Napelemes villamos energia termelés magyar lehetőségei. II. rész Posted in: Egyéb kategória

Sokak számára ismert tény, hogy Magyarország nagyon jó napenergia adottságokkal bír, azonban sok téves és pontatlan információ kering a neten és a közbeszédben. Ezen írás ebben nyújt segítséget, hogy tisztább képet adjon a napelemes villamos energia termelésről Magyarországon. Takarékosság:             Talán ez az első és legfontosabb a szemlélet, ha megújuló energiákat, pl napenergiát kívánunk használni. Ne a meglévő fogyasztásunkból induljunk ki, mert a megújulók nem képesek fenntartani a túlnőtt igényeinket. Nagyon fontos az „energia tudatos” szemlélet.…

Continue reading

A Sajó árvíze Felsőzsolcánál „képekben” 1 Posted in: Egyéb kategória

Az alábbiakban megkísérlem néhány ábra segítségével megjeleníteni milyen körülmények játszottak közre Felsőzsolca árvíz-katasztrófájában. A helyzetemet bonyolítja, hogy szemmel láthatóan nem tudom a képet a honlapon megjeleníteni, tehát az adott esetben a szövegmező alatti linkre kattintva lehet megnézni miről is van szó. Ezen felül azt is előre kell bocsátanom, hogy a helyzetet statikus modell segítségével tudom csak megjeleníteni, ami korlátozott érvényű, de azért elég pontosan szemlélteti mi is történt. Nyolc képet jelenítek meg, ami azt jelenti,…

Continue reading

A Sajó árvíze Felsőzsolcánál „képekben” 2 Posted in: Egyéb kategória

A második képen a Sajó tetőző szintje látható. A két kép közötti különbség alapján már látható az árvíz valódi oka. Olyan mennyiségű víz folyt le a Sajón, melynek levezetésére egyszerűen nem voltunk felkészülva. Soha senki nem hitte volna, hogy ekkor árvíz lehetséges, a rendszer ennek kezelésére alkalmatlan.

Continue reading

A Sajó árvíze Felsőzsolcánál „képekben” 3 Posted in: Egyéb kategória

A harmadik kép a Sajó árterének szintjeit mutatja Feksőzsolca és Miskolc térségében. A kép jól szemlélteti, merre húzódnak a természetes esésvonalak, illetve mely útvonalon haladna a természetes árhullám, ha nem zártuk volna el az útját. A Sajó folyásával párhuzamosan hútódnának le a nagyvizek egy részeük a korábbi mellékágak közvetítésével térhetne vissza a Sajóba, másrészük a Hejőn keresztül közvetlenül a Tiszába folyna. (Ez a képen nem látszik, itt csak a szintek jelennek meg. A kép azt…

Continue reading

A Sajó árvíze Felsőzsolcánál „képekben” 6 Posted in: Egyéb kategória

Az alábbi három képen az árvíz vélt lefolyását szemléltetjük. Az általános vélekedés szerint az M30-as okozott olyan mederszűkületet, ami felduzzasztotta a Sajó árvizét, és a nyíllal jelzett irányba térített, mniért is a víz az árvédelmi töltéseket megkerülve, felülről árasztotta el Felsőzsolcát. E vélekedés azonban nem állja meg a helyét. Az adott esetben ugyanis nem arról volt szó, hogy a víz alulról töltötte volna ki a képen a 37-es út felett fehérrel jelölt öblözetet.  Az is…

Continue reading

A Sajó árvíze Felsőzsolcánál „képekben” 7 Posted in: Egyéb kategória

A Sajó folyása mentén következő szűk keresztmetszet valóban az M30-as út, melynek áteresze nem kisebb a 37-es útnál, de hozzá járulhatott valamicskét a víz feltorlódásához. A Sajó és a Bódva víze azonban az itt már kékkel jelölt öblözetbe felülről érkezett, és a Kis-Sajón keresztül tört be a településre, az M30-as a képejn jelzett formában hozzájárulhatott a vízszint emelkedéséhez de csak azt követően, amikor a felülről érkező ár a 37-es úton már átbukott.

Continue reading

A Sajó árvíze Felsőzsolcánál „képekben” 8 Posted in: Egyéb kategória

És végezetül a mi lett volna ha nincs az M30-as című kép. Ez easetben a vasúti kereszttöltés duzzasztotta volna fel a Sajó árvízét. Felsőzsolcát ugyanúgy nem lehetett volna megvédeni, mint most. Talán ha az árvíz elmossa a vasúti hidat és a töltés egyrészét. Lehet, hogy ebben az esetben a víz e szűkületen levezethető lett volna, de a katasztrófa által okozott kár nagysűága nem igen csökkent volna ezáltal. A nagyobb víztömeg lejjebb Ónod és Muhi térségében…

Continue reading

Kína, széncsúcs, szép új világ Posted in: Egyéb kategória

Felhasznált cikk: The Oil Drum, Euan Mearns, EWG szénjelentés, BP statisztika) A BP statisztikai adatai szerint a kínai szénkitermelés teszi ki immár a világ kitermelésének 47%-át. Ez azért fontos dolog egyébként, mert a világ gyárává váló Kína gazdasági növekedése szinte kizárólag erre a forrásra épül, mindez mellett még gyorsan nő a távol-keleti ország által vásárolt földgáz és olaj mennyisége is. A világ szénbányászata milliárd tonna olajekvivalens egységben (Kína nélkül: piros, Kína: kék) Tudjuk, hogy a világ kőszénkészletei is végesek.…

Continue reading

Múlt idejű jövő idő Posted in: Egyéb kategória

A társas játékokban legyen szó bár valódi játékról, sakkról, kártyáról vagy egy bűnügy tárgyalásáról, van egy pillanat, amikor minden eldől, s a végkifejlet visszafordíthatatlanul bekövetkezik. Erle Stanley Gardner igen kifejezően ír erről a pillanatról a Morcos lány esete c. művében, s miután esetünkben is valami ilyesmiről van szó, idézzük most fel e leírás minden apró részletét… „A per nyilvánvalóan eldőlt…   A nézők szeme lesiklott a tanukról és a vádlottakra tapadt…   A perek csatatereit…

Continue reading

Olajtalan talajerőpótlás Posted in: Egyéb kategória

Vajon törvényszerű-e, hogy mérgezzük magunkat a vegyszerekkel, melyekkel a növényeket védjük a kártevőktől (vagyis megöljük a kártevőt)? Vagy el lehetne kerülni, hogy a kártevő megbetegítse a növényt? Vajon célszerű-e műtrágyázással és mesterséges adalékokkal óriási termésátlagot elérni, miközben az egyik legfontosabb természetes jószágunk, a termőföld halottá válik? Vagy van olyan gazdálkodás, melyben nem kell a kártevőktől tartani, és a műtrágya is kiváltható? Úgy tűnik, a válasz: igen. A világ népességnövekedése és a fejlődő országok lakosainak növekvő…

Continue reading

Tíz dolog, amivel csökkenthetjük a hulladékunkat Posted in: Egyéb kategória

1. Vigyél magaddal bevásárlólistát, vászontáskát, kosarat! 2. Taposd laposra és gyűjtsd szelektíven! 3. Komposztálj! 4. Javíttasd meg! Használd újra! 5. Cseréld el vagy add tovább! 6. Vásárolj piacon és támogasd a helyi kereskedelmet! 7. Keresd az újrahasznosított termékeket! 8. Válaszd a visszaválthatót! 9. Járj könyvtárba, kölcsönzőbe! 10. Csökkentsd a postai levélszemetet! Forrás: humusz.hu

Continue reading

Kuba és a fenntarthatóvá tett mezőgazdaság Posted in: Egyéb kategória

A közép-amerikai szigetország számára komoly csapást jelentett a Szovjetunió összeomlása. 1990-ben Kubában volt a legmagasabb a születéskor várható élettartam, a világon a második legmagasabb a gabonahozam nagysága és a kalória-bevitel. Egyetlen kubai sem éhezett. Azonban ezeket az eredményeket egy borzasztó függés révén érték el. A trópusi termékekért, főleg cukorért cserébe a Szovjetunió olajat, traktorokat, műtrágyát, növényvédő-szereket, állateledelt és a lakosság élelmiszerének mintegy felét szállította. A kubai gazdaságok állami tulajdonban voltak, és sok vegyszert igénylő monokultúrás…

