a Collapse Gap = összeomlási versenyhátrány kifejezést használja. Ez egy lefordíthatatlan szójáték, a kifejezést a fegyverkezési versenyhátrányból alkotta.

[3] Itt ilyesmire kell gondolni: teljes foglalkoztatottság, állami bérlakások, melyekből nem tették ki az embereket, ha nem fizettek lakbért, olcsó tömegközlekedés, állami orvosi ellátás, oktatás stb.