Friss hozzászólások
Események
« 2010.07. »
hkszecspszov
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031

Mi a helyzet világméretű éghajlatváltozással?

Tegnap jelent meg a hír, hogy valakik feltörték a Hadley központ adatbázisát. Az adatok elérhetőek ezen a linken. Szó esik a központ levelezésében némely trükkről az adatok tálalását tekintve, illetve tisztességtelen eljárásról. Az egyik adatsor szerint 47 modell a 91-ből évi 1%-os CO2-szint növekedésből indul ki, pedig az elmúlt 40 évben ez csak mintegy évi 0.46% volt. (320 milliomodrészből lett 380, 40 év alatt.) Feltehető, hogy ennek a fenyegetőbb, riasztóbb modell-eredmény volt a célja. Ez csak egy abból a sok adatcsúsztatásból, ami az adatok tanúsága szerint történt.

Egyetértés a világ vezetői között éghajlat-ügyben: elhalasztják a teendőket...

A New York Times-ban főoldalon hozott cikk alapján az éghajlat kérdésében végre egyetért a világ néhány nagy vezetője, legalábbis ez derült ki azon a szingapúri csúcson, amin Obama is részt vett. Egyetértettek, hogy korai és egyelőre lehetetlen közös célt kinyilvánítani az éghajlatvátlozás elleni küzdelem terén.

Igazuk is van, minek kapkodni?

No comment.

Keresés


Greenman Kft.
Effektív mikroorganizmusok a környezetért


Bio tönkölybúza
, Szám Lajos, Tapolca


Abwind Kft.
Megújuló energiák, megújuló technológiák


Újenergiák

Médiaröntgen

Kapcsolat Plus Alapítvány

Bocs Alapítvány

E-Consumption

Könyvajánló

David C. Korten egyike azoknak a közgazdászoknak, akik baljós szemmel figyelik a liberalizációs folyamatokat, sarkos kritikát fogalmaznak meg és alternatív válaszokat keresnek a globalizáció kihívásaira. Korten professzor egyik leghíresebb könyvében, a Tőkés társaságok világuralmában kifejti: a multinacionális vállalatok jogkörének szűkítése, az állam nagyobb szerepvállalása és a civil társadalom ereje szükséges ahhoz, hogy megfékezzük a társadalmi különbségek növekedését és létrehozzunk egy erős szociális hálót. Rámutat arra is, hogy felelősséggel tartozunk a jövő nemzedékeknek, ezért nem hagyhatunk rájuk kezelhetetlen adósságterheket. Korten mondanivalóját egyelőre még képtelen elfogadni a fősodrú  közgazdaságtan, hatásosnak bizonyult válságkezelő intézkedéseire viszont egyre nagyobb figyelem irányul.

Eddig inkább csak arról volt szó, hogy mi történik majd amíg ez a rendszer leépül. Arról, hogy az oroszok miatt gázkelepcében ülünk, hogy a fogyó olaj miatt az egész világ az olaj csapdájában vergődik, de arról ritkán szólunk, hogy mit tegyen egy kis közösség, vagy család. költözzön tán mindenki vidékre, Ezt úgysem lehet megtenni. Akkor mit eszünk szervezett élelmiszer-termelés híján? Vagy akár eljutunk-e valaha oda, hogy nem lesz szervezett élelmiszer-ellátás?

A Kairosz kiadó magyarul is kiadta David Korten egy új művét. A korábban megjelent Tőkés társaságok világuralma is gondolatébresztő mű volt, a mostani még nikább aktuális.

A Magyar Nemzetstratégia második kötete számos szakértő munkájának eredménye, mely magába foglal egy palettát a jogra vonatkozó elképzelésektől az oktatáson keresztül a gazdaságig.

Kutatóink az energetika-fenntartható gazdálkodás területén írtak cikket a könyvbe. A könyv szerkesztőjével egyeztetve jelentetjük meg ezt a kis helyreigazítást:

Az "Energia nélkül nem megy semmi" címmel közreadott cikk 3 szerző munkája. A második függelék az ártéri gazdálkodásról Molnár Géza, a harmadik függelék a lokalizált rendszerekről Szám Dorottya munkája. A megújuló energiaforrásokra vonatkozó adatok és számítások egy része a PTE Környezetfizika Tanszék és Német Béla tanszékvezető által végzett kutatásokból származik.

A könyv harmadszor jelenik meg, szerzője mindig egy kicsit más szempontot emelt ki benne. Általános üzenete: az ember eddig mindig elárulta Teremtőjét és a természetből kiszakdva tönkretette azt.

X
Loading