Continue reading

A norvég gázról és Oroszország lehetőségeiről Posted in: Egyéb kategória

Június 17-én figyelemreméltó, és talán éppen ezért itthon egyáltalán nem említett hír látott napvilágot a norvég Aftenposten újságban. A cikk a norvég gázkitermelés közeli jövőjét tárgyalta, és arról számolt be, hogy az Uppsala Egyetemen működő, szénhidrogén-kimerülést kutató csoport elemzése hatására a Norwegian Petroleum Directorate (Norvég Petróleum Igazgatóság) lefelé módosította saját előrejelzéseit az ország földgázkitermeléséről. Balra: Előrejelzés, Norvég Petróleum Igazgatóság (legjobb eset: rózsaszín, legrosszabb: kék). Forrás: Aftenposten. Jobbra: Uppsala Hydrocarbon Depletion Group előrejelzése a norvég gáztermelésről (fekete: legjobb eset, piros: referencia-eset)…

Continue reading

Mit tartogat a jövő? Mikor omlik össze a technikai társadalom? Van egyöntetű válasz? Posted in: Egyéb kategória

A társadalmi rendszer összetett volta közhely. Az ezen az oldalon többször vizsgált alrendszerek (gazdaság, energiaellátás, stb.) maguk is annyira bonyolultak, hogy lineáris modellezésük lehetetlen. A lineáris, azaz arányos rendszer lineáris egyenletekkel írható le, azaz könnyen készülhet róla modell, amelynek előjelző képessége nem romlik az idővel. A nemarányos rendszerek is közelíthetőek lineáris modellel, de csak korlátozottan, mint ahogy a körvonal is közelíthető egyenessel egy kis szakaszon, de egészében nem. Társadalmunk nagyon messze van attól, hogy arányos…

Continue reading

Az Északi-sark jege évezredek óta a legvékonyabb Posted in: Egyéb kategória

Az Ohio Egyetem kutatói évek óta gyűjtik a mintákat az Északi-sarkot körülvevő tengerekből, amelyek segítségével megállapítható, hogy a jelenleg is tartó geológiai korszakban milyen körülmények uralkodtak a sark körül, például mekkora volt a jégborítottság. Erre azokból az úgynevezett biomarkerekből kvöetkeztetnek, melyek az üledékben találhatóak. A kutatást vezető Leonyid Poljak szerint „a 20. század eleje óta tartó, az elmúlt 30 évben egyre gyorsabb jégfelület-vesztés példa nélkülinek tűnik az elmúlt néhány ezer évben. A cikk  a Quarternary Science…

Continue reading

Hogy látják a jövőt az USA Energiaminisztériumában? Posted in: Egyéb kategória

Az Egyesült Államok Energiaminisztréiuma minden évben kiadja az éves kitekintőjét. Az ez évi jelentés 2035-ig tartalmaz érdekes kitekintőket. Az első, ami szembeszökő lehet számunkra, hogy a jövőben nem számolnak jelentős növekedéssel a megújulók terén, a növekedést a fosszilis források felhasználás-növekedése fogja fedezni: Külön érdekes észrevenni, hogy a megújuó energiaforrások lassú növekedése (felső zöld) alatt a szürke vonalkákkal jelölt terület a bioüzemanyagok aránynövekedését jósolja. Lassan nő a szén és az atomenergia szerepe is… De miből állnak…

Continue reading

Utolsó kísérlet 5.0 Posted in: Egyéb kategória

Megint kapható az Utolsó kísérlet című könyv, ezúttal egy átírt és bővített kiadást jelentetett meg a Kairosz Kiadó. A felmerült hibák javításán túl a könyv Végh László által írt részei újultak meg, valamint az összetett rendszerek vizsgálata kapott egy teljesen új fejezetet.

Continue reading

Napelemes villamos energia termelés magyar lehetőségei. I. rész Posted in: Egyéb kategória

Sokat emlegetett és jól ismert tény, hogy a Földre és Magyarországra eső napenergia éves mennyisége több nagyságrenddel nagyobb, mint az elfogyasztott összes primer és villamos energia. Ezt a hatalmas potenciált több módon tudjuk kihasználni gazdaságosan, főként hő formájában és kisebb hatékonysággal villamos energiaként. Hazánk gyerekcipőben jár a napenergia hasznosítás terén, azonban lassan, de változik a szemlélet. Ma már nem megy ritkaságszámba a háztetőn a napkollektor, bár a napelem még a mai napig is különleges tetőt…

Continue reading

Görögország a csőd szélén Posted in: Egyéb kategória

Április 28-án reggel a görög tőzsde olyan jelenségeket mutatott, amikből arra következtettem, hogy Görögország államcsőd küszöbön áll. A magyar tőzsdén máris érezni a hatást, az euróövezet is belerendülhet a görög válságba. Erről már tavaly írtunk, hogy Európa sem áll jobban. Gerald Celente és Nourile Roubini egyaránt a görög helyzet tarthatatlanságára és az eurózóna sérülékenységére figyelmeztetnek. Németország vonakodik fizetni – s mivel az EU legnagyobb gazdasága – rá esne a legnagyobb rész, 10 milliárd euró, a…

Continue reading

Most akkor hogy is értik ezt? Volt olajcsúcs, vagy még nem? Posted in: Egyéb kategória

Egyeseknek feltűnhetett, hogy tíz percig kint szerepelt ennek a  bejegyzésnek az elődje a múlt héten. Aztán megvitatva a kollégákkal, kicsit érthetőbbé tettem. A kérdés a következőképp merült fel. 2007-ben a KÉSZ megrendelésére írt anyaggal kezdődött úgymond a pályafutásunk, ezt az anyagot belső használatra szántam, nem nyilvánosság elé. Mivel mindig követünk el elírást, esetleg ismerethiányból fakadó téves következtetést, meg kell vizsgálni két kulcsszempontból az elmúlt 4 év kijelentéseit, és a részünkről elhangzott következtetések helyességét. 3 területet…

Continue reading

Mikor jön el az olajcsúcs? Átvett interjú Posted in: Egyéb kategória

Akár néhány éven belül elérkezhet az olajcsúcs, s úgy tűnik, egyelőre nincs megoldásunk a kieső energia pótlására – mondta el honlapunknak Hetesi Zsolt fizikus, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport tagja. Egyre több kutató és nemzetközi szervezet egyetért Hetesi Zsolt évek óta hangoztatott véleményével, hogy nincs már olyan nagyon messze az olajhozam csúcs, illetve hogy néhány éves plató után csökkenni kezd a kitermelés, ami óhatatlanul áremelkedéshez vezet majd.

Continue reading

A Pentagon szerint előbb lesz olajhiány – kommentár Posted in: Egyéb kategória

Egy újabb hír, aminek a fele igaz, de ami fontos, arról nem szól. Idézem: Az amerikai védelmi minisztérium egy friss tanulmánya szerint a vártnál előbb olajhiány köszönthet a világra. Az elemzést a hétvégén ismertetett a Defence Talk katonai hírportál. A világon 2015-ben már naponta tízmillió hordóval kisebb lesz a termelés a szükségesnél, a 2030-as években pedig, az akkori napi 118 millió hordós igénnyel szemben csak százmillió hordót fognak kitermelni – ezt jósolják az Összhaderőnemi Parancsnokság…

Continue reading

A nem hagyományos gázkészletek jövője Posted in: Egyéb kategória

Nagyjából 2008-ra datálható, amikor is a New York Times cikke arról írt, hogy az USA áttörést ért el a gázkitermelésben. Mindezt úgy, hogy sikerült elhárítani az akadályokat a nem hagyományos gázkészletek gazdaságos kitermelésének útjából. Azóta számos ehhez hasonló hír látott napvilágot, a legutóbbi például arról, hogy Lengyelországban létezik egy gázpala-mező, amelynek készletei 47%-al növelnék meg az EU készleteit. Mielőtt belemerülünk a részletekbe néhány szót ejtsünk a nem hagyományos gázkészletek kitermeléséről. A gázpala és a gázhomok készletek mások, mint…

Continue reading

Vigyázat, ehető! – filmbemutató Posted in: Egyéb kategória

A Vigyázat, ehető! c. francia dokumentumfilm az iparszerű élelemtermelés és a helyben, biomódszerekkel termelt élelmiszer közötti markáns különbségre mutat rá. A helyszín egy kis falu, ahol az elöljárók eldöntötték: a gyerekeik érnek annyit, hogy helyben termelt élelemmel lássák el őket. A film magyarországi bemutatója április 22., a Föld napja. Bővebb információ: Venczel Endre (+36-20-331-7112)

Continue reading

Éghajlatváltozás és logika Posted in: Egyéb kategória

Érvek sora az egyik táborban, és érvek sora a másikban is. Nem mindig van időm arra, hogy végigolvassam azt a sok – legtöbbször zugoldalakról származó hírt amelyek mindenáron le akarnak dönteni minden korábbi tudományos vélekedést. Néha elég egy egyszerű szorzás-osztás, hogy kiderüljön, igazak-e az újabb „megdöbbentő” hírek, vagy csak lusták lettünk gondolkodni is, már csak linkeket vagdalunk egymás fejéhez egy-egy vitában. Én most gondolkodásra hívom fel az olvasót. Egy pillanatra álljunk meg, és nézzünk a…

