Válságenyhítés, avagy pár perccel éjfél előtt… II. rész Posted in: Egyéb kategória

2.2 Helyzetértékelés

Ha a fentiek tükrében keresnénk valami általános, a jelenségek mélyén rejtőzködő okot, mely napjaink válságjelenségeinek oka, vagy magyarázata lehetne, két okot is megjelölhetnénk. Egyfelől a rendszerek közötti kapcsolatrendszer zavarai mind a társadalmi, mind a természeti vagy természetes rendszerekben szerkezetváltozásokkal jártak. Csakhogy amíg a társadalmi-gazdasági szerkezet növekedett, addig a természeti rendszerek leépültek. A rendszer leépülés súlyos következményekkel járt együtt. Ettől kezdve ugyanis már nem egyszerűen a félreértelmezett visszajelzések kezelése jelent megoldandó feladatot a társadalmi-gazdasági szerkezet számára. A természeti rendszerek szerkezete sajátos működést is jelent, mely lényegében a természeti adottságok kialakításában és fenntartásában öltött testet. A természetben — a rendszer egésze felől vizsgálódva — nem az alkalmazkodás jellemző. Még akkor sem, ha egy adott tájba, természeti rendszerbe idegen elem érkezik.

Ahhoz, hogy e tételt megközelíthessük, ki kell lépnünk jelenlegi időléptékünkből. A természet szempontjából e téren értelmetlen felvetni mikor is kezdődött el egy-egy táj kialakulásának folyamata. Ha volt valaha kezdet, akkor minden onnan indult ki. A rendszer valamennyi eleme, illetve annak tényleges előképe ott volt az első pillanatban, és ott lesz az utolsóban. Ez persze nem azt jelenti, hogy semmi sem változna, csupán azt, hogy a változások folyamatosak, állandóak és kölcsönösek. Ha egy konkrét tájat veszünk alapul, azt mondhatjuk: a talaj és az éghajlat határozza meg a növénytakarót, az éghajlat és a növénytakaró a talajt, s végezetül a talaj és a növénytakaró az éghajlatot, és a kör bezárul. E kölcsönös meghatározottságok első két pontja közismert, a növénytakaró és az éghajlat, az időjárás kapcsolata azonban néhány soros magyarázatot igényel. Köztudott, hogy a nyílt vízfelületek sajátos éghajlatot alakítanak ki. Ha ezt tudva végig gondoljuk, hogy egyetlen 20-25 méternyire megnövő lakótelepi fa „éghajlat módosító” hatása egy futballpálya nagyságú vízfelületével egyenértékű, s csak az a Tisza kétmillió hektárnyira tehető természetes növénytakaróját vesszük alapul, melynek 80-90%-a erdő volt, azt tapasztaljuk, hogy e természetes növényzet éghajlatra gyakorolt hatása összességében az óceánokéval vetekedett. Innen nézvést teljesen érthető e hármas meghatározottság. A táj egyes elemei egy az egyén felől nézvést felfoghatatlan együttműködésben alakították ki mindazt, amit a táj természeti adottságainak nevezhetünk. Ezek az adottságok folyamatosan változtak. Ahogy a rendszer építkezett, úgy mérsékelte a szélsőségeket, illesztette be működésébe a más alrendszerek, illetve magasabb szerveződési szintek hatásait. Mindezek összességeként a rendszer működése pontosabb lett, adottságai kedvezőbbé váltak. Persze a folyamatoknak megvannak a maga keretei, melyeket nem lehet átlépni. Az északi szél féltekénken nem hozhat tartósan meleget, míg a déli szél hideget. Az északi kitettségű területek hűvösebbek lesznek, ezen változtatni nem lehet, bár a hatás mérsékelhető. Egy fátlan pusztaságban, ahol szabadon rohanhat a vihar, nyilván hidegebb lesz, mint egy erdős vidéken, ahol a zárt növénytársulás a lombkoronaszint feletti térbe kényszeríti a szelet.

