Kitekintő: Ugo Bardi: Zuhan az olaj ára — ám nem biztos, hogy ez jó hír Posted in: Egyéb kategória

[14 ottobre 2014]

Fordította: Olajos Tibor, szerkesztette (ferdítette): Molnár Géza

Öt évig tartó viszonylagos stabilitás után a kőolaj világpiaci ára jelentősen elmozdult, a „mitikus” hordónkénti ár előbb 100 dollár alá esett, majd a lejtmenet folytatódott előbb 90, majd 85 dollárig. (MG: Egyelőre úgy tűnik ezen a szinten állt meg az olaj ára, további csökkenés egyelőre nem várható) Mi történik itt? Valaki új, nagy és könnyen kitermelhető olajmezőket talált? Vagy Szaúdi Arábia vette az „olaj fegyvert” Oroszország, a Szovjetunió a „gonosz birodalmának „örököse” (MG: vagy épp az Amerikai olajpala termelők) romlásba döntése érdekében? Valójában egyik sem. Nincsenek új felfedezések, és a Szaúdi olajfegyver nem olyan hatékony és éles, mint azt az újságolvasók olvasmányélményeik alapján gondolnák. De akkor miért is csökkennek az árak? Nos, ennek is megvan a maga oka, mint majd látni fogjuk, előbb azonban arra kell felhívnunk a figyelmet, hogy az árzuhanás NEM kedvező fordulat, sőt, inkább totális katasztrófa, planetáris szerencsétlenség.

A kőolaj véges erőforrás, ezzel együtt, mint minden, amit eladnak vagy vesznek a Földön, a kereslet kínálat törvénye alá esik, és valamilyen mértékben a „piacnak” nevezett entitás szabályozza.

A kőolajat illetően két ellentétes tendencia áll egymással szemben. Az egyik az ún. „hagyományos” azaz viszonylag alacsony költséggel kitermelhető olajmezők fokozatos kimerülése, a másik az ún. „nem hagyományos” (olajhomokból, olajpalából nyert olaj, bioüzemanyagok, sziklaepesztéssel bányászott olaj) növekvő kitermelése. Az utóbbiak arányának növekedése egyfelől katasztrófához vezet (mert a kitermelők mit sem törődnek a természet, környezet, vízbázisok pusztulásával), másfelől azonban ezek felfutása (főleg az Usa-ban) eddig kompenzálta hagyományos olajtermelés világszerte tapasztalható hanyatlását, sőt egy mérsékelt túlkínálatot is létrehozott. Ez volna a kínálati oldal. Ezzel egy időben csökken a kereslet: a legnagyobb gazdaságok (G7) tartós recesszióban vannak, és csökkentik a fogyasztásukat.

Olaszország például az utóbbi öt évben elvesztette a korábbi olajfelhasználásnak 25%-t! És a lejtmenet folytatódik. Más gazdaságok, mint pl. Németország nehéz helyzetben vannak, ha még nem is recesszióban. Ez mindenképpen a kereslet visszaesését okozza. Tehát két tényező – a kínálat növekedése és a kereslet csökkenése egy irányba hatnak: a piac azt „akarja”, hogy az olaj ára csökkenjen (s valóban csökken is) Vegyük azért figyelembe, hogy ezeket az ármozgásokat erősen befolyásolja a pénzügyi szereplők várakozása: ha mindenki azt gondolja, hogy az olaj árának csökkennie kell, akkor esésre játszanak, és ez egyre lejjebb és lejjebb viszi az árat.

Ha a tendencia folytatódik, az árcsökkenés az árfolyam összeomlásába torkollhat, mint 2008-2009-ben. Erre azért is érdemes figyelni, mert sokan gondolják, hogy az árcsökkenés végül is jó dolog, de ha a 2008-2009-es forgatókönyvet látjuk megismételni, az katasztrófa lesz, (ahogy már az akkor az volt). Ahhoz, hogy ezt megértsük, látnunk kell, az olajmezők nem egyformák. Mint arra már utaltunk, vannak olcsón kitermelhető mezők, és vannak ezektől jóval drágábban kitermelhető olajféleségek (pl. olajhomok, olajpala, vagy a repesztéses eljárással felszínre hozott olaj).