Continue reading

USA Energiaminisztérium: lehetséges olajcsúcs: 2011 Posted in: Egyéb kategória

A francia Le Monde energiával foglalkozó blog-részében található ez a cikk. Legfőbb állítása az, hogy 2011 és 2015 között lehetséges, hogy elkezdjen esni az olajkitermelés a világon, ha nem történnek meg a megfelelő befektetések. A nyilatkozó, aki az olajügyek szakértője a DoE-n (Energiaminisztérium) belül, nem állította, hogy nincs lehetőség a befektetésekre, hanem azt, hogy a válság után egyszerre élénkült fel a kereslet az olaj iránt nem történt meg sok tervezett beruházás. Ennek lehet esés a következménye az…

Continue reading

Megfontolásra érdemes hír, így a kampány közepén: fenntartható csökkenésre van szükség Posted in: Egyéb kategória

A Magyar Nemzet számol be arról a konferenciáról, mely Barcelonában zajlik, és ahol a következő üzenet hangzik el: a nyugati ember dolgozzon (és fogyasszon) kevesebbet: „Barcelonában tartják második összejövetelüket azok a szakértők és környezetvédők, akik szerint csak úgy lehetne megmenteni a Földet, ha nem a növekedés, hanem éppen ellenkezőleg, a NEM fogyasztás lenne üdvös a kormányok és a cégek számára. A katalán La Vanguardia hosszú írást szentelt a már az egész világra kiterjedő eseménynek és…

Continue reading

Kampányról röviden. Segíteni szeretnénk Posted in: Egyéb kategória

Nem, nem arról lesz szó. Nem célunk beavatkozni a kampányba. De egy politográf segíthet abban, hogy elhelyezzük magunkat egy palettán. Választás előtt ez jól jöhet… A gazdasági válsággal kapcsolatban egy-ként kérdés azért belekerült ebbe a politográfba is, amit ajánlunk. Egy kampány része természetesen ennek a bizonyos politográfnak a létrejötte is, de ez egy „játék-kampány”. Netminiszterelnöki játék, ahol egy minket segítő hallgató, Szám Dorottya is indul, egyfajta zöld net programmal. Kicsit talán segítünk ezzel neki is.…

Continue reading

Megújulók és árak Posted in: Egyéb kategória

Áramot előállítani fontos. Nélküle lenne igazán halott társadalmunk. Ehhez – egyelőre – elegendő forrásunk van, de gondolni kell azokra a szűkebb időkre, amelyek során majd kevesebb földgázzal és kőszénnel is üzemeltetni kell erőműveinket, esetleg uránból sem lesz elegendő. De nem kell ilyen erős megfogalmazás sem, elég arra gondolni, hogy miféle érdekes helyzet állhat elő egy olyan országtól való függés esetén, amellyel nem vagyunk határosak. A nehézségeket folyton látjuk: gázvita, olajvita, stb. Mit tegyünk? Építsünk megújuló…

Continue reading

J. M. Greer: A pénz metafizikája Posted in: Egyéb kategória

A szerző három tanulmányának egybeszerkesztett változata rávilágít a pénzrendszer és a társadalom összetettsége közötti kapcsolatra. A „metafizika” kifejezés köztudomásúlag onnan ered, hogy Ariszto­telész első kiadója a fizikáról írott könyv után helyezte el a szerző filo­zófiai írásait. Ezek azon művek közé tartoztak, melyek a klasszi­kus világból az alexandriai könyvtár pusztulása, Róma bukása, a bar­bárok dúlása után is megmaradtak. A középkor is a hajdani rend szerint osztá­lyozta a tudományokat. Amit Arisztotelész Első Filozófiának nevezett, az a filozófia…

Continue reading

Világunk fejlődésének hajtóereje és a fenntartható társadalom Posted in: Egyéb kategória

(A PTE Mandulavirágzási Tudományos Napok keretében tartott előadás írott változata) Világunk fejlődését a hőtan tételei szabályozzák. Elsősorban a II. főtétel, amely kimondja, hogy a munkavégzésre alkalmas energia részarányának az idő múlásával csökkennie kell. Továbbá olyan folyamatok a valószínűbbek, amelyek gyorsabban és teljesebben szórják szét a munkavégzésre alkalmas energiát, ez szabja meg, mi valósul meg a természet egyéb törvényei által megengedett folyamatok közül. Végsősoron az entrópia növekedését leíró II. főtétel működése teljes kiegyenlítődéshez, az energiakülönbségek eltűnésére…

Continue reading

Mandulavirágzási napok – komoly konferencia, kis áltudománnyal (?) Posted in: Egyéb kategória

A hét végén tartották a Mandualvirágzási Tudományos Napokat Pécsen, a kulturális főváros programjanak keretében. Meghívott előadóként mindkét napon figyelemmel követtem az eseményeket, és nem vagyok mindennel elégedett, előbb azonban jöjjenek a pozitívumok. A konferencia túlnyomó része rendkívül színvonalas előadásokat tartalmazott, a szervezők kiváló munkát végeztek. A hangulat is jó volt, beszélgető csoportok alakultak ki, sokat tanultunk egymástól, barátságok alakultak ki, rendkívül sok előadás (legalább minden második) inspiráló volt több ötlet erejéig, vagy akár egészében is – kiemelném…

Continue reading

Közlemény Posted in: Egyéb kategória

Sajnálom, hogy tisztázásra és helyreigazításra kényszerülök, mert a nemzeti ügyek mindig fontosak voltak, vannak és lesznek számomra, de ki kell jelentenem, hogy a Magyar Fórumban megjelentekkel és sugalmazottakkal szemben: – a Magyar Megmaradás Közösségének nem vagyok tagja; – programjának készítésében nem vettem és nem veszek részt; – felkérésükre egy alkalommal, többedmagammal előadást tartottam, amelyben a felkérés szerint meg kívánták ismerni gondolataimat az energetikáról és a fenntarthatóságról. Nevemet ebben a környezetben, a fenti összefüggésekkel önkényesen szerepeltették…

Continue reading

Egy fenntarthatóságra nevelő játék Posted in: Egyéb kategória

Egy kérésnek teszek eleget. Manapság sok olyan játék bukkan fel, ami a gazdaságot modellezi, de a fenntarthatóságot aligha. A Tenger Urai egy olyan játék, mely csapatban gondolkodásra késztet, és legnagyobb előnye, hogy a fenntarthatóságra nevel. A játékban halászlfottát kell vezetni, és a cél: rádöbbenni, hogy a túlhalászás összeomlasztja a tengeri élőrendszert, de a halászatból élőket is. Gratulálunk a játék kiötlőinek!

Continue reading

Önkéntes kertek Posted in: Egyéb kategória

Hát ezt is megérhettem… ugye milyen furcsán hangzott korábban, amikor még egyedül mondogattam ilyesmiket, hogy kertek, meg vidék… Aztán tessék. Nemcsak nekem tűnt fel, hanem munkatársaimnak is, hogy bár mi nem mozdultunk szinte semerre (tán csak szakmaibbak igyekszünk lenni), és egyre több az olyan hír, mint az Indexé is: „Termőföldet bérel az újpesti önkormányzat vállalkozókedvű kerületi családok számára, hogy maguknak termelhessék meg a betevő zöldséget, gyümölcsöt. Az ingyenes, de munkaigényes programban való részvételnek egyetlen fontos feltétele van,…

Continue reading

J. M. Greer: Hogyan működött a nem globalizált gazdaság? Posted in: Egyéb kategória

Mostanság sok világmegmentő terv van forgalomban. Retorikájuk új, mégis a múltban már többször elbukott javaslatok felmelegítésével próbálkoznak. Csak pazaroljuk velük korlátozott erőforrásainkat és időnket. Van persze a történelemnek másik oldala is: ami a múltban jól működött, eligazíthat arra nézvést, mi fog működni a jövőben. Szeretnék errre egy példát mutatni, méghozzá népszerű témában. Az olcsó és bőséges energia korszakának végén újra a lokális gaz­da­ságnak kell átvennie a szerepet. Ez a folyamat mindenképpen végbe fog menni. A történelemből tudjuk, hogy…