Hasonló a helyzet a vízzel is. Az Alföldünk nagyobb hányadát, a folyók ártereit, a nyírséget, a hajdúsági löszhátat, a homokhát északi, Kiskunfélegyháza, Jakabszállás, Solt feletti részét erdők borították, holott e területeken hiányzott az ehhez szükséges vízmennyiségnek majd a fele. Csakhogy a folyók árvizei évről évre ideszállították a szükséges vízmennyiséget. E hatás az ártereken közvetlenül is érzékelhető volt, míg a környező magaslatokra közvetve hathatott ki. A vízzel való gazdálkodás alakította ki az Alföld képét és természeti adottságait. E „gazdálkodást” az itt felépülő természeti rendszer alakította ki. Nem alkalmazkodásról van szó, hanem folyamatos fejlődésről, mely nemcsak mérsékelte a medence vízveszteségeit, de lehetőséget biztosított tartalékok képzésére is.

Akkor sem beszélhetünk alkalmazkodásról, ha valamely elem kívülről érkezik e rendszerbe. Az új elemek beilleszkedése szükségszerűen együtt jár a szerkezet megváltozásával, E szerkezeti változások azonban az esetek egy részében szinte érzékelhetetlenek. A rendszer a megváltozott keretek között is működőképes marad. Egészen más a helyzet, ha kulcselem sérül, esik ki. Ebben az esetben a megváltozott szerkezet kihathat a rendszerműködésre. Mint ahogy a Tisza esetében a XV-XVIII. század folyamán bekövetkezett változások, a folyóval együttműködő emberi társadalom s gazdaság kiesése a XIX század elejére a korábbi parkszerű ligetes táj helyén hihetetlenül gyorsan egy vadvízország kialakulásához vezetett.

A természeti rendszerek kapcsolathálójától elszakadó társadalom, illetve gazdaság tehát egyfelől a szabályzó jellegű visszacsatolások másfelől a rendszerműködési zavaraiból eredeztethető károk kivédésére hoz létre újabb és újabb alrendszereket. Ez a módszer azonban csak addig vezet eredményre, ameddig elég energia áll a rendelkezésre ahhoz, hogy ezek az alrendszerek kiépüljenek és növekedjenek. Abban a pillanatban, amint az energia ellátás akadozni kezd, a rendszer egésze sérül. Nagyon fontos látni, hogy e bonyolult hálózat egyetlen elemétől sem vonhatok el erőforrást, a nélkül, hogy ezzel az egész rendszer létét ne kockáztatnám.

Csak egy vázlatos példa a jelenség jobb megvilágítására. Ahhoz, hogy a rendszer összeomló természeti környezetben, azaz folyamatosan romló természeti adottságok mellett is fenn tudjon maradni, olyan arányban kell növekednie, amilyen arányban a természet összeomlik. Minél súlyosabb az „ökológiai válság”, annál jelentősebb gazdasági növekedésre van szükség. Mindkét folyamat exponenciálisan növekszik. Ez azt is jelenti, hogy a társadalmi-gazdasági szerkezet fenntartásához a népességnek is hasonló arányban kell növekednie. Csakhogy a gazdasági növekedést a végletekig fokozó fogyasztói társadalom népessége nem nő, hanem csökken. A természetes szaporulat csak olyan területeken növekszik, ahol az adott embercsoport a természeti rendszerek szabályozása alól már kiszakadt, de még nem jutott el a fogyasztói társadalomnak még az előszobájába sem. Azaz a túlnépesedett országok e rendszer sajátos humánerőforrás bányái. E humánerőforrás a jövő növekedésének társadalmi bázisa, vagy az elvándorlás folytán, mint a nyugati országok volt gyarmatai, vagy a fogyasztói társadalom importálása révén, mint pl. Kína esetében. Azt, hogy az adott esetben a fogyasztói társadalom humánerőforrás igénye ténylegesen kisebb, mint amit e túlnépesedett országok biztosítani tudnának, részletkérdés, és nem is biztos, hogy igaz. Egy erőforrás esetében ugyanis nem a készletek nagyságrendje a döntő, hanem a kitermelésük mértéke. Azaz a humánerőforrás esetében is az a döntő, hogy a társadalmi folyamatok milyen ütemben képesek pótolni a kieső fogyasztókat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a népesség csökkenése nem tudatos választás, vagy szabályozás függvénye, hanem a fogyasztói lét szükségszerű következménye, azaz el fogja érni az importált humánerőforrást is, láthatjuk, hogy e sajátos kettősségre a rendszernek égető szüksége van. A népességbe való beavatkozás, a lakosságszámnak a „Föld eltartó képességéhez” való igazítása tehát épp olyan következményekkel járna, mintha bármely más erőforrástól zárnánk el hasonló arányban a rendszert. Nem mellesleg ez az elképzelés áll a népességszabályozás hátterében. magyarán, ha nem 7, hanem csak 1 milliárd ember élne a földön, kevesebb erőforrásra volna szükség. Csakhogy a népesség ilyen arányú csökkentése a rendszerműködésre épp oly hatással lenne, mintha mondjuk a rendelkezésre álló olajmennyiségét csökkentenénk a hetedére: abban a pillanatban összeomlana a rendszer.
A jelenlegi helyzet legbiztosabb pontja, hogy nincs többé elég energia és erőforrás a rendszer fennmaradásához szükséges növekedés fenntartásához. Úgy tűnik e téren Magyarországon, s a térség más államaiban is sajátos kísérlet folyik, mely során a gyakorlatban vizsgálhatjuk, milyen következményekkel jár egy-egy alrendszer leépítése. E kísérlet hatása azonban egyfelől hosszú távú, másfelől nem korlátozott. Hogy milyen következményekkel jár mindez, egyelőre nem világos. Látni kell azonban, hogy a természeti rendszerek működési zavarai már globális szinten is jelentkeznek. A rendszerlengés egyre jelentősebb, amivel egyre kevésbé tudunk mit kezdeni. Jól példázza mindezt az elmúlt napok időjárása. Azt hisszük, nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, példa nélkül álló eset volt a december 21-23 közötti időszak 30-40 fokos hőingadozása. Ma még úgy tűnik, e rendszerlengés nem veszélyezteti közvetlenül az élelmiszeripart. Ám egy két apróságra azért e téren sem ártana odafigyelni.