Tehát mi fog történni, ha az árak csökkennek? – A drágábban kitermelhető olaj kiszorul a piacról. Épp a nem hagyományos készleteket nem éri meg kitermelni, és piacra vinni. Ebből következően nem is fognak belőlük a továbbiakban kitermelni, hiszen ki akarna veszteséggel termelni? Ha az árak csökkenek, a nehezen kitermelhető nem hagyományos készletek termelése is csökkenni fog, ha pedig ez csökken, a világ össztermelése is csökken: hallottatok már az „olajcsúcsról” (peakoil)? Pont erről van szó: ez a kifejezés nem azt jelenti, hogy elfogy az olaj, csupán annyit, nem éri meg annyit termelni, mint korábban – tehát kevesebbet fognak termelni.

Pontosan ez ami bekövetkezhet a közeljövőben. A hordónként 100 dollár feletti olajár megengedte az olajiparnak, hogy állandó szinten tartsa a kitermelést, sőt enyhén növelje is (OT: mégse lett belőle reál gazd. i növekedés). Az alacsonyabb olajár ezt akadályozza meg, a kitermelés csökkentésére kényszerítve az olajipart. Ez – mint az Olaszországban és Európa szerte látható – sok más következmény mellett számos olajfinomító végleges bezáráshoz vezet.

Végül az olaj kevesebbe kerül, de ez csak látszólagos bőség, sokkal inkább a recessziónak, mint sem az olajbőségnek köszönhető. De hát mit is akarunk? Ez a piac! De főleg a mi rövidlátásunk. Évtizedek óta hitegetnek bennünket, hogy az olaj örökké tart. S mi hinni akarunk ebben, de az olaj nem tarthat örökké, jobb, ha már most végiggondoljuk ezt

A ferdítő megjegyzései:

A cikket olvasva először arra gondoltam, így jár, aki nagyon mélyen beleássa magát az olajcsúcs kérdésébe. Semminek sem tud igazán örülni, és olyan folyamatokban is saját elméletét látja igazolva, melyek akár az ellenkezőjéről is meggyőzhetnék. Hiszen túlkínálat van, tehát van olaj bőven. Több is, mint kellene. Ahogy lejjebb mennek az árak, egyre több piaci szereplő tér majd vissza az olajpiacra mind a vevők, min a termelők oldalán, és a dolgok visszatérhetnek a rendes kerékvágásba. Vagy valami hasonló. Persze a játék közel sem ilyen egyszerű. Mélyebb magyarázatok helyett azonban elegendő itt két kérdést felvetni.

1. Igaz, hogy a jelenlegi szerkezet mellet a gazdaság biztos növekedéséhez tartósan alacsony 80-90 dollár alatti hordónkénti olajár szükséges?
2. Igaz az, hogy a bőséget jelentő nem hagyományos készletek kitermelése veszteséges, ha tartósan 100 dollár alá süllyed az olaj ára?

Ha ezek a felvetések tévesek, akkor nincs miről beszélnünk. Az árak játszanak, hol csökkennek, hol emelkednek. Amikor csökkennek, egyre több gazdasági szereplő lép be a folyamatba, újra indul a növekedés, nő az olaj iránti kereslet, és nő majd az ár is. Ennek következtében ismét megéri majd kitermelni a nehezen hozzáférhető, drágább készleteket. Ennyi az egész. Ha viszont a fenti két tézis valós, akkor a gazdaság működéséhez, illetve az olajipar gazdaságosságához szükséges ár közötti 10-20 dolláros különbség előbb utóbb érdekes dolgokat okoz, miből következően egyre nagyobb az esélyünk arra, hogy ama bizonyos kínai átok szerinti érdekes időkben élhetünk.

Ezzel együtt persze örüljünk, hogy a havi fizetésünkből egy ideink néhány literrel több üzemanyagot vehetünk, ha saját gépkocsinkkal szeretnénk utazni. (Jó, hogy mi még tehetjük, lassan elfogyunk)