Continue reading

J. M. Greer: Amerika alászállása Posted in: Egyéb kategória

A szerző ebben a cikkben a kevésbé látható, semmiféle földrajzi helyhez nem kötődő pénzbirodalomról ugyan nem szól, elemzése mégis jó összefoglalását adja annak, mi vár a földkereség valaha legirigyeltebb, minden földi jóban dúskáló polgáraira – és miért. Rájöttem, hogyan lehet nagyon egyszerűen beszélni arról, milyen brutális zsugorodás indult meg Amerika gazdaságában. Anélkül méghozzá, hogy beleesnénk a megszállott haladáshívők vagy az apokalipszisről képzelgők csapdájába, ugyanakkor mégis megfogalmazva, mit gondolunk a jövőről. Mondjuk ki: az Egyesült Államok…

Continue reading

TÖREDÉKEK A HOLNAPRÓL Posted in: Egyéb kategória

Közel két és fél éve készült ez a kis írás, de szinte semmit sem vesztett időszerűségéből. Sőt! (Az írás a szerencsi – tervezett – biomassza-erőműről szól – a szerk., hzs) Végiggondolva mindazt, ami a korábbi időszakokban a biomassza erőműről elhangzott, a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, a legalapvetőbb tévedés, hogy ez a kérdés csupán a világörökségről, a tokaji borról szól. Sokkal többről van szó. Ebben az erőműben mezőgazdasági hulladékot, azaz bálázott szalmát, kukoricaszárat és emellett energiafüvet…

Continue reading

James Howard Kunstler: A horrorfilm címe: Euroland Posted in: Egyéb kategória

A pikírt stílusú J. H. Kunstlertől megtudhatjuk, hogyan látja Európa helyzetét a tengerentúlról. Tanulságos olvasmány. A zenélő székek játéka csúcspontjához közeledik a globális pénzpiacokon, az emberek figyelme mégis brit Columbia felé fordul, ahol felnőtt emberek úgy versengenek az aranyért, hogy műanyagtálcának látszó tárgyakon csúsznak alá a jeges hegyoldalon – négyévente ilyenkor minden szülőben felmerül, miért nem vett szánkót a gyereknek karácsonyra. A hirdetőknek nyilván kapóra jön ez az eseménysorozat, de tízezer kilométerrel odébb egy sereg…

Continue reading

Készüljünk az olajcsúcsra! Az „Angol Ipari Munkacsoport az Olajcsúcs és az Energiabiztonság Vizsgálatára” 2010-es jelentése Posted in: Egyéb kategória

Ha valakinek még mindig nem lenne egészen biztos, hogy a világ más hely lett 2007 óta, amióta például ez az oldal is működik, megint egy érdekes és hasznos írás, 2010 február 10-i dátummal. Származási helye a Brit Tudományos Akadémia (Royal Society) által létrehozott Angol Ipari Munkacsoport az Olajcsúcs és az Energiabiztonság Vizsgálatára (UK Industry Task-Force on Peak Oil and Energy Security (ITPOES)). A jelentés letölthető innen. Rövid összefoglaló: A 6 komoly energetikai céget magába foglaló tömörülés…

Continue reading

Titkos bankártalálkozó Ausztráliában,, növekvő bizonytalanság Európában Posted in: Egyéb kategória

A News.com.au híre: 24 központi bank képviselői érkeztek Ausztráliába, hogy egy nem nyilvános helyszínen találkozzanak. Mindez azért érdekes, mert köztük van az USA központi bankjának, a FED-nek és az Európai Központi Banknak a képviselője is. Találkozójuk oka az egyre növekvő félelem az újabb gazdasági válságtól, vagy inkább attól, hogy egy W alakú válsággal áll szemben a világ. A találkozó egyébként egybeesik a tőzsdék újból kezdődő lejtmenetével. A következő országok, Görögország, Portugália, Spanyolország és Dubai nem tudják törleszteni…

Continue reading

Növekvő félelem az európai pénzpiac összeomlásától Posted in: Egyéb kategória

A görög pénzügyi válságtól tart immár Európa (az index is megírja), aminek komoly következményei lehetnek. Csak címszavakban: – UK Telegraph: a Lehman brothres összeomlását idéző cunamit indulhat el Spanyolországban és Portugáliában – Wall Street Journal: Növekvő félelmek egy Európát érintő pénzügyi vészhelyzettől – New York Times: Az eurozóna peremén lévő országok komolxy pénzügyi bajban – Tovább is van, de hagyjunk többet későbbre is…

Continue reading

Paks bővítése, lehetséges építők, lehetséges modulok Posted in: Egyéb kategória

Az Indexen jelent meg, hogy négy vállalat érdeklődik a paksi bővítés iránt. Körüljárjuk ezeket, előtte néhány szó az erőművek generációiról. Az első generációt a hőskorszak erőművei jelentették, melyek feltt eljárt az idő. Első generációs blokk volt a csernobili erőmű 4 blokkja, vagy a legtöbb Nyugaton működő 1960-70 körül átadott kisebb teljesítményű blokk. Míg a csernobilihoz hasonló RBMK-blokkok villamos teljesítménye 1000 MW volt, addig a nyugatiak általában néhány 100 MW-osak voltak. Jelentős biztonsági rések voltak a tervezésekben, de…

Continue reading

2010: Peak Oil. Beismerés a PetroBras-nál. Posted in: Egyéb kategória

A TOD részletezi a brazil PetroBras olajtársaság ügyvezetőjének perezentációját, mely 2009 decemberében hangzott el és amelyben részletezi a világ olajtermelését beleértve a bioüzemanyagokat is. A prezentáció legkomolyabb állítása, hogy a meglévő mezők kimerülésének rátáját nem lesz képes ellensúlyozni az új mezők hozama, és 2010 után csökkeni fog a hozam. 1. ábra. A PetroBras forgatókönyve. A forgatókönyv 5% ürülési rátával számol a meglévő mezőkre (világoskék). Világosszürke: a nem-OPEC országok mezőbővítési projektjei, sötétszürkék a nem-OPEC új projektjei és ugyanez az OPEC-re…

Continue reading

Energy use, entropy and Extra-terrestrial Civilizations / Energiahasználat, entrópia és földönkívüliek Posted in: Egyéb kategória

Abstract. The possible number of extra-terrestrial civilizations is estimated by the Drake-equation. Many articles pointed out that there are missing factors and over-estimations in the original equation. In this article we will point out that assuming some axioms there might be several limits for a technical civilization. The key role of the energy use and the problem of the centres and periphery strongly influence the value of the L lifetime of a civilization. Our development have several edifications…

Continue reading

ESÉLYLATOLGATÁS Posted in: Egyéb kategória

BEVEZETŐ Stephen King végítélet című könyvében az emberiség 99,6%-át kipusztító vírus egyik szellemi atyja, midőn találmánya elszabadul, a következőket írja hullaházzá vált laboratóriuma falára: „Most már tudod, hogyan működik. Van még kérdésed?” — Nagyon hasonló helyzetben vagyunk valamennyien, akik a jelenlegi társadalmi gazdasági rendszert, mint önálló, a természeti rendszerek sorából kiemelkedő alrendszert vizsgáltuk. Igaz, mi nem okozó, csupán felismerői, majd elszenvedői leszünk a folyamatoknak. Ezzel együtt olyan jelenségek előtt állunk, melyek pontosan visszaigazolják, avagy cáfolják…

Continue reading

Szerencsre fel? Posted in: Egyéb kategória

A héten több ellentmondó hír látott napvilágot arról, hogy lesz-e végül bármilyen erőműépítés Szerencsen. Elsőként azt olvastam, hogy – még a múlt héten – a BAZ megyei bíróság elutasította a jövő nemzedékek biztosának beadványát, így az építésnek semmi nem áll útjában. A mai Index-cikk viszont arról ír, hogy az MVM mégsem szállna be a beruházásba, pedig korábban erről volt szó, ezért nem biztos, hogy lehet belőle valami. Az eredeti tervek szerint egy 50 MW villamos teljesítményű erőműről lett volna…

Continue reading

Egy előadást hallgatva – az energia mindenképpen megmarad Posted in: Egyéb kategória

Egy konferencián vettem részt, ahova – a párbeszéd és a szabad vélemények jegyében – meghívtak egy, a saját bevallása szerint a zérusponti energiát kutató mérnököt is. Nem az a célom, hogy általánosan lerántsam az ezen a területen tevékenykedőkről a leplet, ha van ilyen, csak annyi, hogy egypár korábbi és mostani friss tapasztalataimról írjak. Amikor meghívtak, meglepődtem, hogy Egely György neve is szerepel az előadók listáján, rögtön elgondolkodtam, melyikünkre is kíváncsiak igazán, mert amiket én mondogatok,…