Az iparszerű mezőgazdaság minden tekintetben túlhasználatot jelent, melyet két ok miatt engedhetünk meg magunknak. Egyfelől, mert a nagy élelmiszerláncok révén a világ bármely tájáról behozhatunk élelmiszert, tehát nem függünk közvetlenül attól, amit megtermelünk. Másfelől, mert az iparszerű technológia pótolni tudja azokat az elemeket, melyek a természeti rendszerek összeomlása miatt hiányoznak a környezetünkből. E jelenségnek Magyarországon kettős következményei is lett. Egyrészt mindenütt megszűnt az élelemtermelés, másrészt az iparszerű mezőgazdálkodás egyre inkább a nyersanyag előállításra korlátozódik, a feldolgozás fokozatosan más országokba helyeződik át. Jelen körülmények között az élelmiszeriparunkra három komoly, tömeges éhhalálhoz vezető veszély leselkedik.

1. A tájhasználat összeomlása
2. A szállítás akadozása
3. A termelés ellehetetlenülése

2.2.1 A tájhasználat ellehetetlenülése

Tájhasználaton elsősorban a mezőgazdaság haszonvételeit értjük, de azon felül idetartozik minden olyan tevékenység illetve mozzanat, ami közvetve vagy közvetlenül a tájhoz kötődik, mint pl. az árvízi biztonság, vagy az utak, a közlekedés biztonsága. A természeti és társadalmi rendszerek fokozódó lengése közvetlenül is fenyegeti a tájhasználatot. E fenyegetések viszonylag kiszámítható formában jelentkeznek, legyen szó bár fagy- aszály-, ár-, vagy belvízkárról, s addig nem is jelentenek komoly fenyegetést, amíg van elég erőforrás az iparszerű mezőgazdasági fenntartására. Hosszútávon azonban a tájhasználat fenntarthatatlansága komolyan veszélyezteti megmaradásunkat. Ha ugyanis nem marad elég erőforrás a jelenlegi gazdálkodás folytatásához, ellehetetlenülő tájhasználat mellett a korábbi, hagyományos gazdálkodási formákhoz sem tudunk visszatérni. Ilyesformán a jövő záloga, hogy legalább részben sikerül-e megőrizni olyan tájhasználati elemeket, melyek elősegíthetik a gazdálkodás beilleszkedését az együttműködő természeti rendszerek keretei közé.