Continue reading

2009 az évtized legmelegebb éve volt (NASA) Posted in: Egyéb kategória

Úgy látszik, hogy az a lehűlési trend, amely 2008-at jellemezte, és amely „jégkorszak lesz itt nemsokára” típusú érveket szült, megszűnt, sajnos a melegedés tovább folytatódik. A 2008-as év rövid ideig tartó lehűlését a szokottnál erőteljesebb La Nina jelenség okozta, írja a PhysOrg. A 2009-es év volt az elmúlt évtized legmelegebb éve, továbbá 1880-hoz képest 0.8 C-al nőtt a hőmérséklet. (valójában – aki szemfüles látja is, csak a 2. legmelegebb év volt, a legmelegebb 2005-ben volt –…

Continue reading

Olajtermelés 2009 végéig Posted in: Egyéb kategória

2009 novemberéhez képest decemberre 270 ezer hordó/nap-pal nőtt az All Liquids kitermelés, elérve ezzel a korábbi évek átlagát. Az olaj iránti igény mind az OECD, mind a fejlődő országok körében növekedett. AzOECD országok fogyasztása 25 000 hordó/nap-pal nőtt 2009 szeptembere és októbere között. Az OECD fogyasztása októberben átlagosan 43.9 millió hordó / nap volt, 2008 és 2007 azonos időszakában 46,1, illetve 47.7 millió hordó / nap volt. A kínai olajigény 127 000 hordóval nőtt szeptemberről…

Continue reading

Uránkészletek és kitermelés – egy észrevétel Posted in: Egyéb kategória

Annak kapcsán, hogy ellátható-e a magyar uránnal Paks, vagy az esetleges Paks II, egy-két számítást kellett végeznem (a magyar uránról később írok majd) és érdekes összefüggést fedeztem fel. Sok helyen olvasni, hogy „óriási” uránkészletek vannak mág felfedezetlen, ezeket becsülik is és IR-készleteknek (Inferred Resources, feltételezett készlet) nevezik. A Földön bizonyított készletből (RAR, Reasonably Assured Resource, Ésszerűen biztos készlet) 3,3 millió tonna van, feltételezett (IR, Inferred Resorce) készletből pedig 1,7 millió tonna. Még felfedezésre vár 2,5-4.5…

Continue reading

Miért nem tesznek már semmit? Posted in: Egyéb kategória

The following article uses some of the text, the structure and some references of a TOD article written by Shane Mulligan. / A következő cikk egy a TOD-on megjelent cikk szövegének egy részét, szerkezetét és néhány hivatkozását használja, az eredetit Shane Mulligan írta. Mostanában egyre több levelet kapunk azzal a kérdéssel, hogy miért nem tesznek a politikusok semmit? Nem érdekli őket ez a kérdés, vagy túl megvásároltak, vagy ennyire csak a hatalmon maradás mozgatja őket? Nos, mivel döntéshozókkal…

Continue reading

Válasz Balla József két cikkére az éghajlat kapcsán Posted in: Egyéb kategória

Két cikk jelent meg, egyike ellenem is támadást intéz, mert szerinte nem teljesen értem az éghajlatváltozás folyamatait (itt és itt). Nem szokásom válaszolni a bírálatokra, amelyek a világhálón jelennek meg, most mégis kivételt teszek egyrészt az idézett oldal olvasottsága másrészt a téma fontossága miatt. Nagyon fontos az a tény, amit munkatársaim körében is megállapítottunk, hogy egyre több ember az internetet használja tájékozódásra, ami népszerű tudományos szintnek elegendő is, de sajnos éppen a légkörfizika jelenségei nem azon a…

Continue reading

Válságenyhítés, avagy pár perccel éjfél előtt… I. rész Posted in: Egyéb kategória

1 Felvezetés Az alábbi elemzéssel egyfelől általános és közérthető, de legalábbis megvitatható keretek közé szeretnénk illeszteni a válságról alkotott képünket. Ahogy Hetesi Zsolt szokott fogalmazni előadásain: ha arra kényszerülünk, hogy kiugorjunk a zuhanó repülőgépből, nem árt tudnunk, milyen körülmények közé is érkezünk. Ugyanakkor a korábbi elemzések során a megoldás lehetetlenségére összpontosítottunk, ami Pásztor Attila barátom szavaival élve: nem erősíti a morált. Itt tehát az elemzést egy olyan megfontolásra érdemes megoldási javaslattal egészítettük ki, mely szerkezeten…

Continue reading

Válságenyhítés, avagy pár perccel éjfél előtt… III. rész Posted in: Egyéb kategória

3 Megoldási javaslatok A természeti rendszereknek van egy sajátos jellegzetessége, a szegélyjelenség. Az egyes alrendszerek jól körülírható, pontosan érzékelhető határok között húzódnak meg, de a határokon túl, vagy épp a határterületeken jól megférnek olyan elemek, melyek példának okáért a szukcesszió korábbi fázisaihoz tartoztak. E rendszeren kívüli elemek tulajdonképpen nem tartoznak szorosan egyik alrendszerhez sem, ugyanakkor valamilyen formában mindkettőhöz, de akár többhöz is kötődnek. Ha egyik vagy másik alrendszert valamilyen sérülés éri, ezek az elemek elszaporodhatnak,…

Continue reading

Válságenyhítés, avagy pár perccel éjfél előtt… II. rész Posted in: Egyéb kategória

2.2 Helyzetértékelés Ha a fentiek tükrében keresnénk valami általános, a jelenségek mélyén rejtőzködő okot, mely napjaink válságjelenségeinek oka, vagy magyarázata lehetne, két okot is megjelölhetnénk. Egyfelől a rendszerek közötti kapcsolatrendszer zavarai mind a társadalmi, mind a természeti vagy természetes rendszerekben szerkezetváltozásokkal jártak. Csakhogy amíg a társadalmi-gazdasági szerkezet növekedett, addig a természeti rendszerek leépültek. A rendszer leépülés súlyos következményekkel járt együtt. Ettől kezdve ugyanis már nem egyszerűen a félreértelmezett visszajelzések kezelése jelent megoldandó feladatot a társadalmi-gazdasági…

Continue reading

Takarékosság internetezés közben Posted in: Egyéb kategória

Hajnal László korábbi cikke felhívta a figyelmet az internet világát jellemző fogyasztási adatokra. Egy év alatt a spamek szűrésével kb 25 TWh/év energiát spórolhat meg a világ. Ne essünk természetesen bele abba a csapdába, mint amibe sokszor beleesnek mások, főképp CO2-vel, klímával foglalkozó oldalakon lehet ilyesmit olvasni: „Ha Magyarországon mind a 11 millió mobiltelefon töltéje üresen is a konnektorba marad dugva, akkor együtt annyit fogyasztanak, amennyi elegendő lenne 29 000 ház energiaellátásához (kb. 96 GWh/év).” Ez nagyon soknak tűnik,…

Continue reading

Különféle fémek kimerülése Posted in: Egyéb kategória

A Földön számtalan fém és más hasznos nyersanyag bányászata is a Hubbert-görbét követi, azaz egy dombra emlékeztet. Tehát a kitermelésnek van egy maximuma, ez pedig becsülhető. A táblázatban egy hagyományos és egy nagyon derűlátó becslés szerepel. Ez utóbbi az USGS, az USA Geológiai Szolgálata készletein alapul. Peak Global Extraction (Production) Level and Supply Level Estimates for Major Metals Fém(plusz foszfátkőzet) [Metrikus tonna] Csúcs kitermelés dátum Estimated “Ultimate” Global Peak Year USA csúcs kitermelés, dátum Világ…

Continue reading

Az éghajlatváltozás hosszú távon Posted in: Egyéb kategória

Az emberi tevékenység különféle gázokat juttat a légkörbre. Ezek a gázok nem engedik meg a hosszúhullámú (hő) sugárzás kijutását a világűrbe, azaz a hő egy részét megköti a Föld. A fő üvegházgázok a szén-dioxid (CO2), a metán (CH4), a nitrogén-oxidok és a vízgőz (H2O). A különböző üvegházgázok nagyon különböző hőelnyelő képességgel rendelkeznek. Közülük a vízgőz szerepe a természetes üvegházhatásban jelentős, mennyisége nem nő a légkörben, ellentétben a szén-dioxiddal és a metánnal. A kutatók hevesen vitáznak…

Continue reading

Fatih Birol: A világ hagyományos olajtermelése tetőzhet 2020-ig Posted in: Egyéb kategória

Az Economist összefoglalót közöl Fatih Birol gondolataiból – Birol a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza. Birol többször tett már olyan nyilatkozatot, amelyben elmozdult a korábbi – 2030-ig nincs csúcsnak jele – állásponttól. Az IEA eleddig ugyanabba a táborba tartozott, mint pl. a CERA (Cambridge Energy Research Associates), ahol úgy vélik – és úgy is modellezik – hogy elegendően nagy pénzügyi igény esetén megfelelő mennyiségű olaj állítható rendszerbe. Nem merül fel a pénzügyi megtérülésen túl az energetikai megtérülés…

Continue reading

Megint egy szenzáció? Nem is tehetünk a klímaváltozásról – állítja Zágoni Miklós Posted in: Egyéb kategória

Tegnap olvastam a  Magyar Nemzetben, hogy a sokáig az éghajlatváltozást elfogadó, veszélyeit ismertető Zágoni Miklós fordulatot vett. A Magyar Nemzet Online írta: „Zágoni Miklós: A szóban forgó tanulmány bebizonyítja (azaz nem csupán állítja, hanem adatolja, dokumentálja, kiszámolja, levezeti), hogy az üvegház-hőmérséklet nem lehet se több, se kevesebb, mint ez a bizonyos 33 fokos érték. A föld légköre, amely szabad felszínű óceánokkal és laza, szakadozott felhőborítással jellemezhető, e két feltétel segítségével megoldja, hogy az üvegházhatása állandó és…

Continue reading

A dubai hitelválság az olajcsúcs következménye Posted in: Egyéb kategória

Kjell Aleklett fizikus, az Uppsala Egyetemen működő Szénhidrogén-kimerülést Kutató Csoport vezetője blogjában arról ír, hogy Dubai gazdasági irányítói alapvetően tévedtek, amikor óriási szállodák építésétől vártak gazdaságélénkülést. Aleklett egy szaklaban publikált cikkére hivatozva állítja, hogy a következőket kellett volna figyelembe venni: a szállodák csak olyan turistákkal termelnek hasznot, akik repülővel érkeznek az olajkitermelés tetőzése nem teszi lehetővé a repülőgépek számának növekedését, illetve a bázisforgatókönyvek szerint jósolt fogyasztásnövekedést (a referenciaforgatókönyvek mindegyike évi 5% forgalomnövekedéssel számol, és egyik forgatókönyv 5, a…

Continue reading

15 év munkanélküliségi adatai az USA-ban Posted in: Egyéb kategória

Ehhez nincs mit hozzáfűzni, hacsak annyit nem magyarázatul, hogy a hivatalos a piros, a munkát kereső munkaerő, a szürke már azokat is jelzi, akik feladták a munkakeresést, a kék pedig egy alternatív becslés, melyet a Clinton-kormányzat vezetett be. Az U-6 adatok szerint 17% felett jár az érték,  bár megállni látszik…

Continue reading

Rettegő bankárok a Goldman-nál Posted in: Egyéb kategória

A Bloomberg beszámol arról, hogy a Goldman Sachs egyik bankára a következőt mondta neki: „Épp most folyamondtam fegyvertartási engedélyért a rendőrségen.”  Az illető szokványos bankár, és az az infó is kjutott tőle, hogy nagyobb beosztású banki alkalmazottak tűzfegyvereket vásárolnak, hogy megvédjék magukat egy esetleges populista felkelés esetén, mely a bank ellen fordulna. Az újságíró felhívta a Goldman Sachs szóvivőjét, de nem hívták vissza onnan, ígéretük dacára. A cikk arról is ír, hogy a bank vezére egy új,…

Continue reading

Tovább lépünk, vagy újra kezdjük? Posted in: Egyéb kategória

„Még néhány nap, még néhány hét s ott leszünk újra a legelején… EDDA A korábbi világbirodalmak bomlásából viszonylag kevés használható ismeretet szerezhetünk, illetve tapasztalatot vonhatunk le, elsősorban azért, mert az emberiség olyan helyzetbe került, amiben még soha sem volt, másodsorban viszont azért, mert az összeomlás, azaz az összetett társadalmi szerkezetek széthullása után az általunk ismert összes esetben ugyanazon szerkezetek újjáépülése kezdődött el. E tételről nem lenne szabad elfeledkeznünk. Hogy egy szemléletes példával éljek, tételezzük fel,…

Continue reading

Aszúszüret magyar módra Posted in: Egyéb kategória

Milliárd forintos kárt okoztak a hatóságok a termelőknek Tokaj hegyalján. „2009 őszén Tokaj-Hegyalját több alkalommal is megszállták a munkaügyi hatóságok, hogy rajtakapják a napszámosokkal dolgozni, értéket előállítani kívánó szőlő- és bortermelőket. Céljuk az volt, hogy példát statuáljanak a ma érvényben lévő munkaügyi rendeletek, törvények alapján nem legálisan foglalkoztatott szüretelő idénymunkásokkal és munkaadóikkal szemben. A levegőben helikopterek köröztek, a földön az APEH, a VPOP, az idegenrendészet és a munkaügyi felügyelőség munkatársai vallatták a szerencsétlen aszúszem szedőket…

Continue reading

Válságban a luxus országa Posted in: Egyéb kategória

A New York Times (magyarul pedig a Portfólió) számol be róla, hogy Dubai, ahol a képen látható pazarló beruházásra pl. rengeteg hitelt vettek föl, a fizetés átütemezését kéri. A közhiedelemmel ellentétben Dubai nem óriási olajtermelő, a világranglistán a 8. Mondjuk hazánkat ezzel persze megelőzi, de nem mérhetetlen az olajkincse. Mindenesetre látszik: az értelmetlen luxusberuházások ideje mintha leáldozóban volna. A hitelválság utolérte a dúsgazdag(nak hitt) arabokat is.

Continue reading

Mi a helyzet világméretű éghajlatváltozással? Posted in: Egyéb kategória

Tegnap jelent meg a hír, hogy valakik feltörték a Hadley központ adatbázisát. Az adatok elérhetőek ezen a linken. Szó esik a központ levelezésében némely trükkről az adatok tálalását tekintve, illetve tisztességtelen eljárásról. Az egyik adatsor szerint 47 modell a 91-ből évi 1%-os CO2-szint növekedésből indul ki, pedig az elmúlt 40 évben ez csak mintegy évi 0.46% volt. (320 milliomodrészből lett 380, 40 év alatt.) Feltehető, hogy ennek a fenyegetőbb, riasztóbb modell-eredmény volt a célja. Ez csak egy…

Continue reading

Az olaj közeli jövőjéről Posted in: Egyéb kategória

A The Oil Drum-on jelent meg Tony Eriksen legújabb  2012-ig futó elemzése az olajkitermelés alakulásáról. Ez a modell a következő módon számolja ki az adott hónap olajtermelését: összeadja a meglévő mezők hozamát (melyet mindig lefele korrigál azok ürülési rátjával – depletion rate) és hozzáadja az adott időszakban belépő új mezőkből származó hozamot is. Ez a C&C (könnyű; crude & concdensate) olajra vonatkozik. 1. ábra. A C&C kitermelés 2002-től 2012 végéig. A piros vonal jelzi jelenlegi helyzetünket.…

Continue reading

Egy elfeledett önszabályozó termelési módról Posted in: Egyéb kategória

John Michael Greer a blogján közzétett egyik új bejegyzésében (mely részben Ugo Bardi a Római Birodalom bukásáról szóló cikkére is épül) a helyi termelési módok kapcsán a céhekre irányítja a figyelmet. A céhek egy olyan gazdálkodást tettek lehetővé, mely hosszú távon fenntarthatónak bizonyult és a mindennapi cikkektől egészen a viszonylagos luxusig elérhetővé tették a termékeket. Greer azzal kezdi cikkét, hogy rávilágít: a helyi termelés (lokalizáció) az egyetlen követhető út volt a történelem hasonló helyzeteiben. Bár a világon…

Continue reading

Lesz-e újabb orosz-ukrán gázvita, lesz-e gázhiány a télen? Posted in: Egyéb kategória

A The Oil Drum egy párizsi szakértője terjedelmes elemzést tett közzé a várható orosz-ukrán gázhelyzetről, a várható vitáról, mi ebből csak egy rövid összefoglalót adunk. Amíg az európai kormányok a felszínt veszik csak észre, amely szerint Ukrajna tranzitdíjat szed a gázért, ami nem mozog annyira föl-le, mint a gázár, és emiatt az eltérés (gázár-tranzitár eltérés) miatt állandó viták vannak, addig nem várható, hogy a valódi hatásos lépsek megtörténjenek. A háttérben ugyanis hatalmi-pénzügyi körök is állnak, amelyek szintén…

Continue reading

Egyetértés a világ vezetői között éghajlat-ügyben: elhalasztják a teendőket… Posted in: Egyéb kategória

A New York Times-ban főoldalon hozott cikk alapján az éghajlat kérdésében végre egyetért a világ néhány nagy vezetője, legalábbis ez derült ki azon a szingapúri csúcson, amin Obama is részt vett. Egyetértettek, hogy korai és egyelőre lehetetlen közös célt kinyilvánítani az éghajlatvátlozás elleni küzdelem terén. Igazuk is van, minek kapkodni? No comment.  