2.2.2 Akadozó szállítás

A nagytávolságokból történő szállítás jelentősége a helyi termékektől és termeléstől való függetlenségben ölt testet. Ebből fakadóan a szállítási nehézségek a helyben lévő lehetőségekre szorítják a fogyasztást. Önmagában ez sem tekinthető végzetes csapásnak, ám nagyon úgy tűnik, hogy a szállítás közvetlenül is kihat az iparszerű mezőgazdasági módszerekre, hisz a vegyszerek, műtrágyák tekintélyes részt nem lehet helyben előállítani, illetve a kisebb helyi feldolgozók megszűnése miatt a megtermelt alapanyagokat nem lehet szállítás nélkül értékesíteni. Az is látszik, hogy a szállítás akadozása és a tájhasználat ellehetetlenülése szorosan összefügghet, ilyen esetekben a szállítási nehézségek a vártnál sokkal súlyosabb következményekkel járhatnak.

Külön kell megemlékeznünk arról az esetről, ha a szállítás gyengélkedése az olajellátás zavaraiból következne be. Ebben a nem várt esetben mindez gyakorlatilag a teljes káoszt jelenthetné.

2.2.3 Az iparszerű mezőgazdaság vége

A jelenlegi gazdálkodási mód ellehetetlenülése nem egyszerűen ellátási zavarokat, hanem a társadalmi rendszer teljes összeomlását jelentené. A közvetlen kapcsolat a társadalom tagjai és az életterükként szolgáló táj között teljesen megszűnt. Napjainkban az emberek a társadalom valamely alrendszerén keresztül szerzik be az életben maradásukhoz nélkülözhetetlen jószágokat, az élelmet, az ivóvizet, a téli menedéket, a meleget, hogy csak a legalapvetőbbeket említsük. Az iparszerű mezőgazdaság talán az egyik legfontosabb alrendszer, és sajnos semmi mással nem helyettesíthető. Jelen körülmények között sem a tudás, sem az eszköz nem áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy az iparszerű technológiák hiányában tömegeket élelmezzünk. Mindez azt jelenti, hogy az iparszerű mezőgazdaság csődje nem ellátási zavarokhoz vezet. Ebben a nem várt esetben egyszerűen nem lesz élelem, nem lesz élelemtermelés. Néhány évtizednek el kell majd telnie, hogy a népsűrűség visszaessen, és az egymástól távol eső kis közösségek kísérletet tehessenek valamiféle földművelés visszahonosítására.

2.3 Összegzés

Társadalmi-, gazdasági berendezkedésünk sajátos felépítéséből következően nem nélkülözheti a gazdasági növekedést. A természetes szabályzófolyamatok, majd a természeti rendszerek működési zavaraiból, illetve összeomlásából következő jelenségek kivédésére kialakított alrendszerek már csak az egyre nagyobb számban és egyre erőteljesebben jelentkező hatás-visszahatás miatt is növekedni kényszerülnek, s ezzel párhuzamosan újabb és újabb egyre energiaigényesebb alrendszerekre van szükség. Helyzetünk csak addig maradhat szilárd, amíg e kényszerű növekedéshez elegendő üzemanyag áll rendelkezésünkre. Az olajcsúcs, az olaj kitermelésének várható vége azzal fenyeget, hogy képtelenek leszünk fenntartani ezeket az alrendszereket. Az erőforrásválság tulajdonképpen a növekedésre épülő rendszer általános válsága, melynek egyetlen létező megoldása, új korlátlan energiaforrás felfedezése és becsatornázása a rendszerbe. Olyasmire kell gondolni, amely egyik pillanatról a másikra ki tudja váltani az olajt, mégpedig a meglévő eszközpark lecserélése nélkül. Ugyanakkor ez a lehetőség is csak abban az esetben vezethet eredményre, ha ezzel párhuzamosan a Föld zárt rendszerét nyitottá tudjuk tenni, azaz kijutunk a világűrbe és elérhető közelségben lakható bolygókat találunk. Természetesen e két lehetőség nem zárható ki, ezzel együtt azt mondhatjuk, hogy jelenlegi ismereteink szerint a válságra nincs rendszerszintű megoldás. Teljesen mindegy, hogy milyen alrendszer sérülése folytán, de rövididőn belül várható a jelenlegi társadalmi, gazdasági szerkezet teljes összeomlása. (Vagy a Mars meghódítása, de azt hiszem, a mi szempontunkból ez tulajdonképpen mindegy.)