Continue reading

Mi a teendő? Posted in: Egyéb kategória

Három részes elemzésünkben az esélyeket és a lehetőségeket követtük végig, anélkül azonban, hogy akár egyetlen gondolat erejéig felvetettük volna, mit is tehetünk ilyen helyzetben. Mindez persze nem véletlen. A helyzet elemzésben lehetőséget kívántunk termetenni mindenkinek, aki a vázolt gondolatmenetet követni akarja, hogy maga gondolja végig, mi is vár ránk tulajdonképpen, és ha megtette, egyéni kiutat találjon. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a jelenlegi helyzetben közös, ha tetszik általános kiutak nincsenek. A Titanic katasztrófájának van egy igen érdekes…

Continue reading

BREAKING NEWS! Az IEA-nál beismerték: az olajmezők kimerülése gyorsabb, a felfedezések üteme lassab az előre jelzettnél Posted in: Egyéb kategória

Az IEA 2009-es elemzése a napokban esedékes. Eleddig csak mi, az úgymod „sötéten látók” (doomerek) mondtuk, hogy az IEA jövőbeli projekciói jelentősen túlbecslik a felfedezéseket, és alábecslik a régi mezők átlagos kiürülési rátáját. Nemrég az IEA még azt tette közzé, hogy 2030-ig töretlenül nőni fog az olajtermelés, köszönhetően az új felfedezéseknek, a nem hagyományos készletek kiaknázásának és a földgázcseppfolyósításnak. Az IEA korábbi becslése a jövő kőolajtermeléséről. A sötétkék a meglévő mezők hozama (az ábrán 4,5%-os…

Continue reading

Az összeomlás újabb eleme – mennyiben hatásosak a védőoltások? Posted in: Egyéb kategória

„Ha azon tényezők ismerete mellett, amit most tudok, egy gyerekem lenne, az oltás lenne az utolsó, amit megszavaznék neki. Ha szükséges lenne, egy másik államba költöznék és megváltoztatnám a nevem. Eltűnnék, a családommal együtt” Dr. Mark Randall  egykori vakcina kutató Nem túl friss hír, csak most kerültem képbe: „A WHO illetékesei már egy 1979-es nagy létszámú felmérés óta tudják, hogy a BCG nevű oltás nem hat, sőt, a teszt során BCG-vel beoltottak könnyebben fertőződtek meg TBC-vel…

Continue reading

BREAKING NEWS! Az IEA-nál beismerték: az olajmezők kimerülése gyorsabb, a felfedezések üteme lassab az előre jelzettnél Posted in: Egyéb kategória

Az IEA 2009-es elemzése a napokban esedékes. Eleddig csak mi, az úgymod „sötéten látók” (doomerek) mondtuk, hogy az IEA jövőbeli projekciói jelentősen túlbecslik a felfedezéseket, és alábecslik a régi mezők átlagos kiürülési rátáját. Nemrég az IEA még azt tette közzé, hogy 2030-ig töretlenül nőni fog az olajtermelés, köszönhetően az új felfedezéseknek, a nem hagyományos készletek kiaknázásának és a földgázcseppfolyósításnak. Az IEA korábbi becslése a jövő kőolajtermeléséről. A sötétkék a meglévő mezők hozama (az ábrán 4,5%-os…

Continue reading

Mi vár ránk tulajdonképpen? – 3. rész „Ember voltunk hanyatlása” Posted in: Egyéb kategória

A cím Konrád Lorenz művére utal, s nem véletlenül. Ha a mai válságot összehasonlítjuk bármelyik korábbi összeomlással, legyen szó bár a maja városokról, az inkákról avagy Rómáról, azt látjuk, hogy az ember egyetlen alkalommal sem volt ily mértékben kiszolgáltatva a maga alkotta társadalmi-gazdasági szerkezetnek, és ennyire távol az őt termető természettől. Mindezt egyfajta háziasításként, elembertelenedésként is felfoghatjuk. Hamvas Béla szavaival élve: amiről „a jelen történeti pillanatban szó van, az a tömegesen fellépő embertelenné válásnak olyan legázoló…

Continue reading

Breaking News 2. Az IEA és az EIA házatájáról Posted in: Egyéb kategória

Az IEA vezető közgazdásza Faith Birol még korábban nyilatkozott úgy, hogy „2012-re a fölös (tehát hiány esetén még további termelésnövelést lehetővé tevő) kapacitás teljesen el fog tűnni, és legkorábban 2015-re 10 millió hordó/nap kitermeléscsökkenés várható.” Ez a csúcshozam  12%-a. A Seeking Alpha cikkírója egy tanulmány kapcsán levelezett Stephen Harveyvel, aki az USA Energiaminisztériumában az Olaj és Gázhivatal vezetője, és a következő választ kapta: „Sok olyan kényszerítő érv van, mely az olajkészletek elérhetőségének nehezedésére vonatkozik, és ez a…

Continue reading

A Guardian a globalizációról – érdekes gondolat Posted in: Egyéb kategória

A Guardian cikkében írja Larry Elliot a következőket (nagyjából hű fordítás): Nem nagyon volt várható ez a vég. Amikor a berlini fal leomlott, … egy szuperhatalom maradt kettő helyett. Az idősebb Bush azt mondta, hogy a világnak meg kell tanulnia az amerikai utat. „Mi tudjuk mi működik” mondta. „A szabad piacok működnek.” A piac egyre nagyobb lett 20 évig, magába olvasztva Kínát, Indiát és a volt Szovjetuniót is. … Csökkent a szegénység Kínában és Indiában is. De…

Continue reading

Kalifornia helyzete tovább romlik Posted in: Egyéb kategória

Dacára a kormányzó drákói szigorúságú adó- és pénzügyi csomagjának, továbbra is bajban van Kalifornia. Hivatalos szervek szerint az állam 7 milliárdos hiánnyal küzd, ami a június 30-i, pénzügyi évet záró dátumig érvényes, utána tovább fog nőni, újra elképzelhető a 10-20 milliárd dollár hiány is. (NY Times) Az azonban, ami a LA Times szerint történik, már szinte elképzelhetetlen: Kalifornia a fizetési csekkeken lévő összegek egy részét (~10%) visszatartja, így az álllampolgárok mintegy „hiteleznek” az államnak, bár nem önként.…

Continue reading

Mi vár ránk tulajdonképpen? – 2. rész Időpontok és forgatókönyvek. Posted in: Egyéb kategória

Az egyetlen dolog, ami biztos: minden bizonytalan. 2008 végén, közel egy évvel ezelőtt megkockáztattam egy óvatos becslést, miszerint 2009 tavaszán már látni lehet, sikerül-e lassítani a folyamatokat, avagy sem. A körülmények arra utalnak, hogy többé-kevésbé sikerült. A helyzet persze még mindig hordoz magában némi bizonytalanságot, de ezt jobbára csak azok veszik észre, akik 2007-ben és ma is dolgoztak, illetve sorakoztak a munkaügyi központokban, netán alaposabban tájékozódnak a FFEK honlapján vagy a „válságirodalomban”. Személyes érintettségünk a…

Continue reading

Szaúd-Arábia szakított a WTI-vel, drámai mozgások az olaj piacán; EU és a gáz. Gáz? Posted in: Egyéb kategória

Szaúd-Arábia felmondta a West Texas Intermediate-vel a közel-keleti ország külföldre eladott olajának árát eleddig megszabó szerződést. A szaúd-arábiai döntés hátterében valószínűleg az áll, hogy válaszolni kívántak az USA részéről fellépő növekvő elégedetlenségre, továbbá válaszlépés arra, hogy az olaj ára, melyet eddig a WTI „fémjelzett” (meg a Brent, de a WTI ismertebb és nagyobb vonatkoztatási pont) ebben az évben nem tükrözte a globális olajpiac helyzetét, elszakadt attól. A szaúdiak januártól az Argus Sour Crude Indexet használják…

Continue reading

Globális kitekintő – 2010-ig dönteni kell az EU-nak: merre tovább Posted in: Egyéb kategória

A GEAB összefoglalója a jelenlegi folyamatokról A GEAB (Global Europe Anticipation Bulletin) olyan stratégiai előrejelzések kibocsátásával foglalkozik, melyek a fontos nemzetközi folyamatok irányát eleddig helyesen jelezték előre. A kutatócsoport legfrisebb (38. számú) elemzése arról szól, hogy Európa előtt 4 lehetőség is adott, hogy lépjen és hogy kikerülje a 2010-ig biztosan összeérlelődő nemzetközi rendszerszintű válságot, melynek elemei: menthetetlen pénzügyi rendszer kezelhetetlen költségvetési hiányok az egyre súlyosabb USA/Irán/Izrael konfliktus átveszik a vezetést a BRIC országok a világ…

Continue reading

Válság van, vagy nincs? Olajfogyasztási adatok Posted in: Egyéb kategória

Az EU-27 és az USA fogyasztása csökkent, de a kínai fogyasztás megdöbbentő módon emelkedik…. EU-27, USA és Kína fogyasztása 2004-től mostanáig. A kínai fogyasztás látszólagos megállása az olimpia után csak időszakos volt. Azóta kb. 3-szor gyorsabban nő a fogyasztásuk, mint előtte. Ez valószínűleg csak időszakos, de az emelkedés, mint trend meg fog maradni. A kitermelési adatok még mindig azt mutatják, hogy tartós emelkedés egyelőre nem lehetséges. C&C (könnyűolaj) kitermelés októberig All liquids (minden olajféleség) kitermelése

Continue reading

Beszámoló az „olajosok” konferenciájáról – ASPO 2009 Posted in: Egyéb kategória

Az Association for the study of Peak Oil & Gas (APO) rendes évi konferenciája most zajlott Denverben. A beszámoló angolul itt olvasható, mi csak zanzát közlünk róla. Olaj és gáz Az összefoglaló írója számára az volt a legmeglepőbb, hogy mennyit változott ez a közösség és az állítások 2005 óta. Azok, akik akkor a koraipeak oil hívei voltak, szélsőségesen borúlátóknak minősültek, és elég nagy egyetértés volt abban, hogy még kb. 5-10 év van a tetőzésig, a derűlátók szerint…

Continue reading

„Az USA egy szétesőben levő birodalom, ütközési pályán Kínával” Posted in: Egyéb kategória

A cím Niall Ferguson professzor állítása, aki a Harvardon professzor és az Ascent of Money szerzője. A múltban bárki jósolta meg az USA végét, tévedett – jegyzi meg. De nézzünk szembe a tényel, 9 ezer milliárd dollár, és az államadósság felét már külföldről kezelik, nos ez nem az emelkedő fázis, az biztos. A professzor szerint Kína nem partner, hanem egyre inkább rivális. A helyzet az 1900-as Angliára emlékeztet, ők sem vették észre, hogy felemelkedett egy…

Continue reading

Újabb USA-hírek Posted in: Egyéb kategória

A Bloomberg beszámol róla, hogy rekordot döntött az adóbevételek esése az Államokban. Már harmadik negyedéve esik a számérték, és most mélyebb, mint az elmúlt 50 évben bármikor: az adókból bejövő jövedelem 27.5%-al, a forgalmi adó 9.5%-al esett. Az államok kormányzóinak nem nagyon voltak más lehetőségeik, mint kiadást csökkenteni és adót emelni. Az USA 49 államát érintette a jelenség, és 17 államot fenyeget komoly költségvetési hiány, sok helyen nangyobb a  vártnál, Kalifornia pl. a csőd szélén áll, pedig…

Continue reading

Beszédes ábra Posted in: Egyéb kategória

Nem hisszük el még mindig ami az USA-ban történik? Ugyan volt miből veszíteni az életszínvonalnak, mégis ez az ábra megdöbbentő. A munkanélküliség növekedése felülmúlja az összes válságét a háború óta.

Continue reading

Új magyar találmány: a napelemes cserép Posted in: Egyéb kategória

Az új magyar világszabadalmat, az ún. napelemes tetőcserepet óriási siker övezte Münchenben és Budapesten is. Idén novemberben kezdik gyártani a BAZ-megyei Harsányban. Évente egymillió darabot készítenek. A megrendelők között nyugat-európai, amerikai és ázsiai ügyfelek is vannak. A hagyományos napelemeknél olcsóbb lesz a telepítésük, könnyen beépíthető az eredeti tetőszerkezetbe, és 10-40%-kal több energiát képes termelni. (Ez utóbbi állítás eléggé félrevezető lehet, hiszen nem valódi nyereségről van szó, hanem a görbület miatti felülettöblet okozta teljesítménynövekmény jelet meg…

Continue reading

A dollár helyzete – friss hírek Posted in: Egyéb kategória

Gerald Celente 2012-ig tartó előrejelzéseit közli a World Net Daily. Szerinte az a gazdasági „erősödés”, ami a tavaly őszi bankcsődöket, biztosítótársasági csődöket és a kocsigyárakat érintő válság után történik, mesterséges jelenség, melyet „fantompénzekkel csináltak, amit a levegőből rántottak elő fedezet nélkül”. Celente a TrendsResearch.com című oldalán tette közzé legújabb előrejelzését, amely szerint a „nagyobb gazdasági válsággal” most fog szembesülni a világ, és ez „az amerikai birodalom” vége. Az élelemhiány csak egy lesz a sok tünet közül, és nem…

Continue reading

Mi vár ránk tulajdonképpen? Posted in: Egyéb kategória

Olvasva Zsolt ma hajnalban közzé tett jelentését a dollár helyzetéről úgy éreztem, számot kellene vetnünk saját kilátásainkkal. Mi vár ránk, milyen forgatókönyvek képzelhetők el a jövőt illetően. Kiindulásként John Michael Greer: „A hosszú út lefelé: Hanyatlás és az ipartalanodott jövő” című írását választottam. Nem véletlenül. Greer szerint egyaránt tévednek azok, akik szerint „valamilyen óriáskatasztrófa készül mindannyiunkat eltörölni”, és azok akik a jelenlegi helyzet fenntartásában valamiféle csodában reménykednek, bár mint írja: „lehetséges, hogy a tudósok előhúznak…

Continue reading

A gyors tenyészreaktorok jövője Posted in: Egyéb kategória

Plutónium A plutónium reaktorokban történő felhasználásának két fajtája lehet. Az egyik, klasszikus megoldás, hogy üzemanyagként felhasználva elégetjük, azonban vitatott ennek a kivitelezhetősége; soha nem próbáltuk még, és alapvetően másfajta eljárásmódot jelentene egy másfajta moderátor használatát beleértve. Egy sokkal kézenfekvőbb megoldás lenne, ha valamilyen kombinációban használnánk az uránnal. Ez azonban nem oldja meg azt a problémát, hogy az urán ritka lesz, így ez a megoldás nem fogja helyettesíteni az uránt. Mintegy 240 tonna plutónium található a…

Continue reading

Arany és dollár Posted in: Egyéb kategória

Nemrég számoltunk be arról, hogy a Telegraph a dollár végéről írt, a kedélyek egyre csak fokozódnak. A Market Watch szerint az évtized vége előtt legalább 2000 $-t fog érni az arany egy unciája. A lapnak nyilatkozó híres befektető Jim Roger mindezeket egy New York-i, a témával foglalkozó konferencián mondta el. Szerinte a dollár gyengülése elleni védekezés jelenik meg az arany árának növekedésében. A dollár gyengüléséért pedig a felelőtlenül felvett kölcsönöket okolta, melyekkel „Washington úgy látszik, nem törődik.” A befektető…

Continue reading

B terv 4.0. Mozgósítás a Föld megmetésére – egy amerikai könyv apropóján Posted in: Egyéb kategória

Lester R. Brown immár negyedi átiratával jelentkezik a Plan B. (B terv) című könyvnek. Az idő mindig sürgetőbb, a könyv által várt mozgósítás egyre késik. Brown egyébként a WorldWatch Institute alapítója és az Earth Policy Institute elnöke, tehát neves kezdeményezésekkel kapcsolható össze. Könyve mégis, a helyes felismerések, a betegség tüneteinek helyes megállapítása ellenére is úgy tűnik, nem a megfelelő megoldást írja le – nem csoda, szerintem a tüneteket helyesen írja le, de a betegséget mégsem.…

Continue reading

A makói gáz első próbafúrásai eredménytelenek Posted in: Egyéb kategória

Az Index számol be róla, hogy a makói mezőn végzett Földeák-I kút próbafúrásai kudarcnak bizonyultak a magas víztartalom és egyéb jelenlévő szennyezőanyagok (CO2 és kénhidrogének) miatt. Egyelőre reménykednek abban, hogy a későbbi fúrások más eredményt hoznak. Valószínű, hogy egy föld alatti víztározó réteget találtak el, és ennek megőrzése miatt hagyták abba ennél a kútnál a kitermelést. Az ilyen mélyre (>2 km) végzett fúrásnál a kút költsége 8-12 millió dollár, a 2010-ig terjedő időszakban 10 kutat terveznek fúrni,…

Continue reading